Soča 2009.

Metaflora személyes beszámolója a Szlovén Tolkien Társaság 2009-es Soča-i nemzetközi, nyári találkozójáról.

 Egy évvel több és egy magyar vendéggel kevesebb – tizenegyen látogattunk el a tizenegy éves Gil-Galad; Szlovén Tolkien Társaság éves nagytalálkozójára (név szerint: Anglachel, Stara, SÚ, Attila, Ádám, Icke, Kincső, Meta, Nido, Patiszon, Sil – a szigorú ábécésorrendet hősies sofőrjeink tiszteletére törtem meg).
Az innen-onnan induló autók a fehérvári autópálya-pihenőnél találkoztak össze, innen folytattuk közösen az utat, a hátsó autókban igyekezve nem szem elől téveszteni az élen haladó SÚ pirosát. Országonként egy nagyobb szünetet tartottunk: először nagybevásárlás Zalaegerszegen (itt szereztünk be egy nagyobb szállítmány csokoládét és Túró Rudit mint vendégajándékot), majd nézelődés és pihenés Ausztriában, végül úszásba torkolló nézelődés a Lago di Predilnél.
Eredetileg csak megcsodálni terveztük a tavat, de volt rajta egy szimpatikus sziget, úgyhogy akkor már odaúsztunk (az őrültek névsora: Icke, Nido, Meta) megnézni, egyúttal legalább edzettünk egy kicsit a jeges Sočára is. Nem sokkal – és SÚ tapasztalatának hála csak egyetlen felesleges kitérővel – később megérkeztünk a sorompóhoz, és elkezdtük keresni a kulcsát. Majd feladtuk, és miközben a segítségre vártunk, fogadásokat kötöttünk: vajon Mitja egyszerűen előveszi a kulcsot onnan, ahol eddig kerestük, vagy kiderül, hogy a táborban van valakinél? Ez utóbbi verzió bizonyult igaznak, de végül csak megérkeztünk a levágott fejekkel ékes Isengardba, épp időben a vacsorához (bár mint kiderült, már ebédre vártak minket). Ki előbb, ki utóbb, de mindenki hozzájutott a maga šmarn-adagjához – előtte, utána és közben nagyban fecsegve a közénk merészkedő szlovénekkel, ki meddig bírta ébren…

 A reggel és délelőtt folyamán hasonló fokozatossággal érkeztünk a reggelihez, majd elkezdődtek a délelőtti workshopok: zene, kalligráfia és harc. A harcosoknál például megtudhattuk, mi a teendő, ha Ljubljana, Bécs vagy Budapest utcáin valaki tőrrel támad ránk, és éppen véletlenül nálunk is van egy, a zenés foglalkozások sikeréről sok egyéb mellett az is árulkodik, hogy a szlovén fórumban megköszönték az érkezésünk pillanatától kezdve folyamatosan szolgáltatott élőzenét. A délutáni foglalkozások hasonló lehetőségeket tartogattak, zászlócska- és pólófestéssel és „viking” játékkal kiegészülve – illetve Ickével meghirdettük a hegymászó workshopot, de nem tolongtak a jelentkezők, pedig a kopaszabbik hegy derekáról még sokkal gyönyörűbb a völgy. A hegyek mellett mi, újonc látogatók ezen a napon ismerkedtünk meg a Soča jeges vizével és kényelmetlen kavicsaival, valamint a tavaly óta felújított függőhíddal is, ez az este pedig még az előzőnél is hosszabban nyúlt az éjszakába.

 A következő délelőttön kihirdették, hogy tessék jelmezbe öltözni, de mint kiderült, ez csak afféle hangulat-kellékként szerepelt, és mivel az előző naphoz hasonlóan ezen is hét ágra sütött a nyári nap, keveseknek érte meg a kényelmetlenséget, hogy jelmezben is maradjon a workshopok idejére. Anglachellel beálltunk az írtáncosok közé, részben azért, mert nélkülünk nem lettek volna hatan a tervezett formához. Ezek után fürdőzni indultunk, hogy helyreállítsuk a magyarok jóhírét a Sočatűrőképességet illetően. A tavalyi beszámolókra alapozva, miszerint a szlovénok bementek „úszni”, Patiszonnal és Nidóval hosszan botladoztunk a nehezen járható kövek és kavicsok közt térden felül érő szakaszt keresve, de végül feladtuk, és egyszerűen belefeküdtünk a vízbe, ahogy Anglachel is – csak ő ruhástul. Délutánra kicsit beborult az idő, úgyhogy elbizonytalanodtunk az újabb hegymászást illetően, és csatlakoztunk a frizball-pálya felé áramló tömeghez – Ádám és Anglachel be is állt, mi többiek csak nézőként biztattuk őket, szóval és dobbal. Később elvonultak a felhők, és David a délutáni club fighting bajnokság mellett kihirdette a „magyarok kalandos MacGyver-worskhopját” is, de hiába, csak Patiszon, Icke és én indultunk neki, ezúttal a másik oldalon magasodó, jóval erdősebb és szerintem kevésbé izgalmas hegynek. Utána még beiktattunk egy éjszakai Šoca-fürdőzést is, ami arányosan nemzetközi programnak bizonyult: két szlovén, két osztrák, Nido, Anglachel és én vállalkoztunk az akcióra.

 Az efféle külön programok miatt persze lemaradtam néha egysmásról, amiről érdemes lenne beszámolni, de csak a képek teszik meg helyettem – például úgy értesültem, hogy ha dinnyét nem is, de vizespalackot szeleteltek karddal. A hegyről visszatérve az a hír fogadott, hogy a workshopok résztvevőitől bemutatót is várnak estére, ráadásul két táncos már kiszállt a hatból, úgyhogy ránk tényleg szükség van. Anglachel, miután hagyta magát meggyőzni, perfekcionista lett, újabb és újabb próbákat követelt, míg végül sikerült úgy előadnunk a dolgot, hogy külső szemlélőknek nagyjából sikerültnek tűnt. Akadtak azért nálunk összeszedettebb produkciók is, mint a már emlegetett music workshop Ádám vezetésével és Attila zongorakíséretével, akik úgy kezdték, hogy mendegél a mandarin, aztán komolyodtak kicsit, és előadták a Cormallen Praise-t (Estel szerzeményét) két szólamban, a magunkkal hozott hangszerek teljes arzenáljával kísérve, és nagy sikert arattak vele.

 A továbbiakban az eső többször is megszakította az esti programot, de valahányszor szünetet tartott, újra elfoglaltuk a tábortűz környékét: volt activity az osztrákoktól, megnéztünk néhány részletet a tavalyi találkozóról készült DVD-ről, illetve megcsodáltuk a szlovének tüzes produkcióit, öt lelkes tűznyelővel és egy pár nem túl lelkesen lángoló, de sebesen forgatott meteorral. Átadtuk az ajándékokat is – a Túró Rudi és a SÚ által már az osztrákokhoz is szállított vörösbor népszerűsége töretlen volt. Persze nemcsak mi álltunk elő kóstolásra érdemes alkoholfélékkel, mindenképp említésre méltó például az osztrákok saját készítésű almás-vaníliás (és fahéjas) likőrje is. Az este persze éjszaka lett és végül hajnal – míg önfeláldozó sofőrjeink hamar nyugovóra tértek, a többség erre nem szívesen kerített sort, és reggelig elbeszélgettünk a tábortűz maradványai és az esővédett reggeliző asztal körül. Kincsővel, aki még, és SÚval, aki már ébren volt, még tettünk egy búcsúsétát a hajnali párába burkolózott Sočánál, majd reggelire elfogyasztottuk a részünket a – bár nem látványos bemutató részeként, de mégiscsak karddal felszeletelt – dinnyéből, aztán elbúcsúztunk a korán kelőktől és a le sem fekvőktől, végül sietve hazaindultunk. 

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére