A Magyar Tolkien Társaság Kórusa

Bemutatkozik a Magyar Tolkien Társaság énekkara, más néven az MTT Kórus! Szeretettel várnak minden csatlakozni vágyó énekest.

 

A Magyar Tolkien Társaság Énekkara igen hosszú múltra tekint vissza, egészen az MTT alapításáig. Az Alapító Konferencián, amíg egyesek szavazat-számlálással és az Alapító Okirat szövegezésével voltak elfoglalva, mások gitárt és kottát ragadtak, és együtt énekeltek, hogy biztosítsák a többiek számára a kellemes hangulatot. Már akkor lehetett látni, hogy az éneklés ennek a Társaságnak az életéből nem hiányozhat.


Több kórusvezetője is volt már az Énekkarnak, és ha valami miatt egy-egy időszakra le is állt, jött egy újabb ember, aki felvállalta a vezetését, újraszervezte, és a Kórus főnixként feltámadt hamvaiból. Ez legutóbb 2012 márciusában történt meg, amikor Besse Attila hívta maga köré az énekelni vágyókat, a kezdeti 5 főből pedig mára 21 lett.


A repertoár a tolkieni daraboktól a népdalokon át a klasszikus kórusművekig igen széles, egyszólamú és többszólamú műveket szintúgy énekelnek, mint kánonokat, vagy hangszeres kíséretű dalokat.


A próbákon Attila kiosztja az új kottákat, megadja a kezdőhangot, majd a 4 szólam egyszerre, első olvasásra tökéletesen elénekli a darabot. Aki úgy képzeli, ez a Kórus így működik, és fél, hogy ő maga nem illene bele, annak megsúgom: téved. Az MTT Kórusa lelkes, éneklést szerető emberekből áll, és olyan tagja is van, aki még kottát sem tud olvasni. Így aki csatlakozni szeretne, az keresse fel bátran Attilát, mert mindig szívesen látnak új érdeklődőket a csapatban.

 

 

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére