Küldetés - 6.fejezer

6. Vissza Ithiliába


Másnap kora délután elmentek és felkeresték Imrahilt miután egész nap a városban sétáltak. Pherive ismerkedett a városával ahol igaz hercegnő, de soha sem élhetett. Ha vissza térnek Minas Tirithbe Teridan szüleinek sem lehet már kifogása a házasságuk miatt hiszen mint az okmányok bizonyítják ő Boromir és Faramir unokatestvére. Maradtak volna késő estig is a kikötőben, de egy futár megérkezett a fejedelem kérésével, hogy keressék fel őt amilyen gyorsan csak tudják. Emiatt ebéd után fel is indultak a palotába.
Imrahil a kastély kertjében fogadta kettejüket és nem körvonalazta a történetet hanem egyből a tárgyra tért.
- Pherive! – kezdte – Azért kérettelek titeket ide, mert szeretnének veled találkozni a rokonaid. És sejtem, hogy amúgy meg nemsokára indulnátok.
- De nekem nincs nagy kedvem velük találkozni, mert mint tudom nem bántak jól a szüleimmel azután, hogy kiderült, hogy megfogantam.
- Pedig szerintem ez nagyon jó ötlet Pherive, mert ha megismernek lehet, hogy jó véleménnyel lesznek rólad és egy kis támogatás nem jönne rosszul a szüleimmel szemben kettőnk témáját illetően. Nem gondolod szerelmem?
- Teridannak igaza van, egy nagy segítség lenne be kell látnod.
- És mikor kellene találkoznom velük? – sóhajtotta fáradtan – Ha ennyire szeretnétek akkor nem mondhatok nemet, mert tudom, hogy az én érdekemben teszitek ezt.
- Holnapra szerveztek egy közös bált miután kiderült, hogy ki is vagy valójában. Ne nézz rám kérlek így, nem én voltam az aki elmondta nekik, bár szerintem nem volt nehéz azok után, hogy az itteni személyzet megtudta és vannak embereik az udvarban is így sokszor előbb tudják meg azt ha történt valami mint én, pedig én vagyok a fejedelem Dol Amrothban és nem pedig ők.
- Akkor kérlek Imrahil tudasd velük, hogy holnap este részt veszek a báljukon, de maradjon köztünk, hogy nem túl szívesen. Hiszen eddig sem tettek azért, hogy megtaláljanak engem. Lehet, hogy nem tudták, hogy létezek, de akkor is.
Még a beszélgetés után lementek a városba ahonnan csak este tértek vissza. A közös vacsoránál mind a ketten teljesen szótlanok voltak. Mikor visszamentek a szobájukba Teridannak már jobb kedve volt valamivel, de Pherive továbbra is le volt törve. Ő nem akart találkozni a rokonaival és egyáltalán nem volt a kedvére, hogy Teridanék minden áron azt akarták, hogy találkozzon velük.
Másnap reggel korán kelt, nem ébresztette fel a mellette békésen alvó fiút. Felöltözött és csenden kiosont a szobából és a palotából és lement a városba. Az utcákon még senkis sem sétált lent ekkor pár ember kivételével, akik éppen a hajóikhoz igyekeztek, hogy még napfelkelte előtt kifuthassanak a tengerre, illetve azok az emberek, akik a piacon dolgoznak már most vitték ki a dolgaikat és a pékek, az utcát friss pék árú illata csapta meg ahogy befordult az egyik mellékutcába. Az a kis sikátor felvezetett a városfalhoz, ami mellett le lehetett menni azonnal a tengerpartra. Ahogy felért a sikátor végére egy hatalmas fa volt az ott lévő kis téren ahova a sikátorok egybefutottak.
Oda sétált a falhoz és ránézett az öbölre, az út kövezett volt és a házak is ugyanolyan kőből készültek ránézésre. A tenger szépsége ámulatba ejtette, itt szebb volt mint Szürkerévnél. Ismét hatalmas honvágya támadt, de most inkább régen elfeledett tünde emlékei miatt, mert legszívesebben elhajózott volna Nyugatra. A víz türkizkék színű volt, nem, nem is olyan gondolta a lány, mert ez mesés, szebb, mint bármi más Középföldén.
Lement a köves partra, a várost erről a részről erős fal védte, aminek itt volt a vége a part mentén, és most a kövek teljesen kilátszottak az apály miatt. Itt felsétált a város mellett lévő dombra és teljesen elámult a város szépségén. Hirtelen úgy érezte, mintha egész életében itt élt volna, de mégsem, mert legbelül teljesen idegennek érezte magát.
A domb tetején leült és elmerengett, szeretett volna nem gondolni semmire. Egyedül szeretett volna maradni, de a gondolatai egyfolytában utolérték. Nem tudta, hogy mennyit ülhetett itt, perceket esetleg órákat? Nem érdekelte mígnem egy vele egykorú fiú jelent meg és zökkentette ki békés magányából.
- Hercegnő?! – szólította meg a lányt, de az csak üres tekintettel bámul a fiúra – Pherive?
- Igen? – még mindig nem szokott hozzá, hogy így szólítsák, teljesen feleslegesnek tartotta
- Teridan uram szeretné, ha visszajönnél, mert félt téged úrnőm. És amúgy is vacsoraidőre jár, nem is tudod, hogy milyen sokáig kerestelek, de sehol sem találtalak, majd egy pék igazított útba aki hajnalban látott téged erre jönni.
- Kérlek fejezd be, megyek. Menj előre és tudasd Teridannal, hogy én is mindjárt megyek.
- Ahogy óhajtod úrnőm – mondta és meghajolt, majd eltávozott arra feltehetőleg jött
Még egy percig figyelte, ahogy az apród eltűnik a domb aljában majd a Nyugatra tekintett és tényleg észrevette, hogy az ég arrafelé elkezdett rózsaszínbe fordulni. Egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőle majd még egy utolsó pillantást vett a tengerre és visszaindult, hogy beteljesítse a sorsát a ma esti bálon. Ha ezt túléli akkor már holnap hajnalban visszaindul északnak, hiányoztak neki az Ithilában maradt barátai; Tarthion, Thilanna, Melhín
Herusír, és Thalion. Mikor rájuk gondolt egy könnycsepp hagyta el a szemét végiggurult az arcán majd a földön vált millió kis darabkára.
De leginkább a hatalmas erdők hiányoztak neki, mert erre nem igazán voltak azok sem. Nem gondolkodott tovább ezen is mosolyt erőltetve magára indult vissza a palotába. Mintegy fél óra alatt vissza is ért és amint belépett a kapun a szobalányok vették körbe és berángatták a szobájába.
Teljesen új direkt neki készített ruhát kapott amint megfürdött a haját kontyba tűzték, enyhe sminket is kapott és telefújták édesebbnél is édesebb parfümökkel, amitől szinte azonnal el kezdett tüsszögni. Miután végeztek egy teljesen más Pherive állt előttük. Csodálatosan gyönyörű volt, hosszú földig érő sötétkék a ruhája az aranyszőke haja hátul két kontyba befogva, amiből szándékosan kilógtak a hosszú hajszálai és a fejére kapott egy hercegnői koronát is, ez ellen tiltakozott, de mondták neki, hogy ez szabály és nem veheti le, kelletlenül ugyan, de beleegyezett, hogy viseli.
Az ajtóban már Teridan várta mikor meglátta a lányt elmosolyodott, soha sem látta ennyire gyönyörűnek azelőtt. Pherive belekarolt a fiúba és így indultak le a bálterembe. Teridanon ezüstszínű hosszú ujjú felső volt és hosszú fekete nadrág. Vállig érő fekete haját befogta egy copfba.
Lent a teremben már zene hallatszott és rengetegen táncoltak már. Imrahil jött kettejük elé bár, ahogy meglátták őket a zene azonnal elnémult és mindenki meghajolt a herceg és a hercegnő előtt. Imrahil odavezette Pherivét a nagyszüleihez és bemutatta nekik őt. A nagyszülei nagyon kedvesen fogadták, hiszen már sok-sok éve megbánták, hogy a fiatalokat annak idején elűzték a városból. Sokáig beszélgettek és biztosították a fiatalokat, hogy Teridan szüleivel szemben ők támogatják kettejük házasságát.
Egy idő után a két kósza elnézést kért és elvonultak táncolni. A bálteremben ekkor mindenki őket nézte és csodálta, hogy ennyi viszontagság mellett is kitartanak egymás mellett. Mikor a bál véget ért a nemesi házak mind bemutatkoztak Pherivének, de szerencsétlen lány már olyan fáradt volt, hogy a felét képtelen volt megjegyezni. Utoljára a nagyszülei búcsúztak el tőlük és kérték kettejüket, hogy maradjanak még itt a városban, de ők elnézésüket kérték és elmagyarázták, hogy szükség van rájuk már Ithiliában, mert a barátaik már ott várják őket vissza
Mikor mindennek vége lett már éjfél is elmúlt, visszatértek a szobájukba és miután szeretkeztek mind a ketten szinte azonnal elaludtak. Kora hajnalban egyszerre ébredtek fel. Csendben összepakoltak és lementek a lovardába a lovaikért. Senki sem zavarta meg őket abban, hogy feltűnés nélkül távozzanak, és meg sem érezték azt, hogy Imrahil a legmagasabb toronyból bánatosan őket figyelte ahogyan elhagyják a várost.
Vágtázva dél körülre maguk mögött hagyták Dol Amrothot. Azon az útvonalon mentek megint mint idefele. Három nap alatt visszaértek a városba az Út mentén, közben több karavánnal is találkoztak, amik részben ide, mások pedig Dol Amrothba tartottak. A városban megint ugyanabban a fogadóban szálltak meg. Este érkeztek ide és már hajnalban indultak is tovább.
Pár nap múlva mikor elértek a deltához egy csoport gondori katonával találkoztak. Páran közülük felismerték Teridant és emiatt meg is állították őket. A csoport mintegy negyven főből állhatott, több súlyosan sérült is volt közöttük. Pherive elsőre felismerte közöttük Gileront, azt a fiatal katonát, aki Boromir egységében szolgált mikor ők Ithilában voltak.
- Uram, hova tartotok? – kérdezte Gileron – Hölgyem!
- Vissza Ithiliába, veletek mi történt?
- Ne menjetek arra – nyögte – arra támadtak meg minket az orkok akiken…
-… akiken egy Szem jelzése volt? – kérdezte gyorsan Pherive
- Igen, honnan tudsz róluk?
- Korábban már találtunk egy olyan falut, ahol mindenkit leöltek, de akkor ott haradiak is voltak nem csak orkok.
- Ne menjetek arra kérlek titeket!
- Sajnáljuk Gileron, de muszáj mennünk. Ithilában már várnak minket és Boromiréknak meg kell tudniuk, ami kiderül, hogy Pherive az unokatestvérük. – vette át a szót újra Teridan
Teljesen látszott, hogy a fiatal katonának elakad a lélegzete egy pillanatra. Nem tudott megszólalni és teljesen elszégyellte magát amiatt, hogy nem is olyan régen még ő maga tartoztatta le a lányt akiről most kiderült, hogy az urainak a nagyon közeli rokona.
- Velük volt egy nazgúl is, nem ajánlom nektek, hogy arra menjetek, de nem parancsolhatok nektek. Csak szerencsés utat kívánhatok nektek. Vigyázzatok magatokra, és Minas Tirithben majd találkozunk újra – mondta és tovább indultak láthatólag a delta felé
Most még egyikük sem sejtette, de soha többé senki sem látta viszont ezeket a gondori katonákat. Alig két nappal később a pusztaságon észrevettek egy hatalmas hordát, amit köd övezett és nem sokkal később meglátták, hogy mi is okozta ezt. Egy fekete lovas volt, mindene teljesen fekete az arca nem látszott a lova is teljesen fekete volt a szeme izzó vörös, és ahova lépett ott a fű azonnal megfeketedett és soha többé nem sarjadt ki újra.
Emiatt kerülniük kellett, igaz a horda láthatólag Mordorba tartott vissza, de ők nem akartak kockáztatni azzal, hogy esetleg elkapják őket és így meghalnának. Északnak vették az irányt és egészen a hegyekig arra tartottak és csak ott fordultak Kelet felé. Errefelé fent több kisebb falut is találtak, ahol egy-egy éjszakára befogadták őket és kaptak élelmet is és tiszta ruhát míg a sajátjukat kimosták. Figyelmeztették a falvakat az esetleges veszélyre, amit Szauron seregei jelentenek rájuk nézve.
Két héttel később feltűnt előttük Minas Anor hófehér hatalmasan magas tornya. Hat órával később belovagoltak a városba és visszaadták a kölcsön kapott lovakat, megkerestek egy hadnagyot akinek be tudtak számolni a Gondor síkságain zajló eseményekről. Az egyik kis katona elvezette őket a parancsnokához. A parancsnok egy idősödő délceg gondori katona volt, arcán több heg is látszott sok csaták járhatott meg fiatalabb korában.
- Uram – mondta a kis katona – Teridan úr és Pherive úrnő szeretne veled szót váltani.
- Rendben van, köszönöm elmehetsz – mondta mély hangján – nos, miről szeretnétek velem beszélni.
- A gondori síkságon uralkodó állapotokról, mert nem nagyon hiszem, hogy bármi is eljutott volna ide olyan messziről. – mondta Teridan
- Érdekes amit mondasz jó uram, de sajnos igaz ide nem túl sok hír jut el manapság. Kifejtenéd bővebben mik azok a gondok amik nem tűrnek halasztást.
- Szauron orkjai és a haradiak bent garázdálkodnak Gondor szerte mindenhol, a falvakat és a karavánokat kiirtják a falvakban mindenkit megölnek, a nőket megerőszakolják és csak utána végeznek velük vagy elviszik őket rabszolgának Mordorba. Ide felé a deltánál az ork hordával egy nazgúlt is láttunk, túl veszélyes a helyzet amint Minas Tirithbe érünk Denethort is értesítjük csak szólni akartam, hogy felkészülhessenek ha esetleg ide is megérkeznek és, hogy legalább szeretett városainak és népünk ne kerüljön ugyanarra a sorsra és esetleg még rajtuk is lehetne segíteni.
- Nagyon súlyos gondokról beszélsz fiam, megtesszük ami tőlünk telik, de nem vagyunk sokan mint tudod, a helytartót már nem igazán érdekli az, hogy itt mi zajlik. A fiai néha lejönnek, de csak amiatt, hogy a kötelességüket teljesítsék, de amúgy nagyon kihalt ez a város.
- Ég önnel uram!
- Ég veletek!
Miután kiléptek az ajtón megcsapta őket a megszokottnál melegebb idő. A nap ragyogott az égen és egyetlen felhő sem volt az égen, ha jól haladnak négy nap múlva elérnek Ithiliába. Alighogy elhagyták a várost valaki utánuk futott egy ketreccel, amiben egy postagalamb volt és a fiú kezében meg egy levél.
- Uram, csak most értesültem, hogy itt vagy a városban, tíz napja érkezett ide ez a madár és neked szóló üzenetet.
Teridan átvette és elolvasta Tarthion üzenetét majd kért a fiútól egy papírt és egy tollat, gyorsan választ írt a levélre majd odarögzítette a madár lábára és elengedte. A galamb még a fejük fölött körözött párat majd elrepült Ithilia irányába. Mikor ezzel végzett búcsút mondott a fiúnak, visszaadta neki a ketrecet és kézen fogva elindult Pherivével.
- Tarthion üzent?
- Igen, drága! Tudni akarta, hogy mikorra érünk vissza én három-négy napot írtam, ott fog minket várni, ahol először találkoztunk.
Továbbmentek, este már az Anduin partján táboroztak, mind a ketten alig tudtak aludni, mert izgatottak voltak a találkozás miatt, mert mi van, ha valakinek valami baja esett esetleg meghalt, ebbe bele sem mertek gondolni.
Kora hajnalban indultak tovább remélték, hogy gyors tempóban már estére odaérhetnek, de összefutottak tíz orkkal. A küzdelem rövid volt a két kósza sérülés nélkül megúszta. Egy perc sem kellett és az összes ork holtan feküdt a lábaiknál. Pherive hármat még az elején leszedett íjjal hátulról úgy, hogy az orkok észre sem vették őket. Teridan kettőt dobótőrrel még mindig a hátulról a fedezékükből. Ilyen könnyen elintézhették volna mindegyiket, de feltámadt a szél az orkok irányába és így azok megérezték a két ember szagát és támadtak.
A fiúra jutott kettő a lányra pedig három. Teridan az első orknak a hasát vágta fel és még a bőrvértje sem akadályozta meg, hogy a belei ki ne dülledjenek a hasán. A másik ork bedühödött a vér szagára és teljes erővel támadott a fiú alig tudott elhajolni a pengéje elől majd mikor az ork átfutott rajta annak az egész hátát végigvágta a gerince mentén. Pherivének könnyebb dolga volt mikor az elsővel végzett a másik két ork meglátta, hogy mi lett a többi társukkal inkább menekülőre fogták a dolgot és hátat fordítva futottak el. Pherive egy-egy dobótőrt dobott utánuk mind a kettő talált az orkok eldőltek és többé nem is keltek fel onnan.
Miután összeszedték a fegyvereiket, folytatták sietve útjukat, de ahogy egyre közelebb értek Észak-Ithiliához és Mordorhoz az orkok és a haradiak egyre szaporodtak és emiatt kitérőket kellett tenniük. Emiatt csak négy nap múlva érkeztek el Osgiliath romjaihoz.
Itt a katonák mondták, hogy egyre több az ork és egyre nehezebb lesz tartani, ha nem küldnek erősítést nekik. Alig töltöttek itt pár percet, amikor megérkezett Tarthion.
- Már azt hittem, hogy valami bajotok esett – mondta a hosszas köszönés után
- Nem semmi bajunk sincs csak túl sok volt az ork és kerülnünk kellett emiatt értünk ide ilyen sokára csak. – mondta Teridan
- Semmi baj, a többiek már nagyon hiányoltak titeket – mondta mosolyogva – és én is.
- Nekünk is hiányoztatok Tarthion elhiheted nekem – jegyezte meg Pherive – mehetnénk, jó lenne egyszer már normálisan megpihenni ez után a kitérő után.
Lassan átsétáltak a folyó másik oldalára majd, mint legelső találkozásuk alkalmával ismét Tarthion vezette őket és eltűntek a sűrű ithiliai erőben a katonák szeme elől…

folyt köv.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére