Milyen az ártatlanság állapota nem gyermeki hanem felnőtt tudattal. Erre gondoltam. De maradjunk tolkiennél

Mandos beküldte: <!-- l --><a class="postlink-local" href="tolkien.hu/forum/viewtopic.php?f=3&t=39&p=336912#p336912">viewtopic.php?f=3&t=39&p=336912#p336912<!-- l -->
(Kint volt valahol az írások közt is a főoldalon, de azóta költözött is + át is alakult az oldal, szóval a régi dolgokat elég nehéz megtalálni.)

Metaflora beküldte:
vicces kérdés de komolyabban: ugye a mitológia (ilyen módon a teremtéstörténet is)egyfajta ideális állapot visszanézése, tehát nem az a fő kérdés, milyen lehetett felnőttnek lenni hanem esetleg:
-milyen volt az ártatlanság és bűntelenség állapota?
-milyen volt elsőnek lenni?
-milyen volt mindezt elveszteni

szerintem az összes aranykor-mítoszban ez cseng vissza folyton.
Ardán hová mennék, melyik korba? Törpök csarnokai, Khazad-dum, vagy Belegost

egyéb: hallok Mandos apokaliptikusabb (&egyéb) jóslatairól és sok nem ugrik be, ami esetleg csak jegyzetekben bukkan föl, pár linket tudni adni valaki? (tudom, ez ezzel a nickkel kissé "ciki" )

Na milyen? Egyáltalán mit fejez ez ki? Szerintem valami olyasmit, hogy bizonyos értelemben készen jövünk a világra, tehát már egy kisbabának is van jelleme.
Az elveszett mesék könyvében vannak részek amelyek konkrétabban szólnak az ébredésről, bár az még egy másik középfölde de azértadhat némi útravalót a kérdéshez:)
Egyébként humoros megoldások is érdekelnek:)

Milyen lehetett Ádámnak és Évának megteremtődni felnőttként?

Vajon mikor felébredtek Iluvatar gyermekei, hogyan érezhették magukat? Milyen lehet egy ilyen gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra felébredő kifejlett felnőtt(!) emberi tudatnak. Hogy hirtelen egyszerre éri őket az a sok benyomás és mindezt rögtön egy tiszta éber tudattal befogadni (nem gyerekként ébredtek fel...).
Elég kemény lehetett. De elképzelhetőnek tartom, és ez már messze kivezet a Tolkien alkotta keretekből, hogy a tudatuk lassan ébredezett csak fel...
Hogyan viselkedhettek? Mennyi idő alatt tanulhattak meg beszélni, hogyan alakult ki az egész. Érdemes ezen gondolkodni mert rendkívűl izgalmas kérdés.
Érdekel a meglátásotok!
Én még gondolkodom rajta... Majd megírom mire jutottam...

Hogyan fértek el Valinorban? Egy klasszikus kérdés... Nem lesz elegáns a hivatkozás, de: valaki hozzáértő (itt a fórumon) mondta nekem egyszer, hogy Valinor formálható, tehát a területe "változtatható", nagyobbítható.

Gyermekszületés: Galadrielnek is elég későre lett(ek) gyermeke(i), nyilván, mert egyfelől nem voltak adottak a feltételek, másfelől meg hát elég nehezen talált magának párt. Szerintem a tündék ötvenszer is meggondolják, hogy mikor és kivel házasodjanak, és az, hogy ezt x éves kor körül "illik" elintézni, nem nagyon befolyásolja őket.

Gandalf beküldte: Én is ugyanebből a forrásból indultam ki, de hogy ez látsszon is, most elmondom ugyanezt még egyszer, sokkal hosszabban és sok idézettel (minden dőlt betűs angol nyelvű rész az általad említettből való)
De asszem az is ritkaságnak számított, hogy egyáltalán ne legyen gyerek (legalábbis a házasság elég alapnak tűnik, pl. hogy Galadriel rákérdez Finrodnál, hogy miért is nem házas, meg le is van írva, hogy "Marriage, save for rare ill chances or strange fates, was the natural course of life for all the Eldar." - hogy a gyerek nélküli házasság mennyire volt szokás, azt nem tudom), tehát Valinorban, ahol nyugi van és nem akadályoz háború, mondjuk számolhatunk két gyerekkel ("They had few children ... there were seldom more than four children in any house, and the number grew less as ages passed."), tehát minden generáció kb. ugyanannyi tündéből áll. Hogy "évszázadokon keresztül nem volt semmi nemzőkedvük" (amit te mondtál), az azután következett, hogy "mindezt a hosszú élethez képest viszonylag hamar elintézték" (amit én mondtam), tehát az új generáció nagyon gyorsan következett az előző után.
"The Eldar wedded for the most part in their youth and soon after their fiftieth year. ... It might be tought that, since the Eldar do not (as Men deem) grow old in body, they may bring forth children at any time in the ages of their lives. But this is not so."
Namármost hogy a "nagyon gyors" mi, az már nehezebb kérdés: "But at whatever age they married, their children were born within a short space of years after their wedding. (Short as the Eldar reckoned time. In mortal count there was often a long interval between the wedding and the first child-birth, and even longer between child and child.)" Szóval nem tudom, mi az, ami az eldáknak rövid idő, az embereknek meg hosszú. Mindenesetre az a sok ezer év, amit eltöltöttek Valinorban, az biztos az eldáknak is hosszú.
És ha úgy lenne, hogy a hosszú életük során valamikor megszületik az a két gyerek, akkor nem lennének sokan. De ezek szerint az első pár száz évben megszületik, és akkor száz év múlva már azoknak is gyerekeik vannak, és így tovább, pont azért, mert az életük nagy részében nem születik gyerekük, ebből szerintem az következik, hogy nagyon gyorsan születnek új generációk, és, ahogy már az előbb is mondtam, "akkor iszonyat sokan kell lenniük." Vagyis ha minden generációban kb. ugyanannyian vannak. Ha jelentősen kevesebben, akkor pedig generációból ugyanolyan hamar ugyanolyan sok lesz, csak egyre kevesebb gyerekkel, és a végén ott tartanak, hogy az utolsó generációban már csak egyvalaki van, és elmegy Tol Eresseára, hátha ott még talál férjet/feleséget. (Vagyis jogos az eredeti kérdés, lehet, hogy tényleg nem születtek gyerekek a későbbi korokban...) Vagy én értem rosszul?

Áh, a tündéknél nagyon kevés gyerek született, a közismert kivétel-családok ritkaságnak számítottak, és évszázadokon keresztül nem volt semmiféle nemzőkedvük. Forrás: Laws & Customs among the Eldars

Túlnépesedés, élelmiszer-ellátási problémák, környezetszennyezés, társadalmi modell felbomlása, intellektuális fordulat, nyelvi elkülönülés, családi feszültségek, multi-generációs szakadék - és mindezt erőszak nélkül megoldani. Szép lehetett.

Alew

Nem tudom, nekem ez az egész nagyon furán hangzik, hogy a tündéknél szokás volt, hogy legyen házasság meg gyerekek, de mindezt a hosszú élethez képest viszonylag hamar elintézték, mert akkor legrosszabb esetben is száz évenként születik egy új generáció, miközben sok-sok ezer éven át ott élnek... akkor iszonyat sokan kell lenniük.

És elfétek ott? Egy idő után már elég sokan lehettek akkor. Bár ha jobban belegondolok, a történelem elején, csak egy nagyon kis területen laktak pár városban a tündék. Szal szerintem egy darabig biztos lehetett szaporodni

Gondolom, igen, születtek.

Minden kedves topiklátogatónak és minden szerettüknek áldott, boldog, békés Karácsonyt kívánok!!

Én Valinort nézném meg, A Fák fényét, meg Melkor ármánykodásait. Hogy éri el célját, mert erről nem sok szó esik. Olyan egyértelműnek tetszik, hogy a gonosz ilyen "könnyen" célba ér, valahogy hiteles vagy ismerős számunkra a dolog a való világból:) Pedig ha jobban belegondolok épp ez lenne az izgalmas részletesebben kifejteni, hogyan történt a dolog.
Meg a későbbi korokban, milyen lehetett Valinorba élni, amikor már nem voltak meg a fák.
Születtek egyébként a későbbi korokban is gyerekek valinorban? 3-ad kor után?

Azon gondolkodtam, hogy minden mitológiában van egy ún. "aranykor", vagy egy olyan terület, ami utána az emberek vágyakoznak.

Ti melyik mitológia melyik területére, időszakába mennétek el, ha lehetne? Akár bekukucskálni is.. Valinorba szeretnétek eljutni? Miért?

Finwe beküldte: Igen.

Észrevételem kritikátlan...Mi ez a Celebrian dolog? Az orkok itt fogják el vagy mi?

Nézzük csak:Tolkien (avagy Frodó) beküldte: A hóförgeteg alighanem irányított dolog, méghozzá Caradhras, "a Kegyetlen" irányítja, ha hihetünk a fentieknek. A fejezet szövege amúgy máshol is, elbeszélő módban is őt személyesíti meg, és nemigen utal arra, hogy valaki más irányítaná.

Caradhras: a hóförgeteg (a regény alapján) nem inkább irányított dolog? (Amúgy a Caradhras elég veszélyes egy hegy, gondoljunk csk Celebrian esetére.)

Neruo beküldte: Bár nem tartom tökéletesnek az említett írást, (mi több, van benne némi tárgyi tévedéses csúsztatás is) attól tartok, hogy félreérted Tolkien hozzáállását.
Szerintem a természet önálló, öntörvényű szereplő, amit időnként ilyen vagy olyan módszerekkel rávesznek dolgokra. Elrond kétségkívül parancsol a Brúinennek, akkor árad meg amikor ő akarja, de még ezzel sem él vissza, ezt sem használja a saját kényére-kedvére, csak akkor amikor a szükség úgy hozza.
Galadriel Lothlórieni uralma pedig még ennél is sokkal finomabb. A Nenya lelassítja az időt, visszahozza az Első Kor hangulatát, de nem a természet ellenére (ne feledjük, a fáknak van hangja a tiltakozásra, hogyha van aki meghallja - és a tündék meghallják). Szó sincs irányításról, inkább közös beleegyezéssel történő szövetségről.
Bombadil még érdekesebb, mert ő ki is mondja, hogy nem gazdája senkinek, van ugyan hatalma, amit ha kell használ is, de alapvetően akkor boldog ha minden ott nő ahol akar - és ezzel nem tesz kárt másokban.
Aztán ottvannak a természet teljesen önálló, bárki által tapasztalható megnyilvánulásai - a Caradhras és Fangorn.
A Caradhrasnak nem parancsol senki, nem a Gyűrűt akarja eltávolítani magáról, egyszerűen viharos kedve van.
A Fangornnak sem parancsol senki, és ha emlékszel először megijednek tőle a hobbitok, (pedig Trufa és a Borbakok át-átjártak az Öregerdőbe is, tehát annyira nem ismeretlen számukra egy a szokásosnál elevenebb erdő) és pont a természethez való kötődésük az, ami miatt nem rémülnek teljesen halálra. Az pedig, hogy irányítják Szilszakállt, erős túlzás. A filmben igen, kétségtelen, hogy a "menjünk Északnak, hogy Szilszakáll lássa, mekkora a baj" eléggé becsapás szagú - nade a könyvben erről szó sincs. A könyvben ők csak az utolsó csepp a pohárban.

Az időjárás - elég sok szó esik róla, szenvednek eleget az őszi indulástól, majd a téli továbbindulástól, hogy aztán a Caradhrasról ne is beszéljünk. Igaz, meg nem fázik senki, de kis híján megfagynak. (Amúgy alapvetően nem ismerjük Középfölde időjárását, csak a Gyűrűk Urából, ebből pedig az derül ki, hogy a hó és a fagy annyira délen ahol Eregion van például, még decemberben és januárban sem általános) Én úgy emlékszem elég részletesen le van írva, hogy mikor milyen idő van és ez milyen hatással van az utazókra.

Neruo beküldte: Ez nem róható fel hibának, mert a gyűrű kényszeríti erre.



A Szilszakáll-részhez pedig: ott sem a hobitok irányították őket, mert Szilszakáll bármikor nemet mondhatott volna. Ők csak híreket hoztak a külvilágból, ami alapján az entek így döntöttek.

Én nem ezzel az írással kapcsolatban tennék észrevételeket, hanem azzal kapcsolatban, amit a kezdőoldalon láttam ("A mitológia és a természet kapcsolata"). Elgondolkodtató volt több síkon is. Egyrészt, hogy melyik topikba írjam a véleményemet (nehezen kitaláltam, hogy ide), másrészt maga a téma.

Észrevételem kritikus. A szerző leírja a tanulmány elején, hogy milyen fontos szerepet játszik a különböző népek mitológiájában a természet (mint ahogy bármilyen vallásban, vagy egyáltalán bármilyen emberi kultúrában). És ezt a "természetfontosságot" megpróbálja párhuzamosan Tolkiennél is vizsgálni. És számomra mindebből az derült ki, hogy Tolkiennél a természet _nem_ játszik fontos szerepet -- legalábbis nem úgy, mint az emberi mitológiákban. Erről eddig nem godnolkodtam, de felettébb érdekes.

Nem támasztom alá oldalszámokkal érvelésemet, mert sokáig tartana minden állításomra példát találni, és ellenpéldát keresni. De véleményem szerint Tolkiennél a természet kétféleképpen fordul elő a fő történetekben: 1) valami múzeumi tárgy, amit csak csodálni lehet és érinthetetlen, 2) eszközként. És én azt gondolom, hogy utóbbi nem szép dolog Tolkientől, hiszen mindenki, aki közelebbi kapcsolatba kerül a természettel a fő történetekben irányítja azt. De még a megyei "tisztiszolga" Samu is, amikor visszatérve a Megyébe némi virágtápos földdel és génmódosított maggal meggyorsítja a Megye újjáépülését. Nem, a természet nem lázad föl a jó pártfogójaként a Caradhrason más hatalmak ellen. A természet nem lázad föl Szarumán természetpusztítása ellen (Vasudvardban, vagy a megyében), csak akkor, amikor egy irányítót (Szilszakáll) meggyőznek a hobbitok (!!! a falusi, mezőgazdász nép irányítja a természetet, ahelyett, hogy félne tőle??) arról, hogy (egyébként céljük érdekében) pusztítsa el Vasudvardot. A természet vakon tűri, hogy irányítsák. Találkozunk azzal a főszövegekben, hogy a természet magától működik? Megtartja a ritmusát, lehullatja leveleit. Lórienben sem akkor teszi ezt, amikor kellene, mert irányítva van. Megszűnik az uralom felette, akkor jól viselkedve visszaáll Lórienben is eredeti "munkájához". Érdekel bárkit is a Gyűrűk Urában, hogy milyen évszak van, lehet-e nagy kalandokra vállalkozni (mert mondjuk saras az út)? Nem. Frodóék Szeptemberben indulnak Völgyzugoly felé (sár), és december 25-én indulnak el Völgyzugolyból, mégsem fagynak meg. A Szövetség februárban szétválik, Samu úszik egyet a folyóban, mégsem kap a hidegtől tüdőgyulladást (jó ez délebbre van). Igen, Helmnél, és Arveduinál, meg a Megyére támadó farkasoknál a gonosz tél kárt okozott -- de gondolom Lórienben akkor is átsejlő lenge hálóingben libegtek a tündék ide-oda, lembast rágcsálva és csermely-koktélt szürcsölve.

Hol van ez attól az alázattól, amit az emberiség tanusított a természet irányában (talán mostanában már nem)? De főleg hol van ez attól a természetképtől, ami megjelenik a hagyományokban, és mitológiákban?

Ha nem baj, inkább az írásról beszélgessetek! (Miért rossz/jó, mi az ami tetszik, nem tetszik, stb.)

Ez pedig alapvetően ide tartozik, nekem jól is jött:) Inkább a nemszeretem beszólások a spamek nem? Most nem piszkálódásból vagy rossz szándékból de tényleg

deposi beküldte: Alapvetően nem szeretem az ilyen spam jellegű bejegyzéseket.

Szeretnék ajánlani egy a netre újonan felkerült írást:

Hit és fantázia A Gyűrűk Urában: a katolikus Tolkien és Peter Jackson filmtrilógiája

http://www.depositum.hu/film/gyurukura.html

Nos, mandos második jóslata, ha jól emléxem, azt is mondja, hogy a tündék minden halottja feltámad, az emberek meg ott ülnek Eru lábai előtt, a Mythopoeia pedig azt, hogy "mind mind közül választ majd társat"

vagyis: ennek értelmében egy hatalmas, fényben úszó boldogságos, szép, nyugodt hely lesz a világ. ha belegondolsz, majd' minden vallás, mitológia apokaliptikus elemmel zár, ami egfajta boldogságot hirdet, de azt nem mondja, mit is fognak Isten/Eru közelében csinálni a népek.

ha Arda újraformálódik, szerintem értelemszerű, hogy a tündék újra másodteremtenek majd... ))

Én egy huszárvágással áttérnék egy másik témára, mer ezt már ki is veséztük. Tudniillik Tolkiennek volt valami olyan kijelentése (ha tudja valaki hol, szóljon) hogy azért sem fejezte be a Mitológiát mert nem akarta megölni a tündéket, mert ugye miután középföldi történelmük lezárult, ugy mond "holt anyag" lett belőlük. Ti mit gondoltok erről?

Most egy picikét úgy gondolkozom mintha megpróbálnék mondjuk Tolkien alkotótársa lenni és egy más szemszögből megírni a történetét, vagy legalábbis felelni rá.

Tolkien a tündéket szerintem nagyon erőteljesen azonosította kultúrájukkal, történelmükkel, nyelvükkel és annyira kevéssé dolgozott ki karaktereket (nem is a figurák, hanem a világ a főszereplője - főleg a Szilmariloknak), továbbá az egész lényük egy konkrétan meghatározott világhoz kötődik, amely keleten egyre inkább bemocskolódott és végül teljesen elszürkült (bár nyugaton konzerválva él), és ezt sírják vissza, és lelki értelemben itt is élnek, ez a kötődés a lételemük. Ardához, kezük munkájához való ragaszkodásuk annyira mély (és ez teljességgel meg is határozza identitásukat), hogy ebben a formában, ahogy Tolkien tette talán valóban nem igazán lehetne beszélni a tündéknek (mármint ugyanazoknak a személyeknek) mondjuk az Új Ardára való születéséről, hisz ha megfigyelitek az egész nyelvezetnek épp az a lényege, hogy az egész a távoli múlt történése, és mennyire fájdalmas hogy vége, nem is valóság csak emlék, és a tündék ennek az emlékvilágnak a lakói és mintha életükben is ennek a tudata dominálna, annak a fájdalma, hogy minden szépség elvész (kivéve persze Nyugatot, de a fájdalmas emlékektől, Arda romlottságától ott sem szabadulhatnak.)
A megtisztulás (a mindenségé) pedig csak katarzis árán lehetséges, az pedig ha a tündékkel megesne csak egy más nyelvezettel lehetne bemutatni, amely az emlékek mellett a megújulásnak is értelmet mutat, és nem úgy fogja fel az életet, hogy egyre csak süllyedünk, egyre csak szürkül minden, és csak az számít amit egykor megszerettünk, úgy abban a formában. Hanem mondjuk rádöbbent a tündék valódi értékére, az erkölcsi tartásra, a csodálkozás képességére, amelyben ott rejlik a megújulás lehetősége is.

De ebben sem vagyok biztos, hisz Mandos próféciája szimplán megemlíti, hogy a valák megfiatalodnak a fényben... Ugyanennyi erővel ugyanez a tündékkel is megtörténhetne, hisz nem sokban különböznek idősebb testvéreiktől. Így is belehetett volna fejezni a Mítoszt. Talán.

Namarie beküldte: A gyerekszobába vándorló bútorokra gondolsz?

Érdekes, talán kellőképpen műveletlen vagyok irodalom terén, de nekem eszembe nem jut toposzokat, archetípusokat és más hasonlókat olvasni Tolkien történeteiben. Én mítoszokat, vagy, ha úgy tetszik, meséket olvasok, egyfajta alternatív valóság történelmét. És a történelem, ha kellőképpen távoli, mindig nagyon meg tud fogni. (A közelmúlt történelme túl át van politizálva, az inkább bosszant.)
Tolkien abban emelkedik ki számomra a többi nagy mesélőtől, hogy 3D-s szövegeket írt. Szerintem ezt ki is kellene fejtenem... Hmm. Remélem, hogy érthető lesz.
Arra gondolok ez alatt, hogy a tolkieni történeteknek nem csak egy narrációja van, hanem ott áll mögöttük egy világ, ami aprólékosan megismerhető, és ennek a világnak van egy története, ami az éppen olvasott történet mögött van, és kvázi támogatja azt. És akkor még ott van egy harmadik dimenziója is: maguknak a narrációknak is van egy története, amit ugyan nem ismerek még eléggé, de már a vele való találkozás is izgalmassá tette az egészet.
Számomra a tolkieni mítoszkör részben irodalmi élmény, részben egy meglehetősen idealista tudós eszméinek vetülete, amit éppen a leplezetlen idealizmusa miatt nagyon lehet szeretni. Részben pedig - talán a kiváló filológus hatása miatt - a szövegek mindig azt az érzetet keltik bennem, hogy nem egy valaki által írott szövegről van szó, hanem egy régi szövegről - és a régi szövegeket, amelyek korokon át formálódtak, és az eredeti szerzőjük valószínűleg csak nyomokban ismerne rá, imádom. Ez fogott meg annak idején az ókori Mezopotámia irodalmi hagyatékában is, és ez bűvöl el az egyiptomi irodalomban is. Valahogy Tolkien nálam beleillik ebbe a sorba. És mindenkit kérek, hogy ne akarjon meggyőzni az ellenkezőjéről, mert ez egy csak rám igaz, szubjektív igazság, mint az, hogy szeretem-e a spenótot.

Nos, számomra eléggé bonyolult a dolog.. két oldalról közelítem meg a dolgot: az egyik egy mezei olvasó, gondolkodó ember véleménye, a másik pedig az irodalmár- filozofálóé. Kezdem az utóbbival: toposzok, mese- és szövegkincsek jelennek meg bennük, amik évszázadokon át tartják magukat, és búvópatakként a felszínre törnek, és örökké folytatódnak, továbbélnek más szövegekben- ez teljesen nyomon követhető. Most nem akarom itt sorolni, hogy melyik hol, és emlékszünk a Professzor szavaira...

Amit emberileg jelentenek: a világ egyik csodái, amiket évszázadok óta hordozunk magunkban, még akkor is, ha talán nem simerjük őket. Mindig elmondanak valamit, és számomra a mesékben, elbeszélésekben nagyon mély igazságtartalom, vagy akár történelmi tény is rejttőzik. (Pl: Iliász- Schliemann Henrik és a trójai ásatások.)Valahol ezek rólunk (is) szólnak. A mítoszokat tiszeteletben tartom, már csak azért is, mert sok esetben vallási dolgokat tükröznek, és én kötelességemnek érzem, hogy más vallását, mégha az letűnt is, tiszteletben tartsam.

Számomra, ha olvasom őket, úgy elvenednek ment, mintha egy tünde dalnokot hallgatnék.

Tolkien: mindig boldoggá tesz, ha olvasom, de egyfajta édesbús érzés jön elő. Mivel általa ismerhetlek Titeket, meg a világának nagyszerű és kevésbé nagyszerű hőseit, így aktívan benne van az életembe. Most, a táborra készülődve olvasom újra a szilmarilokat, a kedvenc részem a Valaquenta. és valahogy magánemberként, szívvel olvasom. Azt hiszem, most, jelen pillanatban nem a szövegelemzés a fontos, hanem az öröm, amit ad és közvetít ez a szöveg.

Igen, én is ámulok a Valákkal együtt, amikor arról ír Tolkien, hogy milyen csodálattal tölti el őket a teremtett világ, és mellé gondolom Adiemus zenéjét, és szeretnék a Féynben lakozni. Aztán tegnap gimli szavaira gondoltam, hogy vajon rám mennyire igazak? Vajon vállaltam-e volna a Fény Úrnőjével való szemtől szembe állást, egy kvázi- Valinorban való időzést, vagy akéár valinort is, ha tudtam volna, hogy a búcsú így fog fájni? A válaszom: igen.

Miért: közetetk sokat örülök, noha minden hosszabb távú találkozás- kár is titkolnom, hiszen látjátok- fergeteges sírásba torkollik. Mert annyira boldog vagyok, és annyira hálás vagyok Istennek, hogy tudást szedhetek fel, hogy Veletek lehetek.

Régebben a fájdalmamat sírtam ki Közettek, és enyhült is, hála Istennek.

MOST alapvetően érzelmileg állok a mítoszokhoz, és Tolkienhez, és MOST hatalmas érzelmi töltetet jelent a számomra. Persze nemsokára az értelem is színre lép...

Nekem ebben a pillanatban ezt jelenti.. Ha nem baj, egy év múlva újra felteszem ezt a kérdést - szerintem érdemes átgondolni, legalább addig is egy kicsit többet figyelünk magunkra.