No igen érdekes események történtek az elmúlt pár RIC-ben. Sokat vaciláltam, hogy megírjam-e de végül úgy döntöttemm hogy miért ne!

Az egész azzal kezdődött, hogy Glaurung lelépet, [ill. Engedély Nélküli Eltávra ment]. Először csak repkedett ide-oda mint egy idegbateg molylepke a ruhatárban [Jó-jó tudom, hogy nincs szárnya! Csak metafora akart lenni! Tényleg! Repülő lángvágó! Milyen jó ötlet!]. Szóval csak ténferget ide-oda. Végül maga mellé vett egy ork osztagot [a XII. hdt hivatalosan is dezertőrnek számít]. A legkellemetlenebb az, hogy Nargothrondot pécézte ki magának, amit én direkte hagytam eddig békén, tekintettel Nerwenkére /szegénynek már csak egy fivére maradt/.
Szóval Glaurung ad acta tette egész Nargothrondot és Nerwenke maradék rokonságát is. Esküszöm, hogy sem Orodreth, sem Finduilas nem került ide fogolyként.
Vártam, hogy mikor robban a bomba, s Nerwenke mikor jelenik meg megint a kapuim előtt. Ezért már jóelőre figyelmeztettem az egységeimet, hohgy meg ne próbálják Nerwenke útját álli, mert bámulós eledelt csinálok belőlük.

Nem ez történt...

Nerwenke felhívott. Akkora jég volt a hangjában mint a Taniquetil. Elmondott mindennnek. Hiába próbáltam védekezni, végig se hallgatott. Majd közölte, hogy megitta AZT. No ekkor bántam meg mélységesen, hogy bájitaltan órákat adtam neki még annakidején Valinorban. Ez a fruska képes volt bevenni a legerősebb mérgemet s még meg is erősítette egy felszívódást segítő varázslattal. No ezt nem hagyhattam annyiban. Azonnal ott teremtem Doriathban /hiába no, mégis van előnye, ha ez ember vala!/. Nerwenke rersze igencsak meglepődött.
N: Hogy kerülsz Te ide?
M: Jöttem segíteni rajtad.
N: De hát az öv... Melian öve...
M: Még mindig ugyanazt viseli? Szép darab, bár réggen kimehetett a divatból... Hja vagy úgy! A varázslat! Mondtam már, hogy az Nekem nem akadály. Úgy átmegyek rajta mint fokhagymás tej a kutyán.
N: Már késő. Megittam mind...
M: Ugyan már! Én tanítottalak meg rá. Ezért tudom Én hatástalanítani is. Úgy ni! Most már kutyabajod se lesz. De nehogy mégegyszer suicid gondolataid támadjanak...

Nerwenke ekkor egy félmosollyal elővette Finrod tőrét és egy kis monológ után magába döfte. Biz Isten... izé ... Biz Én ha színházban látom, hát bizton magtapsoltam volna, így viszont próbáltam megakadályozni. Sajnos kevés sikerrel. Ráadásul még az ujjam is elvágtam. Ezzel a sebbel és Nerwenke halálvágyával már nem tudtam mit kezdeni, s büszkeségem feladva Melian után kezdtem kiabálni. Celeborn jött be elsőnek. Na azt az arcot látni kellett volna!

C: Mi történik itt? Te jóég... hiszen... De te... te... Mmmelk... itt... hogyan?
M: Légy szives fejezd be a tátogást! nem vagy a víz alatt! Inkább keresd meg Meliant de gyorsan!
C: Megölted! megölted Galadrielt!
M: Térj észre! ha én tettem volna itt kiáltoznék orvos és Melian után?
C: De mit keresel itt, hiszen el se tudod hagyni az erődöd, annyira kimerít az uralkodás...
M: Ez a bámulós propaganda. Egy betű sem igaz belőle. De lennél szíves szólni Meliannak, mielőtt szerelmed végleg Panadamacihoz távozik.
C: Pandamaci? Ja Mandos... izé szólok...

Nem akarok rosszmájú lenni de mintha a telerek stresszhelyzetben nem állnának a helyzet magaslatán. Szerencsére bejött Melian s némi kölcsönös becsületsértés után hozzáláttunk a gyógyításhoz. Az én segíítségemmel - bár Melian állítása szerint inkább hátráltatásommal - ez végül sikerült is. Szerencsére Nerwenke Celeborn iránti szerelmére támaszkodva sikerült elérni, hogy a kis bohó megszabaduljon suicid gondolatáról. Én pedig elmondhatom magamról, hogy megmentettem egy nolda életét. Igen noldát írtam s nem produktívat.

Melian szerint azért tudtam áttörni az Övén, hogy jószándékkal közeledtem. Ezen kacagtam egy sort. Miután ünnepélyesen megígértem, hogy a renitenskedő csapataimtól is megvédem Doriath királyságát, távoztam. Csak remélni merem, hogy nem jöttek rá: Nerwenkét szánom a bámulósok királynőjének győzelmem után.