Vezetőségi Hírmondó (2008. november)

A november eleji vezetőségi ülés a közgyűlésre való előkészületek jegyében folyt. Levezető elnöknek Sötét Urat, mandátumszámláló bizottságnak Kincsőt kértük fel. Meghallgattuk a pénzügyi jelentést és az egyes szakterületek beszámolóit: a Tolkien.HU kapcsán megszavaztunk 100 ezer forintot a programozási munkákra, kineveztük Lyonát raktárosnak, átbeszéltük a helyiséggel kapcsolatos teendőket, megalakult a külügyi bizottság (Morgana, Sötét Úr és Ádám a tagok), kineveztük a Tolkien-születésnapi rendezvények főszervezőit.

Az események ezek után felgyorsultak: pár nappal később Ankalimon személyes okok miatt benyújtotta lemondását és rendkívüli informális megbeszélést kellett tartanunk ez ügyben. Lemondás helyett helyettesítési rendszerről döntöttünk végül, ehhez azonban szükségessé váltak alapszabály-módosítások is. A közgyűlés után aztán megteremtődtek a jogi keretek a megoldáshoz: a villámgyorsan összeült elnökség titkos szavazással helyettesítésre jogosult alelnökké nevezte ki Eryt, a feladatkörök közül párat pedig újraosztottuk egymás között. Az ismeretterjesztést átvette Ankalimon, a helyiséggel kapcsolatos ügyeket Ádám, a külügyi adatbázis kitöltését Gandalf, Kincső pedig fokozottabb segítségnyújtást ígért az új elnökhelyettesnek.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére