Versek

Galadh írta: magammal sodortam zuhanásommal
száz apró csillagot...

Ez egy csodás kép! Illik hozzád!!

Hej, ha az az átkozott szerelem nem volna, ki tudna ilyen szép verseket írni!!

Galadh: Jajj, ne légy szomorú, kicsilány! Még ha ilyen szépen csinálod, akkor se!
Alyr: pesszimizmus, éljen! Világháború-feeling?
Nefra: Azt a felkel-kel fel részt én is furának találtam, de valahogy bennem hangsúlya volt ennek a napkeltének. Nem jött át. Igazad van, át is írom.
Dingir verséhez: nem a semminek van kék szeme. Legutolsó négy sorban az Úr az alany.
A tiéd: imádom. Aki idáig feljött, most kapaszkodhat
Semmibe; nem semmi.
Nagggyon jó, hogy ilyen esendőnek tudod őt bemutatni. most azt szereti, ki elfeledi. tök emberi!
„Isten vagyok, vagyok.” ezt nem értem. Maga megőrült, hogy mindent kétszer mond, kétszer mond? Ha a vagyok-on van a hangsúly, sztem jobb lenne közé egy pont. Ha így akartad, én vagyok vagyok sötét, amiért nem jöttem rá.
Dingir: ezen még mindig ki vagyok borulva! Nyugodtan járogatsz táncpróbákra, /kendőt venni NEM / miközben egy ilyet hordasz a szíved alatt! Tudod mit? Hát akkor... k be!
Majdnem mindenkinél előjön mostanában a Biblia! Mi van itt, kérem? Véletlenek, basszuspuff. Vagy csak simán hatunk egymásra?

8O 8O 8O DINGIR!!! 8O 8O 8O

Galadh: tiszta lelkiismerettel mondhatom h tirkán olvastam olyan verset, ami ennyire meg tudta volna /és ilyen szépen!/ fogalmazni a csalódást.
Sajnálom h ezt át kellett élned ahhoz, h ez a nagyon jó vers megszülethessen.

Köszönöm szépen mindenkinek a pozitív méltató szavakat. Jól esett. Amint jön az ihlet írok még!



H.

Neframíel írta: Galadh: gyönyörű. Csalódás-íze van. Arról szól, vagy félreértettelek?

Sajnos talált

Ez most egy olyan "írjuk és jön" vers volt...

Hegyitabló: a Hiányzol nagyon tetszik... egy remekmű!!!!
Nihil: egy szerűen fergeteges vagy!!!! A verseid olyan tiszták, szépek, olyan megfoghatatlanok... nagyon jó vagy!
Éowyn: huh... ez nagyon jó!!!! Komolyan, minden vrsszk másról szól, és úgy mégis összetartozik az egész!!!! Kéne még egy záróversszak, v. valami, és akkor ISZUNYÚ JÓ!!!!!
Nima:az erdősben az utolsó két sor 8O 8O 8O Egyszerűen fantasztikus!!!!
Dingir: nem szeretem a bibliai témákat, de ez kihagyhatatlan!!!!
Artemis: olyan szépen ki tudod fejezni magad... bár én is tudnék így írni...

bocs, de most semmi időm, de holnap felrakom a mai versem is....

Bocsánatot kérek, mégsem tudok talira menni, muszáj péntek délután tanulnom.

Galadh: gyönyörű. Csalódás-íze van. Arról szól, vagy félreértettelek?
Nima: úgyszintén. Mostanában remekelsz, szerintem. Persze lenne rajta alakítgatni, de ez már csak részletkérdés /pl. az első vsz-ban az utolsó sonál nem lenne ritmusosabb, ha az lenne "felkel"? Persze ez hülyeség, hiszen csak a te versed, te tudod. úgyhogy nem is ecsetelek semmit.../
Jaj, Artemisz!! Istenem... Nem szoktam meghatódni, mostanában olyan üres-érzésem van; de ez... gönyörű!! Az első 8 sor tecc. a legjobban.
Dingir: tecc., bár a befejezése nekem kicsit bonyi... a Semmiről mondod, h kék szeme van?? MErt akkor úgy értem, csak nekem nem nagyon csengett le... Nagyon szép, ahogy megfogod a lényeget. Van még ilyen témájú versed?? Ha igen, megtisztelnél vele, ha elküldenéd.
Titeket már nem is tud az ember kritizálni. ez így nem ér!!
Ez is egy olyan... izé-versem... Dingir által megfogalmazott téma engem is sokat foglalkoztatott.

Lázadó Isten

Űrt tép reszkető keze.
Szeme vérzi a csillagokat.
Dühös. Hangokat, alkonyokat
roppant,
hallgatja, hogy imádkoznak
lent a Mélyben;
most azt szereti,
ki elfeledi.
A felhők is súlyosak.
Félős arccal susognak
az angyalok –
mint a Csönd; most olyanok.
Elnyúlt arcú, istenfélő
ördögarcú, nevető lélek
„Én nem félek, nem félek…”
Ide került, mert eltévedt,
pedig a pokolba akart jutni.
Tudni akart itt mindig minden.
„Figyeld a lelkedet.”
Nincsen új szó.
Könyvét neveti hittelen;
néma a Minden:
lázad az Isten.
Gúnyrajzokat rajzol
mennyek oszlopára.
Vörösre vágja ketté a Napot:
„Isten vagyok, vagyok.”
Szárnyakat nem osztogat.
Aki idáig feljött, most kapaszkodhat
Semmibe;
ilyen a világ: lázadó az Istene.
Fekete bárányok szürke földeken.
Napok. Éjjelek. Harcok. A Mélyben.
„Engem nem érdekel,
nem vagyok semmi Ura.”
Ledönti trónját. Újra.
Vizekbe ugrott sok éjnyi Magány.
Velem volt a Sors. Őrült egy árny.
„Tied voltam, Uram.”
Hallgatom. Magam, angyalricsaj szélén.
Lázad az Isten. Borzadj a végén.

Üdv mindenkinek!
Nefra.[/u]

A légüres térben néma sikollyal
neked kerestem a boldogságot,
magammal sodortam zuhanásommal
száz apró csillagot...

lábad elé tettem, s te elrúgtad őket magadtól,
kinevettél, és elvetted szívemet.
...ha üres tekintettel az ég felé megyek,
tudom, többé már nem szerethetek.

Jézusom Dingír ez nagyon jó! a hideg is kirázott, a könny is összegyűlt a szememben. Nagyon nagyon jó!

Dingir: A kú... Basszus! Ezt nem te írtad! Ilyet ember nem ír! Megálmodtad? Hát ez nem igaz. Tényleg kihal a topic ezután. Honnan jött ez az ötlet??? Ez kész! Ez egy bájos döbbenet!
Ja, és: vala. Tinódi Lantos Sebestyén...
Artemisz: Én is fennakadtam a hallik-on, de aztán leesett. Nagyo szép. És szerintem nem muszáj befejezni.
Atyád csillagát viseled szemedben
mely ez áldott lakhely felett ragyog; Ez tényleg ragyog.
Nihil: mint egy Ákos-dal. Benne érződik az az érzékeny féltés, amire sokan vágyunk.

Beteszem, ha már begépeltem, de ez egy semmi a mai csodákhoz képest.

Sápatag fényű szerelmem, te kísérj,
Az olvadás illatát űzd el,
Bennem elhamvad minden éj,
Csak az szép, mikor a nap felkel.

Szemeim csukódnak a hangodra,
Mert minden kis zugot betölt a dalod,
Lágy bánat az ébredés a világra,
Neked sikerült tisztának maradnod.

Sóhajt a lépted a városunk fölött,
De én nem hallom, mert körbevesz az agyag.
Minden asszony gyászba öltözött,
A levegő elkerül, hazug, illó anyag.

Szerelmem, azt mondják, közel jársz,
Az ablak homályos, pedig a nap ragyog,
Miért ül a szemükben gyász,
Én csak egy kicsit fáradt vagyok…

Hangod belépett a házba, felderül a szobám,
Sugárzik két szemed; de könnytől.
Hát te is azt mondod, meghalok, drágám?
Feketedő padló a tüdőm rőt vérétől…

A mindenit!! 8O 8O 8O 8O
Dingir, én csak itt tátom a számat!!
Ez HIHETETLEN!!! Nem is írok semmit, mert erre bármi méltatlan! Köszi, hogy betetted! Le is szedem rögvest, ha nem baj...

Ezek után én már meg se merek nyikkanni itt..

Ne haragudjatok, egyszerűen semmi időm sincs, úgyhogy csak felrakok gyorsan egy újat.

A Hét nap

I.
A hetedik napon világosság vala,
Szállt az áldott felejtés jótékony szólama.
Tört az ember makacsul az ég felé,
Maga helyett új koronát teremté,
S hagyva minden szent erényt,
Mit a tűnt idők keble táplált,
Öklét rázva az Úr ellen ágált,
S látá ezt az Úr.

II.
A hatodik napon villám súlytá a földet.
Lángoszlop tört fel a föld mélyéből,
Démonok hulltak alá a fekete éjből,
S jött újabb vad vihar, újabb vízözön,
"Könnyeimmel a mocskot öntözöm."
Fellázadt a természet mostohája ellen,
Nem töri már igába semmi ember - szellem,
S látá ezt az Úr.

III.
Az ötödik napon már nem állt a város.
Országok, világok dőltek össze pillanat alatt,
Fázva, éhezve milliónyi ember maradt,
Mit évezredek alatt építé a szellem,
Egy perc alatt semmivé lett. "Nem!
Mégsem kell már semmi kényelem,
Csak szánd meg Uram nyomorult életem!"
Látá ezt az Úr.

IV.
A negyedeik napon eltűnt minden élő.
Csak az ember maradt egyedül, félő
Szívvel, remegő testtel várva, mire
Fölösleges lett volna, semmire.
Eltűnt minden állat, minden növény.
Nem elpusztult, nem maradt egyetlen tetem,
Mintha megszűnt volna létezni Istenben.
S látá ezt az Úr.

V.
A harmadik napon...
A harmadik napon meghalt az ember,
Telve vággyal, szerelemmel,
De harag, s gyűlölet is eltűnt végre,
Beleolvadt az örök messzeségbe,
Eltűnt Ádám, el a kíváncsi Éva,
Az maradt a világ, ami volt, csak néma,
S látá ezt az Úr.

VI.
A második nap. Az egyetlen nap.
Csillagok születtek, s hullottak porba,
Kétségbeesve és összeomolva,
Fénytelenül a fénytelen múltba
Süllyedtek vissza megtébolyulva.
Egy nap alatt sokezer Nap aludt ki,
Leoltotta a lámpát egy nagy Valaki,
S látá ezt az Úr.

VII.
S az utolsó napon lett nagy üresség.
A semmiből teremtetve lett,
Mivé lennie kellett,
Semmi. A lét fájdalmas sebhelye.
E hét nap volt az Ő kegyelme,
És felemelé ráncos, ősz fejét,
Könny áztatta gyönyörű, kék szemét,
Mert látá az Úr, hogy jó.

Eglarcarien írta: Artemisz: (csak egy apró figyelmeztetés: kihal 1 l )

8O :hein: :hein: :hein: :hein: :hein: :hein: :hein:
Bocs, de nem értem.... JA, OKÉ!!
kihal, mint meghal; NEM EGYENLŐ: kihall=kihallatszik!!!
Ez utóbbi volt!! Pusszka!
Amúgy most mé sírsz? Ennyire borzalmasra sikerült?

Area, még meg se dicsértem a csodaszép versed! Olyan tiszta, mint a forrás!!
Dodiee, a tiéd szintúgy!!!

Artemisz: (csak egy apró figyelmeztetés: kihal 1 l )
Nihil: Hozod a formád! :itscool:
Nima: Köszi. (az eredményt odalent láthatod ) 'Ragyogó könny reszket szépséged szemein' - gyönyörű kép!!!
Dodiee: jó vagy
Sil: Nem lehet, ez egy ciklus uccsó darabja... és nekem is hiányzik mki, NAGYON!

Ja, ki jön rá, miből lett a Vidh? ... (lsd. Ost-in-Edain környéki hegyek... ) )

Nna, jó.
Befejezetlen versekért nem dobtok ki?
Itt egy, amely szerintem már sose lesz készen, pedig egész szépen indult.. De még nem adtam fel a reményt!!!

Szavaim Elrondhoz, Völgyzugoly Urához egy magányos éjszakán:

Atyád csillagát viseled szemedben
mely ez áldott lakhely felett ragyog;
Csillagok Úrnője terített fölébe
gyémántokkal kivert boltozatot.
Halandó ha itt jár, könnyebbedik szíve,
Brúinenhez járok feledni bánatom,
mégis belőle, bármily bűbájos zene,
kihall az ősi tünde-fájdalom.
Drága öreg világ! Bár megül az árnyék,
görnyesztett már sok szörnyű szenvedés,
De még így is benned él az emlék,
mit láthat az, ki tiszta szívvel és
erős lélekkel rosszal szembeszállt,
holott végig tudta, érezte azt,
bár szebb idő jön, s újra lesz Király,
a tündék elhagyják e partokat....

Reményt Remélek

Hallhatatlanul dúdolom csodás dalod,
És szózatokat szavalok neked,
Maradék erőm is hozzád intézem,
Nehogy álnokul árva legyek!

Szenvedőn marcangolom édes terveim,
És boldogan várom a kegyelmedet,
Mert tudván-tudom én,
Hogy hűen figyel a fegyelmed!

Szabadon szökhetnék e jelenből,
De nem mocskolom be az erődet,
Tengernyi bánat megölhetne,
Ha nem kéne folyton futnom előled!

Ily gondolat jön elő keserűn néha,
Mert szólnom kell: úgy igaz!
Mert bármily szeretőn törődni,
A szerelemnek csak sovány vigasz!

A holnaptól is óvom azt a szent percet,
Mikor majd befogadón vágysz rám,
Hisz annyi embert vettél már ölbe,
Szegődj most egy kicsit hozzám!

Óh, te gyilkos reményem,
Remélni merlek még téged!
Bármilyen átkot fújjon is a szél,
Kész vagyok áldozni is érted!

Sehova nem vezet az út nélküled,
Ahol koptathatnám elveim,
Hozd el hát a kedvest, s a tiszta szót,
Vedd le vállamról nehéz terheim!


Nihil

Eglar: mint mikor az ember ül egymagában és jönnek a gondolatok. Talán az előző életéből... Sok szép gondolat együtt. Nem rossz ez a remix-dolog. [size=9:kutvp0we]Persze, hogy lehet az aláírásod. Meg vagyok tisztelve. [/size]
Area: Basszus! Fergeteges! Komolyan mondom, meglepődtem. Eszméletlen jó vagy, te lány!
Minden könycsepp amit elhullatott,
azoknak szól akiknek adott, de nem kapott. hát ez is... Nem igaz! Hogy tudtok ilyen zsenik lenni?
Well: köszönöm. Nevet tudtál adni annak az érzésnek, amit én nem bírtam kikristályosítani.
Fohász: csempésszük be a Bibliába! Az első vsz nagyon üt, a másodikat picit feleslegesnek érzem. Nem, nem felesleges... talán csak az első ereje mellett törpül el, vagy nem is tudom... fő a határozottság, vagy mi.
Hegyirabló: a Hiányzol nagyon szép.
Látlak, s a legszebb vagy
Egy műtárgy, mit megalkottak
Lunepierre: ez lehetne egy Vasarelly-festmény címe. Ő úgysem tudott nekik normális nevet adni.
Nihil: Jajj! A fenébe... ne tedd ezt! Jó, szemét a világ, de ne vegyünk róla tudomást!
Éowyn: nagyon szép, de szerintem érdemes arra, hogy valahogy folytasd. Ez a csillag-motívum olyan szép! Bontsd ki valahogy.

Halkuljon el a csend az erdők mélyein.
Zizzenjen fel az avar, ha erre jársz.
Királynőnek hívtak az ünnepek éjein,
S királynő maradtál, bármit is csinálsz.

A magány, mely a kaputól ajtódig tart,
Egyszer majd talán elhagy téged.
Elment valaki, egy széttépett álom-mart,
Kiből csak részeket sikerül szeretned.

Ki gondol rád mindig a távolból?
Hiába akarod, de sem vagy egyedül.
Valaki félt, őriz, riadva álmából,
És ha terád gondol, azonnal elgyengül.

Királynőnek hívtak az élet reggelein,
S a nászéjszakák csillaghullásában.
Ragyogó könny reszket szépséged szemein,
Mert békét nem találsz a boldogtalanságban.

[size=9:13p2sv9w]Légbe kapdosott egy vézna ág,
És bűzös szél csókolta szád

Nyálkás szörny folyt végig a földön
Jajongó nyomot hagyva kövön,

Ahogy léptél nyikorgott a Föld,
Szemeid előtt vérpárás köd,

Karácsonyi csillaghoz dalolt
Himnuszt egy oszladozó halott,

Álom ember, szemében könnyel,
Harcolt az örökös közönnyel,

Oktatták kibelezett mesék
Gyerekeknek a világ rendjét,

Az ember kegyelmet keresett,
És a Földre egy csillag esett.
[/size]

Köszönöm a kedves-hangú hozzászólásokat!
Bár sokszor érzem azt, hogy amit írok, azt meglehetősen kifacsarodott és elvont formában írom. (próbálom érthető formába hozni, a'szem ez nem mindig sikerül egészen jól)
De örömmel tölti el a lelkemet, hogy Ti megértitek verseim mondanivalóját!
Köszönöm, hogy vagytok és hogy meghallgattok!!!

és akkor itt van egy szívemhez közelálló versem:

Kóma

Lebegő szép lidérc az ágyamon
Gyönyörtemető fekszik a bánaton
Színes kavalkád lett szemeim fénye
Sajgó csöndemben száll fel a béke
Szívem játssza váltakozó dallamát
Remegő-levegő élteti bennem himnuszát
Csábító füstöt fúj szám karomba
Tetteim szörnyét álomba ringatva
Most látok Igazi Csodát!
Kacagó árnyak tündöklő arcát
A figyelmük vesz törődőn körbe,
Az agyamba ég pecsétjük zöldje.
Most derül csak fel előttem!
Halott napom tompa fénye
Most kap csak értelmet!
Földemnek szántott vére,
Repülő boldog madár arcomba füttyent,
Göcsörtös, józan út nem él már itt bent
Az izgalmon pihen szép, tiszta szerelmem.
Elringat a srác emléke mellettem,
Hófehér lepedőn sóhajtó vágy térdepel,
Bár nincsen most létező társa,
Mégis hangtalan énekel…
Hízelgőn mosolyog rajtam a világ
Örökre lennék szabad, ha így maradhatnék
Most látom igazán a bársonyt,
Mit ez olcsó anyag körém font.
Átérzem a puha szellő selymét,
Átnézem a messzi illat kertjét,
Levedlett gátlás repül szanaszét.
Könnyű örömkönny játssza a szerepét,
Most menedéket talált a bíborom!
Beszívtam a csodává tett hajnalon
Nem tudom, kikért szól a szent Ima,
Én befeküdtem a paradicsomba…
De ébredőn újra várt a Kóma…


Nihil

[size=9:1a47lhfy]Színem és csillogásom
egyedül maradt.
Nem gurulok, ha nincs kéz,
ami meglök.
Pedig formám hivatása
a pörgés és a mozgás
minden körülmények
között.
Várok türelmesen.
Golyó formába öntött
színes üvegszívvel.[/size]

Talán

Nem vagyok tökéletes!
Megérted? Látta ezt
a szíved!

Nem vagyok a legjobb!
Megérted? Érezted ezt
,hiszem!

Nem vagyok a legszebb!
Láttad rajtam kicsi
szívem!

De belédbolondultam!
Ezt éreztem!
Ezt érzem!

Szilaj

Szárnyalj paripám, mint kósza szél
Vágtass a horizontra, mint felkelő fény
Szárnyad óvja vésztől erdő és hegyek!
Suttogó. Ez vagy nekem! Könny, élet, szívek!

Íme egy nagyon régi bútordarab:

Fohász megtisztulásért

Adj Uram, hideg telet,
hordhatatlan terheket;
Mindenektől elvetett
lüktető kereszteket....

Boldog halált adj nekem,
csendes álmot, Istenem;
Új hazát, és új eget,
elfelejtett perceket....

Hiányzol

Nem vagy itt, ezt nem értem
Puha tested nem érzem
Forró ajkad nem csókol
Téged nincs mi pótol

Látlak, s a legszebb vagy
Egy műtárgy, mit megalkottak
Édes száj és fényes szemek
Lágyan ölelő kezek

Nem hagylak, óvlak a világtól
A kegyetlen hideg valóságtól
Mellettem nincs mitől félned
Szívem dobban: Csak érted

Szerelem

Először
Csak keresed
Mikor megleled
Feleded
Bezárod szívedet
Nem látod meg ha
Szenvedek
Csak a könnyeket
Csak a szívemet!

Meg nem értett vers

Szeretlek te kis lélek
Szeretlek minduntalan
Szívedet várom, félek
Hogy nem leszek más
Csak boldogtalan

Tárd ki szívedet
Gyere, szeress, érezd
Mert ahogy Én szeretlek Téged
Elmondhatatlan, leírhatatlan
Nem szeretek mást, míg élek!
Légy enyém hát kérlek!

Elhagyás


Itt voltál és elmentél
Rám koszorút nem tettél
Nem értetted szívemet
Csak fájdalmat, s értelmet.

Szavaim nem hallanád
Tiszta szívem oldanád
Elszálltál, de visszatérsz
Szerelem, vagy józan ész?

Láttam éjjel könnyedet
Szíved nyitott könyv lehet
Kárhozat, vagy örök lét?
Szívem most is remélt.