9. hó, 14. nap:
Vajon miért érnek minket sorozatban a kellemetlen helyzetek? Tegnap éjszaka például egy egész csoport yavannilde lett tanúja annak, amint Apa és Anya az egyik rózsalugasban éltek házas életet (nagyon örülök, hogy még mindig így szeretik egymást, na de miért pont nyilvános helyen kezdenek el...mindegy). Kedves szüleim azonban annyira el voltak merülve a ... szerelemben, hogy a szemtanúk fel sem tűntek nekik. A dolog csak ma reggel lett gyanús, amikorra egész Imladris megtudta, hogy Apának csillag alakú anyajegy van a ... hátán.

405., Harmadkor
Imladris

5. hó, 1. nap:
Újabb kérőm érkezett, ezúttal Lórienből. (Tegnap Gwaihir-posta érkezett Nagyitól, hogy vigyázzak a fickóval, mert néha elég fura, amellett rendkívül kitartó is. Hogy Nagymama mit értett fura alatt, arra csak most jöttem rá.)
Tulajdonképpen egész jóképűnek tartottam, amíg meg nem szólalt, ugyanis borzalmas újnúmenori akcentusa (és stílusa) volt:
- Eru ággya meg, Elrund Uram! Én vónék Galondir Lórienbül, oszt gyüttem megkérni a kend lányát.
Nos, amikor ezt előadta, Apa tátva maradt szájából és kidülledt szemeiből arra következtettem, hogy erre ő sem számított. Egyébként a többi jelenlévő is (Anya, bátyáim, Glorfindel, én) is a meglepettség hasonló tüneteit produkálta. Végül Apának sikerült összeszedni annyi lelkierőt, hogy megszólaljon:
- Khm, üdvözöllek Imladrisban, Galondir Lórienbül...vagyis Lórienből. Ő itt a hitvesem, Celebrían Úrnő (Anyának sikerült egy kényszeredett mosolyt összehoznia), tanácsosom és jobb kezem, Glorfindel (aki szintén igyekezett jó képet vágni), fiaim, Elladan és Elrohir...
Itt látogatónk közbeszólt, hogy “oszt melyik melyik?”, de Apa úgy tett, mintha nem hallotta volna.
- ... és ő a leányom, Arwen.
Galondir olyan pillantással mért végig, hogy pontosan látszott rajta, mire gondol.
- Khm, khm! – próbálta Apa visszanyerni vendégünk figyelmét. – Mondom KHM! Szóval nagy örömömre szolgálna, ha vendégül láthatnánk itt a palotában, hogy jobban megismerhessék egymást a lányommal.
Szemmel láthatólag tetszett neki az ötlet. Nekem speciel nem annyira.
- Apa, ugye nem gondolod, hogy hozzámegyek ehhez a baromhoz?! – próbáltam telepatizálni.
- Célozz, hugi! – hallottam a fejemben Elladan hangját. – Ne aggódj, biztos nem gondolja.
- De ha mégis?
- Mit mégis, Úrnőm?
- Ne haragudj Glorfindel, Elladannak akartam...
- Nem haragszom drágám, de nem Glorfindel vagyok.
- Jaj, Anya, bocsánat, téves...
- Anya??? Megvesztél hugi?
- Fejezzétek már be! – vetett véget a telekáosznak Apa, mire ismét Galondirra figyeltünk.
- Hát a megismörködés, a jó lesz – mondta. – Osztán merre van a kisasszon szobája, had kezdjük a megismörködést minné hamarébb.
Szegény Apa pipacsvörös lett, kezdte elveszíteni önuralmát.
- Nem úgy értettem a megismerkedést – morogta, majd intézkedett, hogy vendégünket az emeleten, a palota másik felében helyezzék el (gyanítom azért, mert így lesz tőlem a legtávolabb. Köszi, Apa!)

2 hét múlva:
Már két hete, hogy Galondir itt van, de ezalatt az idő alatt a véleményem nem sokat változott róla. Mint kiderült, piszkos fantáziájához és borzasztó akcentusához még nőfaló természet is társul. Nagyon örülök neki.

1 hét múlva:
Na, most jól megjárta! Ilyen nagyot régen nevettem.
A délelőttöm borzalmasnak ígérkezett, mivel Apa betervezte nekem, hogy menjek el Galondirral kettesben lovagolni az erdőbe. (Átlátszó trükk. Tudom, hogy csak meg akart szabadulni tőle pár órára.) Szóval elindultunk. Útközben addig hallgattam a dicsekvését a nagy lovaglótudományáról, amíg eluntam és kihívtam egy versenyre. (Persze, vonakodott beleegyezni, de mégis volt benne annyi büszkeség, hogy nem kezdett visszakozni.) Elég volt egy egész kicsit megböknöm Linútiel oldalát, máris olyan vágtában indult el velem, hogy csak néztem (nyilván neki is elege volt már Galondirból). Fél órával később megálltunk az erdő szélén, majd pár perc múlva utolért minket Galondir is. Illetve a lova, kérőmet meg elhagyta valahol.
Na, ez még hiányzott a boldogságomhoz – gondoltam, és elindultam visszafelé. Úgy öt mérfölddel később megtaláltam Galondirt egy bokorban. Szerencsére nem történt komolyabb baja, csak negyed órába telt, hogy megértessem vele, ki ő és hol van. Ezután felültettem magam mögé (persze kihasználta az alkalmat, hogy kapaszkodás címén fogdosson, én meg persze nem hagytam, úgyhogy most már a keze is teli van kék foltokkal). Amikor visszaértünk, Galindort rábíztam Apára, majd elmeséltem kíváncsiskodó bátyáimnak a történetet. A végén hatalmasat nevettünk rajta.

1 hét múlva:
Galondir még mindig itt van. A folyamatos visszautasítások egyáltalán nem szegik kedvét, továbbra is lelkesen üldöz szerelmével. A szó minden értelmében: Tegnap délután épp dühösen járkáltam a folyosókon Elrohir után kiabálva, aki megint elrejtette valahova a kedvenc hajpántomat (szerinte ugyanis rendkívül mókásan festek amikor dühös vagyok). Egyszerre csak hallom, hogy valaki utánam kiabál: “Kisasszonom!Kisasszonom!” A kiejtéséből rögtön tudtam ki az, és mivel végképp nem volt hozzá türelmem, egész egyszerűen futásnak eredtem. Galondir persze utánam (nyilván azt hitte fogócskázni akarok). Egy éles kanyart bevéve majdnem fellöktem Glorfindelt, aki utánam kiáltott, hogy “Hová rohan, Úrnőm?”, de nem volt időm válaszolni. Miután Galondir is elnyargalt mellette, nyilván megértette a helyzetet. Közben én felrohantam a lépcsőn és fejest ugrottam az egyik beépített szekrénybe. Legnagyobb ijedelmemre ott már más is volt.
- Elrohir! – sikoltottam fel. – Mit művelsz itt?
- Épp előled bujkálok. És te?
- Én Galondir elől.
Csak mikor pár perccel később előjöttünk, akkor jöttem rá, hogy a hajpántom még mindig nincs meg.

2 nap múlva:
Nos, a mai vacsora igencsak érdekesen sikerült. Kezdődött azzal, hogy Apának az alábbi romantikus gondolata támadt: megkeresi Anya lábát az asztal alatt. Sajnos tévedésből az én lábamat kezdte simogatni. Erre azt hittem, Galondir próbálkozik, úgyhogy jól bokán rúgtam. Illetve csak akartam, mert véletlenül szegény Glorfindelt találtam el, aki fájdalmas arccal nézett rám, hogy ezt mos miért kapta. Telepatikusan sűrű bocsánatkérések közepette próbáltam megmagyarázni a helyzetet, amikor Elladan feltette az alábbi kérdést:
- Mondd csak Galondir, volt már barátnőd?
Nagy szemekkel néztünk rá, hogy de már ilyen illetlenséget kérdezni.
- Most mi van? – hallottam bátyám hangját a fejemben. – Én legalább nem ülök kukán.
Vendégünk láthatóan nem bánta az indiszkrét kérdést, hanem lelkesen magyarázni kezdett:
- Hát az úgy vót, Elrohir öcsém (továbbra is képtelen megkülönböztetni a testvéreimet), hogy vót egy lánka, oszt az nagyon bírt engemet, meg én is őtet, mer hát olyan jó csaj vót. Osztán egy pár éccaka után rágyüttem, hogy nem nekem való lánka, mer olyan kis félénkecske vót, én meg a vad menyecskéket szeretem. Azér is gyüttem ide, mer a kisasszon olyan kis vadmacskának láccik.
Azt hiszem, ehhez nincs hozzáfűznivalóm.

2 hét múlva:
Ezt a szemtelenséget! Miután Galondir rájött, hogy nálam nincs esélye, elkezdett vadászni a yavannildéinkre. Fél kézzel kapdossa el a lányokat, minden éjszaka másnak a szobájából kell kizavarni. Apa el is határozta, hogy visszaküldi őt Lórienbe, mielőtt még kis Galondirok kezdenének szaladgálni Imladrisban.

Másnap:
Nem kellett küldeni, ment ő magától. A gond az, hogy nem egyedül, vitte magával az egyik yavannildét is. Apa rettentően dühös volt, amikor ma reggel láttuk, hogy sem volt udvarlóm, sem a lány nincs sehol. Apám legszívesebben utánuk ment volna, de Anya lecsillapította az alábbi érvvel: „Ugyan drágám, nézd a jó oldalát! Most már biztos nem a mi vejünk lesz.”

2 nap múlva:
Drága szülőatyám csaknem bírt nyugodni. Ma idehívta Gwaihirt és az alábbi hangzatos üzenetet küldte Galondirnak:

“Na idehallgass, te liliomtipró!
Ha már voltál olyan pofátlan, hogy szó nélkül megléptél a yavannildénkkel, akkor melegen ajánlom, vigyázz arra a lányra, mert ha egy év múlva visszaküldöd ide egy gyerekkel, akkor megkereslek öcsém, és személyesen teszek róla, hogy elmenjen a kedved a bujálkodástól! Fogtad, kiscsávó?!
Baráti tisztelettel majdnem-apósod: Elrond “

Miután lediktálta a szöveget, érthető okokból mindannyian értetlen arccal néztünk rá, hogy ezt a szöveget meg honnan szedte.
- Most miért néztek így rám? – vonta meg a vállát. – Így legalább biztosan megérti.

Na, mindenesetre most újabb nyugi várható. Persze, csak ha bátyáim nem mesterkednek megint valamiben. Ahogy elnézem őket, nincs kizárva...