Mitológia, vallás, filozófia Középföldén

Több
16 éve 9 hónapja #335804 Írta: Oisin
Oisin válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén

Ankalimon írta: Azonban meg kell említenem, hogy a jelen diskurzus szempontjából meghatározó metafizikai/ontológiai értelemben az "anyag és energiamentes vákum" nem számít "semminek", hiszen ez egy a tér-idő struktúrába illeszkedő konstrukció. (A tolkieni Void téren és időn kívüli létező.)


Valóban. Fizikai értelemben semminek számít, de ez egy "relatív" semmi, mert csak az anyaghoz és energiához (no meg a megfigyelő értelemhez) viszonyítva értelmezhető, ami teret és időt feszít ki. Ezek nélkül valóban nincs üres tér , hiszen egyáltalán nincs semmiféle tér, ami üres lehetne. A téren és időn kívüli "semmiről" viszont nem mondhatunk semmit. Azt sem állíthatjuk, hogy "semmi", vagy "üres" (Void) lenne, mivel semmiféle közvetlen tapasztalattal nem rendelkezünk, sőt úgy tűnik, nem is rendelkezhetünk róla, éppen a saját tér-időbeli létformánk ill. felfogásunk korlátaiból következően. (Az egyedi misztikus tapasztalatokat leszámítva - azok viszont nem megoszthatók, ellenőrizhetők, így itt "nem játszanak".) Az is lehet, hogy valami hihetetlen nyüzsi van ott, ami több joggal nevezhető "minden"-nek, mint "semmi"-nek, csak nem tudunk róla...

Üdv,
Oisin

If I saw my son Osgar and God hand to hand on the Hill of the Fiana, my son put down, I'd say that God is a strong Man!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 9 hónapja #333274 Írta: Ankalimon
Ankalimon válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Pheadra:
Iluvatar mindenhatóságát korlátozó állítás lenne, ha azt feltételeznénk, hogy nincs jelen "mindenhol", bármit is jelent a "jelen lenni" és a "mindenhol" kifejezés.

Oisin:
Igen ezek érdekes elméletek (még ha nem is tartoznak az uralkodó teóriák közé). Azonban meg kell említenem, hogy a jelen diskurzus szempontjából meghatározó metafizikai/ontológiai értelemben az "anyag és energiamentes vákum" nem számít "semminek", hiszen ez egy a tér-idő struktúrába illeszkedő konstrukció. (A tolkieni Void téren és időn kívüli létező.)


Az igazság a kis álom, amelyben az én elgondolja a világot.
A valóság a nagy álom, amelyben Isten gondolja önmagát.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 9 hónapja #332230 Írta: Oisin
Oisin válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Sziasztok,

Érdekes, hogy mára - végre-valahára - a fizika is eljutott ehhez az alapvető problémához, amivel amúgy már az ókori görög, kínai, stb. filozófusok is elég komolyan foglalkoztak.

A nullponti energiára gondolok, ami valami olyasmit jelent, hogy az abszolút semmiből (anyag és energiamentes vákuumból) folyamatosan részecske-antirészecske párok keletkeznek, amik eléggé rövid életűek, mert ha találkoznak, kioltják egymást, csakhogy energiafelszabadulás kiséretében! Tehát a semmiből folyamatosan energia keletkezik, vagy inkább úgy mondanám, áramlik be a világunkba. Sőt, bizonyos újabb elméletek szerint nemcsak energia, hanem információ is, ui. ez az energia, ha jól értem, valamiféle (elég alacsony szintű) rendezettséget, mintázatot is mutat. Tehát: a semmi valójában nem is semmi! Érdekes?

Üdv,
Oisin

Ankalimon írta: Az az állítás, hogy "a Void a létezés antitézise", ellentmondásos, hiszen az állítás formája valamiféle létezést tulajdonít valaminek, ami tartalmát tekintve nem tartozik a létezők közé.
Ha el akarjuk kerülni ezt a nehezen feloldható antinómiát, akkor célszerűbb így fogalmazni: a Void (Üresség) a teremtett dolgok, a strukturált létezők ellentéte. Ez az értelmezés tetejében sokkal pontosabban követi a tolkieni szövegek tartalmát.


If I saw my son Osgar and God hand to hand on the Hill of the Fiana, my son put down, I'd say that God is a strong Man!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #331861 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Nem lehet, hogy a Void Iluvatar hiánya?

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #331838 Írta: Ankalimon
Ankalimon válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén

icke írta: Üdvözletem!

Ery: ezt írtam is, de ha abból indulunk ki, hogy a Void minden létezés hiánya - mondhatni a létezés antitézise, csak hogy keverjem a fogalmakat :D -, akkor hogy képes gondolkodni, cselekedni, hogy rendelkezhet érzelmekkel? Ezért írtam, hogy csak félig-meddig kanonizált koncepciókról van szó, Tolkien láthatóan nem foglalkozott eleget ezzel a kérdéskörrel.

icke


Ugye a létezés egy meglehetősen komplex fogalom, sok-sok problémával (lásd: létezik-e a nem létező).
Az az állítás, hogy "a Void a létezés antitézise", ellentmondásos, hiszen az állítás formája valamiféle létezést tulajdonít valaminek, ami tartalmát tekintve nem tartozik a létezők közé.

Ha el akarjuk kerülni ezt a nehezen feloldható antinómiát, akkor célszerűbb így fogalmazni: a Void (Üresség) a teremtett dolgok, a strukturált létezők ellentéte. Ez az értelmezés tetejében sokkal pontosabban követi a tolkieni szövegek tartalmát.

A duális koncepció ebben a formában, jelentős részben a Void és az Olthatatlan Láng jelképezte teremtő erő közötti ellentétre épül, de nem közvetlenül Eru és az Üresség közötti ellentétre. Persze, mivel Tolkien soha sehol nem dolgozta ki, vagy legalábbis nem fejtette ki Eru és a Void közötti alá-fölé rendeltségi viszonyokat (melyik volt előbb, teremtette-e az egyik a másikat, stb.), a dualista világkép végső elemzése erősen hipotetikus, még akkor is ha a szövegek egyértelműen azt sugalják, hogy Eru erősebb hatalom, mint a Void.


Az igazság a kis álom, amelyben az én elgondolja a világot.
A valóság a nagy álom, amelyben Isten gondolja önmagát.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328992 Írta: Szméagol
Szméagol válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Valaki meg tudja nekem mondani, hogy milyen ünnepek voltak Rohanban? A hobbitokról olvastam, de arról sehol nem hallottam, hogy megemlkeztek volna bármilyen eseményről is a rohírok.

A hideg rögök tenyértörők, talpunkhoz komiszak. Sziklák, kövek: mint cont-rideg, nem eleven anyag.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328233 Írta: Tulkas
Tulkas válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Elrond a gyógyító képességét nagyrészban a Három Gyűrű egyikének, a Vilyának köszönhette.Hisz a Gyűrű Szövetségében is említi Elrond, hogy a tünde gyűrűk nem a hatalomszerzés miatt készültek, hanem "gyógyító és munkáskézre" vágytak a készítőik.Meg amúgy Lúthien leszármazottja is volt, aki pedig elég nagy hatalommal bírt.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328232 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén

A Szürke Zarándok írta: És Elrond? Ő nagy gyógyító volt, és mégsem volt nő, sőt harcolt is (egy időben).


De nem nagyon ;) Gil-Galad mellet is csak zászlóhordozó volt, ami, valljuk be, nem egyenlő a vérengzéssel ;)

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328212 Írta: A Szürke Zarándok
És Elrond? Ő nagy gyógyító volt, és mégsem volt nő, sőt harcolt is (egy időben).

"Ma már minden út görbe."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328175 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén

A Szürke Zarándok írta:

Phaedra/Namarie írta: Más: azt se feledd, hogy a tündéknél a nők és férfiak egyaránt harcoltak. A Gyűrű kersése pl. azt írja, hogy Galadriel is keményen harcolt Alqualondéban, hogy védje a telereket.


Igen? Ezt eddig nem is tudtam.

A Laws and Customs azt mondja, hogy a tünde férfiak és a (gyermektelen) nők közt nem volt akkora különbség erőben és gyorsaságban, mint az embereknél. De a gyógyítással többnyire a nők foglalkoztak, és a gyógyítók tartózkodtak a vadászattól és a háborútól (úgy tartották, hogy az ölés csökkenti a gyógyító erejüket). Így a tündéknél általában a nők csak végszükség esetén harcoltak.

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328145 Írta: A Szürke Zarándok

Phaedra/Namarie írta: valahol megállapítottuk, hogy a Valák közvetlenül nem harcoltak. viszont: ha valami gubanc volt, szerintem nem tettek különbséget nő és férfi között. A hatalmuk egyenlő volt, és mindenkinek megvolta a világban az arész, amiért ő felelt, vagy amit ő termtett- tehát biztos, hogy védték. Gondolj csak Yavannára, hogy megteremtette az enteket!


De akkor miért írja A szilmarilokban, hogy Tulkas fegyvere a puszta keze, vagy valami ilyesmi?

Phaedra/Namarie írta: Más: azt se feledd, hogy a tündéknél a nők és férfiak egyaránt harcoltak. A Gyűrű kersése pl. azt írja, hogy Galadriel is keményen harcolt Alqualondéban, hogy védje a telereket.


Igen? Ezt eddig nem is tudtam.

"Ma már minden út görbe."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #328139 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén

Tulkas írta: Én erre a kérdésedre pontos választ adni nem tudok, de szerintem a Melkor elleni harcban inkább 'természetfölötti erővel' harcolhattak, kiindulva a harcot követő pusztításból(mondjuk fegyverrel is biztos folyt a küzdelem).Hogy milyen alakban, arról fogalmam sincs, de én is megtoldanám a kérdéseidet a sajátommal:a női valák is részt vettek a harcokban?


valahol megállapítottuk, hogy a Valák közvetlenül nem harcoltak. viszont: ha valami gubanc volt, szerintem nem tettek különbséget nő és férfi között. A hatalmuk egyenlő volt, és mindenkinek megvolta a világban az arész, amiért ő felelt, vagy amit ő termtett- tehát biztos, hogy védték. Gondolj csak Yavannára, hogy megteremtette az enteket!

Más: azt se feledd, hogy a tündéknél a nők és férfiak egyaránt harcoltak. A Gyűrű kersése pl. azt írja, hogy Galadriel is keményen harcolt Alqualondéban, hogy védje a telereket.

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327981 Írta: A Szürke Zarándok
Hát igen, ez engem is foglalkoztat. De azt hiszem, hogy ha természetfeletti erővel folyt, akkor igenis részt vehettek.

"Ma már minden út görbe."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327970 Írta: Tulkas
Tulkas válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Én erre a kérdésedre pontos választ adni nem tudok, de szerintem a Melkor elleni harcban inkább 'természetfölötti erővel' harcolhattak, kiindulva a harcot követő pusztításból(mondjuk fegyverrel is biztos folyt a küzdelem).Hogy milyen alakban, arról fogalmam sincs, de én is megtoldanám a kérdéseidet a sajátommal:a női valák is részt vettek a harcokban?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327941 Írta: A Szürke Zarándok
Viszont hadd kérdezzem meg, hogy arról lehet-e valamit tudni, hogy amikor a valák harcoltak Melkorral, akkor ez hogy történt (milyen alakban, milyen módon: fegyverrel, vagy pusztán természetfeletti erővel)?

"Ma már minden út görbe."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327732 Írta: Tulkas
Tulkas válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Én úgy tudom, hogy az orkok csak Melkor megláncolásának a harmadik korában tüntek fel, tehát szerintem Utumno ostrománál nem lehettek ott.
De elnézést, hogyha tévedek. :oops:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327691 Írta: icke
icke válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Üdvözletem!

Persze, korábban maguk küzdöttek ellene; első alkalommal ugyebár Arda megformálásakor, amikor a küzdelem kimerült abban, hogy a valák igyekeztek létrehozni Ardát, Melkor pedig ezt akadályozta, ahol tudta; aztán másodjára Utumno ostrománál a valák (nem lévén más, aki küzdhetett volna) maguk győzték le Melkort (és esetleges orkjait és szörnyeit). Előző hozzászólásom és a vita kizárólag az Izzó Harag Háborújáról szólt :)

icke

ignis sum quae contra frigus ardet

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327690 Írta: A Szürke Zarándok
Mindenképpen elolvasom a vitát, amint lesz időm. De (furdal a kíváncsiság :D ) hadd kérdezzem meg még előtte, hogy ugye csak az utolsó csatában nem harcoltak a valák, amelyben Morgoth-t végleg legyőzték? Mert ott tényleg nem ír semmit Tolkien, hogy harcoltak volna, de az előzőeknél többüket név szerint is említi.

"Ma már minden út görbe."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327678 Írta: icke
icke válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Üdvözletem!

Nem, Tulkas és Oromë sem. Tolkien egyrészt nyilván említette volna őket név szerint is; másrészt ha ők mennek, valószínűleg nem Eönwë lesz a sereg vezére; harmadrészt a valák akkori Középföldével kapcsolatos hozzáállásához inkább a személyes távolmaradás illik. (Negyedrészt, kapcsolódva az elsőhöz: örök policy, hogy "amiről Tolkien nem írt, az nincs", vagyis ha nem írta le, hogy bármely vala részt vett volna az Izzó Harab Háborújában, akkor célszerű abból kiindulni, hogy nem vettek részt, és ellenérveket keresni.)
De olvassátok el a vitát, egész informatív :)
[size=9:cprwruvj]Ja, és stílszerűen 800.[/size]

icke

ignis sum quae contra frigus ardet

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327638 Írta: Tulkas
Tulkas válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Szerintem én..ööö...izé...Tulkas biztos részt vett a csatában, nem rá valna, ha kihagyna egy ilyet(meg szerintem ő volt az, aki az Izzó Harag Háborújának végén megkötözte Morgoth az Angainorral).Emellet Orome jelenlétét is valószínűnek tartom, hisz ő is elég harcos alkat volt, szívesen vadászott Melkor gonosz teremtményeire.Esteleg még Aule is szóba jöhet.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327626 Írta: Elryn
Elryn válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén

icke írta: Üdvözletem!

Volt erről egy vita annak idején, a konklúzió így hangzott:

Ninniach a 'Rejtélyek Középföldéről' topicban írta: Ezen még hosszasan elvitázhatunk, de egy biztos: maguk a valák nem voltak jelen a csatában (l. S, BoLT, Sm, MR ide vonatkozó részeit). Az már elképzelhetőbb, hogy a maiák közül néhányan részt vettek benne, mint ahogyan Eönwë is (mellesleg a földrajzi kataklizmában Melkor keze vastagon benne volt). És még egy érv arra, hogy a valák nem voltak ott: miért váltottak volna alakot pont a csatához (ez vonatkozik a maiákra is), amikor már régesrég "emberi" alakban lézetzek Valinorban?

Ha érdekel a teljes vita is, itt elolvashatod.

icke



Tulkas?

"Hajamba hét csillagot és szalmát tűztem én"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327592 Írta: icke
icke válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Üdvözletem!

Volt erről egy vita annak idején, a konklúzió így hangzott:

Ninniach a 'Rejtélyek Középföldéről' topicban írta: Ezen még hosszasan elvitázhatunk, de egy biztos: maguk a valák nem voltak jelen a csatában (l. S, BoLT, Sm, MR ide vonatkozó részeit). Az már elképzelhetőbb, hogy a maiák közül néhányan részt vettek benne, mint ahogyan Eönwë is (mellesleg a földrajzi kataklizmában Melkor keze vastagon benne volt). És még egy érv arra, hogy a valák nem voltak ott: miért váltottak volna alakot pont a csatához (ez vonatkozik a maiákra is), amikor már régesrég "emberi" alakban lézetzek Valinorban?

Ha érdekel a teljes vita is, itt elolvashatod.

icke

ignis sum quae contra frigus ardet

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
16 éve 10 hónapja #327589 Írta: A Szürke Zarándok
Egy kérdésem lenne, amely valahol felmerült. A valák mindegyike részt vett a Melkor elleni háború(k)ban, és ha igen, milyen alakban? Ugyanis elég nehéz elképzelni például Niennát, vagy Yavannát, amint harcol.

"Ma már minden út görbe."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
17 éve 2 hónapja #313967 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén

Xenosz írta:

Acho írta: mért,az esetleges ellensúly hiányában mi történhetett volna?a többiek közül fellázadt volna valaki?vagy túl unalmas lett volna minden?


Ez érdekes kérdés, mondhatnánk aztis, hogy igen, dögunalom lett volna rossz nélkül, ki ellen harcoltak volna meg ilyenek. De szerintem nem ez.

Eru mondta (sajnos nem emlékszem mikor, és kinek, de talán Ulmonak és Manwe-nek), hogy Melkor igyekszik tönkretenni, megrontani mindent. Megalkotta a tűző forróságot és a fagyos hideget, hogy rosszat tegyen vele. De nézzétek, a tűz felforralja a vizet és felhők lesznek, eső esik. A hideg megfagyasztja a vizet és hó lesz. Minden amit tesz, csak az én dicsőségemet fogja hirdetni!

Igaz hogy ez nem idézés, de valami hasonlót mondott, ha jól emlékszem.


Egy gondolat: mennyire rárímel ez arar a keresztény gonsdolatra, hogy minden, ami történik, Isten akaratából való, és egy végső, nagy jót szolgál, csak mi, korlátos voltunknál fogva, nem látjuk át a magasabb törvényszerűségeket.

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
17 éve 3 hónapja #313403 Írta: Nóli i linantea

Fingolfin írta: Ezt nemtudtam melyik topicba írjam de emellet döntöttem....
Asszem kezdek megőrülni ma suliban a görög istenek ismételtük és én zeusz helyet véletlenül Manwe-t mnodtam :oops: :wink: 8O

OFF[size=9:2z1fbfw3]Ajánlom következő esetben a Közösség/Beszélgetős topicot...[/size]ON

If I promise not to kill you, can I have a hug?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
17 éve 3 hónapja #313324 Írta: Xenosz
Xenosz válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén

Acho írta: mért,az esetleges ellensúly hiányában mi történhetett volna?a többiek közül fellázadt volna valaki?vagy túl unalmas lett volna minden?


Ez érdekes kérdés, mondhatnánk aztis, hogy igen, dögunalom lett volna rossz nélkül, ki ellen harcoltak volna meg ilyenek. De szerintem nem ez.

Eru mondta (sajnos nem emlékszem mikor, és kinek, de talán Ulmonak és Manwe-nek), hogy Melkor igyekszik tönkretenni, megrontani mindent. Megalkotta a tűző forróságot és a fagyos hideget, hogy rosszat tegyen vele. De nézzétek, a tűz felforralja a vizet és felhők lesznek, eső esik. A hideg megfagyasztja a vizet és hó lesz. Minden amit tesz, csak az én dicsőségemet fogja hirdetni!

Igaz hogy ez nem idézés, de valami hasonlót mondott, ha jól emlékszem.

"One Ring to rule them all
One Ring to find them
One Ring to bring them all
and in the darkness bind them..."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
17 éve 3 hónapja - 16 éve 6 hónapja #313311 Írta: Acho
Acho válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
oké! bocs... :oops:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
17 éve 3 hónapja #313308 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
Acho, kérlek, előbb olvasd el A szilmarilokat is, és utána kérdezz! Minek magyarázzunk bármit is, ha nincs meg a biztos alapod, amire építhetsz?

Tudom, hatalmas nagy elitizmus, de ezen a fórumon nem szokás olyasmiket kérdezni, amelyek A Hobbit (A babó), A Gyűrűk Ura vagy A szilmarilok lapjain egyértelműen és világosan le vannak írva.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
17 éve 3 hónapja #313304 Írta: Acho
Acho válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén
mért,az esetleges ellensúly hiányában mi történhetett volna?a többiek közül fellázadt volna valaki?vagy túl unalmas lett volna minden?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
17 éve 3 hónapja #313281 Írta: Celebrom
Celebrom válaszolt a következő témában: Mitológia, vallás, filozófia Középföldén

Acho írta: hát igen.viszont nálam a dualista rendszerben két egyenlő fél van. és szerintem azért ez itt így nem igaz.másrészt,pedigakkor Illúvatar szándékosan teremtett volna magának egy ellenfelet?


Nem maga ellen teremtette , hnem úgymond a többi Ainu ellen h valamifajta egyensúlyt hozzon létre.

"Férfi-e az ki nem teszi jobbá a világot?!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.619 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére