mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

Lassi Laurië - a Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa - XVII. évfolyam, 1. szám (2020. január) A cikkből a teljes kiadvány letölthető, a nyomtatott verzió megrendelhető!
2020. február 1-jén immár tizennyolcadik alkalommal ünnepeljük közösen J.R.R. Tolkien születésnapját. A részletes programban nem csak az ismeretterjesztő előadások listája böngészhető, hanem a Tolkien Nap további programjait is bemutatjuk.
A Magyar Tolkien Társaság 2020. február 1-jén az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban ismét ismeretterjesztő előadásokkal, műhelyekkel, kiállításokkal, látványos jelmezekkel, társasjátékkal, tánccal és dallal ünnepli J. R. R. Tolkien születésnapját.
Hagyományaihoz híven a Magyar Tolkien Társaság 2020-an is megrendezi nagyszabású rendezvényét, a Tolkien Napot J. R. R. Tolkien, a mítoszteremtő és nyelvész tiszteletére. Ez alkalomból a Társaságunk pályázatokat hirdet a előadóművészeti és képzőművészeti kategóriákban.
Az Orthel a Magyar Tolkien Társaság élő szerepjátékos rendezvénye, ami 2020. március 6-8 között kerül megrendezésre a Kismaros-Börzsönyligeti Gyermek és Ifjúsági Tábor területén.
A Lassi Laurië szerkesztősége pályázatot hirdet a Lassi Laurië kiadványhoz, illetve Tolkien műveihez kapcsolódó tematikus könyvjelző tervezésére. Díjazás: a Magyar Tolkien Társaság ajándékcsomagja és az elkészült könyvjelző tiszteletpéldányai. Pályázati határidő: 2019. november 17.
Attól félsz, hogy éhen maradsz a KÖMT-ön? Ételérzékenységed van, és nem tudod, lesz-e olyan fogás, amit te is megehetsz? Cikkünkben részletes leírást olvashatsz az őszi találkozó ételkínálatából. 
A 2019 nyarán megjelent 25. szám apropóján beleástuk magunkat a fórum mélységeibe, kifaggattuk elődeinket, és megpróbáltuk összeszedni, hogyan alakult a Lassi Laurië története a kezdetektől napjainkig. Három évvel és hat számmal később az első megjelenés huszadik évfordulója alkalmából folytattuk a történetet. 
The Creative Autumn Meeting ("CAM" or "KÖMT" in Hungarian) is traditionally our most international event. Friends from Slovenia, Austria, Slovakia and Czech Republic have joined us here in the previous years, and after a few years without foreign guests, in 2018 we could again welcome three tolkienites from Slovakia in the lights of the Two Trees which changed the Seregélyes school into Valinor for a long weekend. And here you can read about their experiences.
Összegyűjtöttük a 2019. évi Kreatív Őszi Művészeti Találkozón választható műhelyeket a részletes leírásokkal együtt. Érdemes még a jelentkezés elindulása előtt átböngészni őket és kiválasztani a legszimpatikusabbakat.  
Join the Hungarian Tolkienites in Seregélyes for our Creative Autumn Meeting and HalloweENT Ball for a long weekend from 31 October to 3 November. This is a perfect opportunity to meet many of us, and engage in creative and fun activities together.
The Hungarian Tolkien Society invites you to join the international “Quendi” category of the Tolkien Mailing Competition. This category is organised in English, open to any individual participant. In the course of the Competition you will face different challenges like quizzes, riddles and creative tasks. The five rounds of the competition will last from October to March. The application deadline is 12th October, 2019.
A Magyar Tolkien Társaság a 2019/2020-es tanévben is levelező versenyt hirdet a Tolkien-rajongó általános és középiskolás diákok csapatainak, valamint a 15 évnél idősebb magyar és külfödi egyéni versenyzőknek. Nevezési határidő: 2019. október 12.
2019. október 31-november 3. között tartjuk az MTT őszi találkozóját, aminek helyszíne ezúttal is Seregélyes lesz. Közösségi és kreatív programokkal várunk mindenkit, aki kiszakadna egy hétvégére a hétköznapokból, elmerülne a kreativitásban, új tevékenységek kipróbálásában.
Lassi Laurië - a Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa - XVI. évfolyam, 2. szám (2019. július) A cikkből a teljes kiadvány letölthető!
8. oldal / 111

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére