EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Több
15 éve 6 hónapja #369868 Írta: Leguanember

Dreamer_KF írta: Hiányoznak?

Mélyen tisztelt és kedves volt/leendő táborlakó! Amennyiben te is hasonlóan érzel, kérlek látogass el hozzánk, szerény és száműzött szellemekhez

Szeptember 6.-án

az MTT 2008 Kácsárd táboros találkozójára.

Mindannyian tudjuk, hogy a táborban nem volt oly finom és emlékezetes az étkezés, mint tavaly, sőt. Így feltett célom, hogy a találkozón mindenki ANNYIT EGYEN HOGY KIPUKKADJON A HASA vagy legalábbis közel álljon hozzá. Így a találkozó nem délután lesz, hanem ebédidőben, DÉLBEN.

Helyszín: Normafa, találkozási pont: Moszkva tér, 11 óra.


Tekintve, hogy a helyszínen lehetőség van bográcsolásra illetve nyárs általi szalonnahalálra, aki ilyen elvetemült gondolatokat forgat a fejében, az vegye fel a kapcsolatot a szervezőkkel (ha elfelejtettétek volna: Dorw, Gillz, Gandalf, Magam), további egyeztetés céljából, s a helyszínre korábbi érkezés céljából.

Aki üres kézzel jön, üres hassal távozik, s sokakkal egyetértve, unom a Chips-gumicukor kombinációt ebédre. Süti, kolbász, oldalas inkább kedvemre való!

/halat ne hozzatok. Azt utálom/

Remélem sokakkal fogok találkozni, s a magam étkét is kedvelni fogjátok, hát még én a tiétek!

Étvággyal és kedvvel:

Dreamer


TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369854 Írta: Peredhil/Phoenix
NEm igazán értem, hogy miért téma ez az egész...ha valakinek nehezére esik kitölteni egy ilyen kérdőívet, akkor vigye el a rézfaszú bagoly! :P 8)
A másik, hogy semmi nem kötelező.

Peredhil - Thor

"Eladom az Internet teljes másolatát 5689 db DVD-n (vagy 2 DVD-n pornó nélkül)."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369851 Írta: sebcsaba
sebcsaba válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

mogy írta:

Ankalimon írta: Amenyiben, előfordul, hogy valakinek újra ki kell töltenie a kérdőívet (ez még nem biztos), pedig egyszer már megtette, az természetesen kárpótlásra számíthat

ű

kérem ide markomba bele:D

Nem akarom Ankalimont védeni, de újra senkinek nem kellett kitöltenie, csak a még meg-nem-válaszolt kérdésekre kellett utólag válaszolnia...

"De hiszen Elrondot legyőztük?!?"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369845 Írta: Peredhil/Phoenix
Teeeeee ottan örüljééé a Finn helyzetednek, teeeee...még hogy kárpótlás neked, cöh! :D

Peredhil - Thor

"Eladom az Internet teljes másolatát 5689 db DVD-n (vagy 2 DVD-n pornó nélkül)."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369822 Írta: mogy
mogy válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Ankalimon írta: Amenyiben, előfordul, hogy valakinek újra ki kell töltenie a kérdőívet (ez még nem biztos), pedig egyszer már megtette, az természetesen kárpótlásra számíthat

ű

kérem ide markomba bele:D

"Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369805 Írta: Náda
Náda válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.
Peredhil Ankalimontól kérd,Ő szedte le a netről :)

"A lovasok az esőfelhőkkel jönnek, az égen hallani fogod a patáik mennydörgését."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369797 Írta: Peredhil/Phoenix

Idhren írta:

Sötét Úr írta: Újabb előadás felvétele a képMutatón: A Bölcsek Tanácsa

"Smaug on the water", "Círdan retúrjegyet már nem árul" - és a többi...

(Hogy nagyobb kedvetek legyen a tábori DVD-hez ;) )


Wazzz :lol:


Waze...épp nem koncentráltam oda, de Hálásan köszönöm, hogy felvetted SÚ, ez a film már nagyon kellett!
TÖMÉNY hülyeség, ahogy az kell, ha valaki kérdezi, hogy mi az MTT, akkor ezt mutassátok meg neki...vagy jön, vagy nem áll többet szóba velünk.

U.I.: Aki ezen az estén adta a zenét Ery-ék előadása alá (A Zongoralecke cimű film zenéje) az kérem vegye fel velem a kapcsolatot, az a zene nekem nagyon-nagyon kéne, nagyon nagyon please!

Köszcsi! :D

Peredhil - Thor

"Eladom az Internet teljes másolatát 5689 db DVD-n (vagy 2 DVD-n pornó nélkül)."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369795 Írta: Idhren
Idhren válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Sötét Úr írta: Újabb előadás felvétele a képMutatón: A Bölcsek Tanácsa

"Smaug on the water", "Círdan retúrjegyet már nem árul" - és a többi...

(Hogy nagyobb kedvetek legyen a tábori DVD-hez ;) )


Wazzz :lol:

Szeretlek Titeket Béláim!!! :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369777 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.
Aeglos: privi ment.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369775 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.
Ulmo, ha hétfőn adom oda a saját képeimet az még jó? 8O

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369769 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Ulmo írta: a képes DVD lényegében egy bélyegkép (magyarul: thumbnail) gyűjtemény lesz :D

Szóval a DVD beszerzése után indul a roham a kedvenc képeinkért a készítőkhöz :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369761 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.
Hogy ne vesszen el:

dorwinion írta: Tisztelt ex-táborlakók!

A tábor részvételidíjából kedvezményt az kaphatott, akinek rendezve volt a tagdíja. Ki is volt téve a lista még a tábor előtt. Az alábbiak voltak azok, akik befizették a táborban a hátralékukat:

Óbert Anita
Fekete Anna
Fábián Ágnes
Reinicke Tamás
Abonyi Barbara
Kaszás Péter
Rákos - Zichy Johanna

A többieket kérem, hogy a táboritaliig - szeptember 6! - rendezzék a tagdíjhátralékukat! Ha erre nem kerül sor a megadott határideig, akkor ki kell fizetni a rendes részvételidíj és a kedvezményezett közötti különbözetet!

Segítségül itt a korábbi lista:

Büki Gabriella
Dóra Ádám
Juhász Csaba
Karkus Zsuzsa
Királyházi Csaba
Kovács Gábor
Schuster Viktória
Spiegel Eszter
Szabadkai Bálint
Szabadkai Zsófia Sarolta
Tóth Gergely
Ürmössy Zsuzsanna
Várszegi Éva Aliz

A fórum nem-olvasása nem mentesít senkit a befizetés alól és kifogásként sem kerül elfogadásra!

Ha valaki már pótolta a hiányosságot akkor kérem, hogy értesítsen a szokásos módok valamelyikén!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369752 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Orsie írta:

Sötét Úr írta:

Orsie írta: a 3 GB-nyi erdőjárók által készített kép

Nem hittem volna, hogy az erdőjárók 3 GB-nyian vannak... :D

mivel ez óriási méret, Ulmo biztos le fogja redukálni a képméreteket :wink:


Ó, természetesen. SÚ-tól egy komplett DVD-nyi képet kaptam, most megint jött 3 giga, volt még jópár kép ezeken kívül is. A képméretet le fogom redukálni, a képes DVD lényegében egy bélyegkép (magyarul: thumbnail) gyűjtemény lesz :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369747 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Sötét Úr írta:

Orsie írta: a 3 GB-nyi erdőjárók által készített kép

Nem hittem volna, hogy az erdőjárók 3 GB-nyian vannak... :D


Hát igen tágas erdők voltak, igazán hatalmas fákkal. :P

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369745 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Sötét Úr írta:

Orsie írta: a 3 GB-nyi erdőjárók által készített kép

Nem hittem volna, hogy az erdőjárók 3 GB-nyian vannak... :D

mivel ez óriási méret, Ulmo biztos le fogja redukálni a képméreteket :wink:

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369741 Írta: Artemisz
Artemisz válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Orsie írta: örömmel jelentem, hogy tegnap Ulmo és Fox lebonyolították a tranzakciót, és a 3 GB-nyi erdőjárók által készített kép sikeresen megérkezett Ulmohoz ergó felkerül a tábori DVD-re 8)


csuhaj!

hálás köszönet Foxnak és Ulmonak! :hello: :bounce:

lassan kibomló
cseresznyevirág vagyok
Isten tenyerén


Az Erdő legyen Veletek!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 6 hónapja #369740 Írta: Sötét Úr

Orsie írta: a 3 GB-nyi erdőjárók által készített kép

Nem hittem volna, hogy az erdőjárók 3 GB-nyian vannak... :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369719 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.
örömmel jelentem, hogy tegnap Ulmo és Fox lebonyolították a tranzakciót, és a 3 GB-nyi erdőjárók által készített kép sikeresen megérkezett Ulmohoz ergó felkerül a tábori DVD-re 8)
[size=9:3pks6ui0]én meg btw vettem egy 4 gb-s pendrive-ot mert így egyszerűbb volt a transfer, mint kiírni a cuccot :lol: (amúgyis kellett már.)[/size]
most már nálunk tényleg nincs más kép.

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369704 Írta: Sötét Úr
Újabb előadás felvétele a képMutatón: A Bölcsek Tanácsa

"Smaug on the water", "Círdan retúrjegyet már nem árul" - és a többi...

(Hogy nagyobb kedvetek legyen a tábori DVD-hez ;) )

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369686 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.
Örvendenék, ha a páros tagjai egymás között balhéznának, és nem itt :) Efkúval letárgyaltam a dolgot, megoldjuk. (Estel: a szoftver csak vezérli az írót, de az írást nem az végzi ;) ) Téma lezárva.

A tábori videós és képes DVD-k ára egységesen 300 Ft lesz.
Rendelni továbbra is az ulmokukactolkienponthu címen lehet. Nicknevet kérekszépen, valamint hogy képes és/vagy videós DVD kell-e. Az se árt, ha a megírjátok, mikor tudjátok átvenni. Legelőször természetesen azok kapják meg, akik mennek táboros talira.

Egy kis előzetes:

KLIKK IDE

7,5 mega, Windows Media Video

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja - 15 éve 7 hónapja #369674 Írta: Estel Adániel
[LGmode ON]
Ha javasolhatom, ne ti írjátok ki, inkább bízzátok a dolgot egy erre alkalmas szoftverre, sokkal egyszerűbb, és jóval gyorsabb. :roll: :look: :lol:
[LGmode OFF]
[size=9:1rbtmlbc](Ulmo, ezzel természetesen tisztában vagyok, de őnekik bőven elég az, ha az adott szoftverrel tudatják a vezérlés lefolytatásához szükséges bemeneti paramétereket; már az is könnyebb, mint ha nekik kellene az írót vezérelni, pláne utóbbi híján pl. kézzel megírni egy dvd-t... :heu: egyébként ha igazán pontosak akarunk lenni, az írást magát nem az író, hanem a lézersugár fotonjai végzik, az író csak előállítja, pozicionálja, fókuszálja, szaggatja, stb. a sugarat :twisted: )[/size]

Mornie utúlië! Believe and you will find your way
Mornie alantië! A promise lives within you now

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369672 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

fqqdk írta:

Orsie írta:

fqqdk írta:

Peredhil/Phoenix írta: És ha nem tud dvd-t írni és ezért nem említette?

Tudunk mindketten dvd-t írni, csak a csajom skót, nekem meg nincs üres dvd-m :) De ezek szerint ez túl van tárgyalva :)

skót az anyád, van egy csomó bazzeg :D ha van időd megírni, adok, de hát te melózol folyton a laptopon ahol a képek vannak ;) én hogy írjam ki a Te gépedről, he?

Senki egy szóval nem mondta, hogy neked kell kiírni :D Amúgy hálózatról, meg van osztva :P Na ne offoljunk :D

hát nem csápoltál, hogy ki akarod írni :lol: és levág a hálózat, vagy épp nincs a megosztott laptop a szobában :D
na én is off off.

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369668 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Orsie írta:

fqqdk írta:

Peredhil/Phoenix írta: És ha nem tud dvd-t írni és ezért nem említette?

Tudunk mindketten dvd-t írni, csak a csajom skót, nekem meg nincs üres dvd-m :) De ezek szerint ez túl van tárgyalva :)

skót az anyád, van egy csomó bazzeg :D ha van időd megírni, adok, de hát te melózol folyton a laptopon ahol a képek vannak ;) én hogy írjam ki a Te gépedről, he?

Senki egy szóval nem mondta, hogy neked kell kiírni :D Amúgy hálózatról, meg van osztva :P Na ne offoljunk :D

code a rat the monster on doom in it

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369666 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

fqqdk írta:

Peredhil/Phoenix írta: És ha nem tud dvd-t írni és ezért nem említette?

Tudunk mindketten dvd-t írni, csak a csajom skót, nekem meg nincs üres dvd-m :) De ezek szerint ez túl van tárgyalva :)

skót az anyád, van egy csomó bazzeg :D ha van időd megírni, adok, de hát te melózol folyton a laptopon ahol a képek vannak ;) én hogy írjam ki a Te gépedről, he?

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369665 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Peredhil/Phoenix írta: És ha nem tud dvd-t írni és ezért nem említette?

Tudunk mindketten dvd-t írni, csak a csajom skót, nekem meg nincs üres dvd-m :) De ezek szerint ez túl van tárgyalva :)

code a rat the monster on doom in it

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369664 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

dorwinion írta:

Orsie írta:

Sötét Úr írta: [size=9:28x9e6tt]Csak halkan mondom, hogy 3GB kényelmesen elfér egy DVD-n...[/size]

nem véletlen, hogy ezt az opciót nem említettem...


Kapsz dvd-t, ne szőrőzz már!

jaj, nem erről van szó. ha lesz idő akkor Fox kiírja de jelenleg örül ha aludni van ideje.. (durva határidős melója van) sorry. mellesleg Szürkéék nem is csápoltak, hogy kell nekik a sok kép meg hogy hozzájárulnak a tábori DVD-re tételhez, Fox meg teljesen elfelejtette.

mindegy, én nem vagyok a szócsöve, magyarázkodni meg nem fogok, ha meg tudja oldani megoldja, hogy eljuttassa Ulmohoz de sztem nincs sok esélye hacsak nem mászkál valaki utána...

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369661 Írta: Ulmo
Ulmo válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Peredhil/Phoenix írta: És ha nem tud dvd-t írni és ezért nem említette?


Sacc/kb ugyanolyan laptop, mint az enyém, tud DVD-t írni. Mindegy, megoldjuk másképp.

Nagyjából összeállt a videós DVD tartalma. Érdekes cucc lesz :) A szeptember 6-i táboros talira elkészül az első 25 darab belőle (és ugyanennyi képes DVD is lesz). A továbbiak igény szerint lesznek legyártva, az árát majd az illetékes eldönti.
Aki szeretne a táboros talin venni DVD-ket, az jelezze nekem MAILBEN: ulmokukactolkienponthu. A mailben kérek egy nevet (fórumosat), plusz hogy milyen DVD-t kér az illető (képes és/vagy videós).

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369659 Írta: Peredhil/Phoenix
És ha nem tud dvd-t írni és ezért nem említette?

Peredhil - Thor

"Eladom az Internet teljes másolatát 5689 db DVD-n (vagy 2 DVD-n pornó nélkül)."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369658 Írta: dorwinion
dorwinion válaszolt a következő témában: EMLÉK-VESZTVE - Nagy Nyári Tolkien Tábor 2008.

Orsie írta:

Sötét Úr írta: [size=9:13frwwhd]Csak halkan mondom, hogy 3GB kényelmesen elfér egy DVD-n...[/size]

nem véletlen, hogy ezt az opciót nem említettem...


Kapsz dvd-t, ne szőrőzz már!

Ha nevetek, boldog leszek. Ezért tovább nevetek... :-)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
15 éve 7 hónapja #369651 Írta: Sötét Úr
Ne mondd, hogy egy világítós emblémás fedelű notebook nem ír DVD-t :D :D :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.582 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére