Táncest a színpad mögül

Lux Ferri - Fényhozó
(táncest élménybeszámoló)


A hátsó frontról szeretnék tudósítani nektek.

Kb. 1 hónappal ezelőtt Lau megkérdezte, hogy volna-e kedvem a táncesten segíteni nekik, mint ügyelő. Azonnal igent mondtam, hisz akik ismernek tudják: igazi nyüzsgő típus vagyok, szerepelni nem, de a szervezésben segíteni nagyon szeretek.
A táncosok nagyon sokat gyakoroltak hónapokon keresztül, mire elérkezett a főpróba napja. Addigra pár sérülést is beszerzett néhány ember, Julcsinak a csuklója, Launak a bokája fájt. De tánc közben, mintha teljesen egészségesek lennének….

Péntekre a „nemtudomhányadik” programtervezet is érvényét vesztette a műsor jobbítása érdekében, ezzel is terhelve az amúgy is túlterhelt szervezők idegeit. A főpróbán is sikerült sérüléseket beszerezni, Loth térde, Kincső bokája is reccsent egyet.
Ballagás napja lévén sokan csak lélekben voltak velünk, Ladis is „kis próba-kis ballagás” rohanását előadva tudott csak jelen lenni.

És elérkezett a szombati nap.
Az előadás előtt másfél órával már mindenki ott szorongott. Az öltözőkben a kellékek, ruhák, sminkek tömkelege. Az utolsó simítások. Ádám a stúdióban próbálja a fényeket és a zenét. A táncosok egy utolsó próbát kérnek.
Ahogy elnézem őket, gyönyörűek. A ruhák ötletesek és szépek. A kellékek is megvannak. Az idegek szétcincálva – minden kész, hogy jól sikerüljön a fellépés. Hisz tudjuk: aki vizsga és fellépés előtt úgy érzi, hogy semmit nem tud és úgyse sikerül, annak tökéletesen összejön minden, hisz készült, gyakorolt és tanult előtte, ez az érzés csak a drukknak köszönhető.
Loth megérkezett a traumáról, Kincső egy ballagásról vidékről, a létszám teljes.
Háromnegyed 6 után pár perccel elkezdtem beengedni a nézőtérre a vendégeket. Jöttek barátok, szülők, nagyszülők, MTT-sek és külsősök. Csinosan, virágokkal és kis ajándékokkal felszerelkezve, izgulva. Talán jobban drukkoltak a hozzátartozók, mint a fellépők.

6 óra után pár perccel megkezdődött a csoda.
Aki ott volt láthatta, aki nem, az sajnálhatja, hogy kimaradt ez az este az életéből.
Mindeközben a színpad mögött 2 fellépés között őrült átöltözés, átsminkelés folyik. Ahhoz képest, hogy milyen gyorsan kell mindezt megejteni, a hangulat nem is forr annyira. Sokkal profibbak már annál, hogy veszekedések lennének, csak azért, mert sietni kell.
Többen is figyelünk arra, hogy a következő szám szereplői már ott álljanak készenlétben, a színpadra bekerüljenek a kellékek és utána eltűnjenek onnan.
Lau és Ladis öltözik, fellép, odafigyel, szervez, nyugtat és próbálnak levegőt is kapni.

A szünetben egy kis leeresztés.

20 perc múlva kezdődik a második felvonás. Ez hosszabb és a közönség cseppet sem bánja. Minden szám végén hatalmas taps.
Az előadás vége felé, mikor egy padod próbálunk felvonszolni a színpadra a fizika törvényeit meghazudtolva, majdnem kudarcot vallunk, de 5 nőn azért nem olyan egyszerű kifogni.
Hátul az épp nem színpadon lévő táncosok, Ana és én izgultuk végig az estét. Ebből a nem épp előnyös pozícióból is nagyon tetszett az egész. Mindenki szívvel-lélekkel, apait-anyait beleadva, sérüléseket elfeledve táncolt, jelenített meg érzelmeket, szituációkat.
Zárásként a konga ritmusára az összes szereplő felment a színpadra és ott rögtönözve, tánclépésekkel köszönték meg a közönségnek a tapsorkánt. Többszöri visszatapsolás és meghajlás után a függöny összezárult, az öltözőbe megérkeztek a gratuláló hozzátartozók illetve a táncosok kimentek üdvözölni vendégeiket.
Utolsó mozzanatként Ladis mindenkinek megköszönte a munkáját. Az arcokon fáradtság, de az a jóleső, ami a jól elvégzett munka után ül ki az arcokra. Ragyognak, örülnek…..

A műsorszámok közt láthattunk ír-, modern-, legyezős táncot, flamencot, gyertyás fénytáncot, hastáncosokat, performance-t, musical-t, Art Macabre-t, kortárs-kontaktot.

Minden elismerésem azoknak, akik idejüket, egészségüket nem kímélve azon fáradoznak hosszú hónapokon keresztül, hogy nekünk egy kellemes és feledhetetlen estét szerezzenek.

Köszönöm az összes fellépőnek mindenki nevében!

Remzymama/Tünde

2006. 05. 06.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére