HNE header

A Magyar Tolkien Társaság 2016 tavaszán ismét útjára indítja havi rendszerességű ismeretterjesztő előadás- és irodalmi műhelysorozatát, Középfölde-kutatók Rendje (Heren Nolmion Endorëo – HNE) néven.

A programsorozattal lehetőséget kívánunk teremteni arra, hogy az érdeklődők elmélyültebben és rendszeresen foglalkozzanak a tolkieni mitologikus világ forrásaival, olvasataival, valamint belső összefüggéseivel, Középfölde, illetve egész Arda vizsgálatának történelmi, földrajzi, kultúrtörténeti, filozófiai és vallási szempontú kérdéseivel. Ugyanakkor a témák nem épülnek kizárólagosan egymásra, így azokat is szeretettel várjuk, akik csak egy-egy alkalmon vennének részt.
Az egyes műhelyfoglalkozásokra havonta egyszer, szombat délutánonként kerül majd sor.

A harmadik alkalom időpontja:

2016. május 28. szombat 13:00-16:00

A helyszín és megközelítése:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár – Központi Könyvtár Zenei Gyűjteménye, Szalon
1088 Budapest, Ötpacsirta utca 4. (a Kálvin tértől 3 percre)

FIGYELEM, az alkalom ezúttal a Zenei Gyűjtemény épületében, a Szalonban lesz megtartva! (A Központi Könyvtár főépületétől 1 percre.)

A harmadik alkalom témája:
Morgoth Gyűrűje - a Sötét Oldal Ardán

Minden, ami a Sötét Oldalhoz kapcsolódik. Hogyan tud Morgoth gonoszsága még a száműzetése után is hatni? Mi mindent követett el Sauron? Miért nem "javulnak meg" az orkok? Gyertek, és vitassuk meg!

A rendezvényen való részvétel INGYENES, azonban érvényes olvasójeggyel vagy ingyenes regisztrációs kártyával kell rendelkezni (utóbbi egyszeri 200 Ft adminisztrációs díjjal jár). Bővebben a könyvtárhasználat feltételeiről >>

Kérjük a résztvevőket, hogy a regisztrációs kártya kiváltásához 20-30 perccel a program előtt érkezzenek.

 

facebook esemny

***

A második alkalom időpontja:

2016. április 9. szombat 13:00-16:00

A második alkalom témája:

Aragorn arcai - kósza? harcos? gyógyító? király? - Messiás?
Aragorn származása, kalandjai, küldetése, szerepe a történetben. Gyere és beszélgess róla, hiszen erről mindenkinek van véleménye! ;) A vitaindító kiselőadást Füzessy Tamás tartja.

***

Az első alkalom időpontja:
2016. március 19. szombat 13:00-15:30
 
Az első alkalom témája:

Középfölde mint a kelta, a viking és az angolszász hagyomány szintézise
(a vitaindító előadást tartja: Füzessy Tamás)

Összefoglaló: Kétségbevonhatatlan tény, hogy a tolkieni világban számtalan mitológiai, civilizációs és kulturális elem köszön vissza európa északnyugati népeinek mondakincséből. Pontosan milyen részleteket használ fel Tolkien? Véletlen, tudattalan vagy szándékos írói eszközhasználatról van szó ezekben az esetekben? Az egyes mitológiai párhuzamok között van-e összefüggés, kirajzolódik-e egy nagyobb, átgondolt szintetizáló szándék? Mennyiben épít Tolkien összeurópai hagyományt?
A vitaindító előadás kb. egy óra, a maradék időben a közönség bevonásával, interaktív műhelymunka keretében elemezzük a téma különböző részleteit. Bátorítjuk, hogy a résztvevők előzetesen készüljenek az alkalomra: nézzék át a vonatkozó forrásokat, formálják meg véleményüket, dolgozzák ki észrevételeiket, fogalmazzák meg kérdéseiket.



Az eredeti kép alkotója: Breana Melvin

 

Utoljára frissítve: szerda, 25 május 2016 13:22

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére