mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

A Magyar Tolkien Társaság 2021. március 27-28 között ismeretterjesztő előadásokkal, műhelyekkel, kiállításokkal, társasjátékkal tiszteleg J. R. R. Tolkien munkássága előtt. A rendezvényt online tartjuk meg.
2021. március 27-28 között immár tizenkilencedik alkalommal ünnepeljük közösen J.R.R. Tolkient. A részletes programban nem csak az ismeretterjesztő előadások listája böngészhető, hanem a Tolkien Napok további programjait is bemutatjuk.
2021 március 27-28-án kétnaposra bővítve, online tartjuk meg a Tolkien Napokat, ahol J. R. R. Tolkien és munkássága előtt tisztelgünk. A rendezvényhez kapcsolódóan művészeti pályázatot hirdetünk, melynek témája: “Remény és bátorság”. 
 Lassi Laurië - a Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa - XVIII. évfolyam, 1. szám (2021. január) A digitális kiadás a cikkből letölthető. Nyomtatott változat megrendelhető!
Az MTT tevékenységeit önkéntes munkával valósítja meg. A működésünkhöz és programjaink, kiadványaink létrehozásához szükséges bevételek az egyesületi tagok tagdíjából, a programok és kiadványok saját bevételéből és a támogatóink által felajánlott adományokból állnak össze.
A Kreatív Online Művészeti Találkozó nem csak az időhöz kötött foglalkozásokból áll: készültünk olyan programokkal is, amelyekkel akkor foglalkozhatsz, mikor éppen van rá kedved és időd!
Ebben a cikkben találtok segítséget a Microsoft Teams és Dicord használatához. Ha elakadtok vagy további technikai kérdéseitek adódnak, a komt2020support@tolkien.hu címre írjatok!
Join the Creative Online Meeting of the Hungarian Tolkien Society on the 29th of November, 2020! If you are interested in our programme, please contact us as soon as possible.
Összegyűjtöttük a 2020. évi Kreatív Online Művészeti Találkozón választható műhelyeket a részletes leírásokkal együtt.
A 2020-as év eddig nem igazán kedvezett a közösségi eseményeknek, és ahogy a vírushelyzet jelenleg alakul, ez nem is lesz már jobb idén. Idén valószínűleg a szokásosnál is jobban fog esni kiszakadni ezekből az új hétköznapokból: emiatt szervezünk egy virtuális találkozó, a Kreatív Online Művészeti Találkozót (KOMT). Találkozzunk november 26-29. között az online térben!
The Hungarian Tolkien Society invites you to join the international “Quendi” category of the Tolkien Mailing Competition. This category is organised in English, open to any individual participant. In the course of the Competition you will face different challenges like quizzes, riddles and creative tasks. The five rounds of the competition will last from October to March. The application deadline is prolonged to 15th November, 2020.
A Magyar Tolkien Társaság levelező versenyt hirdet a 2020/2021-es tanévben a Tolkien-rajongó általános és középiskolás diákok csapatainak, valamint a 15 évnél idősebb magyar és külfödi egyéni versenyzőknek. A NEVEZÉSI HATÁRIDŐT MEGHOSSZABBÍTOTTUK! Új határidő: november 15.
 Lassi Laurië - a Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa -XVII. évfolyam, 2. szám (2020. július) Az online kiadvány a cikkből ingyenesen letölthető!
A Lassi Laurië szerkesztősége pályázatot hirdet J. R. R. Tolkien életéhez vagy műveihez kapcsolódó tematikus mese vagy novella írására. Pályázati határidő: 2020. október 25.
A 2019-2020-as tanévben tizennegyedik alkalommal került megrendezésre az Országos Tolkien Levelező Verseny. Sajnos idén nem követhette élő döntő a levelező fordulókat.Ez azonban mit sem von le versenyzőink teljesítményéből, akik öt fordulón át lelkesen oldották meg a feladványokat. Íme a végeredmény!
6. oldal / 111

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére