A sárkány

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} Maedhros leengedte kardját, és körbenézett. A harc hevében észre sem vette, hogy elszakadt testvéreitől, csupán távolról látta a lobogót a Feanor-ház csillagával. Hirtelen durva kezek ragadták meg, és kicsavarták kezéből a kardját.- Végre megvagy! A Nagyúr örülni fog, nagyon vár téged. De nicsak! Nem engedhetjük, hogy ilyen illetlen öltözetben jelenj meg a színe előtt - röhögtek a köréje gyűlt torz arcok, és Feanor jelvényére mutattak a tunikáján. Elvették fegyvereit, ruháit, saját rongyaikba öltöztették őt. A csillagos lobogó már nem látszott…

Morgoth egy vörös köves gyűrűt forgatott ujjai közt.

- Könnyedén végezhetnék veled Curufinwe fia. Látod, az apád csupán ennyi volt nekem, te pedig még ennyi sem! – mondta lekicsinylően, és vasveretes csizmájával széttaposta a gyűrűt. - Tudom, azt reméled, hogy gyűlöltem annyira az apádat, az ostoba, és hiú apádat, hogy most rögtön végzek veled..., de mondd, ugyan mi okom lenne gyűlölni valakit, aki ilyen szépet alkotott? - kérdezte, és a koronájába foglalt ékkövek felé nyúlt, de nem érintette meg őket.

Maedhros felszegte a fejét.

- Most még büszke vagy, de előbb vagy utóbb szolgálni fogsz engem. Látod őket?

Maedhros nem mozdult, de a szeme sarkából látta őket, hiába nem akart tudomást venni róluk, nagyon is jól látta a fal mellett álló alakokat, akiknek árnyéka a szilmarilok és a fáklyák fényében furcsán imbolygott a roppant terem falán.

- Biztosan ismered a történetet róluk, a történetet, amit csak suttogva mertek elmondani... – nevetett Morgoth. Mintha a föld morajlott volna, olyan volt ez a nevetés. Maedhros akaratlanul is megremegett, és a vala sötét szeme gúnyosan villant: - Látom, mégiscsak félsz, helyes, nagyon helyes… Ezeket elküldöm a testvéreidnek. Egyezséget ajánlok, és ha csak fele olyan hiszékenyek, mint te, akkor belefutnak a csapdámba – fűzte még hozzá, látva, hogy a fogoly tekintete a trón mellett heverő kardján és sisakján időzik.

- Nem fognak egyezkedni veled! Esküt tettünk...

- Esküt? - Morgoth ismét nevetett, és Maedhros a legszívesebben befogta volna a fülét -Fogsz majd te még másként is beszélni velem, fogsz te még könyörögni!

- Soha!! - Maedhros hangjában gyűlölet volt, vad, számára eddig ismeretlen gyűlölet.

Nagy erőfeszítéssel elszakította a csuklóit összekötő szíjakat. A kardjáért ugrott, bár maga sem tudta, mit is fog ezután tenni.

Morgoth valamit kiáltott egy csúf, ismeretlen nyelven, és a falak mellől az árnyékok megmozdultak. Csak nehezen sikerült lefogniuk Maedhrost.

- Mégis mire volt jó ez a hősködés? Rajtunk kívül nem volt senki, aki lássa, mi pedig nem igazán értékeljük az ilyesmit... Ha pedig olyan ostoba vagy, és azt hiszed, hogy van innen menekvés, akkor tévedsz! A foglyom vagy örökre, csak akkor szabadulsz, ha én elengedlek… de tudod mit, hogy lásd, értékelem a kitartó próbálkozásaidat, és nem vagyok olyan kegyetlen, mint azt híresztelik, adok egy esélyt: nem bilincseltetlek meg ismét, sőt majd a cellaajtót is nyitva hagyom… Most pedig törjétek el a lábát!

 

A sziklán szél sem rezdült, a levegő fullasztó volt, de szilmarilok fénye áthatolt a sűrű, alaktalan homályon. Maedhros kezei ökölbe szorultak tehetetlen dühében.

- Csodás a kilátás, nem gondolod? Ugyan szívesebben látnám helyetted az apádat vendégül, de mivel az a sajnálatos eset bekövetkezett, be kell, hogy érjem veled. Nem mondhatod, hogy rossz vendéglátó vagyok: királyi hely a nagykirálynak. Hagyhatnám, hogy szolgáim tovább kínozzanak, és a börtönömben halj meg, de ez túl gyors, és könnyű halál lenne Curufinwe fiának… Azt akarom, hogy szenvedj, szenvedj, amennyit csak lehet, és még annál is többet, egy örök életen át! Társasággal egyelőre nem szolgálhatok, de ha szerencséd van, fivéreid hamarosan csatlakoznak hozzád.

Maedhros kétségbeesetten próbált a fényre gondolni, de csak az égő hajók lángját látta. Mindent betöltött a tűz félelmetes lobogása…

 

Maedhros saját kiáltására riadt fel. Sok év telt el fogsága óta, de Angband rémülete éjszakánként néha még visszatért. Ezekből a nyomasztó álmokból mindig verejtékezve ébredt.

- Csak álom volt, rossz álom… semmi több… - gondolta, miközben feküdt a hátán és hosszú percekig hallgatta vadul dobogó szívét.

Majd felkelt, és gyertyát gyújtott. Fénye ugyan elűzte a szobából a sötétséget, de lelkéről nem oszlott a homály; tudta, ezen az éjjelen már nem fog aludni. Arra gondolt, jár egyet a kertben, a távoli csillagok alatt: az mindig megnyugtatta.

 

Elros felült az ágyban és feszülten fülelt.

- Valami baj van? - kérdezte Elrond és ő is felült.

- Csss! Te nem hallottad? - kérdezte Elros fojtott hangon.

- Mit?

- Hát azt a hangot.

- Csak nem gondolod, hogy…

- De! Lehet, hogy egy sárkány volt - mondta Elros egészen halkan.

Elrond nagyot nyelt. Ebben a pillanatban megreccsent a sarokba állított ruhás láda. Elros egy szempillantás alatt  testvére mellett termett az ágyban. Ijedten kapaszkodtak egymásba.

- Azt hiszem, itt van a szobában. - súgta Elrond.

- Talán nem vett észre minket – reménykedett Elros.

Elrond erre nem szólt egy szót sem, csak visszafojtott lélegzettel várt. Érezte, hogy Elros is fél. Csendben lapultak a takaró alatt.

Ekkor halkan nyikordult az ajtó, és halvány fény szüremlett be rajta: Maedhros volt az, gyertyával a kezében.

 -Későre jár. Ahelyett, hogy egymással beszélgettek, már régen aludnotok kellene - szólt rájuk, de nem tűnt igazán mérgesnek.

- Nem tudunk elaludni - mondta Elrond, és azon gondolkodott, említést tegyen-e a sárkányról. Így, a barátságos gyertyafényben valahogy nem tűnt olyan ijesztőnek egy szörnyeteg a ruhásládában.

- Rosszat álmodtatok, igaz? Jól van, nincs semmi baj, csak álom volt, nem árthat nektek. Feküdjetek szépen vissza, és aludjatok - mondta Maedhros csitítóan és indulni készült.

- Ne menj el! - kérték az ikrek egyszerre.

Maedhros visszafordult. A két kis arc, amely ránézett, mintha egymás tükörképe lenne… mint két másik, örökre elveszett arc. Maedhros lehunyta a szemét úgy érezte, most egy másik szobában áll egy messzi-messzi házban, pedig tudta jól az nem lehet, mert amit egyszer elveszítettek, azt többé nem kaphatják vissza.

- Énekelj valamit! - kérte Elrond és Elros.

Maedhros megrázta a fejét és kinyitotta szemét.

- Abban Maglor a nagyobb mester. De tudjátok mit, van egy jobb ötletem! -mondta, és letette a gyertyatartót az asztalra. Valamivel távolabb lépett tőle, majd árnyképeket formált a falra; ezt a játékot az a két másik kisfiú is szerette.

- Nyúl! Ez meg egy fa, hajladozik a szélben! - kacagott Elros. - Kérlek, csináld még egyszer!

- Most én, hadd próbáljam ki én is! - mondta Elrond.

- Tessék, lássuk, mit tudsz - ült le az egyik ágyra Maedhros.

Elrond egy pillanatig gondolkodott, majd két kezét szorosan egymásra téve egészen közel lépett a gyertyához. Az árnyék hatalmassá nőtt a falon.

- Egy madár - sóhajtott Elros áhitattal- Igazán szép!

- Thorondor… - suttogta Maedhros, és az árnyképet nézte, de a fehérre meszelt fal helyett sötét, éles sziklákat látott. Még a csontig hatoló hideget is érezni vélte. Megborzongott.

- Most már elég volt, tényleg későre jár. -nyúlt sietve a gyertyatartóért. - Aludjatok! Jó éjt!

- Nem lehetne, hogy itt hagyd a gyertyát? - kérdezte Elros félénken.

- Szó se lehet róla! Az alváshoz semmi szükség rá, még a végén meggyullad valami.

- De ha elviszed, akkor sötét lesz - magyarázta Elrond.

- Igen, sötét. Éjszaka sötét van… de ez mióta zavar titeket?

- Megsúgom - mondta Elrond.

Maedhros lehajolt.

- A sárkány… - suttogta Elrond.

- Sárkány?! Miféle sárkány?

- Csendesebben, még meghallja! - szóltak rá az ikrek.

- Szóval miféle sárkány? - kérdezte Maedhros fojtott hangon.

- Az, amelyik ott van a ládában - mutatott Elros az egyik félhomályos sarok felé.

- A ládában?!

- Igen abban. Tudod nem igazi nagy sárkány, csak amolyan kisebb, amelyik pont belefér. Nem biztos, de lehet, hogy gyerekeket eszik.

Maedhros nagyot sóhajtott, hogy erőt vegyen a rátörő nevethetnéken. Először csak rá akart legyinteni: butaság, nincs ott semmi, amitől félni kellene. Azonban az ikrek riadt tekintetét látva meggondolta magát. Saját gyermekkori félelme jutott eszébe: mi lesz, ha még egyszer megtörténik az, amiről nagyapa beszélt, és majd Nerdanel is aludni fog mozdulatlan, Lórien ezüstös fűzfái közt… Komolyan hitt benne, pedig mindenki azt mondta, butaság ettől tartani, és többet ne is beszéljen róla.

- Ugye örülsz, hogy hamarosan testvéred születik? - kérdezték tőle minden alkalommal. Maedhros ilyenkor soha nem válaszolt, csak bizonytalanul bólintott, és félve hajolt a még üres bölcső fölé. Jó lett volna, ha valaki akkor komolyan veszi a félelmét, és eloszlatja azt.

Maedhros úgy döntött segít a gyerekeknek legyőzni a félelmüket.

- Ne aggódjatok, mindjárt megoldjuk ezt a sárkányügyet, de ehhez Maglorra is szükségem van. Rögtön jövök, a gyertyát addig itt hagyom - mondta, és magában még hozzátette: - Ha Maglor még egyszer sárkányos történetet mesél nekik elalvás előtt, szavamra, beültetem abba a ládába, hogy egy kicsit elgondolkodjon.

 

Maglor mélyen aludt, csupán arra ébredt föl, amikor bátyja megrázta a vállát.

- Bármi is az Maedhros, nem várhat reggelig? - morogta kábán, de amint észrevette testvére kezében a kardot, rögtön éberré vált.

- Mi történt? – kérdezte.

- Fogd a kardod, egy sárkánnyal lesz dolgunk - válaszolta Maedhros higgadtan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Tessék?! Ez ugye valami tréfa akar lenni? Bár meg kell valljam, nem találom viccesnek.

- Jól hallottad, nem tréfa, hanem sárkány - mondta Maedhros, miközben a fegyveröve felcsatolásával bajlódott.

Maglor felült az ágyban, de látszott rajta, nem érti a dolgot. Maedhros miután kellően kiélvezte öccse meglepettségét, és csodálkozását mindent elmagyarázott neki.

- Valami izgalmas történetet szerettek volna elalvás előtt hallani. Nem gondoltam, hogy megijeszti őket - mentegetőzött Maglor, miközben a kardját kereste elő az egyik láda mélyéről.

- Legközelebb talán mesélhetnék nekik Angbandról. Igen, azt hiszem Angband igazán jó történet lenne - jegyezte meg Maedhros, majd elégedetten felsóhajtott: végre sikerült felcsatolnia a fegyverövét a karddal együtt.

Amint bátyja kiegyenesedett Maglor elnevette magát: - Ha én sárkány lennék, fejvesztve menekülnék előled - jegyezte meg.

Maedhros szembefordult a tükörrel. Az onnan visszatekintő kócos, hálóinges alak valóban elég komikusan festett a karddal az oldalán.

- Hidd el, te is kellően elrettentő látványt nyújtasz – méltatlankodott tettetett felháborodással, és az ágyról felkapva az egyik párnát a még mindig rajta nevető öccséhez dobta.

 

Elros és Elrond izgatottan várták őket.

- Azt hittük, már soha nem értek ide. -mondták egymás szavába vágva.

- Abban van a sárkány, igaz? -mutatott Maedhros az egyik faragott ládára.

Az ikrek félve bólintottak. A láda elé lépve Maedhros kirántotta kardját. Elros akaratlanul is összerezzent, és Maglor karjába kapaszkodott.

- Nem rohanhatjuk le csak úgy - jegyezte meg Maedhros elgondolkodva, és leengedte a kardot.

Maglor bólintott: - Igazad van, az illem úgy kívánja, hogy ki kell hívni párbajra. Elros, Elrond ez a ti feladatotok lesz. Szépen bemutatkoztok, aztán felszólítjátok, hogy távozzon békével, vagy álljon ki ellenünk - mondta harciasan: egyre jobban kezdte magát beleélni a játékba.

Elros a testvérére nézett. Elrond bólintott, majd nagy levegőt vett, és belekezdett: - Elros, és én, Elrond... - itt kérdőn nézett Maglorra.

- Tengerész Earendil fiai - súgott Maglor.

-....Tengerész Earendil fiai, felszólítunk téged, távozz, vagy küzdj meg Maglorral, és Maedhrosszal…- itt ismét Maglorra nézett.

-…Feanor fiaival - fejezte be Maglor.

- Remek – bólintott Maedhros elégedetten. - Most pedig szükségem lesz egy kis segítségre, valamelyikőtöknek ki kell nyitni a ládát.

Elros némi habozás után vállalta a feladatot. Ahogyan kattant a zár, Maglor még jobban megszorította kardja markolatát. Nem lepődött volna meg, ha valóban egy sárkány ugrik elő, ehelyett azonban csak ruhák hevertek a láda mélyén.

- Sikerült elijesztenünk a sárkányt! – örvendezett Elrond és Elros.

- Nagyon bátran viselkedtetek. Nem hinném, hogy még egyszer visszamerészkedne ide – jelentette ki Maedhros elégedetten, és visszadugta a hüvelyébe kardját.

- Most, hogy megszabadultunk a sárkánytól ideje volna ismét aludni térni – javasolta Maglor, és elnyomott egy ásítást.

- Máris? – kérdezte Elrond csalódottan.

- Én még nem akarok aludni! – tiltakozott Elros. - Egyáltalán nem vagyok álmos. Miért nem maradhatunk fenn soha addig, ameddig mi szeretnénk?

- Rendben, egyezséget ajánlok - bólintott Maedhros, és Elros hóna alá nyúlva szemmagasságba emelte magával - Ha majd legalább ilyen magas leszel, akkor tárgyalhatunk a dologról - mondta, miközben lenézett a gyerek levegőben kalimpáló lábaira.

- Ezt megbeszéltük, csak el ne felejtsd, hogy mit ígértél - figyelmeztette Elros nagy komolyan.

- Én, ha nagy leszek, csak akkor fésülködöm, amikor kedvem tartja, és ebéd előtt is süteményt eszem - jelentette ki Elrond, miközben bebújt a takarója alá.

- Én is, én is! - helyeselt Elros az ágy tetején állva. - Már alig várom.

Maglornak csak nehezen sikerült rávennie őket, hogy végre mindketten lefeküdjenek.

 

Maedhros kifelé indult a szobából, amikor Maglor az egyik ágy szélére ülve egészen halkan énekelni kezdett. Maedhros megtorpant, pár pillanatig habozott, majd leült az ajtó melletti székre. Ezt a dalt még nem ismerte. Nem is igazán volt szövege, csak egy dallam, mint a tenger morajlása távoli, ködbevesző, örökre elhagyott partoknál.

- Anya, apa… -dünnyögte Elrond, és Elros félálomban.

Maedhros eleinte küzdött az álmosság ellen, aztán a feje lassan előrebukott. Nevetést hallott valahonnan a messzeségből. Hét fiú nevetett egy régi kert mélyén. Szaladtak, mert anyjuk hazavárta őket. A közeli kovácsműhelyből kalapács hangja hallatszott, és a nyitott ajtón át jól látszott a tűz lágy fénye, amely gyönyörű volt, és cseppet sem félelmetes. A Fák ragyogása betöltötte a szíveket.

Azon az éjszakán könnyű álmuk volt.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére