MTT Hírlevél (2009. november)

A Magyar Tolkien Társaság hivatalos Havi Hírlevele, V. évfolyam, 8. szám (2009. november)

KÖSZÖNTŐ

Ez még nem tél. Ez már nem ősz. Joggal merül fel a kérdés – akkor ez mi is igazán? Az eső rendületlenül esik, hol kövér és nehéz cseppekben, hol csak szitálva hullik a városra, lemosva a nyár emlékeit és az ősz mocskát. Átmeneti időszak, azt hiszem, ez a legjobb szó rá.

Az ember néha visszatér oda, ahonnan elindult, és csodálkozó örömmel veszi tudomásul, hogy a világ bizonyos pontjai mozdulatlanul vártak rá, hogy felismerje – az élet szép, csak akarni kell élvezni. Akarjátok és tudjátok élvezni az életet, annak minden apró kis örömét. A szép reggeleket, a jó szavakat, a finom ízeket, a kedves mosolyokat, a város ódon, avagy előkelő házait, a barátok boldogságát és a melegséget. Minél hidegebb van odakint, annál jobban érezzük a meleget. És valóban prózaian egyszerű dolgok melengetik meg a lelkünket.

Kívánhatnék – ahogy nyár elején tettem – sikeres vizsgaidőszakot a felsőoktatás rabszolgáinak, sikeres félévzárást a középiskolásoknak. De ezek helyett, vagy inkább ezek mellett, sokkal fontosabb kívánságaim vannak. Az ügy lekicsinylése, elviccelése és közhelyesítése nélkül szeretnék boldog ünnepeket kívánni mindenkinek. Havat, jeget, fenyőt, éneket, szeretetet, családot, barátokat, temérdek ételt és temérdek ajándékot (jó hobbit-szokás szerint), bulizást és csendes szemlélődést, némi elkerülhetetlen veszekedést, elkerülhetetlen kibéküléssel. És nyugodalmas jó éjszakát ezek után.

Legközelebb már az új évben találkozunk – bár meg kell valljam őszintén, nem tudom mire vélni a dátumok és dátumfordulók bálványozott imádatát. Az ünnepnap nem a dátumtól, a piros betűktől, az adventi naptáraktól és a fény-girlandoktól lesz ünnepi, nem a kitüntetett és kiválasztott helyzetétől, hanem attól, hogy a résztvevői ünneppé teszik. Akármelyik nap lehetne ünnep.

Akármennyi szépelgő elmélkedésre vetemedem is, a legfontosabb tanácsom az, hogy úgy egyétek tele magatokat mézeskaláccsal és lencsés malacsülttel, hogy egy évig megint nem láthattok ilyet.

Boldog Karácsonyt!

Alew (Sági Kiss Dani) Főszerkesztő


A Magyar Tolkien Társaság Hivatalos Hírlevele

A Hírlevelet írja és kiadja az InfoCsoport

Elérhetőség: mtt.infocsport@gmail.com

Felelős kiadó: Gandalf gandalf@tolkien.hu

Főszerkesztő: Alew alewyan@gmail.com

Terjesztés: Gandalf gandalf@tolkien.hu

Következő Hírlevelünk 2010. január
elején jelenik meg.

2009. december 3.

Designed by Gilg

Magyar Tolkien Társaság © 2009.

www.tolkien.hu


 



AKTUÁLIS HÍREINK

A tudás könyvtára

Előreláthatólag decemberben ismételten lesz HNE. A mostani alkalommal az előadás témáját Tolkien professzor levelei adják. Alyr (Tóth Gergely) olyan embereket keres, akik szívesen felolvasnák a leveleket és ismertetni tudnák őket. A helyszín most is a Főnix Klub (1061 Budapest, Paulay Ede u. 5.).

Várnak mindenkit szeretettel!

Emeljük poharunkat…

Nem is kezdhetnénk mással az évet, mint egy hatalmas nagy ünnepséggel! 2010. január 3-án a Főnix Klubban (1061 Budapest, Paulay Ede u. 5.), a hagyományokhoz híven ismételten megünnepeljük Tolkien professzor születésnapját. A szervezők napközben különféle workshopokkal és programokkal várják az érdeklődőket. Lesz táncház, szerepjáték, városbújócska, színjátszás, kézműves műhely és játéksarok is. Este a Magyar Tolkien Társaság színjátszóiknak, táncosainak legjobb előadásaiból és a táborokban készült produkciókból nézünk meg együtt egy videó-összeállítást.

A főszervező személyében Ringbearert (Várszegi Éva) tisztelhetjük. Ő és segítői lesznek azok, akik a jó hangulatról gondoskodni fognak!

A szervezők kérik, hogy akinek van 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009-es LEP videója, illetve bármilyen olyan videó, ami a LEP-ekhez vagy a társaság eddigi előadásaihoz kapcsolódik (kivéve a nyári tábori előadások) akkor azt örömmel fogadják. Ezen túl a szervezők ruhatárosok és tortakészítők jelentkezését várják!

További információkat a főoldalon és a topicban találtok.

Közfelhívás!

Aki még nem töltötte ki a tábori kérdőívet, azt kérjük, tegye meg itt!

Rovatvezető: Náda

 



ŐSZI TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉS

Elnökségi utánpótlás

Az éves elnöki beszámoló felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Tolkien Társaság a világ többi Tolkien társaságához képest is egyedülálló jelenség, de ennek a fenntartásáért keményen dolgoztak és dolgoznak most is. Ankalimon elmondta, hogy nem indul újra a másfél év múlva esedékes elnökségi választásokon, ezért már most érdemes elgondolkodni az utódlás kérdésén.

Költségvetési terv

A közgyűlés gyors és rövid felvilágosítást kapott a jövő évi költségvetési tervről, majd pár kérdés után elfogadta azt. 

Szervezői kedvezmény 

A közgyűlés a szervezői kedvezmények kérdéskörének átbeszélésével folytatódott. A vita után egy alapszabály-módosítást fogadtunk el: az alapszabályban megfogalmazott kedvezményeket fqqdk és Nidó javaslata alapján csak akkor kell ezentúl biztosítani, ha azok elérik a 200 forintot, hogy egyszerűsödjön a rendezvények költségvetése. 

Tisztségviselők megválasztása 

Hanna és Ery lemondásával megürült két elnökségi poszt, így több helyre is új tisztségviselőket kellett választani. Az alelnök Ádám/Leguán (Becze Ádám) lett, az új elnökségi tagok pedig Rabyn (Kádár Anna) és Alew (Sági Kiss Dani). Rabyn korábbi helyére új felügyelőbizottsági tag is került, Melian (Kaszab Zsuzsanna) személyében.

***

VEZETŐSÉGI DÖNTÉSEK

Tagság 

Az egy évnél régebbi tartozással rendelkezők levelet fognak kapni arról, hogy ha nem rendezik a tartozásukat december 31-ig, úgy automatikusan töröljük őket a tagok közül, egyben javasoljuk, hogy lépjenek át pártoló tagnak. 

Tolkien.HU 

Jóváhagytuk a programozói munkákért járó kifizetéseket, átbeszéltük a még hátralévő munkákat az oldallal kapcsolatban.

LEP 

Elfogadtuk a Tolkien Születésnapra szóló koncepciót, így a rendezvényt Ring és Idhren szervezhetik.

Beszerzések 

Az MTT számára új eszközök vásárlásáról is döntés született: a beépített erősítővel rendelkező hangfal fele a tábori költségvetést terheli majd, a könyvtárunkat pedig a még hiányzó magyar nyelvű kiadványokkal és a külföldi „másodlagos irodalommal” gazdagítjuk hamarosan.

Felelősségi felületek felosztása az új elnökségben:

Becze Ádám – külügy, belső kommunikáció, Tolkien Levelező Verseny, egyéb közösségi

Barna Bálint – szerepjáték, tudományos konferencia, nyári fesztiválok

Bartalos Nikoletta – helyiség, raktár, tábor

Füzessy Tamás – webes megjelenés, Tolkien kurzus, fordítások-szinkron

Kádár Anna – tavaszi találkozó, jelmez-kellék, farsang

Kiss Kincső – MTT születésnap

Kutassy Zsófia – művészeti pályázat, művészeti est, Tolkien Születésnap (LEP)

Sági Kiss Dániel – kiadványok, Halloween

Tóth Gergely – Tolkien klub/-fogadó/HNE, őszi találkozó (KÖMT), könyvtár 
 

Rovatvezető: Gandalf


 



RENDEZVÉNYEK


A november a pihenés, a relaxáció hónapja volt és ez alkalmat teremtett arra, hogy hosszú-hosszú idő után ismét összejöjjön a GOMUNCS azaz a GOndolatok MUNka CSoport. A rendezvényre november 27-én került sor, amikor is egy 13+1 főből álló csoport megvitatta a társaságot leginkább érintő kérdéseket, és igyekezett ezekre megtalálni a megoldásokat. A kötetlen beszélgetés eredményeit megtalálhatjátok a GOMUNCS topicjában, ahol folytatható a közös gondolkodás az MTT-ről.


Rovatvezető: Attila


 


MÉDIA

 Tolkien.HU 

Két hangulatos fan fictionnel gazdagodott az oldal, viator A sárkány címmel egy Maedhros-történettel ajándékozott meg bennünket, AzaldiaTook írását pedig Ireth Silirvien tolmácsolásában olvashatjuk, Változó Történelem – Döntések címmel. Két, eredetileg a Lassiba szánt írás is felkerült az oldalra: Metaflora beszámolója a Soča-i nemzetközi, nyári találkozóról, Sötét Úrtól pedig a Viking nevű játék leírása.

Lassi Laurië 

Az őszi közgyűlésre megjelent a Lassi legfrissebb száma, mely inkább a szélesebb Tolkien-kedvelő közönség irányába nyit, ezért az MTT-hírek, a rendezvények beszámolói és az irodalmi-művészeti alkotások mellett nagy hangsúlyt kapnak a Tolkien-tanulmányok és a Középfölde-tanulmányok is. A jövőben a Lassi teljesen külsősöknek szóló kiadvánnyá válik majd, ez a feladat az összevont szerkesztőség vezetőire vár. 

A Hobbit-filmek 

A sok kisebb pletyka és találgatás mellett két nagyobb hír érkezett a megfilmesítések kapcsán. Az első, hogy eladják a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdiót, amely A Hobbit-filmek forgalmazási jogának a felét birtokolja. Hogy ez mennyiben befolyásolja majd a készülő Tolkien-adaptációkat, nem tudni, de úgy tűnik, az előkészületeket ez még nem érinti.

A másik hír, hogy Peter Jackson bejelentette: elkészült az első rész forgatókönyve, amelyet leadtak az elégedettnek tűnő stúdiónak. A második rész forgatókönyve még félkész állapotban van, így a hivatalos szereposztás elindulására még várni kell.

Born of Hope („Remény születése”)

Új rajongói film készült, ezúttal Gilraen és Arathorn (Aragorn szülei) történetét dolgozták fel. A remek alkotás ingyenesen megtekinthető az internetről ezen a linken, vagy Elődnek köszönhetően letölthető mp4 formátumban innen.

Rovatvezető: Gandalf


 

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére