Szilmarilok komolytalanul 3.

VI
Ferinor szilmariljai


Közben pedig a példák éltek és virultak Palimárban, Színváltó és Színmorfin is felnőttek, családot alapítottak, lett egy rakat gyerekük, ám Ferinor még mindig fújt rájuk.
Szinwë háza elérte a fiasítás legnagyobb számát, ám ez volt a fénykor vége is!
Ferinor hét fiút nemzett nőjének, Nedda Nellnek, úgymint: Majnemrossz, a család esze, Magor, a danolós, Celebes, a szőke, Carinthyr, a poéngyilkos, Cunciszin, a galád, valamint Amirr és Amurr, az ikrek, akik merőben szokatlan módon egyformák voltak. Ezek heten galeribe tömörülve riogatták Palimárt.
Színváltó igazán elbújhatott a maga három csemetéjével: Szingonnal, Furgonnal és Arankával. Szingon Giling-galang apja volt, Furgonnak egy szem lánya lett, Ildi Celebringa, Arankát meg inkább hagyjuk, mert az egy későbbi mese, és rosszul végződik.
Színmorfin összehozott böcsülettel öt porontyot, úgymint: Színrúd Felegond, Orrodlesz, Angrúd, Alnor és Kalandriel, aki a példák legszebb virágszála, és alkalmasint az egyetlen, aki mindent túlélt.
Egyszóval szaporulat volt bőven, ám Ferinort hajtotta valami! Ugyanis fetisiszta vonzódást érzett Kalandriel szép szőke haja iránt, és folyton nyaggatta, hogy adjon neki egy szálat. Ebből többrendbeli verekedés és kergetőzés lett, melynek során galeri tagjait a legkülönfélébb balesetek érték.
Ferinor nekiállt ékszereket gyártani, hogy ezzel kedveskedjen unokahúgának. Végül sikerült a Fák fényét ékkövekbe zárnia, és ezeket szilmarilnak nevezte. Eredetileg úgy tervezte, hogy üzletet köt Kalandriellel: egy hajszál – egy szilmaril. Összesen hármat csinált, ám érezte, hogy ez volt élete csúcsteljesítménye, amire többször nem lesz képes, ezért nem akarta könnyelműen elherdálni…
Ekkor történt, hogy Mellkórt feltételesen szabadlábra helyezték, és megígérte, hogy jól fog viselkedni. Kezdetnek rácuppant Ferinor művészetének fénylő termékeire, és szívében setét vágy támadt! Ám ravasz volt, és kerülő úton próbált hozzájuk jutni. Kifigyelte, hogy Ferinor nem csípi Színváltót, és elkezdett suttogni neki:
- A féltestvéred ki akar túrni a fater kegyeiből… én a helyedben ezt nem hagynám annyiban…
Addig lökte ármányos szövegeit, míg Ferinor egy szép napon berontott apjához, ahol – vesztére – ott volt Színváltó, s mit tesz Eru, épp rá panaszkodott:
- Nézd, apu, én tudom, hogy szereted, de már akkora arca van, hogy az tűrhetetlen… hát fogd már vissza egy kicsit!
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – robbant be a terembe Ferinor, a lendülettől kitépve a kaput – szóval itt bomlasztasz, Színváltó! Jól sejtettem! Árulkodsz, mi?! – Azzal elkapván a tünde grabancát, kirángatta az ajtó elé, és ott kardját nekiszegezvén, nagy nyilvánosság előtt életveszélyesen megfenyegette.
- Na nyisd ki azt a hegyes füled, te zabigyerek! Ha még egyszer meglátom, hogy az apám előtt rontod a hírnevemet, biz’Eru FELTRANCSÍROZLAK!!!
- De én csak… - védekezett volna Színváltó, ám Ferinor nyomban neki is látott a kaszabolásnak… le is gyakta volna, ha a palák, akiket a nyanyák riasztottak, fülön nem csípik.
És lengedezett Ferinor Tulok kezében, a fülénél fogva, miközben Ni’Eemma bőgött, Szavanna és Varga leápolták Színváltót, Szinwë hőbörgött, hogy ne avatkozzanak a családi ügyeibe, Kandos pedig – milyen meglepő – hallgatott.
És Tulok elcipelte Ferinort meg Színváltót a Végzetes Karikába, ahol mindketten előadták a saját verziójukat (Ferinor: „Hát nem beleszaladt a kardomba? Tízszer?”), ám fény derült Mellkór cselszövésére. Tulok igen szeretett volna eldiskurálni vele, de elbújt, mindenféle lehetetlen helyeken (l. JA: Nem én kiáltok c. versét!)
És Ferinort kiebrudalták Cidrionból, tizenkét évi formilosi kényszertartózkodásra ítélve. Szinwë sértetten követte, meg a galeri is. Cidrion fellélegzett.
Ám Ferinort Formilosban sem hagyta békén Mellkór. Odasompolygott a kerítéséhez.
- Nem veszünk semmit, és nem is adunk el! – közölte Ferinor.
- A palák a szilmariljaidra pályáznak! Látom a szemükben! – hazudta a gaz.
- Na mész a francba.
Mellkór elment, de setét lelkében bosszút forralt.

VII
Mellkór és Undorlián

Egyenest Undorliánhoz, az óriás sáskához tartott. Undorlián roppant slampos nőszemély volt: folyton zabált, többszörös kannibál özvegy volt, szakadt kendőben és cicanadrágban járt, és nem is titkolta, hogy tetszik neki Mellkór.
A pala maga is tartott a némbertől, ám szüksége volt rá.
- Mennyi a részesedésem? – szólt csámcsogva Undorlián, miközben épp a harmadik vacsoráját fogyaszotta.
- 50 százalék?
- Micsoda?! Meg akarsz engem sérteni? – a sáska rekedt, gengszeres kacajt hallatott, és egészben lenyelt egy arra járó grizzlymedvét. – Legalább nyolcvan százalák, és két kézzel fogod adni!!!
- Hatvan.
- Hetvenöt!
- Hatvanöt!
- Hetven!
- Megegyeztünk!
Undorlián egyik csápjával Mellkór kezébe csapott, majd fekete lyukat generált maguk körül, és elindultak Palimárba.
Ott épp aratóünnep volt. A nyanyák néptánccsoportja vonult a menet élén, utánuk a példák traktorai, végül néhány kósza telér, akik idetévedtek Alamolandéból.
A Fákat nem őrizte senki. (Jellemző!) Undorlián élvezettel rágódott rajtuk egy darabig, majd kiitta Szavanna összes söröshordóját.
- Gyerünk tovább, ez csak étványgerjesztőnek volt elég… - mondta.
Elmentek hát Formilosba, ahol nem sok példa volt, azok is szétszaladtak.
Kivéve Szinwét!
- Hitvány tolvaj! – állt Mellkór útjába. – A szilmarilokat nem kapod meg!
Mellkór röhögött, és kettészelte a pattogó példát. Majd lenyúlta az összes kincset, köztük a szilmarilokat is.
Amikor, dolgukat jól végezve, visszaindultak az Endorra, feltűnt a paláknak a közvilágítás tartós hiánya.
- A Fák!!! – nyüszögött Ni’Emma rosszat sejtve.
És tényleg. A Fák úgy néztek ki, mintha sáskajárás áldozatai lettek volna.
- Undorlián… - vélte Orom.
- Mellkór! – vonta le a következtetést Tulok. – Gyerünk, gyakjuk le, még nem lehet messze!
- Hová gondolsz, előtt meg kell tanácskoznunk! A legyakást felvesszük a megtárgyalandó napirendi pontok közé. – szólt Kanwë.
És tanácskoztak. Szavanna, Varga és Ni’Emma bőgtek, Kandos hallgatott, Tulok a haját tépte, Turbo mérgében odébb pakolt pár folyót, Kanwë bambán nézett, Aula pedig hirtelen a közelben ácsorgó, tétova Ferinor után kapott, és odarakta Szavanna elé.
- Figyelj, anyus! Ez az ügyes példa beletette a Fák fényét a szilmarilokba! Azzal újraéleszthetjük őket!
- Még mit nem!!! – kiabálta Ferinor. – Én itt se vagyok! Hagyjátok ki ebből a kis drágaságaimat, vagy ráeresztem a fiaimat Szavanna veteményesére, hogy focizzanak benne a palantírokkal!
Ám ekkor hírnök jött Formilosból, és elmondta, mit végzett ott Mellkór.
- Kinyírta az apámat?! – akadt ki Ferinor.
- Ez még hagyján, uram, de ellopta a szilmarilokat!
Ferinor felvinnyogott, mint ökölvívó mélyütés után, majd rohanni kezdett hazafelé.
Színváltó, Színmorfin és a galeri utána!

VIII
Ferinor esküje és a Nagy Visszavándorlás

Ferinor, mikor látta, mit műveltek a házában, még jobban felspannolta magát. Mellkór kilopta a spájzból a nagymamája féltve őrzött kompótjait, minden mást pedig felfalt Undorlián. A polcokat, a gyúródeszkát és Grisát is!
Erre megragadott egy kézi hangerősítőt, magához vette kardját, és testvéreivel meg a galerivel elindult forradalmat csinálni.
- Apu, biztos, hogy ez jó ötlet? – próbálkoztt Magor.
- KUSS! – intette le Ferinor. – Ez a palák hibája! Védelmi rendszer nuku! Idecsalogatták atyáinkat azzal, hogy biztonságos!!! Hát most majd megmutatom nekik!
- De apu… az illetlenség! – vélte Carinthyr, ám Majnemrossz lecsapta.
- Nem úgy értette, te nagyon hülye!
Kivonultak hát a Szent Hegyre, ahol hamarosan gyülekezni kezdtek a példák, mert megneszelték, hogy műsor készül.
Ferinor pedig felállt a Hegy legmagasabb pontjáról, hogy jól lássák a példák, és imigyen szónokolt:
- Példák! Atyámfiai! Barátiam!
Erre hangos abcúgolás hallatszott Színváltó és Színmorfin népe felől. Ferinor nem zavartatta magát.
- Mellkór elragadta legdrágább kincseimet, visszaeső bűnösként tönkretette a közvilágítást, és orvul legyilkolta szeretett Királyunkat, Szinwét!!!
- Legyakták apádat? – szólt be valaki a tömegből.
- Példák!!! Ez mind semmi! A szilmarilok sem olyan lényegesek, ha csak ennyi lenne a bűne, hajlandó lennék üzletelni vele! De… - és itt szemében őrült láng gyúlt – ELLOPTA A NAGYMAMÁM BEFŐTTJEIT!!!
Erre már egy tündeként hördült fel a példák népe. Ily gyalázatot legvadabb rémálmaikban sem képzeltek!
- Ki jön velem, hogy visszaszerezzük a befőtteket?! Ja, és ha már megyünk, akkor a szilmarilokat is…
- ÉN! – harsogta ezernyi hang. Színmorfin nem, de a többiek mind menni akartak. Endorfin néni szent befőttjeit nem hagyhatták Mellkór kezében!
- Mostantól Morgósnak fogom hívni! – arénázott Ferinor. – És esküszöm…
- Várj, apu, mi is, mi is! – rohantak oda a galeri tagjai, kivont pengéjüket az égnek emelvén.
- Esküdjetek! – kiáltotta Ferinor szörnyű hangon.
Az eskü kábé így hangzott: „Én, Szinwë (illetve Ferinor) fia Ferinor (illetve mindenkinek a saját neve), ezennel esküszöm Kanwéra, Vargára, a földre, az égre és a pokol tüzére, Királyom sírjára és a mindenható Illóolajra, hogy Morgóst piszkálni meg nem szűnöm, míg nagyanyám (dédanyám), Endorfin Szent Kompótjait (ja, meg a szilmarilokat) vissza nem szerzem, és halálig üldözni fogok minden tündét, palát, kaját, vagy még fel sem talált embert, aki akár átmenetileg is birtokolni mer akár egyetlen üveg befőttet (esetleg 1 db szilmarilt), és ha eskümet megszegném, nyeljen el a fentebb említett tűz, vagy Ulmo vizei, vagy amilyen matéria épp van a környéken, és halálnak halálával haljak. Eru engem úgy segéljen!”
Szörnyű eskü volt, ám akkor még nem sejtették, mennyi bajt fog okozni majdan…
És elindultak, hogy visszatérjenek az Endorra. Útjuk Alamolande kikötőibe vezetett, ahol Ferinor üdvözölte Olvadot, a telérek urát, s így szólt hozzá:
- Helló, sógor! Figyu, kölcsönvehetnénk a hajóitokat?
- Nem.
- Nem?
- Nem!
- Mér?
- Csak!
- Ez az utolsó szavad? – kapott a kardjához Ferinor.
- Ez!
És tényleg ez lett, mert Ferinor úgy szelte ketté, mint ideges szamuráj a ház falát, ha siet.
Erre kitört az őrültekháza. A példák és a telérek egymásnak estek, és a kikötő vize hamarosan olyan vörös lett a rengeteg kiontott rokoni vértől, mint a Tisza, román festékgyár működése esetén. A hajók is elég durván néztek ki.
Színváltó és Színmorfin népe inkább a teléreknek segített, minek következtében a példák egymást is irtották. Végül Színváltóék sértetten elindultak gyalog északnak, Ferinorék meg a vértől mocskos hajókon utánuk!
A hét fiú vígan danolászott, hogy heten a telér hajóján, johohó, meg egy üveg miruvor, ám a koncertet megszakította egy rettentő alak, aki egy parti szikláról szólt hozzájuk. Egyesek szerint maga Kandos volt az.
- Ferinor, Ferinor! Hát hiába beszéltem nektek annyit?! (Kandos életében először szólt a példákhoz.) Testvérgyilkosok vagytok!
- Télleg? – bambult Carinthyr, de Celebes oldalba bökte.
- Figyelj Kandosra, te gyökér!
Kandos pedig megjósolta, hogy Ferinor nemzetségéből senki sem fog természetes halállal meghalni, és hogy Kiebrudaltak lesznek, és egyikük sem látja többé Palimárt, csak az ő Csarnokait, hacsak megbánást nem tanúsítanak.
Kandos Átka attól fogva rajta ült a példákon, és a rokongyilkolási hajlam öröklődött, ám Ferinor büszkén felvetette a fejét, és kezének középső ujját lengette Kandos felé, mert igen elbizakodott vala.
Az átok nyomban hatni kezdett. Ferinorék és Színváltóék a Kelkarax nevű, éghajlatában a 14. színre emlékeztető átkelőhelyen csoportosultak, és tanakodtak, hogy jussanak Endorra. (Színmorfin meg is unta, és inkább maradt.) A hajókon csak több fordulóban fértek volna el.
Persze mindenki az első transzporttal akart menni, mert a bizalmatlanság megmérgezte lelküket. Ám Ferinor mélyen és jelentőségteljesen Színváltó szemébe nézett, és így szólt:
- Visszatérek.
- Hiszek benned, Ferinor…
Így hát Ferinorék mentek először. Sajnos, nem volt annyi eszük, hogy egypár telér navigátort életben hagyjanak, így aztán a hajók érdekes bakugrásokat csináltak. Végül kikötöttek Középföldén…
Ahol közben csúnya dolgok történtek… Ugyanis Morgós meg Undorlián összekaptak. Undorlián felzabálta a példák kincseit, és még csak meg sem feküdték a gyomrát. Ekkor a befőtteket meg a szilmarilokat kezdte követelni Morgóson. A pala beintett, Undorlián pedig erőszakhoz folyamodott…
Morgós olyant bömbölt, hogy a visszhangja örökre ott maradt a partokon, amiket azontúl Cammoghnak hívtak…
És a kiáltást meghallották Morgós régi szolgái, a balhorgok, és tüstént végigszáguldottak Veleriadon, tüzes lángostoraikkal megverték Undorliánt, aki ezt nem nagyon értékelte, és visszahúzódott. Azt beszélik, elébb szaporodott, és utódai Dóriasztól északra, a hegyekben partizánkodtak, majd elbújt, és sötét részecskéket bocsátott ki, mert felettébb rühellte a fényt. Ám marha éhes volt, és végül felfalta önmagát, bár hogy ezt technikailag hogyan kivitelezte, azon máig vitatkoznak a tündék biológusai. Morgós pedig Hangbangba ment, Gyauron régi várába, megerősítette, és röhögve várta a példákat…
Ezen a randa helyen kötöttek ki Ferinorék. És a példa kovács megszegte szavát, mert nem küldte vissza a hajókat, hanem felgyújtatta őket, ugyanis sötét volt (Fák már nem voltak, nap és hold még nem).
Látták a tüzet Színváltóék az eszkimó-szín díszletében, és még jobban vacogtak tőle. Végül döntöttek: gyalog vágnak neki a rettenetes Kelkaraxnak!
Színváltó, Színrúd és Kalandriel vezérelte őket…
Ferinornak pedig eszébe jutott, miért is csinálta ezt a nagy felfordulást, és egymagában elrohant Hangbang felé, hogy bosszút álljon Morgóson, és visszaszerezze a befőtteket. A szilmarilokkal már nem is gondolt.
A fiai is tekertek utána ezerrel, de elmaradoztak… Ferinort és kisded csapatát pedig körülvették a balhorgok, s csakhamar levágták a kíséretet. Ferinor vitézül küzdött Göthössel, a balhorgok urával, bár tűz ölelte (ez nem zavarta, hisz alapeleme volt) és sok sebből vérzett…
Ekkor végre befutott a galeri, mire Göthös nyomban eliszkolt, a hét fiú pedig elvitte szegény Ferinort kicsit odébb, és kórusban bömböltek, hogy apu, neeeee!
Ferinor kinyitotta a szemét, körülkémlelt, futtában megátkozta párszor Morgóst, megjósolta, hogy a példák sose veszik be Hangbangot, majd elhunyt. Oly tüzes volt a lelke, hogy teste nyomban porrá omlott.
Fiai zokogva összesöpörték, és nagyon csúnyákat mondtak Morgósra…

IX
A lindákról, a mambákról és egyebekről

Közben persze Endoron is zajlott az élet, amíg ők nem ékeztek oda. Tángál és Melinda népükkel, a lindákkal, remekül elvoltak Dóriaszban, ám a többi tünde nem volt ilyen szerencsés. Kóbor orkok molesztálták őket, és Gyauron is a környéken ólálkodott.
Közben felébredtek Aula törpjei, és nyomban összehaverkodtak Tángálékkal. Ők építették Dóriaszban az Ezer Barlangot. Erre szükség is volt, mert megszületett a kis Lucien, és a boldog papa fel-alá rohangált a termekben.
A mambák közben valahogy átmásztak a Szmoghegységen, és vegyültek a zöldtüncökkel, ám véletlenül sem voltak azonosak velük! Voltak még sötét, fehér, vörös, narancs, ultra, klerikális, liberális, royalista és egyéb tündék is…
A mambák royalisták voltak, ám úgy esett, hogy puszta királyhűségből republikánusokká lettek…
Királyuk, Dénes, aki jóban volt Tángállal, elesett egy csatában. Ezzel szerepe véget is ért a sztoriban (megbosszulták, majd a Harmadkorban elnevezték róla a Gyűrűk Ura egyik szereplőjét). Ám a mambák népe őutána nem akart más királyt, és köztársaság lettek…
És ide érkezett egy rakat példa, csupa hatalomra éhes herceg… hát kellett ez Tángálnak?!

X
A példák megszívják Morgóssal
Ferinor fiai komolyan berágtak Morgósra, és összegyűjtött hadukkal fenyegetőleg léptek fel. Morgós jónak látta tárgyalni. Jóindulata jeleként – mondta – visszaad egy szilmarilt meg egy üveg befőttet, valamint elismeri Majnemrosszt a példák törvényes királyának.
Persze valójában csapdát készített. A szilmarilokat a sapkája bojtjára varrta, a befőtteket trónterme polcaira rakta dísznek, és tőrbe csalta a szegény Majnemrosszt, majd elrettentésül fél kezénél fogva kilógatta egy sziklára.
És lengedezett a szélben a tünde, mint rosszul rögzített vitorla, ha meg épp szélcsend volt, csak lógott a szeren, és igen szeretett volna lejönni, ám nem tudott…
Ekkortájt érkeztek meg Színváltóék, már aki nem fagyott meg közülük, és valahogy nem voltak barátságos hangulatban. Majdnem újabb rokongyilkolásra került sor (már volt benne gyakorlatuk) ám az ifjú Szingon, Színváltó fia, elhatározta, hogy elég volt a civakodásból, és majd ő tesz róla.
Besétált hát Hangbangba, és ott danolni kezdett:
- Ne sirasson ídösanyám, engemet… sej, haj…
Mikor befejezte, egy hang felet egy másik népdallal!
- Barna leány az én babám, el köll hagynom mégis, sej, Kossuth Lajos, sej, ídes hazám, megyek, megyek huszárnak…
- Majnemrossz! – kiáltott fel örömében Szingon. Aztán előkapta a hegymászófelszerelését, de nem volt rá szüksége, mert „jöttek a Sasok” (voltaképpen csak egy sas, Dorong, a Sasok Ura) és felvitte Szingont, aki kemény félórás próbálkozás után (egyik tolvajkulcsa sem nyitotta a bilincset) már majdnem bőgött, Majnemrossz pedig kérte, hogy lője le, vagy ilyesmi. Ám Szingon inkább levágta a kezét, és elrepült vele a legközelebbi (történetesen sinda) rehabilitációs központig. A srác kapott műkezet, és reménykedett, hogy ennek ellenére nem Morgós az apja…*
Így hát Színváltóék kibékültek Ferinor népével, és Majnemrossz javaslatára Színváltó lett a király… ekként teljesült be Kandos jóslata, hogy örökre Kiebrudaltak lesznek.
A palák pedig látták, hogy nagy a sötétség, és kéne valami pótvilágítás, amit Morgós nem tud elrontani. És megalkották a Napot és a Holdat, amiket később egy gyanús egyén Szárga, ill, Fehér Arcnak nevezett…

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére