Verspályázat a Költészet Napjára

Szeretnénk hagyományt teremteni, így ismét pályázattal köszöntjük a Költészet Napját (április 11.). A tavalyi négysoros pályázat után ez alkalommal József Attiláról és John Ronald Reuel Tolkienről is megemlékezünk. Ennek megfelelően a pályaművek formája, és valamennyire a tartalma is kötött. Ugyanakkor igyekeztünk olyan feladatot kitalálni, amely mindenki számára megoldható, élvezetes és érdekes lehet – bízva abban, hogy a múlt évihez hasonlóan idén is szép számmal lesznek majd pályaművek. A részletekről a továbbiakban olvashatsz.
A pályázat kiindulási pontja József Attila Eszmélet című ciklusa. Olvasd el a verset, és válassz ki belőle egyetlen versszakot! Ez lesz a pályaműved mesterversszaka, ami alapján egy szabadon választott tolkieni témájú költeményt várunk. A formai kötöttségek a következők:

 

  • A pályamű formájában József Attila Eszmélet című versét kell kövesse, azaz a versforma, ritmika, rímképlet meg kell egyezzen a kiválasztott versszakéval.
  • A pályamű annyi versszakból kell álljon, ahány soros a József Attila-versből kiválasztott versszak. 
  • Minden versszak kezdősora a József Attila-versszak megfelelő sora kell legyen (tehát az első versszak kezdősora a mesterversszak első sora, a második versszak kezdősora a mesterversszak második sora, és így tovább).
  • A vers témájában, szellemiségében Tolkient kell kövesse: vagy egy tolkieni történetet, eseményt kell feldolgozzon, vagy egyértelműen tolkieni ihletésű kell legyen. Ezen belül nincsen tartalmi megkötés.

További tudnivalók:

  • A pályaműveket kizárólag e-mailben fogadjuk a kolteszetnapja (kukac) tolkien (pont) hu e-mail címen.
  • Az e-mail szövegében csak a pályamű legyen, tárgya pedig egy jelige. Mellékelt csatolt fájlban meg kell adni a pályázó nevét, korát és elérhetőségét.
  • A pályaművek beküldési határideje 2010. március 31. éjfél.
  • A legjobb pályaművek szerzőit 2010. április 11-én tesszük közzé a Verses Topikban, ekkor még rangsorolás, végeredmények nélkül.
  • Az eredményeket a 2010. április 17-én (szombaton), a Vigadóban tartandó Verses talin hirdetjük ki. (Részleteket, úgy mint címet, időpontot, stb. a topikban közlünk.)
  • A pályaművek közlési joga a Tolkien.hu szerkesztőségére száll, azokat a szerkesztőség elbírálása és lehetőségei szerint jelenteti meg a rendelkezésére álló médiában.

Minden további kérdésre a Verses topikban válaszolunk. Ha nem regisztráltál a Tolkien.hu fórumára, és feltett szándékod, hogy ezen az áldatlan állapoton nem változtatsz, e-mailt a b2bwide (kukac) fw (pont) hu címre küldhetsz. A választ ebben az esetben is a topikban írjuk meg, hogy másoknak is segítségére legyen.

A pályázatnak csak nyertesei vannak, így hát jelentkezz bátran! (Ha nem bátran jelentkezel, akkor is örömmel fogadjuk a pályamunkád, úgyhogy nincs veszítenivalód.)

A Verses Csoport nevében

Szofi és SÚ 

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére