Nyomtatás

Restoring the Shire 2016

2016 nyarán a Magyar Tolkien Társaság a litván TL Draugija és a finn Suomen Tolkien-seura Kontu ry Tolkien-társasággal együttműködve egyhetes nemzetközi ifjúsági tábort szervezett az Európai Unió Erasmus+ programjának keretében.

 
A tolkieni világra építő európai ifjúsági csere ötletét a litván TL Draugija társaság vetette fel 2012-ben, ennek eredménye lett az általuk a Magyar Tolkien Társaság közreműködésével megszervezett Journey through Mirkwood nyári tábor 2013 júliusában, Litvániában. A nagysikerű program hagyományát folytatta az idei projekt, amelyhez a finn Suomen Tolkien-seura Kontu ry társaság csatlakozott harmadik partnerként.

mtt cimer3 tolkien lietuva logo suomen tolkien logo edit

 

A Restoring the Shire (RTS) projekt alapját a Tolkien által a hobbitok karakterén és életmódján keresztül kifejezett természetvédelem és a környezettel való harmonikus együttélés adta. Erre a bázisra építve kívántunk létrehozni egy olyan nemzetközi együttműködést, amelynek célja, hogy a három nemzetiségből (magyar, litván, finn) származó résztvevők élményalapú és informális gyakorlatok során tegyenek szert olyan képességekre és kapcsolatokra, amelyek segítik őket az európai közösségekre váró problémák megoldásában. Ilyen problémák például az élővilág folyamatos pusztulása, az élelmiszer-termelési módszerek veszélyessége és minőségromlása, a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség, illetve a mikro- és makroközösségek elszigetelődése.

Az RTS koncepciója a nemzeti Társaságok szoros együttműködésén alapult. A litván TL Draugija szervezettel évek óta jó kapcsolatokat ápolunk, közösen vettünk részt az általuk szervezett 2013-as "Journey through Mirkwood" táborban. A finn Suomen Tolkien-seura Kontu ry eddig a magyarok számára nagyrészt ismeretlen társaság volt, így a velük való közös munka új lehetőségeket rejt magában. Mindkét szervezet osztotta természetbarát álláspontunkat, és számos kézműves szakmát ismerő vagy gyakorló tagot tudhat soraiban.

A projekt két fő célja a közösségteremtés és az informális, tapasztalati oktatás volt - mindkettő nagy sikerrel valósult meg. A résztvevők a számos műhelyfoglalkozáson és előadáson olyan képességeket sajátíthattak el, mint például a kemenceépítés, kenyérsütés, növények és állatok gondozása és hasznosítása, különféle kézműves mesterségek. A tevékenységek vezetésére minden esetben szakértőket kértünk fel, akiknek nem csak az adott témában, de az informális oktatási módokban is volt jártasságuk. A meghívott helyi szakemberek különösen alkalmasnak bizonyultak, és gyakran tolmácsra sem volt szükség. A műhelyek kis csoportokkal (max. 20 fő) zajlottak, ami biztosította a megfelelő előadói figyelmet a "tanulók" részére, és minden program után volt idő és lehetőség az eredmények vagy esetleges problémák megbeszélésére, illetve az “önjáró” foglalkozásoknál az alkotás folytatására is.

Restoring the Shire - videó

 

Az eredetileg tervezettnél is sokkal színesebb és sokrétűbb programot sikerült megvalósítanunk. Ez nagyrészt a résztvevők és a helyszíni segítők lelkesedésének és proaktivitásának köszönhető, illetve annak, hogy a résztvevők kifejezetten érdeklődtek minden aktivitás iránt, amire a környéken lehetőség nyílt.

A tábor összesen 53 résztvevője a három szervező országból érkezett (Litvánia, Finnország és Magyarország), és többségükben 18-30 közötti fiatalok voltak (főiskolások, illetve egyetemisták). Magyar részről volt két kiskorú résztvevő is, szülői jóváhagyással. A táborozók közt a nemek aránya megközelítette az 50-50 százalékot. Külön elősegítette a projekt céljainak megvalósítását, hogy a litván és finn résztvevők közt nagy számban voltak kifejezetten hagyományőrzéssel foglalkozó, kézműves technikákat tanuló fiatalok, akik eredményesen adták tovább tudásukat a többi résztvevőnek; a magyar résztvevők pedig elsősorban a környékbeli értékek átadását segítették elő, illetve egészítették ki a külföldiek számára.

rts ws 1 rts ws 2


Megvalósult műhelyeink: szövés-fonás; bőrözés; hidegporcelán készítése és formálása; kenyérsütés; fafaragás; fémöntés; agyagozás; kemenceépítés; kvass-főzés; gyógynövények felhasználása; méhészet.
Megvalósult előadásaink: The Hobbits' place in the mythology (A hobbitok helye a mitológiában); Noldors of Eregion & the problematics of Sub-Creation (Az eregioni noldák és a másodteremtés problematikája); Herblore (Gyógynövény-tudomány); Industry and technology in Tolkien's views (Ipar és technológia Tolkien nézőpontjából); Agricultural Deities (Mezőgazdasági istenségek); Woodworking (Fafaragás), valamint három nyelvóra (magyar, litván és finn).

A gyakorlati, elsősorban kézműves foglalkozások - kemenceépítés, fafaragás, kenyérsütés, fémöntés, agyagozás - egy részét környékbeli mesterek, más részét a különböző országokbeli résztvevők tartották, és néha bizony menet közben is változtak a szerepek, amikor a hallgatóság egyik vagy másik tagja kezdett el új technikákat bemutatni a többieknek, vagy vette át a tolmácsolási feladatokat az előző jelentkezőtől. A táborozók lelkesen vettek részt az előadásokon, műhelyeken és a kötetlen programokon is, egyedül a túljelentkezés okozott dolgot a legnépszerűbb műhelyeknél, amit rangorolásos előjelentkezéssel sikerült megoldani.

rts tura 1  rts tura 2


A tábor helyszíne a Pangea Alapítvány Breuer László Oktatóközpontja volt Pénzesgyőrben, de a tábori programban szerepelt kirándulás a környékbeli erdőkön át Bakonybélbe (a Szent Mauríciusz Monostor meglátogatására), Zircre (ahol az arborétumban a vezető türelmesen megvárta, amíg a csoport egyesült erővel beazonosította a szóba került növényeket mind a négy nyelven), illetve Hárskútra (ahol a méhészet titkaival ismerkedhettek meg a résztevők).

A tábor utolsó teljes napján egy ünnepi nyílt nap keretében kóstolhattak bele az érdeklődők a megyei mindennapokba, tanulhatták el az egyszerűbb technikákat, és hallgathatták meg a résztvevők által szervezett nemzetközi zenei bemutatót.

rts fair panorama


A projekt záró beszámolójának angol nyelvű összefoglalója itt olvasható >>>>

A litván partnerszervezet beszámolója (litvánul) >>>

A finn partnerszervezet beszámolója (angolul) >>>

A projekt hivatalos dokumentumai >>>>

 

rts fbheader

 

 

 Erasmus logo01  Founded by EU logo01

Utoljára frissítve: szombat, 04 március 2017 13:09

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned