Nyomtatás

A Viking-játék

Sötét Úr írása a Viking nevű játékról.
 

Viking

A Viking – a külföldi Tolkien Társaságok berkeiben a kiejtése "vájking" – egy igen szórakoztató csapatjáték, amelyik részben ügyességen, részben szerencsén alapul. Két, rendszerint háromfős csapat játssza, egy nagyjából 3 × 5 méteres sík, lehetőleg füves területen, de a fű nem követelmény, csak az eszközök megóvása érdekében jelent előnyt. A célja az, hogy az ellenfél csapat előtt felállított öt fahasábot a csapat tagjai a náluk lévő hajítófákkal ledöntsék, majd az utolsó sikeres találatukkal egy körben a középen álló "királyt" is ledobják. Egy-egy kör hat dobásból áll, ami szokás szerint a csapat minden tagjának két-két dobásából jön össze.

 

A pálya

A pálya körülbelül 3 × 5 méteres téglalap, amelynek a rövidebb oldalain kell felállítani az öt-öt kisebb fahasábot. Egyes szettekben a pálya sarkainak jelzéséhez is lehet négy kerek keresztmetszetű, a hajítófáknál valamivel vékonyabb és hosszabb karó, de ez nem minden készletben található meg. A "bábuk" kb. 5 × 5 × 30 cm-es sima, négyzetes alapú fahasábok, amelyeket a legkisebb felületükre állítva kell elhelyezni a pálya rövid oldalán úgy, hogy azok nagyjából egyenletesen oszoljanak el a pálya szélességében. A pálya középpontjára kerül a "király", amelyik abban különbözik az egyszerű bábuktól, hogy valamivel magasabb, és a felső részét a rangjának megfelelő faragás díszíti.

 

A kezdés joga

A kezdés jogát a két csapat egy-egy tagja külön dobásokkal dönti el. A cél, hogy a hajítófájukat a királyhoz minél közelebb dobják. Akinek a hajítófája közelebb áll meg a királyhoz, az kezdhet. Ha ilyenkor dönti le valamelyik csapat a királyt, akkor azonnal, játék nélkül veszített.

 

A játék menete

A készlet hat darab, kerek keresztmetszetű, kb. 2,5 cm átmérőjű, és kb. 35-40 cm hosszú hajítófát tartalmaz. A csapatoknak ezekkel kell az ellenfél bábuit ledöntetniük úgy, hogy alulról hajítva a bábukat eltalálják velük. A dobás szabálytalan, ha oldalról vagy felülről dob a játékos, ilyenkor büntetésből az ellenfél kígyót-békát mondhat rá, esetleg még csúnyán is nézhet. A további szankciók megegyezés tárgyát képezik.

A dobó csapat minden tagja általában két-két dobást teljesít, de ez nincs kőbe vésve – a lényeg, hogy a csapat hat dobással rendelkezik. A dobásokat a pálya széléről kell elvégezni, anélkül, hogy a dobó játékos a pálya területére lépne. Ez alól egy kivétel létezik, erről később lesz szó.

Amikor a soron lévő csapat elvégezte az összes dobást, és legalább egy bábut ledöntöttek az ellenfél hasábjai közül, az ellenfél a ledöntött bábukat átdobja a másik térfélre. Ahol a bábu megállapodik, ott fel kell állítani, és a soron következő csapatnak először azt kell ledöntenie, más bábu döntése érvénytelen. (Azokat vissza kell állítani eredeti helyzetükbe.) Ha több bábu kerül az ellenfél térfelére, lehet úgy dobni őket, hogy megérintsék egymást. Ha ez sikerül, akkor a két hasábot egymás tetejére kell állítani, és egy dobással mindkettőt le lehet dönteni. A ledöntött bábu(k) ez után kikerülnek a játékból. Ha nem sikerül az átdobott bábuk mindegyikét ledöntetni, akkor a következő körben az ellenfél a hozzá legközelebb álló bábuig beléphet a pálya területére, és onnan végezheti a dobásait.

A dobások során a királyt nem szabad ledönteni. Ha a király eldől, a játéknak azonnal vége, és az ellenfél nyert, kivéve, ha a végjáték során már csak a királyra tudott dobni a dobó csapat.

 

A végjáték

Az a csapat, amelyik az ellenfél összes bábuját ledöntötte, az utolsó döntéssel azonos körben el kell találja a királyt. Ha ez nem sikerül, veszített, ha sikerül, nyert. Célszerű ezért az utolsó bábu ledöntését a kör elejére tartogatni, és a kör végén akár vaktában eldobni a hajítófát, ha a király ledöntése abban a körben már nem lenne lehetséges. Terepviszonyoktól függően ez akár két-három dobás szándékos rontását is jelentheti. A szándékos rontás szabályos, de nem mindig célszerű.

 

A Magyar Tolkien Társaság Viking-készletét az ausztriai Mereth Ethuil találkozón az ÖTG-től (Österreichische Tolkiengesellschaft – az osztrák Tolkien társaság) ajándékba kapta. Köszönjük szépen – Vielen Dank!

 

 

 

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned