Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója

Arwen Undómiel titkos naplója 1. rész 248., Harmadkor Imladris Annak örömére, hogy megtanultam írni, úgy döntöttem, naplót kezdek. Tehát: a nevem Arwen (vagy Arwen Undómiel, néha Arwen Úrnő) és én volnék Imladris...milye is? Jó, mondjuk, hogy hercegnője. Szüleim Elrond és Celebrían, akik mindig azt mondják, hogy én nemes felmenőkkel rendelkezem, szóval viselkedjek ehhez méltó módon. Erről ennyit. Továbbá Eru megáldott (bár néha úgy tűnik, inkább megvert) két testvérrel is. Elladan és Elrohir ikrek, életük értelméül pedig az alábbiakat tűzték ki: 1. Nomád életmódot folytatnak a Kószákkal, és csak évente egyszer látogatnak haza (Apa reakciója: csak a testemen keresztül lépitek át a kertkaput!!!) 2. Ha már kénytelenek az atyai szigor hatáskörében maradni, minél többször fel fogják idegesíteni az atyát...mármint Apát, hátha egyszer besokall, és magától elzavarja őket (eddig ez még nem jött be, de kitartóan próbálkoznak) 3. Brutális módon tesznek nemzőképtelenné minden férfit, aki a közelembe jön (emiatt egyenlőre nem kell aggódniuk).

1 hét múlva:
Itt punnyadok Apa történelemóráján, miközben ő épp Tar-Akárkicsodáról, meg a nagy hadi hőstetteiről tart előadást. Már vagy egy órája. Egyfolytában. Segítség!
(A tesóim gonosz vigyorral integetnek odakintről. Na várjatok csak!)


1 év múlva:
Apa mai előadásán Númenor hosszú szenvedés után elsüllyedt. De jó, nem kell többet azokat a hosszú beszédeket hallgatnom királyokról, háborúkról, házasságokról és azokon kívüli utódokról...


15 év múlva:
Addig nyúztam a fivéreimet (még mindig nem sikerült magukat elzavartatni Apával), amíg meg nem ígérték, hogy megtanítanak lovagolni. Holnap kezdjük a leckéket.


Másnap:
Apa elszúrta a lovagló óráimat. Megneszelte ugyanis a szándékomat és kijelentette, hogy nem bízik fivéreim „pedagógiai képességeiben „majd megbízza Glorfindelt a tanításommal. Nagyszerű lesz. (Glorfindel Apa jobb-bár néha inkább bal- keze, aki elvileg egyszer már meghalt, egy balroggal való kellemetlen találkozás következtében. Viszont mégis itt van, és a Mandosnál töltött idő mit sem ártott szépségének.) Az egyetlen gond az, hogy így lemondhatok minden mókázásról, helyette gyakorolhatom az egyenes testtartást. Már hallom is:
- Ne görnyedjen össze Arwen Úrnő, húzza hátra a vállait! Üljön egyenesen!
Ettől úgy érzem, mindjárt kitör rajtam egy hisztiroham.


2 nap múlva:
Na igen, kb. igazam volt. A gond ott kezdődött, hogy én eredetileg férfi módra akartam lovagolni, de Glorfi szerint ez nem illik egy úri hölgyhöz, szóval maradt a szoknyás műsor.
Második lépésként oktatóm kivezetett az istállóból eeeegy... pónilovat. Merthogy szerinte egy igazi túl nagy (kihívás) lenne nekem. Valószínű, hogy ezen a ponton meglátta a gondolataimat (amelyekben szerepelt az ő megrugdosása bizonyos érzékeny testrészeken), mert a pónit gyorsan visszavitte, és kihozta helyette Anya lovát. Ezt követően magyarázni kezdett: - Először helyezze bal lábát a kengyelbe...észre sem vette, hogy már régen felültem. Az óra többi része azzal telt, hogy körbe-körbe mentem szerencsétlen lóval, aki szerintem a végére el is szédült (Meg tudom érteni, én is).
Mikor leszálltam, Glorfi láthatólag nagyon büszke volt saját teljesítményére, majd megjegyezte, hogy született tehetség vagyok. Igen erős késztetést éreztem, hogy lehajítsak valamit (jelen helyzetben Glorfindelt) egy jó magas épület tetejéről. Ráadásul befelé menet a folyosón összetalálkoztam Elrohirral, aki a legszebb(nek szánt) mosolyával odaszólt:
- Na, milyen volt a lovaglás Glorfindellel, hugi?
Majd gyorsan elhúzott, mielőtt képen törölhettem volna.


1 hét múlva:
Más sem hiányzik a boldogságomhoz, mostantól quenya nyelvleckéket kell vennem. Nem értem miért. Hány tündével is tudnék társalogni ezen a nyelven? Galadriel Nagyin és a tanáromon kívül senkivel. Egyébként ez a tanár igen gyanús nekem. Apa valami olyasmit mondott, hogy ő az elsők között jött Középföldére, de egy a Helcaraxével kapcsolatos kérdésemre a válasza az volt: - Ó, Úrnőm, remélem, hamar meggyógyul.
Lovaglóleckék: Glorfindel az idegeimre megy. Ha továbbra is ő tanít, nagymama koromra sem jutok el az ügetésig. Ezt megelőzendő, kifőztem egy jó kis tervet (csak a főzőgőz fel ne robbanjon). Kissé kockázatos ugyan, de az most mindegy. Már csak a tesóimat kéne beavatni.
Később:
Megtörtént. Kapva kaptak az alkalmon, hogy végre kiművelhetnek valamit, mert kezdenek kifogyni az ötletekből. Csak azon csodálkoztak, hogy mikor lettem én ilyen „rosszkislány”. Válasz: a cél szentesíti az eszközt.


2 nap múlva:
Az első akció lerendezve, lebukás nélkül.
A tervem az volt, hogy bátyáimmal hármasban kilógunk éjszaka a palotából, fogunk egy lovat és keresünk valami biztonságos helyet, ahol taníthatnak anélkül, hogy észrevennének minket. Az első két fázissal nem volt gond: mindhármunk hálószobája a földszinten van, így sikerült az ablakon át távoznunk, az istállót meg nem őrzik. A harmadik pont miatt kissé aggódtam, de fivéreim most sem okoztak csalódást. (Legalább van valami haszna, hogy annyit csavarognak mindenfelé.)


2 hét múlva:
A lovaglás terén nagyot fejlődtem (NEM Glorfindelnek köszönhetően), ami vigasztal azért, hogy a qenyával nem jutok 0-ról 1-re.


3 hét múlva:
Vendégünk érkezett: Amroth nagybátyám. Apa majd szétpukkadt a büszkeségtől, amikor qenyául üdvözöltem (csodálom, hogy megértette, amit mondok, a borzalmas akcentusom ellenére is). Azt mondta, épp a tengerpartról jön hazafelé, ahol valami használható ingatlant keresett (nem talált), és úgy gondolta, bejön megnézni minket.
Beszélgetés közben szóba került, hogy lovagolni tanulok, mire Amroth: - Van kedved egy versenyhez?
Naná, hogy volt! Végre megmutathattam, mennyit tanultam Glorfindeltől...:-)
Csatlakoztak hozzánk a fivéreim is, majd négyesben felsorakoztunk a startvonalnál, Apa pedig elindította a versenyt. (Időközben az utcán jópár tünde összegyűlt, némi atrakció reményében.) Jó kis verseny volt, szoros is, aztán én magam is nehezen hittem el, hogy győztem. Miközben a nép ujjongott, ránéztem Glorfindelre, aki tátott szájjal és igencsak bamba arckifejezéssel nézett vissza rám. Nyilván nem tudta felfogni, hogy a jó erucsodájába történhetett ez meg.
Ekkor következett be a közönség által várt műsor: Apa odament a totálisan kábult Glorfindelhez és jól hátba verte egy „Tudtam én, hogy jó tanár lesz belőled!” felkiáltással. Oktatóm a nem várt lökéstől elvesztette egyensúlyát, majd arccal előre beleesett egy adag lócitromba. Előszür döbbent csend telepedett a társaságra (ergo senki nem mert nevetni), de miután két vidáman csivitelő madár is rászállt Glorfi hajára, a jónép nem bírta tovább, és kitört a röhögés. Egyedül Apa, Amroth és én nem nevettünk: Apa vörös fejjel állt, nagybátyám diplomáciailag pókerarcot vágott (otthon nyilván sokat gyakorolta, mert tökéletesen ment neki), én pedig nem tartottam szép dolognak kinevetni szegényt, pedig már vészesen kezdtem fulladozni.
Szerencsére fivéreim a segítségemre jöttek: odaszaladtak hozzám, Elladan lesegített a nyeregből, majd a kavarodást kihasználva visszaiszkoltunk a palotába. Berohantunk a szobámba, bezártam az ajtót, levágódtunk az ágyamra és vagy fél órán keresztül nem bírtuk abbahagyni a nevetést.


3 hét múlva:
Amroth bácsikám ma továbbállt Lórien felé. Megígérte, hogy máskor is eljön, itt úgyis olyan jól szórakozott. Hát azt elhiszem. Glorfindel Nagy Leégésén kívül (aki egyébként közölte, hogy többet nincs szükségem oktatóra a lovagláshoz, majd fogta magát, és elment egy gyógyüdülésre Círdanhoz) még tanúja volt Elrond Úr Nagy Foglyulejtésének is.
Az történt, hogy fivéreim kitaláltak egy szerintük nagyon jó tréfát: elcsórták az első emeleti fürdőszoba kulcsát, megvárták, amíg Apa nagy fütyörészve bement, majd szépen rázárták az ajtót. Kívülről. Szegény Apának csak akkor tűnt fel a dolog, amikor a fürdés végeztével ki akart volna jönni. Miután kb. fél órát dörömbölt, kénytelen volt egy másik kijáratot igénybe venni. A dereka köré tekert egy törülközőt (a ruháit a hálószobában hagyta, a folyosón fürdőköpenyben ment végig), majd szépen elkezdett kimászni az ablakon.
Mindeközben én Amrothtal beszélgettem a rózsalugasban, ami véletlenül épp a tett helyszínének ablaka alatt helyezkedik el. Nagyban belemerültem a magyarázásba, amikor nagybátyám oldalba bökött. Arra néztem, amerre mutatott, és olyan látvány tárult a szemem elé, ami a legtöbb tündének sosem adatik meg: Elrond Úr, egy szál törülközőben, amint épp kimászik a fürdőszoba ablakán. Egymásra néztünk Amrothtal. Az ő arckifejezése sem volt értelmesebb, mint amilyen az enyém lehetett. Így álltunk egymás mellett, amíg Apának sikerült lekecmeregnie. Ő nem vett észre minket, de Amroth nem állhatta meg, hogy oda ne kiáltson neki:
- Elrond! Hé, rokon! Milyen szokásaitok vannak nektek, amikbe elfelejtettél beavatni???
Apa nyilván szívesen a föld alá süllyedt volna, pláne mikor látta, hogy én is ott vagyok.
- Ez nem az, aminek látszik! – reagált ösztönösen, de nyilván rájött, hogy ez a mondat adott helyzetben nem megfelelő. – Valaki bezárt a fürdőszobába – magyarázta – nem tudom ki volt az, de sejtem, és ha be tudom bizonyítani, akkor saját kezűleg fogom mind a kettőt ... stb. stb. még pár percig.
Mivel mégsem mehetett így végig a palotán (tekintély is van a világon, meg aztán Anya is mit gondolt volna), mondtam, hogy maradjon itt Amrothtal, majd én hozok neki valami ruhát.
Már a folyosón mentem Apáék hálószobája felé, amikor nagy vihorászást hallok Gil-galad szobra mögül (majdnem minden sarkon van egy példány). Odamegyek, látom, hogy a tesóim azok. Ezen a ponton esett le a dolog.
- Szégyelljétek magatokat! – korholtam őket. – Apa épp az előbb jött ki, méghozzá az ablakon át, törülközőben! Mi lett volna, ha valaki meglátja?! Még szerencse, hogy csak Amroth meg én voltunk ott...
- Amroth és te a rózsalugasban voltatok? Kettesben? – kapott a szón kajánul vigyorogva Elrohir. – Ejnye, hugi, egy percre sem hagyhatunk magadra? A Glorfindeles lovaglás nem volt elég neked?
A repülő pofon elől ügyesen elugrott, majd még hangosabban folytatták a röhögést.
- Lököttekkel nem tárgyalok – jelentettem ki fensőbbséges hangon, aztán mentem tovább, hogy valami öltözetet keressek Apának.
Mire visszaértem a lugasba, szegény majd meg fagyott. Igen erős volt a kísértés, hogy beáruljam Elrohirékat, de ez nem illik bele a testvéri kódexbe, meg aztán Apa előbb-utóbb úgyis rájön, hogy ők voltak.
Rá is jött. Amit a fiúk kaptak, biztosan nem teszik ki az ablakba. Viszont nem érték el fő céljukat: Apa nem zavarta el őket, szóval még mindig nem mehetnek kószáskodni. Ahogy ismerem őket, ilyen könnyen nem fogják feladni.

Utoljára frissítve: csütörtök, 02 november 2023 22:38

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére