Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010

Több
13 éve 4 hónapja #392505 Írta: Metaflora
Itt található néhány kép a KÖMTről (főleg a tintafőzésről meg az íjászatról).

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392499 Írta: Dodiee
Dodiee válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
Szerettem volna egy vidám, jókedvű beszámolót írni a KÖMTről, de mérges vagyok, és így nem megy. Majd elmúlik, és akkor leírom hogy jó volt, tényleg, jókat beszélgettem, ilyesmik, de most másról akarok írni.

Úgy gondolom hogy az ilyen viszonylag laza, nem annyira szabályozott rendezvényekre, mint a KÖMT elsősorban azért jönnek el az emberek, hogy jól érezzék magukat, jól szórakozzanak azokkal, akikhez szimpátia fűzi őket. Akiket kedvelnek. Akik a barátaik. Számomra az MTT alapvetően egy baeráti társaság, ahova azért jövök, hogy jól érezzem magam, és úgy gondolom mindenki más is ezért jár. Én is hajnalban feküdtem mindkét itt töltött éjszakámon, és nem aludtam másnap délig. Alapvetően egyszerű, mezei kömtölő voltam, 0 kötelességgel a szervezők és a rendezvény felé, mégis, mikor azt láttam hogy Attila majd leborul a székről akkor szóltam egy illetékesnek hogy valamit csináljon, nem rendeltem tőle még egy melegszendvicset. Ha láttam hogy nincs tiszta pohár, Newra meg elfoglalt, elmosogattam. Ezek olyan dolgok, hogy ott vannak a szemetek előtt. Szerintem senki sem nőtt fel burokban, senki sem gondolja azt, hogy a dolgok maguktól elkészülnek, elmosódnak, a kaja megfő, a sezmét összegyűlik, a padok visszakerülnek a helyükre.
Amire tulajdonképpen ki akarok lyukadni, az az, hogy páran borzalmasan el vannak tájolva. Úgy érzem néhányan (a mai nap útán inkább _túl sokan_) hiszik azt, hogy a szervező dolga az hogy lemegy előbb, előkészíti neki a terepet, kiszolgálja minden igényét 3 napon keresztül majd elpakol utána. Ezek az emberek, a szervezők a belüket kidolgozták azért, hogy menjenek a dolgok, legyen szórakozás, kényelem, ennivaló, stb. Úgy érzem kérés nélkül is _elvárható_ alapreakció lett volna cserébe a többségtől hogy legalább _maga után_ elpakoljon. Hihetetlen milyen viszonyok voltak egyik-másik teremben, ruhákat, otthagyott zabpelyhet, _tisztasáégi betétcsomagot_ találtam az asztalokon. Gondoljátok hogy majd hasznosítják a gyerekek? Nem hiányoznak a cuccaitok? Komolyan úgy éreztétek hogy ez úgy megy hogy összepakolod ami reggel a kezedbe akad, kilibegsz a vonathoz/kocsihoz aztán majd a hülye szervező, ha már vállalta hogy szórakoztat 3 napig kiganéz utánad és még az otthagyott holmidat is elteszi? Mérges vagyok, nagyon. Nem, nem voltam szervező. Tudjátok kik voltak szervezők? A _barátaim_. És ez az az ok, ami miatt én nem voltam képes arra amire ti, nem tudtam csapot papot otthagyni a szarban hogy majd a szervezők és azok a _lúzerek_ akik nem elég gyorsak vagy szemtelenek ahhoz hogy lelépjenek a pakolás előtt megcsinálják. És ennek ellenére is kényelmetlen érzésekkel jöttem el, mert úgy éreztem otthagyom őket a szarban, mert _csak_ annyit takarítottam, amennyit. Gondolkodjatok el azon, hogy ennek tényleg így kellene-e működnie. Hogy közösség vagyunk-e, ahol az emberek segítik egymást, összefogással hamarabb elvégzik a feladatokat, vagy olyan emberek, akik keresztbetesznek a másiknak, otthagyják a ganéban és utána mosolyogva néznek a szemébe a következő találkozáskor. Gondolkodjatok el ezen.
Akinek nem inge, az ne vegye magára és nem szeretnék olyanokat se itt olvasni hogy "de hát nekem vajúdott az aranyhalam" "holnap dolgozom"(az ott maradtak többségéhez hasonlóan) és hasonlók. Akinek van elfogadható indoka, az úgyis tudja hogy nem rá gondolok. Inkább ne is reagáljon senki semmit.

Mindenki szeret hamar hazaérni.

Azoknak akik segítettek, akárcsak annyiban hogy a 3 nap során valamikor elmosogattak 2 bögrét a büfében, odébb tettek 3 asztalt a foglalkozásokhoz vagy visszavitték a tányérokat a konyhába, a barátaim (a szervezők) nevében is _köszönöm_. Jófejek vagytok :)

De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392495 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010

gillz írta:

Sil írta: És szombat reggel jön esetleg még valaki?


mi megyünk! még nemtom, melyik vonatot bírjuk majd elérni :D

Én a 9:07-essel megyek, úgy néz ki.

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392494 Írta: gillz
gillz válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010

Sil írta: És szombat reggel jön esetleg még valaki?


mi megyünk! még nemtom, melyik vonatot bírjuk majd elérni :D

need more brainz. yourz. now.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392492 Írta: Nóli i linantea

Kincső (Thilanna) írta: Pénteki utazás: nekem délig van órám, ezért a 13:07-es vonatot néztem ki. Az már elég koradélután, vagy még dél? :P (És beletartozónak érzem magam a társaságodat igénylők halmazába, de ez már gondolom feltűnt pl. Írországban vagy a kakaópartijaidon :D )

Kincső én is valami hasonlót néztem ki. Megpróbálom aztatat elérni, és akkor keressük egymást?

If I promise not to kill you, can I have a hug?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392490 Írta: Panni
Panni válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010

Sil írta: És szombat reggel jön esetleg még valaki?


Én, de mivel még péntek este dolgom van otthon, ezért nem Bp-ről. :( Illetve jelenleg úgy néz ki, hogy nem onnan, de még bármi előfordulhat. Szám csere priviben?

"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392489 Írta: Sötét Úr
Ha a MÁV is úgy akarja, akkor a 13:07-kor induló vonatra fogok Vácon felszállni 13:34 körül (+/- áfa, stb.) H többet késik a veresi vonat, akkor meg a következőre.

[update]Így történt, egyik vonat sem késett túl sokat (!!!), és már ki is pakoltam... [/update]

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392488 Írta: Patiszon
Oké, eldöntöttük, a 2-kor induló vonattal megyünk Petivel. Jó utazást a koradélutános (1 óra) bagázsnak! :)
Hozzatok társasjátékokat, mert az jó ;)

A barát dolga az is, hogy szemére vesse barátjának, ha ostobaságot akar elkövetni.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392487 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
Pénteki utazás: nekem délig van órám, ezért a 13:07-es vonatot néztem ki. Az már elég koradélután, vagy még dél? :P (És beletartozónak érzem magam a társaságodat igénylők halmazába, de ez már gondolom feltűnt pl. Írországban vagy a kakaópartijaidon :D )

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392486 Írta: Artemisz
Kedves KÖMTös BATIKOLÓK!

A foglalkozás batyusbál jelleggel fog működni, ezért hozzatok magatokkal mindenfélét, amit be akartok batikolni!!!

Szeretettel:
Artemisz

lassan kibomló
cseresznyevirág vagyok
Isten tenyerén


Az Erdő legyen Veletek!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392485 Írta: Aeglos
Aeglos válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010

Alew írta: Én például ma találkoztam Totóval Kőbánya-Kispesten, és tök jó volt látni. Ezért jó együtt utazni. :)


Én ma Felagunddal utaztam együtt a liftben. :D
...és hozzatok KÖMT-re csokit is. (Csak, hogy ne legyen nagyon off.)

And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392484 Írta: Athramien
hellooo
nem olvastam most végig a korábbi bejegyzéseket, szal lehet, h már elhangzott a dolog, de valaki péntek délelőtti vonattal?

"Sane is boring"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392483 Írta: Sötét Úr
Ismétlés a tudás anyja. Csak hát balmenetes.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392480 Írta: Rayan
Rayan válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
Kedves mindenki!

Küldtünk nektek egy összefoglaló e-mailt a rendvezvénnyel kapcsolatban.

Hozzátok a kedvenc bulizenéiteket, és legyen nálatok törölköző!

Akartam írni a pumpát is, de megelőztek.

Várunk benneteket szeretettel!

Most már nem kell sokat aludni, addig is :mrgreen: :mrgreen: :mrgreen:

tiltsátok be a kisbetűt

Csinci

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392479 Írta: Patiszon

Metaflora írta: Na és ki az, aki péntek koradélután utazna...? (különösen érdekel a társaságomat elviselők, esetlegesen igénylők halmazával vett metszet) :)
(A fehér és sárga gumitalpat nélkülöző szakadt balettgyakorló, ill. mások cuki mamuszai az már mezítláb kategória, vagy valamely misztikus okokból tényleg alkalmatlanná vált tavaly óta a tornateremben való közlekedésre?)


Én például :) De még nem biztos, hogy pontosan melyik vonattal megyek, ezt a mai nap folyamán eldöntöm, majd értesítelek :)
Egyelőre a 4-re leérő vonattal szimpatizálok.
Szép napot és jó készülődést!

A barát dolga az is, hogy szemére vesse barátjának, ha ostobaságot akar elkövetni.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392478 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010

Metaflora írta: (A fehér és sárga gumitalpat nélkülöző szakadt balettgyakorló, ill. mások cuki mamuszai az már mezítláb kategória, vagy valamely misztikus okokból tényleg alkalmatlanná vált tavaly óta a tornateremben való közlekedésre?)

Ami tavaly működött, az idén is fog.
Továbbá a szerver órája nem jól jár, mert már háromnegyed kettő múlt, nem pedig háromnegyed egy.
És ma vagyok hét éves és egy napos a fórumon. Bocsi az offokért.

code a rat the monster on doom in it

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392477 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
És szombat reggel jön esetleg még valaki?

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392476 Írta: Metaflora
Na és ki az, aki péntek koradélután utazna...? (különösen érdekel a társaságomat elviselők, esetlegesen igénylők halmazával vett metszet) :)
(A fehér és sárga gumitalpat nélkülöző szakadt balettgyakorló, ill. mások cuki mamuszai az már mezítláb kategória, vagy valamely misztikus okokból tényleg alkalmatlanná vált tavaly óta a tornateremben való közlekedésre?)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392475 Írta: mogy
mogy válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
akik nem érnek rá olyan korán lemenni, de szívesen osztoznak velem az utazás fáradalmaiban kicsit (izé... sokkal) később, azokat szeretettel várom a 20:07-es vonathoz. Találkozási pont a peronon, aktuális kiírás szerint.
Ha valaki ezt nézte ki magának, szóljon :) 30 / kilenc 00 kilenc 8 négy 2
Aki szól nekem, annak szólok, ha mégis lekésném ezt a vonatot. Minden attól függ, mikor végzek a lufihajtó-vizsgámmal :) (remélem hamar), és elérem-e a megfelelő vonatot Zuglóból.

Én történeteket nem ígérek, csak én leszek :)

"Nyitott szemmel álmodom, de nem vagyok magam!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392474 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
OFF Alew, ez olyan hangulatos szöveg lett, hogy őszintén sajnálom, hogy lemaradok a vidám történeteidről a hosszú és álmosító vonatúton. :)
Amúgy együtt utazni tényleg jó, bár asszem ezt mi dél-pestiek különösen átérezzük, mivel a többség szinte mindig a másik irányba megy a metróval :D ON


Amúgy azt akartam mondani, hogy van egy dupla felfújhatós matracom, aminek az egyik fele kiadó péntek éjjelre. Szombatra már nem biztos, mert lehet h. lejön Kinga. :)
És Julcsi azt ígérte helovínen, hogy ha esetleg ő maga nem is csüt este jön, az elektromos pumpáját mindenképp leküldi - ami gondolom minden matracos sorstársnak fontos hír :D

"...asztaltalan szó-malaszttal..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392471 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010

Régóta szeretnél megosztani egy Tolkien-idézetet a többiekkel, de eddig még nem volt rá alkalmad? Esetleg lenne egy szövegtöredék, amelyre mindenképpen felhívnád a figyelmet? Szeretnél egy gyönyörű vagy elgondolkodtató részletet felolvasni vagy elszavalni? Úgy érzed, kedvenc idézeted hozzájárulhat a Gyűrűnap hangulatához, emlékezetességéhez? Szeretnél végre Tolkien műveiről is beszélgetni? Hiányoltad eddig az MTT rendezvényeiből a Professzor szellemét?

Eljött a Te időd! Hozd magaddal az idei KÖMT-re a számodra legkedvesebb Tolkien-szöveget, és (maximum 2 perces terjedelemben) olvasd fel a november negyedikei Nyitóesten (csütörtök) tartandó "Tolkien Esten", és oszd meg a többiekkel az ezzel kapcsolatos gondolataidat és érzéseidet! Teremtsünk együtt tolkieni hangulatot!

Ne hagyd elveszni ezt a lehetőséget!

Jelezd nekünk most, hogy ebben is számíthatunk Rád, és írd meg nekünk, milyen idézettel vagy részlettel készülnél!

Előre is köszönjük!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392470 Írta: Alew
Alew válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
Üdv!

Engem ért a megtiszteltetés, hogy november negyedikén a délutáni közös vonattal lekísérjem a résztvevőket a helyszínre, megmutassam nekik, merre kell menni, vidám történetekkel szórakoztassam őket a hosszú és álmosító vonatúton, és lelkesítsem őket a közösségi élményre. Vagy mi.

Úgyhogy.

[center:2r541tx0]2010. november 4., CET 16:30-kor (fél ötkor) találkozunk a Nyugati Pályaudvaron a bejárattal szemben, az érkező és induló vonatok eligazító táblája alatt.[/center:2r541tx0]

A vonat egyébként 17:07-kor indul, de ne akkor essetek be, mert sem a MÁV, sem én nem várunk.

Gyertek minél többen, mert együtt utazni jó! Tényleg. Ne felejtsetek el meleg ruhát, esőálló felsőruházatot (de szép szó), benti cipőt és hálózsákot, polifoamot vagy pumpálós ágyat és törülközőt hozni.

Én például ma találkoztam Totóval Kőbánya-Kispesten, és tök jó volt látni. Ezért jó együtt utazni. :)

Azok kedvéért, akik nem ismernek fel látásból - nagyon csíkos sálat fogok viselni.

Alew

War is Peace
Slavery is Freedom
Ignorance is Strength
---
A kevesebb több.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392469 Írta: Rabyn
Rabyn válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
Zebegényben van OTP-s automata.

"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392467 Írta: Léli
Léli válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010

Gandalf írta: Hanyadikáig érdemes bankban befizetni (érdemes-e még egyáltalán)? Mikor kéritek le a pénzt az alszámláról?


Én, mint pénzügyi felelős azt mondom, hogy amennyiben OTP-n belüli átutalásról, vagy OTP-ben történő befizetésről van szó, azt még bárki megteheti a KÖMT előtt. Minden egyéb esetben (pl. más bank) most már inkább a helyszíni befizetést javaslom.

De, aki teheti, utaljon/fizessen be előre, mert a helyszínen ez lassú lehet!

Köszönöm!

"Az igazság pusztán nézőpont kérdése."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392466 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
Hanyadikáig érdemes bankban befizetni (érdemes-e még egyáltalán)? Mikor kéritek le a pénzt az alszámláról?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392465 Írta: Orsie
Orsie válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
mi is harmadikán meg ötödikén kapunk, szóval fizetünk a helyszínen^^

"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392463 Írta: Rayan
Rayan válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
Balázs: fel vagy mentve! Páran még lesznek így ezzel :)

tiltsátok be a kisbetűt

Csinci

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392462 Írta: Dreamer_KF

Gandalf írta: FIGYELEM!

FIZESSÉTEK BE A RÉSZVÉTELI DÍJAT!

Az alábbi számlaszámra várjuk az átutalásokat:
OTP 11709002-29900837 (-sok nulla, de ez nem fontos, elhagyható)
(Ne postán fizessétek, hanem OTP-ben, ha személyesen fizetnétek be átutalás helyett!)
Közlemény: KÖMT, név, fórumos név (ha van)


Kérek felmentést és helyi fizetés eszközlésére engedélyt.

05.-én kapok fizut.. :)

"Where do I go
Follow the river
Where do I go
Follow the gulls"
Hair

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392461 Írta: Rabyn
Rabyn válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
Orsi: Én lehet, hogy tudok menni, de csak lehet. Kivételesen a szüleimtől függ.

"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
13 éve 4 hónapja #392454 Írta: Orsi_
Orsi_ válaszolt a következő témában: Kreatív Őszi Művészeti Találkozó (KÖMT) 2010
Sziasztok!
Olyan lelkes embereket keresek, akiknek lenne kedvük és idejük lejönni csütörtök délelőtt a dekorálásban segíteni. Várom a jelentkezőket, és a kreatív ötleteiteket 8-) További infókat, valamint a jelentkezéseiteket priviben, vagy mailen keresztül küldöm/ várom.

Üdv, Orsi

A szeretet fény a vakoknak, hang a némáknak, dal a süketeknek.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.245 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére