Gondor Békéje – Tolkien Gyerektábor 2014

A Magyar Tolkien Társaság idén is megrendezi gyerektáborát. A Kalandozások Középföldén sorozat második tagja Gondor környékére kalauzolja el a 8-15 éves gyerkőcöket, ahol képzett és tapasztalt gyermekanimátorok játékos vezetésével ismerkedhetnek meg A Gyűrűk Ura és A hobbit varázslatos világával öt napon át, változatos kézműves, mozgásos-sportos, kirándulós programokon keresztül. A tábor a Dunakanyarban fekvő festői szépségű Magyarkúton kerül megrendezésre 2014. július 7-11-ig (hétfő-péntek).


Általános tudnivalók

Helyszín: Magyarkúti Fogadó és Vendégház, 2621 Verőce-Magyarkút, 1273 Hrsz.
Időpont: 2014. július 7-11.


A tábori programokról

A táborban a résztvevő gyermekek változatos kézműves, mozgásos-sportos, kirándulós prgramokon vesznek részt, miközben játékos formában megismerkednek Középfölde varázslatos világával. Ebben őket a Magyar Tolkien Társaság elhivatott gyermekanimátorai fogják segíteni, akik minden résztvevő gyerkőc szórakozásáért felelnek.
A Magyar Tolkien Társaság lassan évtizedes hagyománya szerint a tábort egy Középföldén játszódó kerettörténet teszi teljessé, ennek történeszerint idén a Gondortól délre fekvő vidékre kalauzolja a táborozókat, ahová Sauron bukása után Aragorn, az újjáalakult birodalom királya követeket és tanítókat küld, hogy a gonosz elnyomása alól felszabadult népek megismerhessék új szomszédjukat, Gondort, és ezen keresztül Középfölde tünde-dúnadan kultúráját. A táborozók és a tábor vezetői egyaránt ennek a történetnek lesznek a szereplői az együtt töltött öt nap alatt.


Részvételi díjak

A részvételi díjak tartalmazzák az oda-vissza utazást (Budapestről), a szállást, a napi háromszori étkezést és a programokon való részvételt.
FIGYELEM: akik április 4-ig jelentkeznek a részvételi díj első részletének befizetésével, 2000 Ft kedvezményt kapnak!!!
Idén lehetőség van iskolai csoportok együttes jelentkezésére is, legalább 10 fős csoportok jelentkezése esetén a csoport minden tagja 7000 Ft kedvezményre jogosult!

 Részvételi díj    32 000 Ft
 Kedvezményes részvételi díj (ápr. 4-ig)   30 000 Ft 
 Csoportos részvételi díj  25 000 Ft


További kedvezmények

Minden olyan résztvevő, aki testvérével jön táborba, 5000 Ft kedvezményben részesül!
Ha valaki egy barátjával érkezik, az 2000 Ft kedvezményt kap!

A részvételi díjat három részletben kell befizetni a Magyar Tolkien Társaság számlájára a 11709002-29900837-00000000 számlaszámra következő ütemezésben:

 1. részlet     13 000 Ft Április 4. péntek
2. részlet       7 000 Ft  Május 2. péntek
 3. részlet  5-12 000 Ft* Június 13. péntek

*a kedvezményektől függően

Jelentkezés és további információk

A táborba jelentkezni a Kalandozások Középföldén honlapján keresztül lehet. Ugyanitt rengeteg további információ és érdekesség található meg a táborról! Ajánljuk még mindenki figyelmébe Facebook-oldalunkat, ahol szintén naprakész információval szolgálunk.
Ezen kívül minden felmerülő kérdésre szíves-örömest válaszolnak a tábor vezetői a hobbittabor kukacc googlegroups.com email címen, illetve a 06703662313-as telefonszámon.

facebook YouTube Logo

Utoljára frissítve: péntek, 04 április 2014 01:31

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére