Nyomtatás

Egyetemi kurzus és Tolkien Akadémia

Az MTT közreműködésével a KRE BTK-n ebben a félévben is egyetemi kurzus indul a nagy mítoszalkotó életművéről. A kurzusokat vendéghallgatóként más intézmények hallgatói is felvehetik, és a Tolkien Akadémia keretében is szabadon látogatható.

A 2023/2024-es tanév őszi félévében a az időpont: Kedd 18:00, a helyszín: KRE BTK, Bp. Reviczky utca 4. ( 3.319 terem)
Ebben a félévben a "J.R.R. Tolkien – a modern mítoszteremtés és az ősi európai mitológiák" című kurzust lehet látogatni.

 

Az aktuális félévben a Tolkien Akadémiára ezzel az űrlappal lehet regisztrálni külsős résztvevőknek, egyetemi órafelvétel nélkül.

Az egyetemi kurzus és a Tolkien Akadémia Facebook csoportja itt érhető el. (Zárt csoport - csak a kurzus hallgatóinak és a Tolkien Akadémia regisztrált résztvevőinek.)

A Facebook online közvetítések itt érhetők majd el. A Facebook közvetítések felvételei az adott egyetemi félévben érhetők el itt. A Tolkien Akadémia regisztrált résztvevői a Teams csoportban hozzáférhetnek a korábbi félévek előadásaihoz is.

 


Kurzuscím: J.R.R. Tolkien – a modern mítoszteremtés és az ősi európai mitológiák
Kredit: 3
Órarendi kód: BAN 9171 és MAA 9171
Óraszám: Heti 2 óra
Kurzus típusa: előadás
Meghirdető tanszékek: BTK Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszék
Helyszín: KRE BTK, Reviczky utcai épület
Oktató: Füzessy Tamás

 

 

Általános tematika:
A kurzus részletesen ismerteti a tolkieni mitológiai világ megszületésének körülményeit, beágyazódását, kapcsolatait a nagy európai kultúrákkal és mitológiai rendszerekkel (kelta, germán, görög-római, közel-keleti és zsidó/keresztény), és elemzi a modern mítoszalkotás eszközeit és helyét az irodalmi kánonban. 

Az előadások témái:

1. Tolkien élete és művei
- J.R.R. Tolkien életének kulcseseményei
- A tolkieni mitológia fontosabb alapszövegei
- Az egyes művek születésének körülményei


2. A tolkieni mitológia átfogó rendszere
- Mi a mítosz és a mitológia általában? Mire szolgál a mítosz?
- A tudomány és mítosz viszonya
- Miért népszerűek a modern mitológiák?
- Tolkien világa mint pszeudo-mitológia
- A filológiai koncepció: speciális szerzői pozíció

 

3. Középfölde és a görög/római mitológia
- Tolkien kapcsolata a klasszika-filológiával
- Görög pantheon és a valák
- Platonikus mitológiai elemek: Kisistenek, Atlantisz és Gügész gyűrűje
- Rohír kultúra: angolszász vagy égei?

 

4. Tolkieni mítoszok és a közel-keleti hagyomány

- A dúnadán kultúra mintája: Egyiptom
- A halhatatlanság örök keresése: Gilgames eposz

 

5. Középfölde és az óskandináv mitológia
- Tolkien és az északi germán kultúra
- Germán népek és mitológiájuk, a kis és nagy Edda
- A germán istenvilág és a korai vala koncepció
- Világalkotó alapkoncepciók: Midgard és Ragnarök, stb

6. Középfölde és a finn mitológia
- a Kalevala létrejötte, hatása Tolkienra
- Párhuzamok, hasonlóságok a Kalevala cselekményével
- Kulervó és Turin - hasonlóságok és különbségek

7. Tolkieni mítoszok és a kelta hagyomány
- A Brit szigetek mitikus hagyományának eredete
- Tolkien bonyolult viszonya a kelta hagyományhoz
   - Artúr mondakör
- A kelta tündérvilág, és a halhatatlan Nyugat mint alapkoncepció
- Cselekmények és szüzsék párhuzamai: Hódítások könyve, Bran utazása, Fianna kalandjai

8. Tolkieni mítoszok és az angolszász hagyomány
- Angolszász források, történeti, nyelvi áttekintés
- Tolkien munkássága az óangol filológiai kutatásban
- Az óangol nyelv helye a mitológiai rendszerben
- Konkrét, felismerhető átvételek a Beowulfból

9. Középfölde és a bibliai hagyomány
- Tolkien és kereszténység, illetve katolicizmus
- A Biblia, mint mitológiai forrás
- A tolkieni mitológia és a bibliai történetek kapcsolata (időrend, egyeztetés)
- Kifejezett keresztény vallási koncepciók  a mitológiában
- Újszövetségi motívumok és áthallások

10. Modern mítoszalkotás - források és módszerek
- Mythopoezis elmélete
- A mesterséges mítoszok példái az irodalomtörténetben
- Tolkien ismert és vélelmezett ihletői
- Átvétel és újraalkotás
- Egymásba ágyazott mítoszok
- Mítoszok és irodalom

 


Kurzuscím: Középfölde világa – egy 20. századi mitológia
Kredit: 3
Órarendi kód: BAN 9172, TNA 9172, MAD 9172, MADL 9172
Óraszám: Heti 2 óra
Kurzus típusa: előadás
Meghirdető tanszékek: BTK Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszék
Helyszín: KRE Reviczky utcai épület
Oktató: Füzessy Tamás 

 

Általános tematika:
A kurzus részletesen ismerteti a tolkieni mitológiai világ teológiai, filozófiai, társadalomelméleti, természettudományos és nyelvi-nyelvészeti alapjait, kereteit és hátterét. Igyekszik megvilágítani az értelmezés áttételes, mélyebb, irodalmon túli rétegeit.

Az előadások témái:

1. Világteremtés az irodalomban
- Fikciós irodalom műfaji felosztása jellemzői
- Világalkotás a különböző fikciós műfajokban
- A világteremtés eszközei

2. A tolkieni mitológia filozófiai háttere
- Ontológiai alapvetések: platonikus lételméleti idealizmus
- Vallásfilozófia: transzcendens és immanens világfelosztás és ehhez illeszkedő istenkép
- Morálfilozófiai koncepciók:
   - Kozmikus léptékű etikai dualizmus
   - Predesztináció illetve szabad akarat – az emberi felelősség kérdései
- Művészetfilozófiai koncepció: másodteremtés

3. A tolkieni mitológia teológiai megalapozása
- A mitológia teremtéstörténete (kozmogónia és teogónia)
- A tolkieni világ kiterjesztett eszkatológiája: angyali hatalmak, tündék, emberek
- A másodteremtés koncepciója: természetfeletti elemek a mitológiában
- Az ember helye a teremtett világban (a tündék teológiai szerepe)

4. Egy mesterséges világ: mitikus történelem
- Historiográfiai attitüdök és történelmi narratívák (kronológiai, mitikus, vallási, marxista, nacionalista)
- Forráskritika (írott és tárgyi, narratív és környezeti források)
- Mitikus történelem Anglia vagy az egész világ számára
- Tolkieni időskála
- Történelmi korszakok áttekintése
- Predesztináció és eszkatológia
- A személyiség szerepe az eseményekben
- A tolkieni időrend beillesztése az ismert történelembe

5. Egy mesterséges világ: mitikus természetrajz
- Bevezetés - miért is szeretjük Középföldét?
- Természetrajz - valóság és fikció keveréke
- Föld és univerzum
- Földrajzi környezet: világformáló kataklizmák
- Biológiai sokféleség, specifikus fajok
- Genetikai áthallások, kérdőjelek

6. Egy mesterséges világ: mitikus társadalomkép
- Társadalmi és politikai rendszer
  - Anarchista monarchista beállítódás: az ideális monarchia és a rossz király problémája
  - Nemi szerepek kezelése Tolkiennál
- Gazdasági háttér és anyagi kultúra (gazdálkodási formák, pénzhasználat, technológia, öltözködés)

7. Egy mesterséges világ: egyén és közösség
- Család, szerelem, szexualitás
- Vallás mint társadalmi jelenség: A morális dualizmus alapjain szerveződő közösségek a mitikus kontextusban

8. Egy mesterséges világ: technológia és tárgyi kultúra
- Fegyverek, hadseregek, haditechnika
- Ruházat, személyes használati tárgyak
- Építészet, várostervezés
- Művészetek
- Technológia, tudomány Középföldén

9. Tolkien mesterséges nyelvei és a nyelvalkotás forrásai
- Tolkien és a nyelvek
- Középfölde nyelvei
- A tolkieni nyelvek belső (pszeudo) fejlődése, változása
- A nyelvalkotás folyamata - verziók és átiratok
- Tolkieni nyelvek forrásai a létező nyelvekben

10. Egy mitológiai fikció hatásmechanizmusa
- A mítosz (meghatározása, toposzok)
- Archetípusok és a tudattalan (Jung)
- A mese és morfológiája (Propp)
- Evolúciós pszichológia magyarázata a fikció népszerűségéről
- Hősök, hőstípusok
- Kettős, komplementer hősök
- Összehasonlítás: Tolkien világa, Harry Potter, Star Wars

 



Irodalom
Mindkét kurzus elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges "A Gyűrűk Ura", "A szilmarilok" és "A hobbit" szövegeinek beható ismerete. Az egyes előadások témaköreinek mélyebb megértését segíthetik a következő művek:

J.R.R. Tolkien saját, a "Középfölde korpuszhoz" tartozó művei magyarul (zárójelben a javasolt kiadás):
A szilmarilok (javított, felülvizsgált kiadás - Európa, 2013)
A Gyűrűk Ura (javított, felülvizsgált kiadás - Európa, 2008)
A hobbit (javított, felülvizsgált, szövegkritikai kiadás - Cicero, 2006.)
Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről (javított, felülvizsgált kiadás - Európa, 2012)
Húrin gyermekei (Európa, 2008) Az Elveszett Mesék könyve I-II. (javított, felülvizsgált kiadás - Helikon, 2017.)
Beleriand dalai (Helikon, 2018.)
Középfölde formálása (Helikon, 2020.)
Szörnyek és ítészek (Szukits Kiadó, 2006.)

J.R.R. Tolkien saját művei csak angolul:
1985 The Lays of Beleriand
1986 The Shaping of Middle-earth
1987 The Lost Road and Other Writings
1988 The Return of the Shadow (The History of The Lord of the Rings v.1)
1989 The Treason of Isengard (The History of The Lord of the Rings v.2)
1990 The War of the Ring (The History of The Lord of the Rings v.3)
1992 Sauron Defeated (The History of The Lord of the Rings v.4)
1993 Morgoth's Ring (The Later Silmarillion v.1)
1994 The War of the Jewels (The Later Silmarillion v.2)
1996 The Peoples of Middle-earth

Kiemelt művek Tolkienról és mitológiájáról magyar nyelven:
Carpenter, Humphrey: J. R. R. Tolkien élete (Ciceró, 2001)
Martinez,Michael: Középfölde életre kel (Bestline, 2004)
Fonstad: Középfölde Atlasza (Ciceró, 2017)



A kurzusok teljesítése
A kurzusok kollokviummal zárulnak.

A 10 kollokviumi tétel azonos az előadásokon ismertetett témákkal. A kollokviumon 2 tételről kell számot adnia a hallgatóknak. Az egyik tétel szabadon választható, a másikat a vizsgáztató adja. (A szabadon választott tétel tökéletes ismerete, a másik tétel minimális ismerete mellett 2-es érdemjegyet garantál.)
A vizsgára való felkészülésben a kiadott Handout-ok segíthetnek, ám ezek a témavázlatok önmagukban nem elegendőek: a számonkérés tárgyát az órán elhangzottak jelentik. Célszerű tehát, ha azok is beszerzik az órán elhangzottak jegyzeteit, akik nem vettek részt rendszeresen az előadáson.
A kurzus teljesítéséhez alapfeltételnek tekintjük "A Gyűrűk Ura", "A szilmarilok" és "A hobbit" kötetek elolvasását, amelyekre vonatkozóan várhatóak általános ellenőrző kérdések a szóbeli vizsgán, írásbeli "beugró" formájában. (A tényleges vizsgán csak az vehet részt, aki a beugrót sikeresen teljesíti - különben az érdemjegy elégtelen.)

A félév során elsősorban beadott házi dolgozattal, lehet 4-es vagy 5-ös megajánlott jegyet szerezni (ennél rosszabbra értékelt házi dolgozatok esetén nincs lehetőség megajánlott jegyek szerzésére). A házi dolgozatnak a tárgy témaköreinek valamelyikéhez kell kapcsolódnia - de nem kell szorosan kötődnie ezekhez. A dolgozatokat legkésőbb az utolsó előadás napjáig elektronikus formában el kell juttatni az ankalimon kukac tolkien pont hu címre.

A dolgozat minimális terjedelme (az irodalomjegyzék nélkül) 3 (6000 karakter - szóköz nélkül), és csak nagyon indokolt esetben legyen több, mint 6 oldal (12000 karakter). (A terjedelem egyébként nem annyira lényeges: elsősorban a tartalmat értékeljük, nem a mennyiséget.)
A házi dolgozattal kapcsolatban a két legfontosabb elvárás:
- Az előadáson elhangzottakhoz képest többlet információt, eredeti ötletet, új nézőpontot, vagy kiegészítő témát tartalmazzon.
- A dolgozat egy konkrét tézis (pontosan megfogalmazott állítás, tétel) elemzését - igazolását vagy cáfolatát tartalmazó "esszé" legyen. Egy témát általánosan leíró "fogalmazás" nem elfogadható.

Az esszé egy lehetséges felépítése:
- Bevezetés (a téma illetve a tézis választásának indoka, az alapállítás, vagy vizsgálandó kérdés megfogalmazása.)
- Kifejtés (a vizsgált tézisre vonatkozó érvek alapos kifejtése, a tolkieni forrásokból vett eredeti hivatkozásokkal)
- Részletes vizsgálat (az érveléshez kapcsolódó következtetések, szakirodalmi hivatkozások, lehetséges ellenérvek, eltérő álláspontok)
- Összefoglalás (a kiinduló alapgondolat felidézése, újrafogalmazása az előadott érvek alapján, illetve konklúzió kifejtése)
- Bibliográfia

A dolgozatokat saját kútfőből kell elkészíteni. Szeretnénk jelezni, hogy internetes vagy más forrásokból átvenni csak az idézet megkülönböztetésével és a forrás pontos megjelölésével lehet, és egy forrásból származó átvétel nem haladhatja meg a dolgozat 10 %-át. A forrásmegjelölés nélküli szöveg-átvétel, mások munkájának saját név alatti beadása nem megengedett, amelyet saját ismereteink alapján és a különböző plágium-kereső eszközökkel ellenőrizni fogunk.
Mivel a kurzus teljesítésének feltétele "A Gyűrűk Ura", "A Szilmarilok" és "A hobbit" kötetek ismerete, minimális elvárás, hogy e három műre vonatkozóan mindenképpen kell irodalmi hivatkozást megjelölni. Akár a tolkieni műveknél, akár más irodalmi vagy szakirodalmi hivatkozásnál a szabályos formát be kell tartani (kötet+oldalhivatkozás lábjegyzetben minden idézetnél, plusz részletes irodalomjegyzék a dolgozat végén).

Előzetes egyeztetés alapján különös esetekben 5-ös megajánlott jegyet lehet még szerezni egy-egy nagyobb tolkieni írásrészlet (kb 40 oldal - 70 ezer karakter) szakszerű, minőségi, terminológiailag pontos, irodalmilag igényes fordításával – de ez (ha lehet) még az esszénél is nehezebb feladat: Magas szintű angol tudás és magyar nyelvű szövegfogalmazási készség mellett a tolkieni mitológia és az eddigi magyar fordítások beható ismeretét feltételezi. A szövegrészleteket az előadó választja ki az első órák valamelyikén.

Szintén van lehetőség az esszé helyett általánosabb, ismeretterjesztő írások, cikkek írásával is megajánlott jegyet szerezni. Tulajdonképpen bármiről lehet cikket írni, ami Tolkien személyéhez, vagy a Középfölde mitológiájához kapcsolódik – akármelyik az előadásokon elhangzott témakör alkalmas lehet egy cikk írására. A teljesítéshez szükséges cikkek elvárt mérete - két vagy három cikk: összesen 12-15 oldal (kb. 24-30 ezer karakter)

 

Minden jegymegajánlásra alkalmas írásmű alapértelmezett leadási határideje az utolsó előadás napja. Lehetőség van később is leadni az írásokat, de ebben az esetben a leadás idejétől függetlenül, csak a vizsgaidőszak végén, az utolsó vizsgaidőpont előtt kerül sor az értékelésükre.

Figyelem: a vizsgán való személyes megjelenés és a beugró megírása azoknak is kötelező, akik megajánlott jegyet szereztek. (Sikeres beugró nélkül a megajánlott jegy sem írható be.)

 


Figyelem!!!
Ezek nem könnyű, kreditszerző kurzusok. Az elmúlt félévekben a jelentkezők felének-harmadának nem sikerült jegyet szereznie. Aki nem érzi magában a kedvet és az elszánást, hogy a három alapművet (Hobbit, A Gyűrűk Ura, A szilmarilok) elolvassa, az órákra rendesen bejárjon, és vagy megtanulja a 10 -10 tétel anyagát, vagy rászánjon néhány napnyi kutatási időt, és írjon egy magas szintű esszét - az inkább engedje át a helyet az elszántabbaknak!

Viszont a kurzus szabadon látogatható bárki számára - ha nem szeretnéd vállalni a vizsga vagy a dolgozat követelményeit, akkor is nyugodtan részt vehetsz az órákon!

Utoljára frissítve: csütörtök, 31 augusztus 2023 16:12

1 hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned