- Hozzászólások: 1266
- Köszönetek: 19
Felhívások
- Metaflora
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Miau!
Közeledik a Farsangi Bál, amely hagyományosan a Magyar Tolkien Társaságért az elmúlt egy évben végzett munka díjazásának alkalma is.
Kérjük, hogy amennyiben eszetekbe jut valaki, aki kiérdemelte a 2016. évi Farsangon átadandó, az előző egy év munkáját elismerő díjak valamelyikét, írjátok meg a nevét és a díjazás indoklását az alább megadott címekre minél előbb, de legkésőbb 2016. február 15., hétfő éjfélig. Fontos, hogy az ajánlást indoklással kísérjétek, de indoklásnak pár szó is elég. Ajánlást csak tagok tehetnek (elvben, de ha nem tagként ajánlotok valakit, aki megérdemli, valószínűleg azt sem törlik ki az ajánlást olvasó tisztségviselők a fejükből).
Tagsági formától függetlenül az MTT bármely tagja ajánlhat, Mathom-díjra az MTT bármely (nem Társelnök) tagját, Csavardí(j)ra pedig tagságtól függetlenül bárkit (kivéve a Tanács tagjait), aki kiérdemelte!
– Mathom-díj: Az MTT legrangosabb és legrégibb díja, melyet hagyományosan a Farsangon adunk át. A díj "az utolsó Mathom-díj odaítélése óta eltelt időszakban végzett kiemelkedő szervezői, vezetői és közösségépítő tevékenység elismerésére" szolgál, egy személy akár több alkalommal is megkaphatja. Az MTT tagjai közül (kivéve az elnökséget: Idhren, Ankalimon, Csaba) jelölhető bárki, aki a jelölő szerint az adott évben – farsangtól farsangig – a legtöbbet tett a társaságért. Az ajánlásokat az elnokseg@ címre várjuk!
– Csavardí(j): A Csavardí(j)at 2007-ben a Közgyűlés alapította azok munkájának kitüntetésére, akiknek nem egy kiemelkedő, nagy teljesítmény köszönhető, mint a Mathom-díjasoknak, hanem folyamatos kreativitásukkal és háttérmunkájukkal szinte "észrevétlenül" segítik Társaságunk alapvető működését-fennmaradását. A hivatalos megfogalmazás szerint ez a díj "a közösségi élet és a rendezvények szervezését segítő folyamatos vagy nagyszámú eseti háttértevékenység elismerésére" szolgál. A díjat a Tanács jelenlegi tagjai nem kaphatják meg (Gandalf, Ankalimon, Melian, Kincső, Mil, Tünde, Dodie, Éogil, Metaflora, Nati, Sasa). Egy évben legfeljebb három díjazott lehet, és szintén elsősorban a farsangtól farsangig terjedő időszakot vesszük figyelembe. Egy személy többször is díjazható, és ezt a díjat olyan is megkaphatja, aki hivatalosan nem tagja a társaságnak! A jelöléseket a tanacs@ címre várjuk.
(Megjegyzés: az erre a címre küldött leveleket az Elnökség, a Titkárság és a Felügyelő Bizottság tagjai is megkapják - ha közülük [Dorw, Celebrom, Patiszon, Idhren, Sil, Csaba, Pillangó, Stara] szeretnétek jelölni valakit, azt küldjétek csak Éogilnak mint a Tanács vezetőjének.)
Még egyszer: bármely MTT tag bármennyi ajánlást küldhet, a határidő 2016. február 15.!
Előre is köszönve az ajánlásokat,
Metaflora
a Magyar Tolkien Társaság vezetősége nevében
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Metaflora
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Miau!
- Hozzászólások: 1266
- Köszönetek: 19
Az új Alapszabály átmeneti rendelkezései szerint a mai napig kell végrehajtani az adategyeztetést - erről pár napja kellett, hogy kapjatok egy e-mailt. Ha aktív tagként nem kaptatok ilyen levelet, írjátok meg az MTT hivatalos e-mail címére, hogy milyen e-mail címmel szeretnétek szerepelni a tagnyilvántartásban! Köszi
(További részletek a tagok számára látható zárt témában!)
Kedves mindenki más esetlegesen talán erre járó személy!
Az MTT decemberben elfogadott új Alapszabályával jelentősen változtak az egyesület tagsági formái - a személyes közreműködés és anyagi hozzájárulás mértékétől függően öt különböző tagsági forma között lehet választani. Ha szeretnél a Magyar Tolkien Társaság mint hivatalos egyesület tagja lenni, itt találod a tagsági formák és a belépési tudnivalók informális leírását (a hivatalosat nyilván a cikkből is elérhető Alapszabályban): www.tolkien.hu/index.php/mtt/item/998-belepes-az-mtt-be
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Stara
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 416
- Köszönetek: 1
A Magyar Tolkien Társaság (továbbiakban: MTT) Felügyelőbizottságának (továbbiakban: FB) elnöke 2015. október 23-án pénteken 14:00 órára hívja össze a FB következő ülését.
Az ülés helyszíne:
2627 Zebegény, Petőfi tér 1-2.
Szőnyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Napirend:
- Ülés és jegyzőkönyv megnyitása
- Napirendi pontok áttekintése
- Az MTT jelenleg futó rendezvényeinek és projektjeinek áttekintése
- A FB ügyrendje
- Egyéb
- Következő FB ülés időpontja
- Ülés és jegyzőkönyv lezárása
Az MTT Alapszabályának (továbbiakban: ASZ.) 25.§ ( 8 ) bekezdése alapján a bizottsági ülések nyilvánosak, amennyiben ez az MTT vagy mások jogát, jogos érdekét nem veszélyezteti. Zárt ülés elrendeléséről a Felügyelőbizottság elnöke jogosult dönteni a fenti indokok alapján.
Az ASZ. 25.§ (3) bekezdése alapján a Felügyelőbizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye.
Tisztelettel:
dr. Váczi Csilla
FB elnök
2015. október 15.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alew
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
A Magyar Tolkien Társaság társelnöke, Füzessy Tamás összehívja a Magyar Tolkien Társaság soron következő elnökségi ülését 2015. október 6-ra, keddre, 18:30-as kezdéssel.
A Tanácsülés helyszíne Kutassy Zsófia Társelnök lakása, a cím a tolkien.hu zárt topikjában olvasható.
Tervezett napirend:
- Ügyrendi pontok
- Elnökségi beszámolók
- Pénzügyek, költségvetések
-- Tábori elszámolás elfogadása
- Rendezvények és projektek áttekintése
-- Tolkien Klub
-- GoMuncs
-- Vezetőképzés
-- GyU 60. évforduló
-- Hobbit3 bővített mozivetítés
- Tanács ülésének összehívása és előkészítése
- Közgyűlés összehívása
- Alapszabály módosításáról szóló helyzetjelentés
- Egyéb napirendi pontok
- Következő elnökségi ülés időpontja
Sági Kiss Dániel
Titkár
War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Metaflora
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Miau!
- Hozzászólások: 1266
- Köszönetek: 19
- a 2016. évi Nyári Tábor szervezésére
- a 2016. évi Gyerektábor szervezésére
- a 2016. évi Tolkien Születésnap szervezésére
- a Lassi Laurië koncepciójának kidolgozására és főszerkesztői, felelős szerkesztőségi feladatainak ellátására (2015-2016)
- a Tolkien.hu kulturális és közösségi portál szerkesztőségére (2015-2016)
Az új pályázati kiírások esetén a leadásási határidő egységesen: 2015. október 15. (csütörtök)
Emellett a Tolkien Klub szervezésére kiírt pályázat leadási határidejét meghosszabbították 2015. szeptember 20-ig. (Mivel nem érkezett be egyelőre pályázat.)
A Kreatív Műhelyek szervezésére kiírt pályázatot visszavonásig vagy legkésőbb 2016. május 30-ig hosszabbították meg. (Bár Kiss Renáta megbízást nyert Táncműhely indítására, de a Tanács más kreatív tevékenységeknek is teret akar adni, különböző típusú műhelyek pedig párhuzamosan is futhatnak.)
A pályázati kiírások a Dokumentumtárban a Nyilvános dokumentumok / Pályázati kiírások / 2015 mappában (illetve a fenti linkekre kattintva) érhetők el.
A pályázati kiírásokban gyakran hivatkozott belső szabályzatok, dokumentumok nagy része csak MTT-tagok számára elérhető a Dokumentumtár korlátozott hozzáférésű mappájában - amennyiben ez problémát jelent, a vezetőségtől (vezetoseg kukac tolkien hu) is el lehet kérni őket.
Amennyiben a kiírások valamelyik kikötése nem érthető, vagy kizáró akadályt jelentene egy egyébként készülődő csapat, koncepció számára, vegyétek fel a kapcsolatot az Elnökséggel és a Tanáccsal (tanacs kukac tolkien hu).
"Jó ötletelést, munkát és egészséget kíván az Elnökség és a Tanács!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Metaflora
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Miau!
- Hozzászólások: 1266
- Köszönetek: 19
Mint tudjátok, két hét múlva lesz egy menő konferenciánk, és szokás szerint szükségünk lenne lelkes segítőkre.
1. Regisztrációs pult: csütörtökön (szept. 3.) és pénteken (szept. 4.) kb. reggel 9:00-tól délután 17:00-ig (+/- félóra) kellene ide 2 fő, ideális esetben kétórás turnusokban. Feladatok: jegyeladás (benne: karszalagfeladás, mappakiosztás, előregisztráció meglétének ellenőrzése), minimális árusítás (friss Lassi és konferencia-kötet), egy kis mindentudás.
2. Szekciónként egy teremőr (+ szimpóziumra is egy).
3. Még eldől, hogy kell-e, pontosan mikor és mennyi, de lehet, hogy szükség lesz egy-két kísérőre a díszelőadók mellé - itt mindenképp fontos lenne a folyékony angoltudás (kisebb mértékben, de máshol is szükséges lehet).
Jelentkezés: nálam e-mailben (macsfecs gmail) a következő részletek megadásával: mely időszakokban tudnátok segíteni, mit vállalnátok, mennyire tudtok angolul, elérhetőségetek (e-mail, telefonszám).
Köszönjük szépen!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Metaflora
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Miau!
- Hozzászólások: 1266
- Köszönetek: 19
- HNE rendezvénysorozat szervezésére a 2015/2016 tanévben
- rendszeres kreatív műhelyek szervezésére a 2015/2016 tanévben
- a 2015. évi őszi találkozó megszervezésére
- a 2015/2016 tanévi Tolkien Levelező Verseny megszervezésére
- a 2015/2016 tanévi egyetemi Tolkien-kurzus(ok) megszervezésére
- a 2015/2016 tanévi Tolken Klub rendezvénysorozat megszervezésére
A pályázati kiírások a Dokumentumtárban a Nyilvános dokumentumok / Pályázati kiírások / 2015 mappában találhatók.
A fenti rendezvénysorozatok némelyikére kombináltan is lehet jelentkezni egy pályázattal. Részletek a kiírásokban.
A pályázatok leadásának határideje egységesen: 2015. augusztus 16.
A pályázati kiírásokban gyakran hivatkozott belső szabályzatok, dokumentumok nagy része csak MTT-tagok számára elérhető a Dokumentumtár korlátozott hozzáférésű mappájában - amennyiben ez problémát jelent, a vezetőségtől (vezetoseg kukac tolkien hu) is el lehet kérni őket.
Amennyiben a kiírások valamelyik kikötése nem érthető, vagy kizáró akadályt jelentene egy egyébként készülődő csapat, koncepció számára, vegyétek fel a kapcsolatot az Elnökséggel és a Tanáccsal (tanacs kukac tolkien hu).
"Jó ötletelést, munkát és egészséget kíván az Elnökség és a Tanács!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alew
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Az ülés helyszíne: Kutassy Zsófiánál, cím a zárt topikban olvasható.
Tervezett napirend:
- Ügyrendi pontok
- Elnökségi beszámolók
- Pénzügyek, költségvetések
- Futó rendezvények áttekintése
- Közgyűléshez szükséges dokumentumok elfogadása
- Hátralékos tagviszonyok törlése
- Egyéb napirendi pontok
Sági Kiss Dániel
Főtitkár
War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
www.facebook.com/events/345682672293413/
Előre is köszönik!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Metaflora
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Miau!
- Hozzászólások: 1266
- Köszönetek: 19
Közeledik a Farsangi Bál, amely hagyományosan a Magyar Tolkien Társaságért az elmúlt egy évben végzett munka díjazásának alkalma is.
Kérjük, hogy amennyiben eszetekbe jut valaki, aki kiérdemelte a 2015. évi Farsangon átadandó, az előző egy év munkáját elismerő díjak valamelyikét, írjátok meg a nevét és a díjazás indoklását az alább megadott címekre minél előbb, de legkésőbb 2014. február 8., vasárnap éjfélig. Fontos, hogy az ajánlást indoklással kísérjétek, de indoklásnak pár szó is elég. Ajánlást csak tagok tehetnek.
Tagsági formától függetlenül az MTT bármely tagja ajánlhat, Mathom-díjra az MTT bármely (nem Társelnök) tagját, Csavardí(j)ra pedig tagságtól függetlenül bárkit (kivéve Tanács), aki kiérdemelte!
– Mathom-díj: Az MTT legrangosabb és legrégibb díja, melyet hagyományosan a Farsangon adunk át. A díj "az utolsó Mathom-díj odaítélése óta eltelt időszakban végzett kiemelkedő szervezői, vezetői és közösségépítő tevékenység elismerésére" szolgál, egy személy akár több alkalommal is megkaphatja. Az MTT tagjai közül (kivéve az elnökséget: Idhren, Ankalimon, Csaba) jelölhető bárki, aki a jelölő szerint az adott évben – farsangtól farsangig – a legtöbbet tett a társaságért. Az ajánlásokat ide várjuk: elnokseg kukacc tolkien.hu
– Csavardí(j): A Csavardí(j)at 2007-ben a Közgyűlés alapította azok munkájának kitüntetésére, akiknek nem egy kiemelkedő, nagy teljesítmény köszönhető, mint a Mathom-díjasoknak, hanem folyamatos kreativitásukkal és háttérmunkájukkal szinte "észrevétlenül" segítik Társaságunk alapvető működését-fennmaradását. A hivatalos megfogalmazás szerint ez a díj "a közösségi élet és a rendezvények szervezését segítő folyamatos vagy nagyszámú eseti háttértevékenység elismerésére" szolgál. A díjat a Tanács jelenlegi tagjai nem kaphatják meg (Gandalf, Cinnia, Mogyi, Ankalimon, Melian, Dórie, Kincső, Adanedhel, Nati, Alew*) Egy évben legfeljebb három díjazott lehet, és szintén elsősorban a farsangtól farsangig terjedő időszakot vesszük figyelembe. Egy személy többször is díjazható, és ezt a díjat olyan is megkaphatja, aki hivatalosan nem tagja a társaságnak! Az ajánlásokat ide várjuk: tanacs kukacc tolkien.hu
(*Alew és a Tábor, a Tavaszi Tali és a Kórus leendő képviselője a Csavardí(j)ról döntő ülésen, a szavazást megelőzően válnak Tanácstaggá. Bár nem tudjuk kizárni, hogy valaki jelölje a még ismeretlen leendő Tanács-tagokat, de ezek a jelölések ebben az esetben érvénytelenné válnak. Szóval a biztonság kedvéért küldjetek több jelölést.)
Még egyszer: bármely MTT tag bármennyi ajánlást küldhet, a határidő 2014. február 8.!
Előre is köszönve az ajánlásokat,
Metaflora
a Magyar Tolkien Társaság vezetősége nevében
**Ez van a szabályzatban, mármint hogy csak tagok ajánlhatnak. De a Közösség (nem hivatalosan egyesületi) tagjainak véleményét sem szeretnénk negligálni, ha szeretnétek valakit ajánlani, nyugodtan írjatok, ha még nem merült fel az illető neve, majd valamelyikünk ajánlja helyettetek. (Kivéve persze, ha nagyon indokolatlan, de akkor meg úgyse lenne megszavazva, úgyhogy mindegy.)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alew
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Ne feledjétek, hogy idén is van lehetőség kedvezményes (80%-os) tagdíj befizetésére, 2015. március 31-ig!
Az Alapszabálynak megfelelően, aki az első negyedév folyamán befizeti előre az egész évi tagdíját, 20% kedvezményt kaphat. (Természetesen 2014-ről sem lehet hátraléka az illetőnek.) Az éves költségvetés és az Alapszabály alapján, segítségül így alakulnak az összegek:
- önálló keresettel rendelkezők: 11 520 Ft/év (14 400 Ft helyett)
- 50%-os mérséklésű: 5760 Ft/év (7200 Ft helyett) (nem önálló kereső)
- 40%-os mérséklésű: 6912 Ft/év (8640 Ft helyett) (pedagógus, GYES, GYED)
Kérlek, a befizetés előtt ellenőrizzétek, hogy az általatok választott esetleges kedvezmény valóban érvényes-e.
A számlaszám, amire utalhattok, vagy OTP-s pénztári készpénzbefizetésnél bediktálhatjátok: 11709002-29900181-00000000
Ne felejtsétek a közleménybe beleírni/-íratni a polgári neveteket és hogy "2015. egész évi kedv.tagdíj"!
Alew
War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alew
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
A pályázatokat a tanacs@tolkien.hu címre ÉS a vezetoseg@tolkien.hu címre kérjük megküldeni 2015. február 1. éjfélig.
A FELADAT KERETEI
A projekt alapkoncepciója, jellege, prioritásai:
A Magyar Tolkien Társaság számára fontos, hogy tagjai és szimpatizánsai számára az amatőr kreatív/művészeti alkotótevékenységekre lehetőséget teremtsen, az erre épülő kisközösségeket támogassa. Az elmúlt 12 év során az egyik leghosszabban és legszínvonalasabban működő ilyen művészeti csoportunk a kórus volt, ezt szeretnénk a 2015. évben is folytatni. A Társaság lehetőséget biztosít a rendezvényein történő fellépésre. Jelen pályázatra várjuk a kórus vezetésére vállalkozó személy(ek) jelentkezését.
Célcsoport, létszám: a Magyar Tolkien Társaság tagjai és más, a kóruséneklés iránt érdeklődő személyek, akik a Társaság rendezvényein való alkalmankénti fellépést vállalják.
Korosztály: elsősorban 16-30 évesek, de a kórusvezető döntése alapján mások számára is nyitott.
A kórus lehetőleg 5-25 fős legyen, a próbák Budapesten valósuljanak meg.
Időpont, tartam: 2015. január-december, lehetőleg heti rendszerességgel tartott próbák
SZERVEZETI ÉS GAZDÁLKODÁSI FELTÉTELEK
A(z) MTT Kórust mint az MTT projektjét a társaság Alapszabályának, Kö-zéptávú működési stratégiájának és Pénzügyi szabályzatának megfelelve kell tető alá hozni, különösen figyelemmel kell lenni az Alapszabály 17—19. Szervezői csoportok; a 20., 21. A Tanács; illetve a 31., 32. Költségvetés, kedvezményeket tartalmazó paragrafusokra
A Magyar Tolkien Társaság hatályos Alapszabálya itt érhető el:
tolkien.hu/documents/mtt_alapszabaly_tomor.pdf
A Magyar Tolkien Társaság Középtávú működési stratégiája :
tolkien.hu/documents/MTT_kozeptavu_mukodesi_strategia_2013.pdf
A Pénzügyi szabályzat pedig itt:
tolkien.hu/documents/mtt_penzugyi_szabalyzat.pdf
A kórus megvalósítható költségvetés nélkül is, ha nincsenek kapcsolódó költségei, ha azonban vannak, akkor ennek főbb elképzeléseit a pályázatban fel kell tüntetni. A pályázathoz nem kötelező még formális költségvetést csatolni, elegendő a várható becsült költségeket, MTT-támogatási igényeket beleírni.
Fontos: Szervezői megbízás esetén a gazdálkodás megkezdéséhez a formális, a megfelelő sablon (tolkien.hu/documents/koltsegvetesi_sablon_v01.xlsx) alapján készült költségvetést az MTT Elnökségének el kell fogadnia. A költségvetést célszerű a terve-zett gazdasági működés (első kifizetések) megkezdése előtt legalább két héttel benyújtani a penzugy@tolkien.hu mailcímen.
A PÁLYÁZÓ SZEMÉLYEKRŐL
(az Asz. 17., 18. § rendelkezésein felül)
A Kórus vezetője bárki lehet, aki énekelt már kórusban és szeretné kipróbálni magát ebben a szakmai feladatban, azonban előnyt jelent a korábbi (amatőr) kórusvezetési tapasztalat és/vagy zenei képzettség.
Amennyiben a Kórus reménybeli vezetője nem a Magyar Tolkien Társaság tagja, kérjük, hogy találjon egy adminisztratív helyettest magának, aki tag és a Tanácsbeli képviseletet vállalja.
Az egy év lejártával a vezetőnek vagy Tanácsbeli képviselőjének beszámolót szükséges benyújtania.
1. érvényes, bármely típusú MTT-tagsággal rendelkezik, és
2. vállalja a Tanácstagsággal járó jogokat és kötelezettségeket 1 évre.
A PÁLYÁZAT TARTALMÁVAL KAPCSOLATOS FELTÉTELEK
A PÁLYÁZÓ(K)
A vezető és ha van, a helyettes bemutatása: név, kórusvezetéssel kapcsolatos és (MTT-s vagy azon kívüli) közösségvezetői tapasztalatok felsorolása.
KONCEPCIÓ ISMERTETÉSE:
A pályázat szövegében szerepeljen:
• A pályázati kiírásban, illetve a működési stratégiában meghatározott általános kereteken belül hogyan képzeled el a projektet?
• Milyen korábbi, hagyományos, bevált elemeket szeretnél megtartani?
• Milyen új ötleteket, víziókat, módszereket szeretnél használni a kitűzött célok eléréséhez?
A pályázatban ismertetni kell:
• Tervezett helyszín és rendszeresség/időpont;
• Célközönség;
• Szakmai tervek (pl. milyen típusú, nehézségű kórusművek, milyen fellépések várhatók)
• Kommunikáció a tagokkal / hirdetés, népszerűsítés
• Gazdálkodás (ha van)
EGYÉB INFORMÁCIÓK
A pályázáshoz segítséget, tanácsot lehet kérni bárkitől, aki korábban szervezett hasonló projektet (Besse Attila, Kovács Krisztina Anna, Fábián Ágnes), az előző ilyen rendezvény tanácsbeli képviselőjétől (Besse Attila), vagy a Tanács vezetőjétől, a Thántól (Gandalf) a tanacs@tolkien.hu mailcímen.
A költségvetést illetően pedig fordulhattok a penzugy@tolkien.hu címen az MTT gazdasági vezetőjéhez, Kincsőhöz és az elnökséghez.
Az Elnökség és a Tanács fenntartja magának a jogot, hogy a leadási határidő után konzultáljon a pályázó csapattal, és változtatásokat javasoljon a pályázati anyagban.
Jó ötletelést, munkát és egészséget kíván az Elnökség és a Tanács!
Budapest, 2015. január 9.
War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
A lényeg: idén egy segítő csak egy szervezői csoporthoz tartozhat, tehát nem lehet több helyen besegíteni. (Egy ismeretterjesztő előadás megtartása nem számít, ezért ha bírod, a mellé még vállalhatsz egyéb területet is segítőként!)
A Hobbit Premier és a "Hobbit Hétvége" kapcsán elsősorban logisztikai segítségre, árusításra, jelmezesekre lesz szükség, de majd pontosítok, ha többet tudok.
A fő lehetőségek a Tolkien Napon: infopult, árusítás, logisztika, termi programok, gyerekprogramok, jelmezes programok, minden egyéb program (beleértve egy esti felvonulásos koccintást).
Nem kötelező neked választani, ha bárhol szívesen segítenél, az is lehet, hogy mi osztunk majd be! Ha már egyeztettél valamelyik főszervezővel arról, hogy segítesz neki, azt külön jelezd nekem!
Első körben azokat az embereket fixáljuk le, akiket már felkértek és ők igent mondtak, csak utána azokat, akik jelentkeznek valamelyik területre, végül a betöltetlen helyeket igyekszünk majd feltölteni a jelentkezőkkel.
Jelentkezni nálam lehet, mindegy, milyen csatornán, megadandó adatok: teljes név, tolkien.hu-s regisztrált nicknév, mobilszám, használandó e-mail cím, és a fent részletezett infók (pl. ha felkért vagy, jelezd!).
Premier: Corvin Mozi,
2014. december 17. szerda 22:30 – december 18. csütörtök 3:05
"Hobbit Hétvége": Corvin Mozi,
2014. december 18. csütörtök 17:00 – december 21. vasárnap 20:00 (hétköznap csak este van árusítás, a hétvégén egész nap!)
Tolkien Nap: Uránia Nemzeti Filmszínház,
2015. január 3. szombat 10:00–20:00
Pontosítás, figyelem! Az egyetlen szervezői csoporthoz tartozás csak a Tolkien Napra (jan. 3.) vonatkozik, attól függetlenül a Premieren és a "Hobbit Hétvégén" bármit lehet mellé vállalni korlátok nélkül!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Schreiner János
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK5
- Hozzászólások: 282
- Köszönetek: 9
A tegnapi gomuncson szóba került a professzonalizmus-amatőrizmus kérdése is. Mivel jelenleg nincs több tízezer esetleg százezer forintom arra, hogy a filmes jelmezeket megvegyem, és nem akarom magamat égetni a cosplayes profik mellett a saját kezűleg készített amatőr jelmezemmel, ezért szomorú szívvel kell azt mondanom, hogy bármennyire szívesen vennék részt ilyesmiben, DE NEM megyek.Gandalf írta: Szükségünk lenne lelkes jelentkezőkre a jelmezes promócióhoz:
"Továbbra is várjuk a lelkes jelentkezőket a jövő heti pénteken, esetleg szombaton szervezett jelmezes promócióra. A mellékelet táblázatban lehet jelentkezni, azzal, ha a megfelelő rublikába (időpont, jelmez) beírod a neved és az elérhetőségedet. (Amennyiben e-mail címedet, vagy telefonszámodat nem szeretnéd így megadni, akkor azokat elküldheted külön a jelmez@tolkien.hu címre.)
Tudom, hogy nagyon későn szóltunk, és már kevés az idő - de sajnos nálunk is csak most jelentkezett a partnerünk a kéréssel.
Ez a program nagyon fontos az egész LEP szervezése szempontjából, mert ha ezt sikerül megcsinálnunk, akkor egy nagyon fontos programpontot (A hobbit 2. rész bővített verziójának a vetítése) meg tudunk valósítani, ha viszont nem jön össze elég jelentkező, akkor ez elmarad... "
docs.google.com/spreadsheets/d/1l4ylvnkb...k4s/edit?pli=1#gid=0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
"Továbbra is várjuk a lelkes jelentkezőket a jövő heti pénteken, esetleg szombaton szervezett jelmezes promócióra. A mellékelet táblázatban lehet jelentkezni, azzal, ha a megfelelő rublikába (időpont, jelmez) beírod a neved és az elérhetőségedet. (Amennyiben e-mail címedet, vagy telefonszámodat nem szeretnéd így megadni, akkor azokat elküldheted külön a jelmez@tolkien.hu címre.)
Tudom, hogy nagyon későn szóltunk, és már kevés az idő - de sajnos nálunk is csak most jelentkezett a partnerünk a kéréssel.
Ez a program nagyon fontos az egész LEP szervezése szempontjából, mert ha ezt sikerül megcsinálnunk, akkor egy nagyon fontos programpontot (A hobbit 2. rész bővített verziójának a vetítése) meg tudunk valósítani, ha viszont nem jön össze elég jelentkező, akkor ez elmarad... "
docs.google.com/spreadsheets/d/1l4ylvnkb...k4s/edit?pli=1#gid=0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Metaflora
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Miau!
- Hozzászólások: 1266
- Köszönetek: 19
A Magyar Tolkien Társaság Tanácsa pályázatot hirdet
a 2015. évi Nagy Nyári Tábor megszervezésére,
a Tolkien.hu weboldal szerkesztésére,
valamint a Lassi Laurië koncepciójának kidolgozására és főszerkesztői, felelős szerkesztőségi feladatainak ellátására.
A pályázó csapatok koncepcióit 2014. október 30. éjfélig várjuk, a Dokumentumtár megfelelő mappájában (illetve a fenti közvetlen linkekre kattintva közvetlenül) elérhető pályázati kiírások szerint.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alew
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
SZERVEZŐI CSOPORTOK SZÁMÁRA
A 2014. JANUÁRI TOLKIEN SZÜLETÉSNAP
ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ KIEGÉSZÍTŐ RENDEZVÉNYEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA.
A pályázatokat a tanacs@tolkien.hu címre ÉS a vezetoseg@tolkien.hu címre kérjük megküldeni 2014. szeptember 15. éjfélig.
A FELADAT KERETEI
A rendezvény/projekt alapkoncepciója, jellege, prioritásai:
A programokat a 2015. január 3-hoz optimálisan legközelebb eső, ren-dezvényszervezésre alkalmas szabadnapok VALAMELYIKÉN kell megrendez-ni. A rendezvény szervezése során arra kell törekedni, hogy a programokkal és a rendezvény népszerűsítésével a lehető legtöbb embert érjük el, és maxi-malizáljuk rendezvényen résztvevők létszámát. A programot kifejezetten úgy kell válogatni, hogy a tolkieni mitológiához illetve hagyományhoz kötő-dő minden-fajta tevékenység, aktivitás, időtöltés beillesztésre kerüljön.
A LEP programjának kiemelt célja potenciális leendő MTT tagok számára a Társaság és azon belül különösen a közösségi élet bemutatása.
SZERVEZETI ÉS GAZDÁLKODÁSI FELTÉTELEK
A Tolkien születésnapot és a hozzá kapcsolódó kiegészítő rendezvényeket a Társaság Alapszabályának, Középtávú működési stratégiájának és Pénzügyi szabályzatának megfelelve kell tető alá hozni, különösen figyelemmel kell lenni az Alapszabály 17—19. Szervezői csoportok; a 20., 21. A Tanács; illetve a 31., 32. Költségvetés, kedvezményeket tartalmazó paragrafusokra.
A Magyar Tolkien Társaság hatályos Alapszabálya itt érhető el: tolkien.hu/documents/mtt_alapszabaly_tomor.pdf
A Magyar Tolkien Társaság Középtávú működési stratégiája:
tolkien.hu/documents/MTT_kozeptavu_mukodesi_strategia_2013.pdf
A Pénzügyi szabályzat pedig itt: tolkien.hu/documents/mtt_penzugyi_szabalyzat.pdf
Annak érdekében, hogy a LEP megvalósításához szükséges előkészítő mun-kálatok ne szenvedjenek késedelmet az MTT elnöksége által megbízott munkacsoport előkészítő tevékenységet végez. Ennek keretében megállapodások, kötelezettségvállalások is születhetnek olyan esetekben, ahol azok elmulasztása, vagy késedelme miatt komoly hátrány érné a Társaságot a LEP megvalósítása során. Ezeket a megállapodásokat, pénzügyi kereteket mind a végleges program, mind a finanszírozás tervezésénel figyelembe kell venni a pályázat győztesének.
A LEP finanszírozási tervét úgy kell kidolgozni, hogy a három egymás utáni, Hobbit filmekhez köthető LEP-sorozat összesített pénzügyi egyenlegét minél inkább közelíteni kell a nullszaldós állapothoz.
Figyelem: A feladat nem ér véget a rendezvény/projekt befejezésével, hanem kiterjed a szükséges utómunkálatok megszervezésére is, mely jelen esetben a tartalmi és pénzügyi beszámoló elkészítését, valamint a raktárból elhozott tárgyak visszavitelét és pótlását jelenti.
A pályázathoz nem szükséges még formális költségvetést csatolni, elegendő a finanszírozási elképzeléseket (várható becsült részvételi díjakat, MTT-támogatási, illetve ha szükséges, MTT-előfinanszírozási igényeket), valamint a főbb kiadási tételeket beleírni.
Fontos: Szervezői megbízás esetén a gazdálkodás megkezdéséhez a formális, a megfe-lelő sablon (tolkien.hu/documents/koltsegvetesi_sablon_v01.xlsx) alapján készült költségvetést az MTT Elnökségének el kell fogadnia. A költségvetést célszerű a tervezett gazdasági működés (szerződéskötés, első kifizetések) megkezdése előtt legalább két héttel benyújtani a penzugy@tolkien.hu e-mail címen.
A SZERVEZŐI CSOPORT ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK FELTÉTELEI
(az Asz. 17., 18. § rendelkezésein felül)
A rendezvény főszervezői között legyen:
- legalább egy fő, aki bármikor korábban volt főszervezője LEP rendezvény-nek;
- legalább egy fő, aki az elmúlt 3 évben nem volt főszervezője LEP rendez-vénynek;
A rendezvény vezető szervezője csak olyan felnőtt, felelős személy lehet, aki:
- korábban volt főszervezője hasonló jellegű MTT-s rendezvénynek;
FONTOS! az Alapszabály 17., 18. és 20. § rendelkezései alapján a Tanácsba delegált szervező (a vezető, illetve meghatározott esetekben a helyettese) a pályázaton belül külön nyilatkozzon arról, hogy
1. érvényes, bármely típusú MTT-tagsággal rendelkezik, és
2. vállalja a Tanácstagsággal járó jogokat és kötelezettségeket 1 évre.
A PÁLYÁZAT TARTALMÁVAL KAPCSOLATOS FELTÉTELEK
A PÁLYÁZÓ CSAPAT
Legalább a vezető és a főszervezők név szerinti felsorolása, MTT-s és más programszervezésben szerzett tapasztalataik részletes ismertetése. Fel lehet tüntetni azokat a felelős szervezőket is, akik közreműködtek a pályázat ki-dolgozásában.
A SZERVEZŐI CSOPORT FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE:
Minden főszervező esetén legyen egyértelmű, hogy a szervezés során milyen feladatkört fog ellátni, hány és milyenek szervező munkáját irányítja, kinek felel a saját munkájával, kivel dolgozik közösen.
A feladatkörök szétosztása során legalább ezekről mindenképpen nyilatkoz-ni kell:
• Az egyes önálló részrendezvények programjainak vezetése
• Logisztika (helyszín, beszerzés, büfé)
• Pénzügy
• Értékesítés
• PR/reklám
• Szervezői HR
Előnyt jelent, ha a szervező csapatban van külön pénzügyi felelős (aki nem azonos a vezető szervezővel), aki a pénzügyi folyamatokat képes olyan mértékben áttekinteni, hogy a pénzügyi beszámolót el tudja készíteni.
Legyen egyértelműsítve, hogy a szervezői csoporton belül hogyan működik a döntéshozatal, az egyes főszervezők a döntési hierarchiában hol foglalnak helyet, milyen döntési jogkörük van. [ld. Asz. 17.§ és 21.§ (6)/f)]
Kérjük, hogy a pályázatban szerepeljenek legalább személyi javaslatok, el-képzelések a fontosabb felelős szervezői posztokra is – akkor is, ha ez a felsorolás nem tekinthető véglegesnek vagy megerősítettnek.
KONCEPCIÓ ISMERTETÉSE:
A pályázat szövegében szerepeljen:
• A pályázati kiírásban, illetve a működési stratégiában meghatározott általános kereteken belül hogyan képzelitek el a rendezvényt?
• Milyen korábbi, hagyományos, bevált szervezési elemeket szeretnétek megtartani?
• Milyen új ötleteket, víziókat, módszereket szeretnétek használni a ki-tűzött célok eléréséhez?
A pályázatban ismertetni kell:
• Javaslat a 2012-2013. és a 2013-2014. évi rendezvénysorozat tapasztala-tai alapján a program és résztvevői kör bővítésének lehetőségeire, a szervezés hatékonyabbá tételére.
• A helyszínt biztosító mozival és a Fórum Hungary-val, a Hobbit film-bemutatóhoz és vetítésekhez kapcsolódó tervezett együttműködés is-mertetése, és egy konkrét együttműködési javaslatot mindkét céggel.
• Koncepció a LEP programjának színesítéséhez, illetve a helyszín és egyéb tárgyi feltételek biztosítását lehetővé tevő partnerekkel való együttműködés lehetséges keretei.
• A potenciális szponzorok számbavétele, akik pénzügyi támogatással vagy egyéb módon segíthetik a rendezvény megvalósulását.
• A partneri együttműködési lehetőségek ismeretében, és az előző ren-dezvény értékelése alapján készített program-tervezet, amely tartal-mazza az egyes rendezvények helyszíneire, az időpontjaira, célközön-ségére vonatkozó terveket.
• A programterv alapján a lehetőségekhez mért kidolgozottsággal elké-szített előzetes javaslat a rendezvény konkrét és finanszírozási tervére.
• Azon elképzelések kifejtését, hogyan lehet a LEP kapcsán megmutat-kozó közönségérdeklődést fokozottabban kihasználni az MTT na-gyobb rendezvényeinek népszerűsítésére, illetve a Társaság közösségépítésének kiterjesztésére.
• Azon elképzelések kifejtését, hogy a LEP szervezési munkája milyen különleges szerepet tölt be az MTT közösségi életében (és most kifejezetten nem az új tagok toborzásáról van szó, hanem a meglévő közösség erősítésére), és milyen módon biztosítható, hogy a szervezési tevékenység növelje az MTT közösségi kohézióját.
A pályázathoz mindenképpen mellékelni kell az előkészületi, lebonyolítási és utókövetési munkálatok határidőkkel megszabott ütemtervét.
EGYÉB INFORMÁCIÓK
A pályázáshoz segítséget, tanácsot lehet kérni bárkitől, aki korábban szervezett hasonló rendezvényt (pl. Füzessy Tamás, Kiss Kincső, Kiss Renáta, Várszegi Éva), vagy a Tanács vezetőjétől, a Thántól (Gandalf) a tanacs@tolkien.hu mailcímen.
A költségvetést illetően pedig fordulhattok a penzugy@tolkien.hu címen az MTT gazdasági vezetőjéhez, Kiss Kincsőhöz és az elnökséghez.
(Lehetőség van a korábbi rendezvények költségvetésének és pénzügyi el-számolásának a kikérésére is.)
Az Elnökség és a Tanács fenntartja magának a jogot, hogy a leadási határidő után konzultáljon a pályázó csapattal, és változtatásokat javasoljon a pályá-zati anyagban.
Jó ötletelést, munkát és egészséget kíván az Elnökség és a Tanács!
War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sil
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 8428
- Köszönetek: 4
A lenti számlaszám IBAN formátumban (a szóközöket NEM kell beleírni, azok csak az olvashatóság miatt vannak):
HU18 1170 9002 2990 0181 0000 0000
A SWIFT-kód (vagy BIC) hozzá: OTPVHUHB
Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Lamy
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK5
- Hozzászólások: 232
- Köszönetek: 0
Úgy tűnik, hogy a lenti számlaszám valami miatt nem műkszik (anyu próbálná utalni, de nem veszi be a rendszer). Lehetséges, hogy az új IBAN-rendszer miatt? Meg tudjátok adni az IBAN-t is?
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Leguanember
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Az ülés Zsófinál lesz, a cím a zárt topikban olvasható.
Tervezett napirend:
- Ülés megnyitása
- Pénzügyek - szervezeti
- Költségvetések: Tolkien Klub, Nagytábor
- Beszerzések, raktári készletek karbantartása
- Szervezeti működés: bírósági bejegyzés; Asz.; TO.HU
- Mathom-díj 2013 odaítélése
- Egyéb napirendi pontok
- Következő elnökségi ülés időpontja
- Ülés zárása
TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alew
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Ne feledjétek, hogy idén is van lehetőség kedvezményes (80%-os) tagdíj befizetésére, 2014. március 31-ig!
Az Alapszabálynak megfelelően, aki az első negyedév folyamán befizeti előre az egész évi tagdíját, 20% kedvezményt kaphat. (Természetesen 2013-ról sem lehet hátraléka az illetőnek.) Az éves költségvetés és az Alapszabály alapján, segítségül így alakulnak az összegek:
- önálló keresettel rendelkezők: 11 520 Ft/év (14 400 Ft helyett)
- 50%-os mérséklésű: 5760 Ft/év (7200 Ft helyett) (nem önálló kereső)
- 40%-os mérséklésű: 6912 Ft/év (8640 Ft helyett) (pedagógus, GYES, GYED)
Kérlek, a befizetés előtt ellenőrizzétek, hogy az általatok választott esetleges kedvezmény valóban érvényes-e.
A számlaszám, amire utalhattok, vagy OTP-s pénztári készpénzbefizetésnél bediktálhatjátok: 11709002-29900181-00000000
Ne felejtsétek a közleménybe beleírni/-íratni a polgári neveteket és hogy "2014. egész évi kedv.tagdíj"!
Alew
War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Idhren
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_MODERATOR
Kérjük, hogy amennyiben van ajánlásotok a 2014. évi Farsangon átadandó díjakra, juttassátok el mielőbb az alábbi címekre és határideig. Fontos, hogy az ajánlást indoklással kísérjétek. Ajánlást csak tagok tehetnek.
- Mathom-díj: az MTT legrangosabb és legrégibb díja, melyet hagyományosan a Farsangon adunk át. Az MTT tagjai közül (kivéve az elnökséget - Idhren, Ádám, Ankalimon) jelölhető bárki, aki a jelölő szerint az adott évben - farsangtól farsangig - a legtöbbet tett a társaságért. Az ajánlásokat ide várjuk: elnokseg kukacc tolkien.hu január 20. hétfő éjfélig
- Csavardí(j): A Csavardí(j)at 2007-ben a Közgyűlés alapította azok munkájának kitüntetésére, akiknek nem egy kiemelkedő, nagy teljesítmény köszönhető, mint a Mathom-díjasoknak, hanem folyamatos kreativitásukkal és háttérmunkájukkal szinte "észrevétlenül" segítik Társaságunk alapvető működését-fennmaradását. A díjat a Tanács jelenlegi tagjai nem kaphatják meg (Gandalf, Attila, Ankalimon, Melian, Kincső, SÚ, Idhren, Nati, Fio, Banshee, Alyr, Zsolt, Bari) Egy évben legfeljebb 3 díj adható ki, és szintén elsősorban a farsangtól farsangig terjedő időszakot vesszük figyelembe. Figyelem, ezt a díjat olyan is megkaphatja, aki hivatalosan nem tagja a társaságnak! Az ajánlásokat ide várjuk: tanacs kukacc tolkien.hu január 16. csütörtök éjfélig
Szeretlek Titeket Béláim!!!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alew
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Az ülés helyszíne Zsófinál lesz, a cím a zárt topikban olvasható.
Tervezett napirend:
- Ülés megnyitása
- Pénzügyek, költségvetések
- Beszerzések, raktári készletek karbantartása
- Szervezeti működés
- Futó rendezvények áttekintése
- LEP zárása és áttekintése, jövő évi LEP előzetes tervezése
- Díj-jelölések kiírása
- Hobbit-falu projekt elemzése
- Egyéb napirendi pontok
- Következő elnökségi ülés időpontja
- Ülés zárása
Sági Kiss Dániel
Főtitkár
Magyar Tolkien Társaság
War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alew
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Az ülés helyszíne Zsófinál lesz, a cím a zárt topikban olvasható.
Tervezett napirend:
- Ülés megnyitása
- Pénzügyek, költségvetések
- Szervezeti működés
- Futó rendezvények áttekintése
- Egyebek
- Következő elnökségi ülés időpontja
- Ülés zárása
Sági Kiss Dániel
Főtitkár
Magyar Tolkien Társaság
War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alew
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Sági Kiss Dániel
Főtitkár
Magyar Tolkien Társaság
War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alew
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Az ülés helyszíne Tamásnál lesz, a cím a zárt topicban olvasható.
Az Elnökségi ülés tervezett napirendje:
- Az ülés napirendjének megvitatása, jegyzőkönyv megnyitása
- Elnökségi beszámolók
- Pénzügyi kérdések
- Pályázati előterjesztések a Tanács számára
- Közgyűlés előkészítése
- Egyéb napirendi pontok
- Az ülés és a jegyzőkönyv lezárása
Sági Kiss Dániel
Főtitkár
Magyar Tolkien Társaság
War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Kincső
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- irodalmi
- képzőművészeti
- iparművészeti
- meseíró
- mozgóképes
Részletek itt: klikk!
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alew
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Tervezett napirend:
- Ülés megnyitása
- Pénzügyek
- Szervezeti működés
-- Gyerektábor ügyei
-- Sindeonnal való együttműködés ügyei
-- Pályázatok előterjesztése a Tanács felé
-- Közgyűlés előkészítése
- Futó rendezvények áttekintése
- Egyebek
- Következő elnökségi ülés időpontja
- Ülés zárása
Sági Kiss Dániel
Főtitkár
Magyar Tolkien Társaság
War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Ankalimon
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 1810
- Köszönetek: 2
Jelenleg zajlik a Tolkien.hu technikai frissítése, amelynek részeként a Fórum szolgáltatás is megújul. Annak érdekében, hogy a fórumban meglévő információk maradéktalanul konvertálhatóak legyenek, a Fórumban a technológiai váltás befejezéséig további hozzászólások nem végezhetőek.
A korábbi tartalom azonban elérhető marad.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.
Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.
A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.