Identitás és csapatmotyók

Nekem csak azért nem, mert az ilyeneket sosem merem berakni a mosásba, csak kézzel mosom...

Eeeegyébként párakkal beszéltük, hogy jó lenne bepakolászni ide a rendi alkotásainkat, vagy legalábbis egy részüket, főleg, hogy a két rendnek nem is volt módja semmit látni/hallani egymáséból! Mit gondoltok? (Csak nemtom, melyik topikba illik legjobban. Alighanem az ismerkedések az, amit már másra nem használnánk úgyse )

Összeraktam egy részletesebb szöveggyűjteményt a kerettörténethez és saját identitásunkhoz.

A csapat identitása a tünde "Lambengolmor" mellett a rhovanioni északlakók kulturális örökségéből származik.
Erről sincs túl sok forrás. A GyU függeléke ezt mondja:

Calmacil fia Minalcar igen tetterős ember volt, és 1240-ben Narmacil, aki minden gondtól meg akart szaba-dulni, őt tette meg az ország kormányzójának. Ettől fogva a királyok nevében Calmacil kormányozta Gondort, majd apja után ő is trónra lépett. Legfőként az északlakókkal gyűlt meg a baja.
Ezek igen elszaporodtak a gondori hatalom idején virágzó béke alatt. A királyok kedveztek nekik, mert a csekélyebb emberek közül ők álltak a legközelebbi rokonságban a dúnadanokkal (jórészt ugyanazoktól a népek-től származtak, mint a hajdani adánok); így aztán nagy földterületeket kaptak az Anduinon túl, a Nagy Zölder-dőtől délre, hogy védelmet nyújtsanak a keletlakók ellen. A múltban ugyanis a keletlakók főként a beltenger és a Hamuhegység közti síkság felől támadtak.
I. Narmacil idejében újrakezdődtek a támadásaik, bár eleinte csak kis erőkkel; de a kormányzó megtudta, hogy az északlakók nem mindig hűek Gondorhoz: vannak köztük, akik a keletlakók mellé állnak, részint a zsákmány reményében, részint a főnökeik közti viszályok miatt. Ezért Minalcar 1248-ban nagy sereg élén hadba vonult; Rhovanion és a beltenger között megverte a keletlakók nagy hadát, és elpusztította a Tengertől keletre fekvő táboraikat és telepeiket. Ezután felvette a Rómendacil nevet.
Hazatérése után Rómendacil megerősítette az Anduin nyugati partját egészen odáig, ahol a Limjód belé öm-lik, és megtiltotta, hogy az Emyn Muilon túl idegenek is utazhassanak a folyón. Ő építtette Argonath oszlopait a Nen Hithoel nyílásánál. Mivel azonban katonákra volt szüksége, és erősíteni akarta a gondoriak és az északlakók kapcsolatát, sok északlakót a szolgálatába fogadott, és magas rangra emelt a seregeiben.
Rómendacil különösen Vidugaviát kegyelte, aki segítségére volt a háborúban. Vidugavia Rhovanion kirá-lyának nevezte magát, és csakugyan ő volt a leghatalmasabb északi fejedelem, noha saját birtoka a Zölderdő és a Celduin folyó közt terült el. 1250-ben Rómendacil követként Vidugaviához küldte a fiát, Valacart, hogy időz-zön ott egy darabig, és ismerkedjék meg az északlakók nyelvével, szokásaival és politikájával. Valacar azonban sokkal többet tett, mint amennyire az apja gondolt. Megszerette az északi földet és népet, és feleségül vette Vidumavit, Vidugavia lányát. Csak néhány év múltán tért vissza. Ez a házasság lett később a Rokonviszály Háborújának oka.

A harmadik csapás az ekhósok betörése volt: ez aztán végképp aláásta Gondor hanyatló erejét a csaknem száz évig tartó háborúkban. Az ekhósok törzse vagy törzsszövetsége kelet felől érkezett, de erősebbnek bizonyult és jobban fel volt fegyverezve, mint azelőtt bármely másik támadó. Az ekhósok nagy, fedett szekereken utaztak, és a főnökeik szekereken harcoltak. Mint később kiderült, Sauron kiküldötteinek uszítására intéztek hirtelen támadást Gondor ellen, és II. Narmacil király el is esett abban a csatában, amit az Anduinon túl vívott velük 1856-ban. Kelet- és Dél-Rhovanion népe rabszolgasorba került, Gondor határait pedig az Anduinig és az Emyn Muilig kellett visszavonni. [Feltehető, hogy a Gyűrűlidércek ez idő tájt tértek vissza Mordorba.]
II. Narmacil fia Calimehtar egy rhovanioni felkelés segítségével bosszút állt apjáért, és 1899-ben nagy győ-zelmet aratott a keletlakók fölött a dagorladi síkon; ezzel egy ideig elhárult a veszély.

A Gyűrű keresése így ír erről a korszakról:

Az éothéodokat először a gondori Calimehtar király idején nevezték ezen a néven (aki a harmadkor 1936. esztendejében halt meg). Ekkor még apró nép voltak, s az Anduin-völgynek a Kőrak és Nősziromföld közé eső részén éltek, legkivált a folyó nyugati partján. Az északlakók közül jöttek, akik valaha a Bakacsinerdő és a Sebes-folyó közti széles síkságokat népesítették be, erős államszövetséget alkotva, s leginkább a lovak tenyésztésében és megülésében jeleskedtek; bár házaikat csak az Erdő peremére építették, különösen a Keleti Hurok területére, ami a fák kipusztításakor keletkezett.3
Ezek az északlakók azoknak az embereknek a leszármazottai voltak, akik az első korban vándoroltak Középfölde nyugati felére, s szövetségre léptek az eldákkal a Morgoth elleni háborúban,4 így hát távoli rokonságban álltak a dúnadánokkal és a númenoriakkal. Népük mindig nagy barátságban volt Gondorral, hiszen bástyaként védték Gondor északi és keleti határát. A király mindezt nem ismerte fel egészen addig, míg a bástya meggyengült, s végül összeomlott. A rhovanioni északlakók hanyatlása a Nagy Vésszel kezdődött, amely 1635 telén tört be a vidékre, s hamarosan Gondorra is átterjedt. Gondorban igencsak aratott a halál, főként azok között, akik a városokban éltek. Rhovanionban azonban még több áldozatot követelt, mert bár lakóinak többsége nyílt vidéken élt, nem pedig nagy városokban, a Vész a fagyos téllel érkezett, amikor lovak is, emberek is pajtákban, kis faházakban húzták meg magukat, s az istállók zsúfolva álltak. Rhovanion népe nemigen értett a gyógyítás művészetéhez, hiszen az Númenor bölcsességéből maradt meg, s csak[24] Gondorban őrizték tovább. Mire a Vész ideje elmúlt, azt beszélik, Rhovanion lakóinak csupán a fele élte túl, s lovaik is elpusztultak.
Sokáig tartott a gyógyulás, de legalább jó ideig nem zaklatták őket. A keleti népeket ugyanígy sújtotta a járvány, így főként Gondor ellenségei indultak meg délről s a tengeren túlról. S amikor az ekhósok betörései közel száz évig tartó háborúba sodorták Gondort, ismét az északlakók itták meg az első rohamok levét. II. Narmacil király nagy sereget vezetett északra, a Bakacsinerdőtől délre elterülő síkságra, s ebben összegyűjtötte az északlakók szétszórt maradékát is, ám legyőzték, s maga is odaveszett a csatában. Seregének túlélői Ithiliába menekültek a Dagorladon át, s Gondor, Ithiliát kivéve, minden földről kivonult az Anduintól keletre.5
Ami az északlakókat illeti, azt beszélik, néhányuk a Celduinon (Sebes-folyó) keresztül menekült, és az erebori Suhatag népével keveredett (hisz rokonaik voltak). Akadtak köztük olyanok is, akik Gondorban leltek menedékre, míg másokat Marhari fia, Marhwini gyűjtött össze (akinek atyja a Síkvidék Csatájában esett el).6 Északra vándoroltak, s az Anduin völgyében telepedtek le, az Anduin folyása és a Bakacsinerdő között, ahol sok otthonából kivetett ember csatlakozott hozzájuk, akik az Erdőn keresztül menekültek. Ez volt az éothéodok hajnala,7 bár Gondorban hosszú éveken át mit sem tudtak róluk. Az északlakók többsége szolgasorba süllyedt, korábbi földjeiket pedig immár az ekhósok bitorolták.8

Végül azonban Calimehtar király, II. Narmacil fia, akit más veszély nem nyomasztott,9 bosszút fogadott a Síkvidék Csatájában elszenvedett vereségért. Marhwini hírnököt menesztett hozzá, s figyelmeztette: az ekhósok hamarosan feldúlják egész Calenardhont a Sekélyesen át;10 ám elmondta azt is, hogy a rabszolgasorba döntött északlakók lázadást készítenek elő, s amint az ekhósokat lefoglalja a háború, kirobbantják a felkelést. Így hát Calimehtar, amilyen hamar csak lehetett, sereget küldött Ithiliából, gondosan ügyelvén arra, hogy közeledésükről jó előre tudomást szerezzen az ellenség. Az ekhósok minden nélkülözhető haderejükkel délre vonultak, Calimehtar pedig utat nyitott nekik, hogy minél messzebbre kerüljenek saját országuktól. Az összecsapásra végül a Dagorladon került sor, s kimenetele hosszú ideig kétséges volt. A csata tetőpontján azonban a nagy lovassereg, amelyet Calimehtar küldött át a Sekélyesen (balról ugyanis őrizetlenül hagyta az ellenség), csatlakozott a Marhwini által vezetett hatalmas éoredhez,11 s oldalról meg hátulról rontott az ekhósoknak. Gondor hadserege elsöprő győzelmet aratott; igaz, abban a helyzetben ez korántsem volt döntő. Amikor az ellenség sorai széttöredeztek, s a had fejvesztett menekülésbe fogott észak felé,[25] Calimehtar a maga részéről bölcsen futni hagyta őket. Az ekhós sereg jó egyharmada a Dagorladon maradt, s hulláik együtt rothadtak el a többi ott heverő csonttal, amelyek ősibb és nemesebb csaták emlékét őrizték. Marhwini lovasurai azonban űzőbe vették a menekülőket, és a síkságon át meg-megtámadva őket tovább tizedelték soraikat, míg csak messze nem kerültek a Bakacsinerdőtől. Ott aztán megálltak, s gúnyosan így kiabáltak utánuk:
- Keletre meneküljetek, Szauron népe, ne északra! Lám, lángokban áll a föld, amit elloptatok tőlünk! - Mert arrafelé nagy füst szállt az ég felé.
A felkelés, amelyet Marhwini készített elő, valóban kirobbant; az elszánt törvényenkívüliek, akik az Erdőből jöttek, felbujtották a rabszolgákat, s azokkal együtt sikerült lángba borítaniuk az ekhósok hajlékainak legtöbbjét, s felgyújtották raktáraikat és megerősített szekértáboraikat is. Ám legtöbbjük odaveszett a támadás alatt, hisz fegyverzetük igencsak hiányos volt, az ellenség pedig nem hagyta őrizetlenül otthonát. Az ifjakat s a véneket a fiatalabb asszonyok segítették, mert népük őket is megtanította a fegyverforgatásra, s arra, hogyan küzdjenek otthonuk és gyermekeik védelmében utolsó csepp vérükig. Így hát Marhwini végül ismét arra kényszerült, hogy visszatérjen Anduin menti otthonába, s azok az északlakók soha többé nem látták hajdani földjeiket.

Csak, hogy ne legyen félreértés:
A "Szabad Ácsok" egy titkos bárd szekta - nem valódi ácsok. Gyakorlatban kb. annyira értenek az ácsmesterséghez, mint a szabadkőművesek falazáshoz.

Hát nem vagyok benne biztos, hogy ez az asszociáció mindenkinál elsődleges lenne.
(Viszont nem biztos, hogy hibás: végül si favágók lennénk...)

OK, így már értem. Szintén a baloldaliakra szavaznék. A fát nem lehetne még stilizáltabbá tenni? Így elég clipartos, szvsz. (Durva lesz egyébkéntfelrajzolni a zászlóra, legalábbis én tuti nem tudok fát rajzolni... )

Ankalimon írta: De ha van jobb ötletetek, szóljatok.

Nem, csak a hárfát mondtam, de azon már túlléptünk.

Sil:

A problémát egyébként az okozza, hogy a tábor keretjátéka szerint igazából mindenki favágó, vagy más falusi faműves mesterséget folytat főállásban. A rendi tevékenység csak hobbi, szabadidős elfoglaltság, vagy egyéni szoc. probléma, amit most a Nyárközép Ünnepén vesznek elő.
Ebbe az elmaradott, falusias, erdőszéli közegbe kell valahogy belcsempészni a tünde hagyományokat,

Ez a kicsit megcsavart saját identitás meg a két világ összekötése mellett még egy sor remek alkalmat ad jópofa szertartások, és érdekes előtörténet, hagyományok kitalálására.


De ha van jobb ötletetek, szóljatok.

A címer egy vésőt és egy kalapácsot, háttérben egy fával ábrázol, mint a "Szabad Ácsok" titkos rendjének jelképeit. Azért szabad ácsok, mert mi a legszebb tünde hagyományokra építve kis erdei életünkben egy szebb, jobb, értékesebb világ megformálásán dolgozunk.

Természetesen az Ácsmesterség itt is csak, mint "fedősztori" szerepelne, valójában tisztán szellemi tevékenységet folytat a rend. A saját legendáink szerint voltak idők, amikor nem volt tanácsos a tündebarátsággal kérkedni, ezért találták ki a rend alapítói ezt a megtévesztő elnevezést és jelképrendszert.

(A szabadkőműves hagyományokkal való hasonlóság nem teljesen a véletlen műve, de ezt a párhuzamot nem szeretnénk túlságosan erőltetni...)

Hmm. Ez micsoda a kalapács mellett, spakli? Nem azért, de ebben mi utal amúgy arra, hogy mi bárdok vagyunk (vagy írók, dalnokok és hagyományőrzők)?

Mondjuk kb így nézne ki a pólón.

[attachment=0:unz2tlys]<!-- ia0 -->polo_small.png<!-- ia0 -->[/attachment:unz2tlys]

Ezek az elsődleges javaslatok.[attachment=0:r3loauz3]<!-- ia0 -->csapat címer 01_small (500x475).jpg<!-- ia0 -->[/attachment:r3loauz3]

Ami sárga színű, azt festenénk kézzel, arany textilfestékkel.
Ami szürke, azt meghagynánk a nyomtatott változatban. (A zászlón esetleg lehet ezüst színű.)

Attila írta: Ennek leginkább logisztikai vannak/lesznek. Nagyon sok idő szokott elmenni felesleges, nem közösségépítő szöszmötöléssel.

A póló- és még inkább a zászlófestés fontos közösségépítő tevékenység. Nem voltam még olyan csapatban, ahol ne az lett volna.

Zsodoo írta:

Sil írta: Ööö... nyomtatni? :shock:

NyoMATni szitával

Hát, az egy fokkal jobb (már felrémlett előttem a 2004-es Fingolfin-csapatpólók képe), de nem vagyok az előregyártott csapatpólók híve. Tudom, egyéni szocproblem.

Zsodoo írta: Hm, hát úgy áll a helyzet, hogy holnap/hétvégén fogom megvenni a festékeket (arany textil - és még bronz + ezüst). Ezek csak a mi csapatunk rendelkezésére fognak állni.

Persze, nem a csapatcuccok helyett gondoltam, csak kiegészítőnek, fogyott már el tábori festék menet közben, nem egyszer. Csak fémes színek lesznek a címerben, semmi más? (Jobban mutatnak ám, ha van mellettük valami nem fémes szín is, ami nem a zászló alapszíne. Szvsz. De ez függ attól is, hogy konkrétan mi lesz a címerben.) És nem kell visszavinni őket a raktárba? (És aranyból ne DEKÁt vegyél, bár ezt már mondtam.)

Zsodoo írta: A címert pedig a csapatpólókra fogjuk rányomatni, viszont a zászlóra valószínűleg egy díszesebb változat kerül majd.

Ööö... nyomtatni? :shock:

Léli írta:

Sil írta: A leendő címerünkről mikor lehet majd valami bővebbet megtudni?

Szerintem akkor, ha Anczynak lesz ideje írni róla...

Hát ettől tartok én is, mert ismerve őt ez már csak a táborban lesz... Csak hát én most megyek haza addig utoljára, jó lenne tudni, milyen festékeket hozzak még esetleg. (Jól szokott jönni kiegészítésnek, meg pl mert a sajátot nem kell folyton visszavinni a raktárba.)