Szilmarilok komolytalanul (2.)

IV
A Nagy Népvándorlás

A tündék pedig három fő törzsre oszlottak. A nyanyák, nevükkel ellentétben, nagyon szépek voltak, és folyton énekeltek. Vezetőjük Inggomb volt, ki Palimárba érvén, leült Kanwë lábaihoz, és ezzel a nyanyák szerepe a sztoriban nagyjából véget is ért.
Aztán ott voltak a példák, akik roppant izgága népség. Nélkülük nem fárasztanám az olvasókat ezzel a marhasággal, úgyhogy őket tessék szidni. Vezetőjük, Szinwë, Szindbád fia volt, s mint ilyen, nyughatatlan, bár a hajós-vér leginkább a harmadik törzsfőnökben, Olvadban buzgott, s népében, a telérekben, akik soha nem voltak bányászok. Olyan sokan voltak, hogy nemcsak Olvad, hanem Elved Tángálló, a testvére is vezette őket.
Ám ezt a tarka hadat nehéz volt az Útra rábírni. Egyesek eleve beintettek, és maradtak, ők voltak az avarok, mások útközben maradoztak le, ki itt, ki ott… A mambák például lusták voltak átkelni a Szmoghegységen, és maradtak.
El Tángál is leragadt valahol, ám a maradék nagy nehezen elért Palimárba, miután Turbo és kajái átvontatták őket. A nyanyák gyorsan bevágódtak Kanwénál, a példák körülrajongták Aulát, a telérek pedig – akik késtek, mint mindig, és külön kérvényt kellett nekik benyújtani – letelepedtek Palimár tengerpartján, egy szép helyen, bizonyos Alamolanden…
Palimár szép volt, s a tündék hamarosan lelkesen szaporodni kezdtek.
Szinwë kétszer is megnősült. Először Boglárielt vette el, akitől egyetlen fia született, Ferinor, a legnagyobb példa, ki valaha Eán létezett. Ám Bogláriel kikészült a tüzes csemetétől, elment Lóri (egy kevésbé fontos pala) kertjeibe, és ott bealudt. Szinwë igazán sokáig hű volt hozzá, ám egy napon, midőn Ferinor már férfi volt, meglátta a nyanya Kandist, aki szép szőke volt, és nyomban újranősült. Ez vetette el a testvérviszály magját a példák között, ugyanis Ferinor cseppet sem tolerálta az új mamát, aki ráadásul még szült is két gyereket, Színváltót és Színmorfint. Ferinor rendszeresen merényleteket kísérelt meg kiskorú öccsei ellen, ám a kis félpéldák ennek ellenére éltek, virultak és növekedtek…

V
Tángál és Melinda

El Tángál, a telérek kettes számú főnöke pedig azért maradt le, mert eltévedt egy nagy, sötét erdőben, és meglátta Melindát, a kaját, aki érthetően szebb volt, mint holmi mezei tündelány. Tángál és Melinda, midőn meglátták egymást, lecövekeltek, és pár száz évig így álltak, Melinda, mert ráért, és jólnevelt lévén, nem akart kezdeményezni, Tángál pedig, mert nem talált szavakat. Csak nézték egymást bambán, nagyon szerelmesek voltak, és közben Tángált hiába kereste a népe. Már azt hitték, hogy elkapta Mellkór, és orkot csinált belőle, miközben ő még mindig Melindát nézte.
Végül, több száz évnyi bátorsággyűjtés után, Tángál megszólalt:
-Mit keres egy ilyen csinos lány egyedül egy ilyen helyen?
Téged… - felelte Melinda, s örömében, hogy Tángál végre leszólította, nyomban galléron ragadta a tündét, és az anyakönyvvezető elé ráncigálta.
Tángál népének maradéka örömmel üdvözölte visszatért királyát, pláne, hogy ilyen szép feleséget szedett össze. Letelepedtek egy árnyas erdőben, amit Melinda körbekanyarított az övével, hogy enyhe elektrosokkal tartsa távol az illetéktelen behatolókat. Eztán Dóriasznak, Bekerített Földnek nevezték, később meg Ezer Barlangnak is, miután Aula kreálmányai munkába álltak rajta…
Lakói elvileg mind sötét tüncök voltak, mert lekésték az utolsó menetrend szerinti járatot Palimárba, de mert Tángál már járt ott követként, elmesélte nekik, milyen a Fény, ezért csak félig maradtak sötétek. Szürke-tündéknek nevezték el őket, s Tángál meg Melinda, a kaja nászából született a világra Lucien Tilinkó, a legszebb Illóolaj Gyermekei közül, aki ennek ellenére egy csíra halandóhoz ment feleségül, de az egy későbbi fejezet…

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére