Az erkölcsi érzékenység és a didaktikusság határai a fantasy irodalomban

Szabó István Zoltán (Szegedi Tudományegyetem) előadásának absztraktja.

Az erkölcsi érzékenység és a didaktikusság határai a fantasy irodalomban

J. R. R. Tolkien életműve többek között azért is válhatott klasszikussá, mert olyan alapvető morális kérdésekkel (is) foglalkozik, melyek a mindenkori olvasó saját életében is felbukkanhatnak. Az erkölcs és erkölcsiség kérdéséről olyan módon szólt, mely nem merült ki üres frázisokban, fáradt közhelyekben vagy zavaró didaktikusságban, ugyanakkor mentes a katedra nyelvének kevesek által érthető retorikájától is, tehát képes eljuttatni „üzenetét” a nem hivatásos olvasóréteghez is. Tolkien műfajteremtő szövegei nem csak világuk felépítettségében, hangulatában, gazdag kultúrájában, nyelveiben állítottak példát az elkövetkező nemzedékek fantasy-irodalma számára, hanem erkölcsi problémafelvetésük tekintetében is. Fantasy és erkölcsiség összeforrni látszik, és ez nem pusztán a tolkieni szövegekből „egyenes ágon” következő high-fantasyre vagy heroikus fantasyre igaz, hanem a műfaj számos alágára is.
Ám ahogyan az epigonok kezei alatt a tündékből, orkokból, csatákból és varázsszerekből klisék lesznek, ugyanúgy válik erőtlenné munkáikban az erkölcsök kérdése. A népszerű műfajok törvényszerű jellegzetessége, hogy nagy mennyiségű epigont termelnek ki, és ez igaz a poszt-tolkieni fantasyre is. Mindemellett fellelhetőek nagyszerű szerzők, akik a díszletté csontosodott alkotóelemeket újra erővel töltik meg, és – egy új köntösben – visszaadják azok frissességét. Így a moralitás problémája is a műfaj újra eleven problémájává válik szövegeikben. A George R. R. Martinhoz vagy Glen Cookhoz fogható szerzők azok, akik miatt érdemes olvasni a Tolkien utáni fantasy-irodalmat.
Előadásomban azt szeretném megmutatni, hogy Tolkien morális kérdései milyen formákban fokozódnak le, válnak didaktikussá a fantasy legnagyobb népszerűségének csúcspontján, illetve azt, hogy milyen formában, milyen technikákkal teszik elevenné a kortárs fantasy legnagyobbjai ezzel párhuzamosan a szóban forgó problémákat.
A Tolkientől származó példákat megkísérlem A Gyűrűk Ura helyett a professzor életművének más darabjaiból kiemelni, ezzel a gesztussal fontosságuk mellett sajnálatos mellőzöttségükre is rámutatva.

Utoljára frissítve: csütörtök, 07 április 2016 15:52

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére