Titkos tanácskozások (Előkészületek)

Több
15 éve 9 hónapja #364475 Írta: Caladril
Caladril válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
a fehér jó, de arra szeretnek menni a bogarak lol mondjuk, jobb, mint a sárga :D de nagyon jó lesz, már most érzem :)

Békesség a harag fölött
Becsület a gyűlőlet fölött
Erő a félelem fölött.
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364430 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Kincső: örülök, hogy örülsz!!!!!!

Igen, mindent megkaptam, köszönöm, ma este intézkedem.

Színek: én tudom, én minden tudok, amit csak lehet, de nagyon- nagyon szépen megkérek mindenkit, csak egytelen egy színt ne akarjatok: feketét. Valami irgamatlanul utálom, és képtelen vagyok viselni. Elnézést.
De ha netán többségbe kerül, akkor eddig mindne táborban megoldottuk a problémát.

Fehér: nem feltétlenül ez kellene legyen az alap, de lehet kiegészítő szan. Amúgy meg volt már olyan, hogy két csapatnak is volt zöld alapszínű viselete, és ezt egyediesítették.

Azért is maradnéjk a fehér mellett, mert melegben és napon ez kifejezetten jól jön.

lehetne valami kis jelvényt is eszkábálni, akár sógyurmából, akár kis textildarabokat összevarni, a lényeg, hogy ne vegyen el sok időt, esetleg előre is le lehet gyártani, ha vállalja valaki.

Ruhánál is ez a javaslato- ne legyen időigényes. Nem tudom, működőképesek-e a varrógépek, de ha kézzel kell szegni, hát megtanulunk kézimunkázni. Izé.. tündék révén visszaemlékezünk rá, hogy hogy kell.

Címer: állatot nem akarunk a címerbe?

Ha szeretnétek, hétfőig összegyűjtök pár dolgot, ami szimbolikusan kapcsolatban van az emlékezettel. (Szimbólumok, versek, stb)

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364418 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Üdv Nam, örülök h. idetaláltál! :) Az e-mailemet is megkaptad? (rozmarin'kukac'freemail.hu-ra küldtem)

Sil: bezony, 12-en vagyunk efkúval és velem együtt. Szinte minden csapat ennyien van.

A Nap azért szerintem már nagyon messze áll a tündéktől, az már Másodszülött-szimbólum... (ja igen, aki nincs otthon a Szilmarilokban vagy ilyesmi, az sikítozzon ha nem érti az ilyeneket! ;) nemtom van-e ilyen, ha van semmi gond mert elmondjuk, de fölöslegesen nem magyaráznék :) )

És igen, a fehérre már pályáznak mások:

a többi csapvez tudósítása szerint eddig a köv. színekben gondolkodnak csapatok: fekete-ezüst, zöld, fehér, türkizkék, piros (mmint ez egy-egy olyan csapat színe ahol már eldőlni látszik).

azóta van még egy "vagy lila, vagy sötétzölden lila, vagy zölden fekete", de ez minket ahogy látom nem zavar. és remélem mindent észrevettem, mert kicsit gyorsan pörög a csapveztopic és sok a téma :P :mrgreen:

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364412 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Namarie: fehér alapszínű csapat állítólag már lesz.

Tényleg, összesen ugye 12-en vagyunk?

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364410 Írta: Namarie
Namarie válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Sziazstok!

A gondolataim ösvényeit jártam be, és felderengett benen valami, ami akár a csapatszínekhet is passzolhatna:

fehér meg még valami, mondjuk halványkék, vagy halványkék és ezüst kombinációja.

A Hold, mint jelkép, mint címermotívum nagyon jó lenne! Emlékezet, homály, stb. vagy a Nap, jelezve, hogy magunkra fogunk találni...

"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364357 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Tegnap este megpróbáltam formába önteni az elképzelésemet (értsd: címerterv), még dolgozok rajta, de talán ma kész leszek az első vázlattal.

Reggel eszembe jutott egy egészen vad ötlet arra, hogy hogy lehetne megoldani, hogy egységesek is legyünk, és mégis mindenki használhassa a kedvenc színeit. És még az emlékvesztettséghez is passzolna. De ezen is még gondolkodom, mielőtt beírom. (Ráadásul kell hozzá a címertervem is, különben nem látszik.)

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364341 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Tartottam tőle, ezért kérdeztem. Egyébként szimplán azt mondtam volna, hogy legyünk vidámak :P
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364338 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)

Metaflora írta: Kérdés még a kerethez: feltétlenül depressziósnak kell lennünk attól, hogy nincsenek emlékeink, vagy örülhetünk is neki?
Az élénk színekhez illene a gondtalan tünde-élet, akik csak úgy szeretik a világot, ahogy alapból nekik kell, és mivel nem emlékeznek a megkeserített évezredekre...


:arrow:

"Nem tudod, mióta vándorolsz. Ami megmaradt benned a múltadból, az a veled együtt vándorlók rongyos kis csapata, valami megmagyarázhatatlan szégyenérzet, a messziről titeket észrevevő idegeneknek az ijed, riadt tekintete, az ismeretlen tájak egybemosódó képsora, az éjszakák sötétje, a nappalok homályos emléke. Kietlen, elhagyatott vidékeken keresztül menekültetek be a korábban még biztonságosnak hitt rengeteg hívogató fái közé, remélve, hogy ott lesz egy zug, ahol meghúzhatjátok magatokat, és az erdő sötétjében lesz időtök átgondolni, kik is vagytok valójában, és miért vándoroltok minden emléketeket elveszítve. A fák azonban fenyegetően borultak fölétek, az ösvényeken többször eltévedtetek, s már napok óta étlen és szomjan bolyongtok a homályban."

Ez nem tűnik túl vidám alaphelyzetnek...

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364337 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Meta: a Homály nemcsak perzisztens amnéziával jár, hanem nyomasztó, félelemkeltő jelenség is ám :) Szóval most éppen nem vagyunk a legjobb hangulatban, csak épp az ennél jobb hangulatokra nem emlékszünk ;) Úgy is mondhatnám, hogy vekengünk. Próbáljuk nem erre alapozni a kollektív személyiségünket :) Készülhetünk arra, hogy ez az állapot el fog múlni (ha nem így lenne, az ééérdekes tábor lenne) :D Az is lehet, hogy a Homály előtt, ha volt egyáltalán olyan, valami még szörnyűbb dolog volt :D

code a rat the monster on doom in it
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364312 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Nem vagyok vega, nagyon szeretem a szalonnasütéskor zsírral lecsöpögtetett kenyeret, de magát a szalonnát nem eszem meg, a gulyást is szeretem, de olyat máskor is lehet enni, és könnyebb elszúrni, a paprikáskrumplit meg nem is nagyon kedvelem.

Kérdés még a kerethez: feltétlenül depressziósnak kell lennünk attól, hogy nincsenek emlékeink, vagy örülhetünk is neki?
Az élénk színekhez illene a gondtalan tünde-élet, akik csak úgy szeretik a világot, ahogy alapból nekik kell, és mivel nem emlékeznek a megkeserített évezredekre...
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364228 Írta: Caladril
Caladril válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
SZia!!
lehet, hogy tudnék hozni bográcsot de nem biztos, viszont akkor megkérdem.És nem vagyok vega :)

Békesség a harag fölött
Becsület a gyűlőlet fölött
Erő a félelem fölött.
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364227 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)

Kincső (Thilanna) írta: (pl. narancssárga, amit Maglor is fölvetett a Hold kapcsán)

A narancssárga speciel egy olyan szín, amivel engem ki lehet kergetni a világból. :lol: Díszítésnek, másik színek mellé elmegy, de ha lehet, ne ez legyen a fő szín.

Kincső (Thilanna) írta: :arrow: :arrow: zöld: ellenérv volt hogy "elcsépelt" (ez a bordóra is elhangzott), de a zöldnek is sok árnyalata van :)

Felmerült a szürke is, mint szín. Bár ezekkel vigyázni kell, mert a zöld általánosságban erdőtündés, a szürke meg túl direktben szürketüncös. De mindkettőnél lehet találni olyan árnyalatot/kombinációt, ami nem annyira egyértelműen kötődik konkrét néphez, és ami elmegy akár noldásnak is. (Én továbbra is a noldákat preferálom, dehát nincs semmilyen információnk arról, hogy kik vagyunk. Egyelőre még nyilván arról se, hogy egyáltalán létezik többféle tünde nép...)

Kincső (Thilanna) írta: c) kék/zöld alapon (gondolom akkor halványsárga)

Nem feltétlenül, lehet valami szürkés-ezüstös is. Az alap is lehet még szürke vagy szürkéskék is. És mind lehetséges elég sokféle árnyalatban.

Ja, és eszembe jutott ehhez egy medál-ötlet is: kreatív boltokban szoktak árulni kagylóból készült medálokat. Többféle színben kapható (ezüst, piros, zöld rémlik), kerek, gyöngyházas felületű, olyan 10-20 db lehet egy zacskóban. Arra lehetne festeni kis holdacskát akrilfestékkel. Szvsz tök egyszerű (gyakorlatilag semmi kézügyességet nem igényel), és jól nézne ki.

Kincső (Thilanna) írta: d) "elveszett hold a hegy mögött; körülötte minden szép, meg kis zölcség :D " by Maglor

:arrow: "Yavanna feneke" style. :P :lol:

Nem kötelező egyébként a holdas ötletemet továbbvinni, ez csak egy javaslat volt. Remélem, lesz még más is. (Mondjuk én a nagyobb létszámú csapatok híve vagyok, ha többen vagyunk, sokkal jobban lehet ötletelni.)

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364204 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Nohát, a másik fontos megbeszélnivalónk, hogy idén is lesz egy nap, amikor magunknak fogunk főzni. Tehetjük ezt bográcsban ill. nyárson/alufóliában (utóbbit inkább sütésnek hívják :P ). Kb. 5-6000 Ft-ot kapunk alapanyagokra (pl. hús, hagyma, krumpli, stb.), és tűzrakáshoz fát, illetve evéshez tányért-evőeszközt kapunk, de éles kést/késeket, bográcsot, állványt, vágódeszkát, fakanalat, stb... minden csapatnak magának kell hoznia.

Tehát a kérdések a következők:
1. van-e valakinek bográcsa (12 főre)?
2. el tudja-e hozni?
3. akarunk-e bográcsolni, vagy sütögetünk?
4. mit akarunk enni? :)

Ha már itt tartunk: van köztünk vega? :)

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364199 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Halihó!

Írtam emailt a többieknek, remélem lassan idetalálnak :) Ille Neked meg üdv itt :)

Szóval most már tábvezi szóval is tudjuk hogy nincsenek emlékeink... :roll: :P Persze lehet hogy majd lesznek valahogy a tábor során, de az külön poén ha mi tök másnak érezzük magunkat addigra :)

Tehát, amit tehetünk
:arrow: csapatnevet kitalálni
:arrow: valamiféle kezdeti identitást kitalálni, de ez inkább "OUT", azaz keretjátékon kívüli (ill. általános) tud lenni egyelőre szerintem
:arrow: mindenképp kellene csapatszín és/vagy jelvény, erre eddig voltak ötletek
:arrow: :arrow: a "technós" színek, de lényegében arról van szó, hogy valami élénk, a többi csapat által kevésbé preferált szín (pl. narancssárga, amit Maglor is fölvetett a Hold kapcsán)
:arrow: :arrow: bordó, aminek támogatói és ellenzői egyaránt akadtak (+ egy másik csapat pályázik a pirosra)
:arrow: :arrow: zöld: ellenérv volt hogy "elcsépelt" (ez a bordóra is elhangzott), de a zöldnek is sok árnyalata van :)
:arrow: :arrow: jelképnek eddig a félhold merült fel, a) vörös b) narancssárga c) kék/zöld alapon (gondolom akkor halványsárga) d) "elveszett hold a hegy mögött; körülötte minden szép, meg kis zölcség :D " by Maglor

Remélem semmit nem hagytam ki :) Ebből szerintem már össze lehet rakni valami egyedit, de ha van más ötlet, akár teljesen más vágányon elindulva, akkor mondjátok még! ;)

Írok mindjárt mégegy hsz-t, más megbeszélnivalók ügyében. :idea: :wink:

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364178 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)

Ille / Lórien írta: Szóval a csapat jellegét teljesen mi alakítjuk ki? Nincs semmi előzetes info? Kik vagyunk (azon kívül, hogy tündék), honnan jövünk stb. Még a nevünket se tudjuk?

Nincs, azt sem tudjátok, milyen tündék vagytok. Halvány emlékeitek vannak arról, mit jelenthet tündének lenni, arról, milyen érzés volt. Időérzéketek is Homályba vész: nem tudnátok megmondani, hogy hetek vagy hónapok, évek vagy évtizedek, évszázadok vagy évezredek óta bolyongtok-e. Olyan érzés, mintha a Homály, amely Titeket ért valamikor, egy bizonyos szinten még mindig elkísérne Benneteket, és elmétekre akarna telepedni.
Egyetlen egy név dereng fel múltatokból: Középfölde... igen, így hívhatják ezt a helyet, ahol jártok.

Csapatnevet kitalálhattok magatoknak, és akkor átnevezzük a topicot is. :)
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364175 Írta: Ille Lórien
Ille Lórien válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Üdv néktek!

Itt vagyok én is. Nézegettem az eddigi hozzászólásokat, úgyhogy azért nagyjából képben vagyok.
Szóval a csapat jellegét teljesen mi alakítjuk ki? Nincs semmi előzetes info? Kik vagyunk (azon kívül, hogy tündék), honnan jövünk stb. Még a nevünket se tudjuk?
Csapatszín: a bordó tetszik, bár már én is voltam egyszer bordó. (Meg piros, szürke és sötétkék is.) Esetleg világoskék vagy zöld (bár ilyen van már).
Hold: nekem tetszik az ötlet! Kékes/zöldes alapon jól mutatna, de pirosason valóban a török zászlóra emlékeztetne, úgyhogy nem biztos, hogy nyerő összeállítás.

"Elen síla lúmenn' omentielvo."
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #364009 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
(Melyiket? Minimum három cica volt benne. Egyébként én nagyon kevés részt láttam, mert nem volt itthon tévénk akkoriban.)
A vörössel meg a holddal még a végén törökök leszünk. (Nem ellenzésként) Nem akkor vörös a hold, ha vihar lesz? Ha minden szép, az jó.
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363997 Írta: Maglor
Maglor válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Lunáris prizma ereje, változtass át engem! :twisted: :D
/me nagggyon művelt... 8) én abból csak a cicát szerettem!

no mind1

a színekről sajna lövésem sincs... de a szürke talán nem került még elő... arra még a hold sem rossz. pláne a kelő hold, ami vörös, olykor narancsos árnyalatú, de már magában rejti a jeges énjét :D

címer/zászló lehetne ilyen is: elveszett hold a hegy mögött; körülötte minden szép, meg kis zölcség. :D


"Én nem születtem varázslónak,
Csodát tenni nem tudok!"
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363993 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Az élénk színvilághoz is kell koncepció. Hol vannak már a többiek? :türelmetlen:

Köszi a megnyugtatásokat. Én alapból is elég aggódós vagyok, ilyenkor hónapzáráskor meg pláne mindentől parázok. Bocs. :oops:

Metaflora: passz, én más generáció vagyok, sose néztem. (Illetve rémlik, hogy futott anno az RTL2-n, valami olyan műsor előtt, amit viszont néztem.) Abban tündérek voltak, nem valami hercegnők?

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363964 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Holdacska cuki, bár a holdtündék kifejezésről nekem már a holdtündér (Sailor Moon) ugrik be :D
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja - 15 éve 9 hónapja #363953 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Ömm népek...

Kincső (Thilanna) írta: én ugyan sosem tudom hogy mikor beszél komolyan (...) Efkú


ezt tessék szem előtt tartani! :D Szóval nem lesz semmi para a "trú tolkienita keretjátékkal", mindazonáltal egy merészebb asszociációval maga az élénk színvilág passzolhat hozzánk. :)

Metaflora: hát, most azért van nehéz dolgunk, mert nincsenek emlékeink és csak azt tudjuk hogy tüncök vagyunk (ha tükörbe nézel láthatod hogy hegyes a füled.... :P ), míg az eddigi csapatszín-választáskor tudtuk a pontos fajunkat, ill. némi infót a keretjátékról.
Magának a csapatnak mint olyannak két szerepe van: 1. legyen egy kisebb közösség ahová tartozik az ember, ne csak a naaagy 120 fős (a rend meg tevékenységről szól szal az más) 2. keretjátékbeli szerepe van (lesz). Meg hagyomány, úgyegyébként. :)
És igen, lehet színpárosításban is gondolkodni, sőt (mivel 9 csapat van úgysincs 9 különböző egyéni szín ami jól beszerezhető) bár érdemes megadni h. mi az alapszín. (Főleg ha akarunk köpenyt, kendőt, polót, stb-t.)

Összeszedem majd ám értelmesen a tudnivalókat, csak gondoltam várok amíg a többség beköszön ;)

Szerk. a többi csapvez tudósítása szerint eddig a köv. színekben gondolkodnak csapatok: fekete-ezüst, zöld, fehér, türkizkék, piros (mmint ez egy-egy olyan csapat színe ahol már eldőlni látszik).

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363927 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Én voltam eddig világoskék, piros, bordó, és sötétkék/ezüst. A piros a kedvenc színem, a bordó meg szvsz a legtöbb embernek jól áll (ellentétben pl a kékkel). Csapatszínként nem érzem őket elcsépeltnek, bár lehet, hogy ez azért van, mert jó emlékeim fűződnek az ilyen színű csapatokhoz. (Inkább a zászló az, amiben jobban preferálnék valami új színt, de hát az nem kötelező.)

A technotüncök passzolnának a keretjátékhoz? 8O Jajj, akkor lehet, hogy tényleg sírni fogunk, bár én eddig reménykedtem, hogy ez pozitív értelemben értendő. Az én tündékről alkotott képemmel ez nagyon nem passzol, anno a szürkerévi csapat poénkodása sem tetszett (és Völgyzugoly népében is volt egy időszak, amikor a csapat gyakorlatilag kettészakadt, hasonló okok miatt). Az előzetesek alapján én egy igazi, "trú" Tolkienes hangulatú tábort vártam, erős keretjátékkal, ami kb a velemi hangulatot hozza vissza. :cry:

Gondolkoztam koncepción is, de van egy kép, aminél egyelőre le vagyok ragadva. :oops: Belegondoltam ebbe az "emlékek nélkül vándorlunk az erdőben" helyzetbe, meg hogy a tündék kedvelik a csillagok és a Hold fényét, és hogy a Hold egyrészt szintén "vándorol", másrészt van benne valami kellően misztikus, ami szvsz tök jól passzolna ehhez az emléknélküliséghez. Lehetne csinálni valami olyan címert is, amiben valahogy hangsúlyos szerepet kapna a félhold, vagy valami olyat, ami nem "egész", mint ahogy mi sem vagyunk egészek az emlékeink nélkül (mondjuk egy része rendesen ki van dolgozva, a többi meg jelzésszerű). Meg aztán egy félhold alakú medál is pl tök egyszerű, de látványos és megkülönböztethető. Színben ehhez persze a kék (esetleg fekete, de abban megfőnénk), szürke, ezüst menne. Holdtündék. De lehet, hogy nagyon elcsépelt. :roll:

OFF: Jól látom, hogy kissé megfogyatkoztunk? :?:

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363894 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Véletlenül se úgy értettem, hogy legyünk technotüncik. Meg emotüncök. Akik, mint tudjuk, a gót elfektől származnak, de azt is kihagynám. Ha már úgyis elvesztettük az emlékeinket, nem akarunk inkább vidámak lenni, hogy elvesztettük a rossz emlékeinket is?
Ami azt illeti, én kifejezetten szeretem a zöldet. A szivárványszín után, vagyis abban benne talán legjobban :P De igazából mit is keresünk? Mert a felsorolt példák alapján nem is egy szín kell, hanem lehet kombinálni? Igazából csak valami megkülönböztető izét zászlóra meg ilyesmi?
Mindenesetre továbbra is a koncepció-szín sorrendet pártolnám. Ami nem azt jelenti, hogy van ötletem koncepcióra. Igazából még nem teljesen sikerült megértenem, milyen is egy ilyen csapat.
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363886 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Emlékeink nincsenek, szóval elvben akár technotüncök is lehetünk :mrgreen: bár én abszolút nem vagyok otthon a témában, se zeneileg se stílusilag :P Az viszont jó gondolat, hogy koncepcióhoz találjunk színt, de azért dobjatok be még pár koncepcióötletet a technó mellé szerintem :idea: :wink: Lehet komolyat is ám, vagy tragikomikusat, mint az elvesztett emlékeiken kesergő depis emótüncök :twisted:
(Nekem amúgy a bordóval sincs bajom mert még sosem voltam bordó (kószazöld, szürke, élénkzöld, lilamintás sárga és kék-drapp voltam eddig, bár ettől még lehetünk ezek egyike is ha a közakarat úgy véli ;) )).

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363867 Írta: Metaflora
Metaflora válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
A bordó és vörös változataiból mint csapatszínből kicsit elegem van, arannyal meg ezüsttel spékelve pláne. A legyünk technotündék indítványnak azt az előnyös oldalát továbbvihetnénk esetleg, hogy egy koncepcióhöz könnyebb színt választani? Bár csak félve szólalok meg, nem teljesen vagyok képben.
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363826 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Oké, akkor scrum! Fejlesszünk gyorsan.
Kék és zöld: túl általánosnak tartom, ezer százalék, hogy mások is ezzel jönnek majd, és ily módon plusz köröket kell lefutni szegény csapvezeknek, amire nem nagyon van idő, ahogy azt Sil is mondta. Válasszunk valami tényleg egyedit: azért javasoltam a technos megoldást, mert az biztos egy emtétésnek se jutna eszébe, és kontextuson (buta diszkósok, etc) kívülhelyezve tulajdonképpen szvsz elég viccesek plusz - és ezt nem akarom túl gyakran csinálni -, keretjá... szal vicces lenne, na. :D
A bordó (akarom mondani karmazsin, színtévesztő vagyok, szal nekem eléggé mindegy) nekem nagyon bejött tavaly, úgyhogy azt támogatom.
Az segítene még, ha póló, meg hasonlók helyett valami mást találnánk ki, ami kevesebb valószínűséggel okoz ütközést. Karszalag? Fejkendő? Szoknya/nadrág? Köpeny? Fejpánt? Gondolkozzunk extrém dolgokban, a tábor logisztikusa elsőrendű puszipajtásom ám :D

code a rat the monster on doom in it
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363811 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Szerintem tavaly is figyelembe vették a csapatok véleményét ;) Persze közben a csapvezek konzultáltak egymással, mert azonos/túlhasonló nyilván nem jó.

Többiek színjavaslatai? ;)

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363806 Írta: Sil
Sil válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
Attól tartok, én sem vagyok trú technós... bár plázacica sem... :eek4: :P

A világosabb rikítós színeket egyébként a bogarak is szeretik, ezt meg is tapasztalhatta 2004-ben Fingolfin Sárga Népe. Én inkább valami visszafogottabbra gondoltam, mint a piros, bordó, kék vagy zöld valamilyen árnyalata, és mellé még valami más szín (pl ezüst vagy arany). De ilyenkorra már meg szoktak küzdeni a csapvezek egymással a csapatszínekért, idén nincsenek előre eldöntve?

Én kifejezetten szeretek zászlót/pólót/ilyesmiket festeni, szóval én mindenképpen mellette vagyok. (Tavaly pl ez hiányzott is.) De ebben és a színekben is relatíve gyorsan dönteni kéne majd, mert a táborig még be is kell hozzá szerezni egy csomó dolgot.

Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363702 Írta: fqqdk
fqqdk válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
semmi rózsaszín. csak plázacicák viselnek rózsaszínt, és a plázacicák nem trú technósok. és kellenének ilyen világítós pálcikák is.

code a rat the monster on doom in it
Téma zárolva.
Több
15 éve 9 hónapja #363664 Írta: Kincső
Kincső válaszolt a következő témában: Titkos tanácskozások (Előkészületek)
A csapatszínt egyeztethetjük mi, ill. a jelvény is ránk van bízva. Azt kell tudnotok, hogy az első 3 napban (érkezés napján kívül) elsősorban rendi foglalkozások lesznek és csak 1-1 óra csapat, majd mestervizsgák és fordul, tehát tömeges csapatidő és 1-1 szabad rendi óra. Pl. én örülnék a pólónak, mert az rég volt, de eleinte kevés időnk lesz rá (meg kevés emlékünk :P ). Nem lesz kötelező zászló/pajzs, de ha szeretnénk, akkor lehet h. érdemes várni amíg több csapatidő lesz (és ennek keretjátéko oka is van :rejtélyes: ). Persze emlékek nélkül is lazán kitalálhatunk egy címert, ha azt szeretnénk :D

Efkú: a rózsaszínt kifelejtetted :twisted: 8)

"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Téma zárolva.
Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.240 másodperc

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére