Tolkien Tábor 2016. - Csapatok

Idén a táborozókat Rohan négy fő területe alapján osztjuk be, ezen belül két-két család képviseli majd érdekeit Fréaláf herceg udvarában. A délutánokat részben családi körben, részben nemzetségekre osztva töltitek majd. A családokat egy-egy családfő vezeti, akik együttműködve irányítják a szárnyaik alatt az udvarba érkező nemesek és közrendűek ügyes-bajos dolgait. Kettőjük munkáját egy mester segíti, aki messze földön híres valamilyen mesterségről vagy tudományról. Ők hárman képviselik a szülőföldjükről származó rohírokat, szolgálnak támaszul és vezetőül ezekben a zavaros időkben.

 

A nemzetségek leírásai:

Nyugathalom egy nemzetsége

Rohan legnyugatibb része a Fehér-hegység mellett, a Vas folyó és Folde között. Dombos, sziklás vidék, ami inkább a kecskéknek és birkáknak kedvez – bár kevesebb és kevésbé fenséges ló származik innen, mint Rohan más részeiről, Nyugathalom látja el bányakincsekkel és kővel a királyságot, és itt fut a Nagy Nyugati Út is, mely átvág a területen a Vas folyó gázlóitól Edoras felé haladva. Az itt élő rohírok kemények, szűkszavúak és makacsak, keveset mozdulnak ki falvaikból, és kevesebbet lovagolnak, mint más vidékekről való rokonaik. A Nagy Nyugati Út melletti településeken virágzik a kereskedelem, a kézművesség és a fémművesség, azonban a rohírok itt is gyanakvóak, mert a folyó túlpartján a nemzedékek óta ellenséges dúnföldiek élnek. A terület legnagyobb erődje a Halomvár, az egykori gondori erődítmény egy szűk szurdok mélyén, mely az Isen gázlóját és az utat felügyeli. A terület gyakran esik áldozatul a dúnföldiek portyáinak, így mindenki fegyvert hord és gyűlöli az idegen arcokat. Ide vezet a Fehér-hegység és a Köd-hegység közti mélyföld, Rohan Kapuja.

Kelethalom egy nemzetsége

Az Entvíz és a Fehér-hegység közt elterülő sáv, mely Edorastól Anórien mezőiig nyújtózik. Termékeny, számos patak által öntözött vidék gazdag fekete földdel, fényes lápokkal és sűrűn hullámzó zöld fűvel. A hegyekkel párhuzamosan húzódik a Nagy Nyugati Út, mely összeköti Edorast Gondorral – ezen keresztül nem csak áru, hanem számos gondori utazó is érkezik Keletvégen keresztül Rohanba, így a helyiek jobban ismerik a gondori nyelvet, kultúrát és szokásokat, mint más rohírok. A Rohan és Gondor közti mocsaras sáv, a Fenmark lápvidéke változatos madár és halfajok otthona, a kövér mezőkön pedig bőséggel legelnek a lovak és marhák. A szárazabb nyugati és folyóparti északi területeken virágzik a mezőgazdaság, főként a kertgazdaság, a láposabb vidékeken pedig a halászat, rákászat. A Fehér-hegység hágóinak közelsége azonban félelemmel tölti el a keletvégiek szívét, mert meséikben gyakoriak a Holtak és legendákat mesélnek a rejtélyes erdőnépről.

Nyugatelve egy nemzetsége

A Vas folyó és az Entvíz közötti ligetes síkság, melynek füves halmait és hangás dombjait kisebb facsoportok, ligeterdők szakítják meg, ahogy a Fangorn dél felé felszakadozik. A Köd-hegység elődombjai és ligetek változatos tájat eredményeznek, mely alkalmas a marhák és lovak tartására, de kiváló mezőgazdaságra és gyümölcstermesztésre is. A Fangorn közelében számos favágásból és vadászatból élő település található, melyek lakói messze híresek babonáikról – szerintük ugyanis az erdő él körülöttük, ráadásul boszorkányok és kóbor lelkek lakják. Óvatos emberek, de nem olyan mogorvák, mint a nyugatvégiek, sokkal inkább gyanakvóak, akik se vele, se nélküle viszonyban vannak az erdővel – gyűlölik sötétségéért és veszélyeiért, de szükségük van rá a vadhús, fa, méz és más javak miatt. Ők készítik a Fangorn közeli fákból (magába Fangornba nem nagyon lépnek be ők sem) a rohírok legjobb kopjanyeleit és nyergeit, a ligetek vesszőiből a legjobb nyílvesszőket.

Keletelve egy nemzetsége

Az Anduin és az Entvíz folyó között elterülő fás, ligetes vidék mely Rohan többi részénél melegebb és esősebb éghajlatú. A két bővizű folyó, a nyári esők és a sok napsütés gazdag mezőgazdasági vidékké teszik a területet, ahol kövér fű és aranysárga gabona nő. Dúnföld messze nyugatra esik, ezért a dúnföldiek támadásainakitt kevéssé érezhető. Ritkán ugyan, de az Anduinon néha felhajóznak tengeri kereskedők, és észak felől is érkeznek utazók, így az itt élők élénk kereskedelmet folytatnak, és viszonylag háborítatlan életet élnek – ennek köszönhetően nyitott, barátságos, érdeklődő népség, akik híresek szőtteseikről és fafaragásukról.

Magasföld egy nemzetsége

Rohan északkeleti területe, a Fangorn és az Anduin között, füves, löszös fennsík, mely a királyság legritkábban lakott területe – főként pásztorok és ménesek lakják, akik hatalmas számban tenyésztik a vidéken Rohan szívós harci lovait és rövid, durva szőrű barna marháit. A végtelennek tűnő táj a kék ég és halványzöld rövid, erős fű között feszül ki, gyakoriak az erős szelek és a löszviharok, de a legnagyobb gondot az itt élőknek a folyó túlpartjának vad vidékeiről át-átcsapó ork portyázók jelentik. A terület lakosai hozzászoktak a nomád körülményekhez, a magukra utaltsághoz és a hosszú magányhoz, ezért a szokásos nagy rohír törzsek és nemzetségek helyett itt kisebb családok élnek, akik jobban bíznak egymásban, mint a királyban. Gyakran a csordával együtt mozognak a nyári és téli legelők között, és inkább sátrakban, mint házakban élnek.

Utoljára frissítve: szombat, 27 február 2016 14:36

Jelentkezési lap

A 2016. évi Tolkien Táborban a részvevők egy elektronikus űrlap kitöltésével jelentkezhetnek. Kérjük, hogy az űrlapot átgondoltan, az instrukciókat elolvasva töltsd ki! Ha bármilyen kérdésed, problémád akad, keresd a szervezőket a tabor@tolkien.hu email címen.

plakat mini 02

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Tolkien.hu lablec_09.png
Vissza a lap tetejére