MTT Hírlevél (2009. április)

A Magyar Tolkien Társaság hivatalos Havi Hírlevele, V. ÉVFOLYAM 2. SZÁM
 

KÖSZÖNTŐ

Sokat töprengtem, miről írjak az első főszerkesztői köszöntőmben. Aztán úgy döntöttem – amilyen hirtelen elhatározással jelentkeztem erre a posztra, olyan hirtelen módon fogom leírni azt, ami eszembe jut.

Mikor március közepén először elolvastam a főszerkesztői pályázatot, bevallom, kis híján szó nélkül mentem el mellette. Másnap újra átböngésztem, és arra gondoltam: ez az, amihez kedvem és erőm is van, amit szívesen csinálok, ami egyszerre komoly munka és kihívás is. A pályázatot még a kezdők lelkesedésével, és az újoncok várakozásteljes kapkodásával, hirtelen ötlettől vezérelve írtam meg, és mikor megkaptam a kinevezést a főszerkesztői posztra, sokáig fel sem fogtam, amit a monitoron láttam. Az izgalom nem múlt el, bár helyét nagyrészt átvette a munka, nem csak az InfoCsoportban, hanem a Társaság rendezvényein is.

A Tolkien Levelező Verseny április 25-én megrendezett döntőjének képei, hangjai és ízei még mindig elevenen élnek bennem, a versenyzők és szervezők közös öröme pedig maradandó élménnyé tette az egész napos versengést. Az együttes öröm, együttes alkotás, és együttes teremtés hamar feledteti a munka fáradságát. Arra bíztatok mindenkit, hogy a mind kellemesebb napokon töltse az idejét a közös alkotás és közös öröm szellemében a barátaival, élvezze a napsütést, és hagyja, hogy az megihlesse, járjon el kirándulni – nem utolsó sorban a KószaKommandó által szervezett túrákra – és köszöntse az elkerülhetetlenül támadó tavaszt.

Meg kell köszönjem az InfoCsoport csapatának azt a kedves és segítőkész fogadtatást, amiben részesítettek, Gilgnek a jótanácsokat, Gandalfnak a biztatást, a rovatvezetőknek a cikkeket – mindazt a légkört, ami itt fogadott.

Kívánok a végzős középiskolásoknak sikeres felkészülést az érettségikre, egyetemista és főiskolás sorstársaimnak pedig kitartást az utolsó zárthelyikre, leadandókra és a vizsgaidőszakra.

Kívánok mindannyitoknak jó olvasást, böngészést, emlékezést, merengést, az elkövetkezendő idők programjaihoz pedig kedvet, örömet és jó szórakozást, akár szervezőként, akár résztvevőként.
 

     Alew (Sági Kiss Dani)

     Főszerkesztő 

 

A Magyar Tolkien Társaság Hivatalos Hírlevele

 

A Hírlevelet írja és kiadja az InfoCsoport

Elérhetőség: mtt.infocsport@gmail.com

 

Felelős kiadó: Gandalf gandalf@tolkien.hu

Főszerkesztő: Alew alewyan@gmail.com

Terjesztés: Gandalf gandalf@tolkien.hu

 

Következő Hírlevelünk 2009. június
 elején jelenik meg.

 

2009. május 1.

 

Designed by Gilg

Magyar Tolkien Társaság © 2009.

www.tolkien.hu


 


 

 


AKTUÁLIS HÍREINK

InfoCsoport

Változó Szelek

Előző hírlevelünkben tudattuk veletek, hogy Gilg (Schlett Péter) távozni készül az InfoCsoporttól. Távozása előtt a főszerkesztői hely betöltésére pályázatot írt ki, amelynek a határideje április eleje volt. Számos jelentkező akadt a poszt betöltésére, akik közül a felelős kiadó, Gandalf (Barna Bálint) választotta ki a megfelelő személyt. A döntés megszületett – örömmel jelenthetem be a Hírlevél új főszerkesztőjét, aki nem más, mint Alew (Sági Kiss Dániel). Reméljük, jól fogja nálunk érezni magát, sok sikert kívánunk neki az elkövetkező időkre! 


 

Logisztikai Csoport

Pályázat

Az NCA (Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma) érvényesnek találta a működési költségre illetve a táboroztatásra beadott pályázatainkat. Reméljük, hogy sikerül megkapnunk a vezetőség által remélt összeget!

Kósza Kommandó

Ha hív a természet…

Ebben a hónapban is várt minden kirándulni vágyót a Kósza Kommandó! Az április 4-én lezajlott könnyed túra Pilisszántó (Boldogasszony-kápolna) - László kúpja - Simon halála - Vaskapu-völgy - Döme halála - Zsivány-sziklák útvonalon zajlott. A fáradt túrázók aznap elégedetten tértek haza. Akinek ez nem lett volna elég, az Húsvét vasárnap az MTT lelkes csapatával a Moszkva tértől a hegyekbe tarthatott kirándulni, piknikezni.

De ne csüggedjetek fáradhatatlan lábú társaim, itt a következő túra – május 2-án egy kis „nappali Beltaine”-t terveznek a Kószák Kis-Kevélyen. Sétából, piknikezésből, játékból áll majd az egész napos program. Szeretettel vár minden érdeklődőt Melian (Kaszab Zsuzsanna), a kirándulás szervezője! További információkat a fórumban, a Kósza Kommandó topikban találhattok.

MTT Külföldi Kapcsolatai és Tevékenysége

A Határ túloldalán

Mindjárt itt az Osztrák Tolkien Társaság (Österreichischer Tolkiengesellschaft) egyik rendezvénye, a Mereth Ethuil, a Tavaszi Fesztivál. Az április 30.-tól-május 3.-ig tartott rendezvényre Bad Kreuzenben kerül sor, ahol a házigazdák rengeteg programmal várják az odaérkező Tolkien tisztelőket. Ha érdekel a program és az utazás, és szeretnél menni, akkor a fórum vonatkozó topikjában (MTT Külföldi Kapcsolatai és Tevékenysége) jelentkezhetsz.


Tábor

És eljő a homály…

Idén is megrendezésre kerül az MTT nagy nyári tábora, ami ebben az évben a Mornie Utulië nevet viseli. A július 9. és 19. között zajló tábornak egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei apró falu, Szanticska ad otthont. A főszervezők (Bartalos Nikoletta [dorwinion], Füzessy Tamás [Ankalimon], Becze Ádám [Leguanember] és Reinicke Tamás [icke]) mellett szervezők sokasága fogja biztosítani a programok, a játékok, a keretjáték gördülékenységét. A jelentkezési határidő: május 15. ! Jelentkezzetek minél előbb – a késedelmes befizetés kétezer forinttal növeli a tábordíjat. További információkat a főoldalon és a fórumon találtok!  

Beltaine

Május Királynője

Idén sem maradhat el az MTT-s szokásoknak megfelelően megtartott Beltaine, a kelták tavaszünnepe. Az időpont még nem teljesen biztos, de összejövetelre a tavalyi évekből megszokott már sziklakatlanban, Fenyőgyöngye közelében kerülne sor. Tábortűz, jóízű beszélgetések, jó hangulat várja majd az odaérkezőket!

 

 

 

Rovatvezető: Náda


 

 


VEZETŐSÉGI DÖNTÉSEK

A Tavaszi Közgyűlés időpontja módosult, az új időpont május 16. Az elnökség szeretné növelni a létszámát, és új tagokat választani a tagjai közé. 

Az MTT Születésnapi rendezvény megszervezésére Momó, Náda, Rabyn és Attila lett felkérve. 

Ankalimon, akit eddig ügyvezető elnökként Ery helyettesített, ismét magához vette az elnöki tisztségét, így a helyettesítési rendszer véget ért.  

Egy gyöngyösi gimnáziumtól felkérést kaptunk, hogy az önképző körben tartsuk előadást, amit Rabyn vállalt el. Szeretnénk egy új tantárgyat, egy szemináriumot elindítani az ELTE-n a Tolkien-kurzus mellett, de ez még a tervezés fázisában van.

 

 

 

Rovatvezető: Gandalf


 

 

 


RENDEZVÉNYEK

Tavaszi Találkozó 2009 – Várgesztes

Az idei rendezvény is ugyanolyan boldog viszontlátásokkal teli volt, mint az előző években szervezett tavaszi találkozók. Idén is eljöttek olyanok, akik a nyári táborban, vagy más, év közbeni rendezvényeken nem tudtak részt venni. Játékokkal teli, kellemes és könnyed három napot töltöttünk együtt, melyet fáklyás felvonulás és filmvetítés tett színesebbé. Nagy sikere volt a retro-hangulatú, az Arnor utód-királyságaiban játszódó keretjátéknak, a beküldött korábbi vicces képekből készült vetítésnek és a régi táborok hangulatát idéző esti előadásoknak. Szombaton a vár mellett batyukban, közös főzéssel készült az ebéd, este a résztvevők bulival, sétával és éjszakába nyúló beszélgetéssel töltötték az időt. A búcsú pillanatában egytől egyig hangot adtak az örömüknek, hogy ott lehettek. Köszönjük a szervezőknek: Morganának (Sándor Anna), Celebromnak (Doncsecz Zoltán) és Brandírnak (Kaszás Péter).

Képek:

Sirgon (http://vargesztes09.patp.fotoalbum.hu/)

Maglor (www.picasaweb.google.com/sandorandras85)

Arwena (http://picasaweb.google.hu/Anaria.Zanyr/Vargesztes#)

Sil (http://s339.photobucket.com/albums/n466 ... li%202009/)

Kapcsolódó videók:

Finduilas (http://www.youtube.com/watch?v=eRRNwk7kfeA)

Tolkien Levelező Verseny

Fergeteges hangulatban zajlott idén is az immár harmadik alkalommal megrendezett Tolkien Levelező Verseny döntője. A rendezvény április 25-én reggel tíztől délután négyig tartó programjainak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár adott otthont. Az ország minden részéből érkezett csapatoknak először egy akadályversennyel kellett megküzdeniük, melyben tudásukat és kreativitásukat kellett megcsillogtatniuk. Akiknek várniuk kellett, azok sem unatkoztak: a galériában található szivacskockákból igazi építészeti remekművek születtek. Később a csapatok által elkészített pompás ételeket pontozták a zsűri tagjai, amelyekkel aztán ebédszünetben mindenki jóllakhatott. Ebéd után a csapatok bemutatták szebbnél-szebb jelmezeiket, melyeket a szakértő zsűri szintén értékelt. A bemutató után mindenki felvonult a galériába, ahol Füzessy Tamás (Ankalimon), a Társaság elnökének köszöntő és köszönő szavai után Kiss Kincső (Kincső), a rendezvény főszervezője kihirdette a győzteseket. A nyertesek Tolkien világával és a filmekkel foglalkozó könyveket, valamint Lassi Lauriet kaptak, de a legjobbak, a Czégé Dávid (Felagund) által levezett egyéni szuperdöntő győztesei az idei nyári tábor részvételi díjából is engedményt kaptak. Egy szó mint száz, mindenki jól érezte magát, versenyző és szervező egyaránt, és reméljük jövőre is egy ugyan ilyen feledhetetlen élménnyel térhet haza mindenki.

Képek:

SÚ (http://www.freeweb.hu/b2bwide/keptar/thumbnails.php?album=58)

 

 

 

Rovatvezető: Snuffles


 

 

 


MÉDIA

Tolkien.hu 

Ebben a hónapban egy új humoros írás került fel az oldalra, Éowyn jegyzettömbje 2. címmel, Mokka tollából. 


„Angyalok és Démonok” 

Ezzel az alcímmel jelent meg az idei év első Lassija. A tagok Várgesztesen vehették kezükbe először a legfrissebb számot, amelynek a témája a nosztalgiázás, a múltidézés és a táborok voltak.  

Először egy visszaemlékezést olvashatunk a Szlovén Tolkien Társaság tizedik születésnapjáról, és az MTT tavalyi, 2008-as nagy nyári táboráról SÚ-tól. A lap hasábjain a tavalyi kácsárdi „emlékgyűjtést” idézik fel nekünk Gandalf, Caladril, Ryana és Sen cikkei. A cikkek közül az ELTE-n zajló Tolkien-kurzus előadásainak kivonatai sem maradhattak ki – előbb egy érdekes értekezést olvashattunk A Gyűrűk Ura, a Star Wars és a Harry Potter világának összehasonlításáról Aeglos tollából, majd Melian: Tolkien kedvenc nyelvei című előadásának második részét. Az év első Lassijának a versek is fontos részét képezik – SÚ, Szofi, Alew, Dodiee és sok más szerző verseiben gyönyörködhetünk. A tavaly októberi KÖMT-ről (Kreatív Őszi Művészeti Találkozóról) Ben írt beszámolót. A művészlelkületűek különböző jelmezeket készíthetnek. Végül együtt örülhetünk annak, hogy visszatért és újraéledt a tolkien.hu fóruma egy kisebb átalakítás után. 

The Legend of Sigurd and Gudrún 

Május 5-én új Tolkien-kötet jelent meg angolul. A "THE LEGEND OF SIGURD AND GUDRÚN" című mű eddig még nem publikált tudományos írásokat közöl a Nibelung-ének és az északi mitológia kapcsán. Tolkien Professzor írásait ezúttal is fia, Christopher Tolkien szerkesztette. Korlátozott példányszámban a díszkiadása is megrendelhető. 

A Hobbit-filmek 

Hivatalosan is bejelentették azt, amit már egy jó ideje lehetett sejteni – bár korábban úgy tervezték, hogy az első film lenne A Hobbit, és a második egy „összekötő” rész, ezt az írás során elvetették. Helyette magát A Hobbitot fogják két részre szedve leforgatni, de kibővítik olyan jelenetekkel (például Fehér Tanács, Dol Guldur), melyek A Gyűrűk Ura világába helyezik a történetet.

 

 

 

Rovatvezető: Gandalf


 

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére