Középföldei Tolvajok Kocsmája I. kötet III. fejezet


3.
Selina az egyik asztalnál ült. Úgy, ahogy magához tért. Erőtlen kezével masszírozta a már bekötözött hasát. Egyéb sebeire gyógyfüveket tett, tisztította őket. Néha-néha felszisszent.
Sonor elővett egy üvegcsét a batyujából, majd felhajtotta tartalmát.
-Na, sokkal jobb!
Odament Devilshez és végigtapogatta végtagjait, törés után kutatva.
Ezután fentről valami súlyos puffanás és veszett káromkodás hallatszott.
Giltintur, aki inkább múmiának nézett ki a kötések miatt, felkapta a – már kettétört - hosszúkardot.
Majd Beid rohant le, mérges tekintettel. De meglátta a sérülteket.
-Hát itt meg…?
A többiek gyorsan kérdezték.
-Ismét itt vannak?
A gondori kérdőn nézett rájuk.
-Kik?
-Az orkok!
-Orkok?
-Ahelyett, hogy így nézelődik, inkább segítsen, ha tud, ha már a harcban nem segített! –szidta le Beidet Sonor.
-Harcban? Ja! Az volt az a hangzavar?
A többiek furcsán néztek rá.
-Ha hallotta, miért nem jött, maga szerencsétlen? –kérdezte erőtlen hangon Selina.
-Ezt kérdezzétek a kocsmáros uratoktól! –pattant fel Beid. –Ugyanis szépen beragadt az ajtó!
Donar elmosolyodott. –Hát ez volt az a nagy csattogás ott fönn!
-Nos, igen… Sajnálom, de sikerült kitörnöm onnan…
Ekkor látta meg Devils sérülését.
-Öhm, most már nyugodt éjszakánk lesz, kocsmáros uram?
Épp az ilyen fajzatok elől tértem be ide, de úgy látom itt sem vagyok nagyobb biztonságban! -megvizsgálta a nyílvesszőket, majd Khilthoronra nézett. -Elég súlyos sebek, csoda lenne, ha túlélné. Valakit sürgősen kerítenünk kell. Én nemigen értek a gyógyításhoz, de talán más majd akad. Amint látom, derekasan harcolt… Bár talán az életét adja majd érte.
-Több kell ahhoz, hogy elvegyék az életemet. -szólalt meg Devils. És szép lassan kinyílott a szeme. -Sonor. Nincs törésem. Csak ezek a fránya nyilak. Azt hisze.. -köhögött-, azt hiszem mérgezett volt a tőr. –a kamra ajtajára mutatott. -Menj be. Az ajtó melletti polcon találsz egy üveget. Gyógyital. Semlegesíti a mérget.
Újra elájult.
A varázsló felállt, majd hozta a fiolát. –Segíts! –mondta Khilthoronnak. Megitatták a tolvajjal a szérumot. Az erőtlenül megköszönte.
-Talán megmarad. –állt fel az íjász. –Selina? Te jól vagy?
A lány bólintott. -Csak az a dög karmolt a hasamba… Semmi súlyos. –ez egyáltalán látszott rajta… De kezdett tisztulni a kép…
-Az ilyennel nem érdemes viccelni, bár ezt te is jól tudod. Csúnyán elfertőződhet. –figyelmeztette a varázsló.
Devils feltámaszkodott. Több erő látszott rajta…
-Most már megmaradok. Csak lenne egy kérésem… Húzzátok ki belőlem ezeket a rohadék nyilakat!!!
-Uhhh… én ezekhez inkább nem nyúlok. Nem értek hozzá. Még beletörném. Ide egy gondos kéz kell. Öhm, Selina drága… –kacsingatott Sonor a tündére.
A tolvajlány felvonta szemöldökét. Nem volt ínyére a feladat.
-Akkor hátrébb! Volt már ilyen dolgom… –legyintett Devils.
Megfogta a vállában lévő nyilat, óvatosan csúsztatva kihúzta. Elfojtott egy üvöltést – és egy káromkodást… -Na… még kettő…
Ezután a dereka jött. Itt egy picinyke csontban megakadt a nyílhegy, de sikerült ez is. Utóbbit nem bírta ki jajgatás nélkül.
A többiek nézték a mazoistának tűnő férfit.
-Te! Ez mindjá’ kinyiffan! –mondta a fogatlan öreg. Nemrég jött le ő is.
Végül a tolvaj nagy nehezen kihúzta a lábából az utolsót. Itt már úgyis mindegy volt, ordított harsányan.
Selina, ki épp kelt fel, egy kicsit furcsállóan nézte Devilst.
-Na. Szép kis csata volt ez. –próbált a tulaj fölállni.
-Azért annyira nem volt jó… –mondta a lány, és egy kicsit felszisszent a sebe miatt Devils felé fordult, és mosolyogva előhúzta a vadászkését. -Azért könnyebben is lehetett volna…
Devils nagy büszkén rárogyott az asztalra, majd kérdőn nézett Selinára.
-Hogyan?
A tünde leült a pulthoz.
-Ha kivágjuk!
-Selina elhiszem, hogy te értesz a legjobban a sebekhez, és neked kell vele foglalkoznod, de engedd meg, hogy átkössem a tiédet… –ajánlotta fel Khilthoron.
-Én és a sebem jól elvagyunk! –válaszolta az makacsan, de egyre fehérebb lett az arca.
-Ó, igen! Milyen rég óta nem csatáztam már! Devils, nem tudod, miért támadtak meg minket az orkok? Tudtommal egy erdei kocsmában nincs semmi értékes. Vagy tévednék? –húzta fel egyik szemöldökét Sonor.
-Egy egyszerű erdei kocsmában tényleg nincs semmi... De nyílván ez nem egy egyszerű kocsma! –tette hozzá halkan a nő.
-Szerintem az a kis lény közéjük tartozott. És azt zuhanás közbe kaptam le. Valószínüleg azért. –tért ki a válasz elől tulaj.
Selinára nézett, aki már majdnem elájult.
-Selina tedd le azt a fogpiszkálót. És hagyd, hogy ellássák a sebeid!
A lány elmosolyodott.
-Ha még egyszer lefogpiszkálózod a késemet, a mosolyod fültől fülig fog érni… -felhúzta az ingét, letekerte hasáról a kötést. Több, már majdnem összeforrt, gennyes forradás virított ott.
Khil hozott egy italt Selinának, majd hozzálátott a sebei kezeléséhez.
-Most már nem kell semmit csinálnod, csak hagynod, hogy ellássalak. Van egy kenőcs, ami biztosan jó lesz erre is. Itt is van…
-Különben Selina! Ha megpróbáltad volna kivágni a nyilakat belőlem avval a fogpiszk... Szóval, avval a késsel, akkor biztos elvéreztem volna! –kiabált át Devils.
-Természetesen aztán behegesztettem volna! –válaszolta mérgesen a tolvaj, miközben Khil készítette a kötését. -Tudod, egy kicsit a tűzbe megmártjuk a kést, és rá a sebre.
A tulaj köhögve felelt Selinának, de hangjában nem fájdalom, hanem vidámság lakozott.
-Azt hittem Selina egy angyal lélek, de rájöttem, hogy egy démon! -körülnézett. -Adjatok már egy kupa bort!
-Én? Mint egy angyal? –a lány elnevette magát, de ebbe belesajdult az oldala is. –Au… méghogy angyal…
-Dev, szó sincs borról! Két perce még élet és halál között sínylődtél!
-Na elég ebből! –kiáltotta mérgesen Devils. Felállt, kardját mankóként használva bicegett a pultig. –Sonor, éppen ti mágusok mondjátok, a világ állandóan változik! De hogy tudjátok: csak egy a biztos… -leült az egyik székre a pult előtt, majd felkapott egy üveg óbort. -… a bor! Tudtommal ez az egyetlen dolog ami jóízű, szeretem, csak ezt iszom, mindig is ilyet ittam, mindig is ilyet fogok, ez az ami mindig is létezett –ivott egy kortyot-, és mindig is fog, és szeretem, és imádom, és ezt iszom és kész! Megegyeztünk?
A varázsló megcsóválta a fejét. Közben felmérte a károkat a kocsmában.
-Ti kértek inni? Mert ha igen gyertek ide érte! Nem tudok járni… -sajnáltatta magát a már lassan félrészeg tulaj.
-Ha már úgyis itt vagy, egy kis gyümölcslevet adhatnál! –szólt Selina.
DevilsThief benyúlt egy szekrénybe, és egy kötszeres dobozt húzott ki belőle. Bekötötte sebeit. –Gyümölcslevet, he? Szőlőlé jó lesz…? –vigyorogva töltött magának még egyet.
-Tudod mit? Inkább csak vizet!
-Merthogy?
-Merthogy még gyógyít is… a szőlőlevedhez viszonyítva. –furcsállóan nézte Devilst. Nem ilyennek ismerte régen. Ritka egy emberfajta volt. Ki hitte volna, hogy részegen akar meghalni? Mármint nem akart – de ha így folytatja…
-De nem ez a legjobb gyógyír! –magyarázta a lánynak. Felkapott egy kisebb hordónyi bort! –Hanem ez!
Már nyitotta volna ki a csapját –abból akarta kiinni-, mikor odaugrott Sonor és Giltintur, és lefogták a kezét. Orastes kikapta kezéből a hordót, Beid pedig vizes kendővel megpaskolta arcát.
-Most vagy sebláza van, vagy hóttrészeg.
-Jobban vagyok, köszönöm… Mi a probléma?
Sonor odalépett elé.
-Ki kell javítani a tetőt. Két ablakot. És a pajtát teljesen újra építeni. Azt teljesen lerombolták.
A tulaj sóhajtott.
-Ugye segítetek?
Khilthoron befejezte Selina kötözését.
-Tessék már kész is. Remélem nem fájt nagyon. Na, szerintem induljatok aludni, én őrködök egy darabig. De azért majd váltsatok fel... Na jó, nem lesz ez komoly őrködés, csak fennmaradok… A javításokban majd segítünk. –fordult Devils felé. -Talán…
-Kösz. Majd meghálálom… talán.
A tolvaj Selinára nézett, nevetve mondta:
-No. Én támogassalak föl téged vagy te engem?
Beid elmosolyodott.
-Úgy látom, nincs szükség a segítségemre. Talán majd akkor, ha a többiek visszatérnek.
Odasétált az ablakhoz, majd kinézett a pirkadatba. A nap még nem kelt föl, de kezdett világosodni.
-Még nincs vége az éjszakának. És reméljük, holnap mindenki frissen ébred. Addig talán én is lent maradok… Jó éjszakát annak, ki pihenni megy.
Visszasétált, majd leült egy asztalhoz.
Devils gondolkodott.
-Nincs ez így jól. Végül is ez az én kocsmám. Én is itt maradok. Majd alszom az asztalon! -megpróbált dobbantani a földön a lábával. -ÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! Ez fájt!
-Ha újra támadnak, én szedem le az elsőt! –határozta el Selina.
-Csak egyet nem értek. Mi volt az a piros villám a kardomon. Nézzük csak!
Megkérte Beidet, hogy álljon arrébb a pulttól, és csinált a nem sérült kezével egy erőteljes mozdulatot, mire a kard vörösen villámlani kezdett Devils körül.
-No! Lássuk!
Meglóbálta a kardot, és a levegőbe szúrt az egyik ablak felé. Erre a kardból egy hatalmas vörös villám csapott az üvegbe. De nem történt semmi.
-Ennyi?
Az üveg, mintha hallotta volna, darabokra tört.
-Egész jó!
Beid felhúzta a szemöldökét, és kicsit megfeszült.
-Ez aztán nem volt semmi, kocsmáros uram! De ha lehet, ne felém lóbálja ezután!
Ismét kinézett az ablakon, majd hátradőlt a székben.
-Rendelhetnék egy kupa bort? Kicsit szomjas vagyok…
-Hát persze! Csak menj el érte! Nem tudok járni. –mondta a tulaj immár vagy tizedszer. -És ha már ott vagy hozz nekem is!
Majd elbicegett Beid ülőhelye mellé, és leült egy hintaszékbe az ablak előtt.
-Hm. De csendes itt minden.
Újra elővette kardját, és elkezdte vizsgálni. A kard vörösen izzott még mindig.
-Biztos továbbfejlődött benne valami. Hm? Nincs valami ötlet?
-Nekem van! Most, hogy ennyien lettünk, akkor énrám már nincs is szükség. Na jóccakát! –Khilthoron felrohant az emeletre.
-Devils, megnézhetem azt a kardot? –kérdezte Sonor. -Érdekelne, hol készült. Erős mágikus tulajdonságokkal rendelkezhet. És én is szívesen segítkeznék a helyreállításban.
Beid épp visszaért. Hozta Devilsnek a… friss vizet.
-Gyakd meg, Beid! Ez a hála, hogy fedelet adtam a fejed fölé?
-Mert én ezt kértem. Egy részeges disznót viszont nem kértem, mégis kaptam!
A tolvaj legyintett, majd átadta a mágusnak a kardját.
-Csak óvatosan! Lehet, hogy elsül!
A mágus nézte egy darabig, majd a tulaj visszavette tőle. Eltette a tokjába.
-Ezek a fránya orkok! Utálom őket! Ez a hetedik ork támadás. Idáig mindig visszavertem őket. Egyedül. Innen van tehetségem a nyilak kiszedésére! –ez utóbbit inkább Selinának mondta… -De ez a harmadikhoz képest semmi sem volt! Akkor kaptam a dögök mellé egy kőtrollt is… Az a melák szétverte az istállómat! Akkor még kettő volt. De én! Én legyőztem őket!
Donar egy poharat törülgetett.
-Ja, az, amikor 15 fegyveres lovag szállt meg itt?
Devils kelletlenül bólintott. Tizenöt lovag még szép, hogy kicsinál egy trollt!
Hirtelen koppanás hallatszott a tetőről…
-Orkok? –kapta föl Selina a fejét.
-Nem hinném. Sonor megnéznéd? Remélem, hogy csata nem lesz. –Devils megmarkolta a kard markolatát.
Sonor csakhogy mással volt elfoglalva. Bambult a bár felé, mire észbe kapott, Giltintur már biccentett DevilsTheifnek, majd hosszú kését előhúzva felment a lépcsőn. Miután felért, ellopakodott a legközelebbi ablakhoz, és csöndesen kimászott.
Pár perc csönd után hangos kacaj hallatszott, majd a nolda lecsörtetett le a lépcsőn, valami fekete, nehéz dolgot vonszolva maga után.
-Ez a szép kis ork a kéménybe eshetett bele, és amilyen gyakran te pucolod, DevilsThief, megakadt, és kénytelen volt visszamászni. A puffanás, amit hallottunk az volt, ahogy fejjel előre kiesett. Eléggé szánalmas!
Majd ahogy odalökte a többiek szeme elé, mindenki szembesült a halott, kormos ork látványával.
-Már így is sokat nyelt a koromból, keményen fuldokolt, úgyhogy segítettem rajta…
Orastes közelebb hajolt a tetem felé. A törpöknek igen kemény akaraterejük van…
A hulla mellényéből elővett egy kormos papirost. Megmutatta mindenkinek, majd átnyújtotta Giltinturnak.
-Hm… érdekes! Nolda létemre nem ismerem a nyelvet.
Letette a levelet az asztalra.
-Nem tudja valaki, mi ez?
-Hmm? Nem tudom –csóválta a fejét Devils. -Talán… nem, az nem lehet.
Soha senki nem tudta meg, mire gondolt.
Lassan kinézett az ablakon. Éppen kelt fel a nap. A fény arany játékkal tűzött lassan át a fák koronáján.
-Milyen szép nyári reggel!
Beid ellépkedett a pulthoz, és töltött magának egy kis bort. Majd belekortyolt és visszatelepedett a székre.
-Nos, a karddal kapcsolatban nem tudok mondani semmit. Elég különös dolog, én nem értek az ilyesmihez. De mázlid van, hogy a tiedé. A levél? Nos, annyit mondhatok, talán nem bánod meg, ha magadnál tartod.
Giltintur felé pillantott, majd a levélre.
-Megnézném, bár ha egy nolda nem boldogul vele, akkor szerintem én sem. Túl sok nyelvet nem ismerek.
-Sajnos én sem sok nyelvét beszélem a világunknak. –lépett az asztalhoz Sonor. -Ezen a téren még sokat kell fejlődnöm. A közösön kívül beszélem a tündék, a gondoriak és a rohírok nyelvét, azon kívül ismerek pár ork dialektust.
-Én már nem akarok látni semmilyen titokzatos dolgot! Köszönöm a kötözést, és jó éjt. Ha egyáltalán tudok aludni ma… -szólt Selina. De alighogy kimondta, hátrabicsaklott a feje, s ő mély álomba zuhant.
-Haha! Reggel van, és most mennek aludni. Na mindegy! –nevetett Devils.
-Hadd pihenjék ki magukat! –szól rá Sonor. -Fárasztó éjszakánk volt. Bár én ettől a vakító napsütéstől nem tudnék aludni. Nincs itthon szótárad, Devils? Érdekelne az a levél…
-Szótár? Nem tudom. Lehet, hogy van egy a pult mögött. -felkelt, elbicegett a kocsma előtti padra, és ott leült.
-De szép idő van!
Elnézett a kocsma mellet balra, amerre a pajta állt.
-Hehe. Ezek az orkok. Nem bírják ki pusztítás nélkül?
Ekkor hatalmas recsegés és nagy robaj hallatszott az erdőben.
A mágus kiballagott. Hallgatta a recsegést. Kérdően nézett a tolvajra. Az mosolygott.
A varázsló megjegyezte:
-Érdekes egy erdő. Meg kocsma. De a benne lévők se mások…

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére