Fotó
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Hangsúlyozom: eredeti Canon, gondosan megkímélt példány, csak a normál, körültekintő használat nyomai látszanak rajta. Itt láthatók róla képek , a lehető legnagyobb méretben, hogy láthass jól mindent.
Persze jogosan merül fel benned, hogy miért jó egy portrémarkolat?
— Köszönöm a kérdésedet, épp írni akartam róla! Biztosabbá teszi a gép fogását, javul a gép súlyelosztása nagyobb objektívek használatakor (kb. 600g felett – ilyen azért elég sok van, nem csak a telék), és könnyebbé teszi a portré tájolású képek készítését azzal, hogy minden fontosabb, jobbkezes kezelőszerv a markolaton is elérhetővé válik. A nagy előnye még az, hogy két akkumulátor is használható vele, ami jelentősen növeli a gép kapacitását. Sőt, ha éppen minden akku lemerül, hat darab AA-s (ceruza-) elemmel is használhatóvá válik a gép (egy kis időre, mert fogyasztja őket erőteljesen).
No várjunk csak, mi az, hogy növeli a gép kapacitását a két aksi? Ha cserélgetsz két aksit, nem jársz sokkal jobban?
— Nem. Tegyük fel, hogy egy aksi kapacitása 100%, és a gép 10%-os töltöttségi szintig tudja használni. A két aksi kapacitása összeadódik, 200% lesz, és a gép még mindig 10% töltöttségig használja őket — együtt a kettőt!
A gyakorlat azonban egy kicsit mást mutat, a feltevés nem egészen helyén való. A két, hasonló állapotú aksival betöltött portrémarkolat ugyanolyan használati körülmények között még varázsol is valamit. Az EOS 500D-m, amivel használtam, egy aksival kb. 450 képet tudott készíteni vaku nélkül, szép időben, alap objektívvel. Ugyanilyen körülmények között a készíthető képek száma két aksival 1200 felé közelített, tehát a többletként kinyert energia nem 10% volt, hanem jóval több. És, mivel az akkumulátorok egyszerre merülnek így, kíméletesebb is a terhelésük, hosszabb az élettartamuk is.
De hát a portrémarkolattól meg a két aksitól sokkal nehezebb lesz a gép!
— Ez nem kérdés. Onnan is lehet tudni, hogy felkiáltójel van a mondat végén. A nehezebb gépet kicsit macerásabb nyakban hordani, ez igaz. Viszont megrázni is nehezebb, a nagyobb tömeg nagyobb tehetetlenséget jelent. Tehát a kéz remegését, akaratlan mozgásait részben kivédi. Ráadásul a masszívabban tartható tömeg, a kézbe simuló kiképzés és a jobb egyensúly az aktív munkánál kevésbé fárasztó. Cipelni tényleg nehezebb egy kicsit, de fényképezni sokkal könnyebb. A tükörreflexes gépek szintjén már nem igazán szempont az, hogy a gép könnyű legyen, sokkal inkább a súlyeloszlása és a megtarthatósága számít – és ezeken a markolat javít.
Ha ez így lenne, gyárilag ráépítenék a gépekre a markolatot!
— Rá is építik! A csúcsgépeken (egy váz közel kétmillió forint!) eleve rá van gyógyítva a markolat a gépvázra. Az olcsóbb gépeknél viszont örömmel veszik a gyártók, ha a markolatért pénzt adsz. Külön. Sokat. De még mindig nem annyit, amennyiben egy markolattal összeépített Canon EOS 1D vagy Nikon D3 kerül. (Persze azoknál más különbségek is vannak.)
Ennyiért már utángyártott markolatot is lehet kapni!
— Nem nagyon van mostanában ez a típus, ahol hirdetik, ott jellemzően "rendelhető". Az utángyártottaknál viszont igen gyakori probléma, hogy a csatlakozást nem tudják olyan minőségben és színvonalon kialakítani, mint a gyárinál. Igen gyakori a kontakthiba, és sajnos meglehetősen sok olyan esetről hallottam, hogy a csatlakozás tűérintkezői kiestek, belehullottak a markolat belsejébe – vagy szerencsés esetben csak deformálódtak, görbültek. Egy hibás markolat egészen furcsa működési rendellenességeket tud okozni, kezdve az állandóan lemerültnek látszó akkun, folytatva az autofókusz lebénulásán, egészen a misztikusnak tűnő "magától" elállítódásokig. Ki lehet fogni jó minőségű utángyártott markolatot, de nem éri meg.
Ha ennyire jó, miért adod el?
— Sajnos meg kellett válnom az EOS 500D-től, így feleslegessé vált. Az új gépemhez más típust kellett vennem. (Megjegyzem, hogy sokkal nehezebbet, és kevésbé jó fogásút, de ez másik történet.)
Van rá garancia?
— Naná, hogy nincs, ha a gyárira gondolsz. Viszont MTT-seknek saját kontómra vállalok három hónap garanciát.
Szólhatok az ismerősömnek? Neki lehet, hogy kell.
— Köszi, segítesz vele, ha például facebookon terjeszted a hírét, mivel én nem vagyok fent. DE: nem MTT-seknek az irányára 25 eFt, és garancia nélkül. (Még így is jó vásár, a legolcsóbb helyen is 35+ újonnan.)
Olcsóbban szeretném!
— Győzz meg!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dodiee
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- We're under the same sky
- Hozzászólások: 2797
- Köszönetek: 7
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Éogil
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 104
- Köszönetek: 0
Köszi
Aurë Entuluva!

Szeretnék némi tanácsot kérni. Szeretném néhány rajzomat/festményemet feltenni az internetre, és elgondolkodtam azon, hogy lehetséges hogy a fotózás jobb megoldás, mint a scannelés. Nektek mi a tapasztalatotok ezzel kapcsolatban?
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Mindent, amit a KÖMF szervezőinek levelében felsoroltak, plusz azt a pár dolgot, amit otthon felejtenél. Ez alap
A műhelyben való részvételhez még kell egy-két dolog, ezeket a facebook csoportban is kiírtuk már, de jobb, ha itt is megvan:
- fényképezőgép
- megfelelő mennyiségű (méretű, típusú) kártya vagy film
- elem, akkumulátor
- töltő!
- kártyaolvasó (ha SD kártyás a géped, akkor nem annyira fontos)
- notebook, laptop, esetleg desktop számítógép (Nem nélkülözhetetlen, de jobb ha van), tartozékaival
- stabil állvány (ha gyenge, labilis állványod van, inkább ne hozd, csak gondot okoz)
- ha van, akkor objektívek
- tisztítóeszközök (LensPen, törlőkendő, esetleg tisztító folyadék)
- adatkábel, ha szoktad használni
- szűrők, ha szoktál olyat használni
- bármi, amit le akarsz fényképezni, kelléknek akarsz használni
- játszós ruha, terepre alkalmas öltözet és zárt cipő
- rengeteg kreativitás és jobbnál jobb ötletek
- természet szeretete
- fotós szem
- a géped, kritikusabb tartozékok használati utasítása, kiegészítői (távkioldó, időzítő, napellenző, vagy ami éppen kreatív működésre sarkall )
- nem árthat, ha van valamid, amire jegyzetelsz
- toll, íróeszköz – szükséged lesz rá
Mi már nagyon várunk!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
A tervünk az, hogy a résztvevők Zebegényben és környékén előre megadott körülmények között, kis csoportokban alkotva készítsenek kreatív illusztrációkat, amelyeket a január 5-i nagy Régen várt ünnepély keretében ki lehet állítani. Ezt természetesen némi elméleti előkészítéssel, konzultációval, utómunkával és sok-sok ötlettel, alkotó jellegű kritikával és tanáccsal segíti a két műhelyvezető: RZP és Sú.
Gyertek, mert jó lesz!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
A kritérium, hogy ne csak MTT-sek, hanem külsősök számára is érthető és érdekes képek legyenek!
Határidő: dec. 9.
Az e-mail cím, ahová küldjétek:
alewyan kukac gmail pont com
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Finwe
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1195
- Köszönetek: 0
Azt még mit csináltuk anno, de hogy a fényképek hova lettek azt nem tudom... Nyomtatott képek vannak nálam de nem olyan ütősek és a nyomtatás sem tul jó minőség.
2-3 használható képre emlékszem, a többi nem olyan jó
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Encsi
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Sötét Úr írta: Encsi, a képek minősége hogyan függ attól, hogy hogyan töltöd át a PC-re? (A tea se lesz más ízű attól, hogy ugyanazt a vizet melyikünk tölti a kannába...)
Hülyén fogalmazódott meg, de arra akartam kilyukadni, hogyha valaki azt a cuccot az alant vázolt egyszerű módon kezeli, akkor se készülnek ordas igénytelen fotók. Nem az usb-n van a hangsúly, na.
'Can't you see? It's coming through the wall! It's coming right through the wall!'
'A lot of things come through the wall after your first drink of scrumble. Green hairy things usually.'
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Patiszon
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Ismerd meg magad!
- Hozzászólások: 744
- Köszönetek: 0
A barát dolga az is, hogy szemére vesse barátjának, ha ostobaságot akar elkövetni.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Más:
Nektek vannak otthon olyan fotóitok, amik Tolkien-illusztrációnak is alkalmasak? Esetleg olyan képek, amelyeket valamilyen módon Tolkien inspirált? Össze kellene az ilyesmit gyűjteni, és egy alkalmas pillanatban hasznosítani, például egy kiállítás formájában. Az ötlet mögött két dolog is áll: az egyik a LEP, a másik pedig az, hogy közeledik az MTT 10. születésnapja. Felmerült ötletként már, elnökségi és más szinten is, hogy erre valamiféle kiadványt meg lehetne jelentetni. Akár abba is válogathatnánk megfelelő képeket...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Encsi
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
'Can't you see? It's coming through the wall! It's coming right through the wall!'
'A lot of things come through the wall after your first drink of scrumble. Green hairy things usually.'
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Amúgy meg, sajnos, a legegyszerűbb gép lementése is lehet ilyen problémás, pusztán attól, hogy újdonság. De Sirgonnak mindenképpen igaza van, erre is nagyon kell figyelni.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sirgon Esgalnor
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 864
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
2. Ha a sav kifolyt, akkor mindenképpen érdemes megnézetni a gépet, hogy mi károsodott. Elvileg, ha csak sókiválás van az érintkezőkön, akkor azok letisztítása után működnie kell. Ha a sav bekerült a gép érzékenyebb részeibe, ott komoly károkat tud csinálni, amik nem feltétlenül hibás működéssel, hanem váratlan meghibásodással, tűzzel is járhatnak. Én ebben az esetben (azaz ha folyás jelei is vannak, és nem csak a sókiválásé) keresnék egy szervízt.
1. Olympus, Canon, Panasonic, Sony, Nikon - a legkisebb kategória mindegyiknél egyszerű, mint a szög (vagy még inkább a camera obscura mert viszonylag kevésben térnek el attól), a mindennapi point-and-shoot tevékenységhez. Jelentős részben azt kell mérlegelned, hogy a leendő használónak melyik áll jobban kézre, melyik kijelzőjét látja jobban, és melyik van jobb árban. Sajnos ezeknél még mind apró műanyag lencsékre, és ez által elég korlátozott képminőségre kell számítani, de tényleg nem kell (és nem is lehet) állítani rajtuk semmit.
A márkákhoz azért ragaszkodnék, hogy jó eséllyel a második héten is működjön a készülék.
A Fujifilmet, HP-t, AGFA-t nem véletlenül hagytam ki, azokat csak végszükség esetén alkalmaznám. A Kodak egész jó mostanában.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dodiee
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- We're under the same sky
- Hozzászólások: 2797
- Köszönetek: 7
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Ugyanakkor egy érdekes és hálásan fotózható eseményt ajánlok Nektek, ami nem olcsó ugyan, de nem csak fotósként nyújt élményeket, ugyanakkor büszkén mutogatható képekkel gazdagíthat bárkit: I. Nemzetközi Oldtimer és Youngtimer Fesztivál lesz a Papp László Sportarénában, szeptember 23-25. között.
A múlt hétvégén voltam valami hasonlón a Millenáris Velodromban, nagyon nagy élmény volt, és nagyszerű fotózási lehetőség. Ezen a hétvégén sajnos más elfoglaltságom lesz, nem tudok erre is menni, de aki ki tud fizetni közel háromezer forintos napijegyet, annak érdemes is! Nekem főleg a vasárnapi program tetszik a RR-felvonulással, ami már önmagában egy feledhetetlen látvány, és fotós csemege. (És ha megy közületek valaki, akkor talán én is meg tudom nézni, miről maradtam le! )
Szép fényeket!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sirgon Esgalnor
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 864
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Patiszon
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Ismerd meg magad!
- Hozzászólások: 744
- Köszönetek: 0
A barát dolga az is, hogy szemére vesse barátjának, ha ostobaságot akar elkövetni.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Tisztára az az érzésem, hogy ebben a topikban saját magammal beszélgetek...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.
Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.
A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.