MTT Hírmondó (2006. nyár)

Köszöntő

A Magyar Tolkien Társaság ezévi hatodik Hírmondóját olvashatják mindazok, akik az MTT programjai és tevékenységei iránt érdeklődnek. Olvashattok a nyári hónapok történéseiről: az MTT táboráról, a nyár végi tánctáborunkról, a kapolcsi Művészetek Völgyében, valamint a csoportok legfrissebb híreiről, az aktuális pályázatokról és felhívásokról. Kellemes olvasást kívánunk!
Észrevételeiket, véleményüket az infocsoport@tolkien.hu címre várjuk!


Tervek a következő hónapokra

Kapcsolatfelvétel az Osztrák Tolkien Társasággal az együttműködés megkezdésére. Tervezünk egy "Bilbó születésnapot", a fanatikusoknak, ahol mindenki szabadon eresztheti ork- és tünde énjét, ez várhatóan október végén, egy hosszú hétvégén. Utána lévő héten Halloween, majd őszi közgyűlés. Lesz Téli találkozó, aztán LEP (Tolkien Születésnap). Tél vége felé lesz Farsang, majd Tavaszi találkozó, tavaszi közgyűlés, Tudományos konferencia és Művészeti est. Nyáron pedig MTT születésnap, tábor, nyári egyetem és Kapolcs.


Rendezvények

Július 10-én az MTT színjátszócsoportja, a Synithos előadta a Jelenetek Középföldén című darabot. Az előadás hat jelenetből állt, ahol felbukkantak mindhárom kor szereplői. Az eseményeket az esendő emberek, tündék és hobbitok szemszögéből láthattuk.

Szeptember 1-jén a korábbi évek mintájára Tolkien halálának évfordulóján megemlékezést tartottunk Melian (Kaszab Zsuzsanna) kezdeményezésére. Nyugodjék békében a professzor!

Szeptember 2-án 13:00 és 18:00 óra között került megrendezésre a Tábori Találkozó. Az esemény helyszíne a Hajógyári sziget volt, s minden résztvevő örömmel idézhette fel tábori élményeit.

Őszre újdonságnak számító rendezvény készülődik, amely Zsákos Bilbó születésnapját hívatott megünnepelni. Az előzetes szeptemberi tervektől eltérően a találkozó időpontja várhatóan októberre csúszott. A szervezéssel Brandirt (Kaszás Péter) bízták meg, aki várja a segítő kezeket. A rendezvény előreláthatólag két éjszakás lesz és egyaránt fog tartalmazni ismeretterjesztő és közösségi programokat.

Augusztus 25-27. első alkalommal múlathattuk a Tánctáborban a nyár utolsó napjait. A résztvevők kitűnő tanáraik segítségével előbb tréningekkel és nyújtásokkal hozták formába magukat, majd tagtársaink hathatós és sikeres segítségével belekóstoltak az akrobatika és a balett, a kortárstánc, az ír sztepp, a flamenco, valamint a társastánc (pl. a jive és a cha-cha) alapjaiba. A résztvevők nagyon élvezték a tánckurzusokat, a tanárok szeptembertől rendszeresíteni akarják a kezdőknek és haladóknak szóló táncórákat. Részleteket a Tánc-topicban http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=156 és a táncosok külön fórumán http://www.armbell.com/contemporain/. találtok


Nyári Tábor

A Magyar Tolkien Társaság július 14.-23. között negyedik alkalommal szervezett nyilvános Nyári Tábort minden érdeklődőnek. A táborozókat ezúttal a már A Gyűrűk Urából jól ismert Harmadkorba repítette vissza az idő kereke. A Fornostba érkezők a 6 követség tagjaként érkeztek ide, hogy képviseljék és átadják hazájuk (Völgyzugoly, Szürkerév, Cardolan, Gondor, Hobbitfalva, Khazad-dúm) üzenetét. Minden népnek volt egy küldetése is, melynek kapcsán titkos tárgyalásokat folytattak más népekkel, több-kevesebb sikerrel.

A tábor festőien szép és hegyvidéki környezetét, a Mátrában fekvő szorospataki üdülő biztosította. Az üdülő a hegyekben fekszik, 8 km-re a legközelebbi településtől, így biztosítva volt a zavartalan nyugalom és a hegyi túra utak nyújtotta élmény is. A hatalmas sportpálya tökéletes helyet biztosított a mozogni vágyóknak, a legnépszerűbb sportnak a röplabda és a foci bizonyult.

Az idei tábor a közösségépítést tűzte ki elsődleges céljául, ennek érdekében az algoritmus véletlenszerűen állította össze a csapatokat, ezzel lehetőséget adva arra, hogy az eddig kialakult baráti körök tagjai új embereket ismerhessenek meg és a régi ismerősökkel szorosabb barátságot köthessenek.

A mindennapi programok közé tartozott a reggeli torna és az esti népgyűlés. Napközben a csapatok egy része előadásra, pohárnokságra készült, míg mások őrséggel biztosították a követségek biztonságát, és persze az esti tábortűz sem maradhatott el. Nagy sikert aratott a régen ismert "gyilkosos játék" áruló/térítő változata is.


Csoportok

A Kósza Kommandó négy túrát tervez az őszi hónapokra, két-háromhetente egyet. Ezek között lesz egy könnyed séta szeptemberben, egy nehéz túra október elején, valamint a két időpont között két közepes nehézségű. Az aktuális információkat a csoport topikjában találjátok:
http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=290.

A fórumon felvetődött egy Szervező Csoport megalapításának ötlete, ami remek lehetőséget nyújtana a tapasztalat átadására. A csoport tapasztalt szervezőkből és lelkes szervezni vágyó emberekből állna, akik egymással együttműködve szerveznék a programokat. Ha szívesen lennél tagja a csapatnak, jelezd azt a „Hogyan tovább, MTT?” topikban: http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=323.

A GOMUNCS őszi programjai között szerepel a már ismert szemétszedés, valamint egy fórumszerű találkozó, ami előkészítené az őszi közgyűlést. További részleteket hamarosan a fórumon olvashattok.

A Színjátszó Csoport sem tétlenkedett az utóbbi időben. A táboros talin, az ősz folyamán, valamint majd a LEP-en is előadják a Fornost című darabot, valamint hamarosan beindul a Gondolin című „projekt” is.

A Synithos felvételit hirdet: a meghallgatásokra szeptemberben, péntekenként 15:45-től, az első próbák alkalmával kerül sor. A jelentkezőknek egy monológot vagy egy hosszabb verset kell előadniuk biztos szövegtudással. Októberben pedig, előadásra kerül egy új darab a ZöldMacskában, amely a Sen-Jün nevet viseli, és egy novella képzi az alapját.

A HNE, azaz a Középfölde Kutatóinak Rendje ősztől aktivizálni fogja magát. A csoport vezetését Angwen (Ürmössy Zsuzsanna) vette át.


Média

A nyár során sem pihent a Tolkien.HU. Szerkesztői és írói csoportja és számtalan cikkel örvendeztetek meg minket. Egy novellával *Nessa* kedveskedett olvasóinak Míra – az álmok útján (http://www.tolkien.hu/view.php?m=32&c=1&a=2092) címmel. Uhrman Iván tollából pedig, egy Bombadil Tomáról (http://www.tolkien.hu/view.php?m=5&c=1&a=2095) szóló írás érkezett. Adastra A Gyűrűk Ura szereplőinek asztrológiai elemzésébe vágott bele. Elkészült már Frodó (http://www.tolkien.hu/view.php?m=20&c=1&a=2087), Samu (http://www.tolkien.hu/view.php?m=20&c=1&a=2087), Aragorn (http://www.tolkien.hu/view.php?m=20&c=1&a=2090) és Boromir (http://www.tolkien.hu/view.php?m=20&c=1&a=2102) leírása. Folytatódott az MTT vezetőségével készülő interjú-sorozat is, immár Pandával (http://www.tolkien.hu/view.php?m=5&c=1&a=2089), és Brandirral (http://www.tolkien.hu/view.php?m=5&c=1&a=2094) is olvashattok interjút.

Mivel az oldal új IP címre költözött, sokáig nem volt elérhető. A költözés után pedig, számos kisebb technikai hiba jelentkezett, ezeknek a nagyobbik része már elhárult, a maradék problémákon még dolgoznak. Elnézést kérünk a kellemetlenségekért, és további türelmeteket kérjük ez ügyben!

A Lassi Laurië legújabb számának a pontos megjelenése sajnos továbbra is bizonytalan, ezért még mindig kérjük mindenki türelmét és megértését emiatt!

Kérünk minden regisztrált fórumozót, hogy szavazzon a fórumon (http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=292) a kiadó meggyőzése érdekében erről: Megvennéd-e A Gyűrűk Ura könyv javított és kicsit bővített kiadását, ha már megvan neked egy korábbi magyar kiadás?

Filmrajongók, figyelem! Augusztus 29-én megjelent Amerikában A Gyűrűk Ura filmek egy speciális, limitált számú DVD-kiadása! Mindhárom részhez két-két DVD tartozik. Az egyik lemezen a film kétféle változata is megtekinthető, ki lehet választani, hogy a mozis változatra, vagy a bővített változatra vagyunk-e kíváncsiak. A másik lemezen mindegyik résznél egy eddig sohasem látott dokumentumfilm található, ez Costa Botes alkotása és összesen több mint 300 perces. A speciális kiadás ára olyan 30 dollár körüli és egyelőre csak Amerikában jelent meg igen csekély példányszámban, az európai megjelenésre szeptember 25-ig várni kell.


Felhívások

Ezúton is szeretnénk tájékoztatni minden fórum- és honlaplátogatót, hogy a nyár végén tartott vezetőségi megbeszélésen meghatározták a nem aktív fórumozók törlésének menetrendjét, több kategóriára osztva kapnak majd értesítést.

Az MTT-nek sikerült előteremtenie a pénzt a következő Lassira, azonban ahhoz, hogy meg is jelenjen, szükség van mindenki segítségére. Gumipók idő hiányában nem tudja vállalni a szerkesztést, ezért embereket keres, akik tudnak egy kis időt szakítani a munkára. A jelentkezők számára Pók megtanítja a szerkesztő program kezelését, ami nem bonyolult munka! Most rajtunk áll, hogy lesz-e új Lassi. Ne hagyjátok elveszni az újságot!

Mint azt már bizonyára sokan hallottátok, az MTT megvette a Tolkien.HU domain nevet, ami nem kis anyagi ráfordítással járt. Ennek kapcsán minden segíteni vágyó adományait nagy hálával és köszönettel fogadjuk. A számlaszám a következő: OTP Bank; 11709002-29900181. Bármekkora összeg (legyen az kisebb vagy nagyobb) hatalmas segítséget jelent a társaságnak! A közleménybe írjátok oda, hogy "támogatás a Tokien.Hu domain megvásárlásához" és a nick neveteket! Fogjunk össze a fórumért! A támogatás leírható az adóból, ennek pontos módjáról Rózsánál lehet érdeklődni a következő címen: rozsa@tolkien.hu.

Az MTT továbbra is havonta 10 000 Ft körüli bérleti díjjal rendelkező bérelhető termet keres. A helységet előadói térnek, próbateremnek és raktárnak szeretnénk használni, ez utóbbi miatt kellene egy zárható rész. A helység lepusztult állapotban is lehet, a felújítást vállaljuk. Ha bárki tud a paramétereknek megfelelő helyet, kérjük, jelezze a következő topikban:
http://www.tolkien.hu/forum/viewtopic.php?t=280&sid=2e0dc398ed2315442c15ec071e57981e

Következő Hírmondónk 2006. október elején jelenik meg.
2006. szeptember 1.

A Hírmondót az InfoCsoport írja, a szerkesztésért Melian a felelős. Elérhetőségek: infocsoport@tolkien.hu és melian@tolkien.hu.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére