Versek

Sziasztok!
Hú, hát nagyon régen nem vetődtem errefelé. Szépeket írtok, halljátok-e! Minden elismerésem a tiétek! Ígérem, mostantól ismét gyakrabban látogatok majd felétek... Folytassátok az alkotást! Szebbé teszitek a világot.

Idril: Olyan gondolkozós, de mégis verses... szerintem jó lett. Nekem tetszik... jobb, mint amiket én írok =P
Grat.

Na jó, ez most nem sikerült annyira (mondjuk...), de pont azért írom be, hogy tessék bírálni szépen bátran:))


Igazság

Legalább tudom: nem hazudott.
Mind, mitől féltem, nem való.
A barátság szele legyint meg,
Hát nem, mégsem volt áruló.
Nem tudta ő sem, hogy mit akar,
S ha ő nem, hát én sem tudhatom.
De jelentek neki még valamit,
S mehetek tovább az utamon.
Még kínoznak a szép hajnalok,
Még zokognak velem az éjszakák,
De orromban érzem az illatot,
S tisztán látom már igazát.
S ha született már szép szerelem,
Hát ez volt az: szivárvány, repülés,
Szédület, ábrándos érzelem,
Hegyvidék, óceán, hóesés…

Efkú, ez jó! Ha van még, majd mutass és mesélj! Hiába, kos hava...a Te időd

Köszönöm a véleményt. Nagyon sokat gondolkodtam rajta, mint a tárgyi mint a versbeli megteremtésén. Azt hiszem ebben az egy sorban minden benne van. A világ fájdalma, az emberek fájdalma, a világrahozás teremtő akarata stb. Örülök, hogy ezt Ti is felismertétek!

code a rat the monster on doom in it

Snuffles írta:

**Shaman** írta: úgy is besz*rok ma is.

zseniális ez a soron belüli rím, valósággal felsejlik előttem a hiányos Balassi-strófa, persze ez nem von le műved értékéből... a ragrímre ügyelj. :]

Most mit kötözködsz, Snuff??? Sztem az alliterációk lenyűgözőek,

**Shaman** írta: úgy is besz*rok ma is.

zseniális ez a soron belüli rím, valósággal felsejlik előttem a hiányos Balassi-strófa, persze ez nem von le műved értékéből... a ragrímre ügyelj. :]

Shaman, mindent bele!

úgy is besz*rok ma is.

Idril, Szofi: grat. mind a két vers zseniális! szerintem. mindkettő mély nyomot hagyott bennem! :meghajol:

Szofi,
persze hogy szetcsuszik, hiszen a lirai en be van b****a.

szofi: azért nincsenek mert nem volt célom teljesség, csak az egymást követő teremtésformák:) meg annyi párt nem nagyon lehetne árnyalni, és unalmassá is válna. és különben sem kenyerem a kínai rendszer, hogy a fátfémet is belevegyem:P

Idril drágám, le a kalappal! EZ a méltó gyász és tisztelem a bátorságod. Csináld végig, fáj, de erősebb leszel tőle. Jó volna találkozni mielőbb, de a 7-ei versestalira okvetlen elvárlak húgoddal együtt! Ölellek, picim, kiratrtás, szépen haladsz.

Mau: b***meg! (még legaéább 3 ismétlőjel) szóval ez nagyon... aú
egyszerű, és mégis, sőt épp azért. tömény. lórúgás. öv alatti hererúgás virtualice. glom nemvéletlenül a víz és a föld lett kiemelve, de én akkoris hiányolom a tüzet és a levegőt, a fát és a fémet;)

Liliom, a holló-kép jó, mert összefogja ezt az egyébként igencsak szétcsúszó verset, és tetszik, ahogy a végére a madárkakiból csók lesz

Köv. 2 vers előző sorozat végéről ill. elejéről származik, ha vki vakkant rá vmit, akkor örülök,)

Alkímia (Olvadás)

Remegek, mint a levegő.
Honnan kerültél elő?
"Milyen katlan, míly egek
mélyén gyúlt ki a szemed?
Szárnyra míly harc hőse kelt,
Aki e tűzhöz nyúlni mert?"*
Míly harc hősének hiszem magam,
hogy szárnyra kélve, gondtalan'
a tűzhöz, mely benned lobog,
ily természetességgel fordulok?
Mért nem félek mégse, bár
tudata bennem kiabál
gyengeségemnek? Nézd, kemény
fémszerűségem függönyén
a lángmarás: azsúrozás.
Megkezdődött az olvadás.

(* William Blake: A Tigris)

******

Élni…

Ne ígérj, de tedd meg!
A belső végtelennek
szövetéből a lélek
végre élni tépett…

Megint itt vagyok...

Záróakkordok

1. Az óra ketyeg, halkan, egyedül.
Az ablakon gyászoló éjszaka.
Hajamba markol a hiány,
kacagva húzza.
Ajtóm előtt kivert kutyaként motoz a remény.



2. Úgy nevetett, ahogy kisüt a Nap.
Ahogy zúdul a folyó és elragad.
Ahogy gördülő, gömbölyű kövek
zörögnek. Ahogy fut a képzelet.

Kék szeme volt, mint a szélnek.
Kék, mint az imák, az énekek.
Mint a mesék, kék, mint az álmok,
mint a folyók, a hegyek, a tengerek.



3. Széttépni a fényképeket –
szétszakadni velük.
Összegyűrni az itt maradt inget –
meghúzódni a ráncaiban.
Elcsomagolni egy cd-t (a hangját) –
melléfeküdni a dobozba.
Valaki csomagoljon el engem is, míg fáj.
De az élet – élet. A nap süt.
Az ég kék. Csak ne a szeme
jutna eszembe róla.



4. Azt mondják, jól nézek ki.
Ó naiv, kutató, könnyeket leső szemek!
Én belül sírok. Lassan szelídül,
de még folynak a könnyek.
Az orromban még ott egy illat,
csak csiklandoz, csúfolódik, fűszeres eleganciával.



5. Barlang voltál, mi védett, ha féltem
S te magad voltál a félelem.
Rejtvény voltál, mit nem is értettem
S a megoldás: seb az életen.
Dallam voltál, mi úszott a széllel
S ha én figyeltem csak hallgatott.
Tölgyfa voltál, lombod alatt árnyék
S hűvöset csak nekem nem adott.

Most nem vagy itt. Már nem kell félnem.
Mégis reszketek, minden hideg.
Csak fázom egyedül, árván, remegve,
Semmi nem ad már meleget.





Part

Mint időtlen parton álló árva gyerek,
Vágyom a szívverésed, vágyom és szenvedek.
Mert nekem szólt minden dobbanás,
És mégis ellenem.
Mert megtartottad szerelmedet,
S csak a kínt hagytad velem.
Most időtlen parton állok,
Karom ölelésre tárva,
S mind, ki itt áll, ezen a parton,
Lassan szegény lesz, rút és árva.

Vágyak Tengerén!

Az öreg bácsi lassan kortyolgatta a levesét,
A csajka engedett a vén szorításnak.
A remegő kanálból, ki-kilottyant a meleg leves.
S a hidegben mély fehér árkokat ásott a fájdalom.,

Közben behavazott…
Elmúltak az egymást váltó évszakok.
Most…
A fájdalom árkait hó lepi.
Mindegyik egy katona sír,
végtelen lövészárok.
S az „Elhallgatott” fegyverek.

Az apó, kinek fehér szakállára
Kiül a dér, csak várt.
S együtt nőtt a fákkal,
Együtt pihent az este, a szívbezárt vággyal.
Ott volt ő a hókristályokban,
A zúzmarában a fákon, és csak figyelt,
S leste e kietlen tájon, hogy mikor jő…

Pedig elmúlt az idő,
Az árkot ásó meleg levest rég betemette a hó,
De ő csak várt, nem engedte el a kihűlt fém csajkát.
Szorította magához, az elmosódott kópiát,
Melyre, ha ránézett ismét láthatta Szeretett fiát.

Nullhárom.

A minap kinyitottam az ajtót, s ott állt a tavasz Hírnöke.
Szemben egymással, s mégis oly messze.
Kezet fogtam vele, de nem jutott más eszembe.
Beszaladtam,s kettőrezártam szívem.
Ám az illatok, besuhantak a szobámba.
Hívtak, egy kinti messzi országba,
Nem mentem…
Az asztal alá bújva néztem Őt.
Ragyogott, káprázott, a megszokott kis köntösében.
Minden évbe eljön, de majdan felváltja az örök Ősz.
Akkor már nem áll többé az ablakom alatt,
Mert előttem örökre rejtőzz.

próféta a fene:DD


ezüstkor vaspor

vén idő ha hazament
tér-anyóval elpihent.
büszke nap ha útra kelt
hold-anyában kedve telt.
víz-suhanc ha görcse volt
földleányt erőszakolt.

fenn a tejút múltsalak –
méhfalamra vájt alak.

tovább csökkentem ezekkel a toszokkal a topic színvonalát
a ballada magus-os, megálmodott mese, ahogy egy party bárdja elregéli, elnézést a színvonalért

Előljáró beszéd

A következő szövegek
félálom-féle révület
eredményei. Kéretik
nem feltrancsírozni őket itt.

Ballada

Papnő voltam valaha,
templomi szent szajha,
mindenki édesanyja.

Ősi népből, ősi vérből
mindenki szolgálólánya:
szégyentelen-szemérmetlen,
alázatos derékalja.

Idegen nép érkezett,
hadvezér vezette
- nem adott s nem kért kegyelmet -,
s vele hű őrzője.

A papnő csak állt a láng fölött,
a város porig égett:
„Mező, vérrel öntözött…” –
így szólt a gyászi ének.

S a hadvezér fölért, fölért,
s a templom összeroskadt –
a papnő állt csak már elé,
s tört kapu, torz oromzat.

S az őrző lépett, ím elő,
kardjával óva őket –
egymástól. Állt, s a két erő
egymás húsába tépett.

Lángpattogástól visszhangzott
az egykor büszke csarnok,
nem volt ott egy szó beszéd
sem: szívek dala hangzott.

Ki győzni nem, de ölni jött,
ráismert a jelről:
egy másik lélek költözött
beléjük, tűzözönből.

S a krónikás, az egykori
papnő most elregéli,
hogy van híd ég és föld között…
Meséjét láng kiséri.


boszorkányégetés

kacér kanca-pillantással
válla fölött hátranézve
táncol, íme, a bolond nő
ezerszínű láng elébe


elemek

enyém a fém, tiéd a tűz,
és te kovács vagy magad –
rajtad múlik, hogy ékítő,
vagy halálhozó lesz a kard

Sziasztok! Régen voltam már a fórumon, most igyekszem visszatérni. Mikozben távol voltam rákaptam a versírásra, úgyhogyí be is írok párat...

Két alak hajol fölém. Emberek.
Kerek szemmel nézik a halált.
Nem látnak mást,
Csak a kihűlt testemet.

Öngyilkosság. Szerintük legrosszabb, mit tehetek.
Nem értik meg e nagyszerű halált,
Nem látják át,
Új dimenzióban kaptam így életet.

A haláltól én itt csak félhetek,
Hát felejtsem el imádatát.
- Így mondták. -
Különben nyomnak rám ocsmány bélyeget.

De Élet! Én úgy kértelek,
Hadd érje meg élete aranyát,
Ő, a drága barát!
A Halál legalább mellé, véle temet.

Halál, kit régen annyira féltelek!
Ha nem is adsz egyéb mást,
Hadd szálljak Rajtad át,
Oda, ahol már vár rám Édesem.

S a vakon járó, élő emberek?
Faragnak nekem fejfát,
Hullatják rám könnyeik záporát,
S mindig, halálomban is: értetlenek.

Nem látják lelkemet,
Amely a léten szárnyal át;
Nem látnak mást,
Csak egy fagyott tetemet.

---

Fáradt vagyok...

Fáradt vagyok...
Elteltek a napok,
Elmúltak az évek,
Elszaladt velem az élet.

Fáradt vagyok...
Aludni akarok,
Behunyni szemeim,
Feledni sebeim.

Fáradt vagyok...
Elmosódnak az alakok.
Alig tudok írni,
Kedvem volna sírni.

Fáradt vagyok...
Majd belehalok.
Elalszom csendesen,
S nem lesz több reggelem.

---

A boldogok

Játszi gyermek bölcsőjében
Azt hiszi, a világ az Éden,
Mit se tud a gondokról...
Óh, a tudatlanok boldogok!

Tudatlanságomat tudásra cserélném,
A boldogságot szívemből kitépném,
Csak helyre hozhatnék pár dolgot...
Óh, a vágytalanok boldogok!

Az élet útján meg nem állhatok,
Szenvedéssel teli e köztes állapot,
Folyton tudásra szomjazok.
Óh, a közömbösek boldogok!

Utamnak nincs sem vége, sem célja,
Ha jót teszek, annak sincs babérja...
Jutalomra már nem is gondolok.
Óh, a haszonlesők boldogok!

Bár kudarcom mindennapos,
S terhem sokszor irtózatos,
Mégis remélek, kűzdök és dolgozom...
Mert csak a küzködők az igazi boldogok!

---

Új élet kezdődik

Hűs, fagyos november éjen
Hangzik az éles csecsemősírás:
Kiált egy új emberélet,
A sors ellen újabb kihívás.

Sikoltását tisztán hallom,
A szívemet marcangolja, tépi.
Vajon miért e siralom?
Tán szomorú sorsát látja, érzi?

Hisz ő is, mint minden ember,
Útját végig fogja járni, mert kell
Hogy értelmet keressen,
Hogy tanuljon és javítson ezen...

A világon, miben élek.
Remélem hozzá tesz valami jót,
Nem rontja meg az önérdek
És megismeri a helyénvalót.

Tudom, sok rosszban része lesz,
Szenvedésben, hamis szerelemben,
Sok keservben, megvetésben...
Mint nekem a saját életemben.

És eljön a halál majd,
Mely minden életút közös vége,
S elragadja magával...
Mégis küzdelmét kezdi e lélek.

Sirasd csak magadat!
Nem kívánok szép életet, mert nem lehet...
De kitartás kísérje utadat!
Reménysugara légy halódó lelkemnek!

---

Egyelőre ennyi. Majd még jövök

Acho és Liliom: köszi

Nem véletlen, ti. ezek dalszövegek...
és, igen, a Get Lostnál egy nálam kissé szokatlan műfajban próbálgattam ki magam, tényleg rockos számnak szántam, a hosszú lenyalt haj, hát az nem áll fenn...
mindkettő progresszív rock, talán, vagy akusztikus, szóval gitár, meg basszusgitár, meg ilyenek, meg jó kis klasszikus hangszerek is... majd megpróbálom felvenni valahogy... csak hát sikert nem garantálok...
Amúgy igen, gyerekes, mint ahogy az is gyerekes, ha valaki nem érti, hol a "megállj", hogy hiába mondod neki, hogy eleged van, menjen a fenébe, nem érti meg, ez az idióta ismételgetés ezért van, hogy "tűnj már el, tűnj már el, tűnj már el, hát nem bírod felfogni?"...
meg kicsit ilyen sírós a hangulata... amúgy annnyira nem kell komolyan venni ezt az ölést benne... csak ilyen "kinyúvasztalak"-jellegű...
jah, külön kösz az angolra tett megjegyzést... igaz nem érdemlem meg...

Kar'sa
Nekem az elso nem tetszett. Olyan fura 'hosszu-lenyalthaju-rokkegyuttesplakatrol-sotetennezos' hangulata van, ami nekem nem tetszik, mert gyerekesnek talalom es nem tudom komolyan venni. Nem is erzem osszeszedettnek. Az elejen faradt vagy es oreg, ami ok, de szerintem ehez nem passzol az olni akaras, ami egy akcio, egy heves, egyoteljes mozzanat. Azt erzem, hogy qrvaszrul vagy, meg eleged van mindenbol, de nem fogott meg igazan.
A masik sokkkkal jobb, szep ive van, es bar eleg nyomott a hangulata, de hatarozottan van neki, ami szep teljesitmeny. Az tetszett.
Amugy tenyleg emelem kalapom, klassz hogy ennyire ki tudod magad fejezni egy masik nyelven. Habar az angol szleng kisse dalszovegesse teszi a verset, ami ugye azert mas mufaj.

Thank you very much!take my bow!

Mély depresszióm megnyilvánulásai:

---

Get Lost

I'm

Szofi írta: Snuff: még átrágom

(kocka)

Visszhangok

1.

"Menni, míg út van előttem..."
Fenn, a hegytetőn, tisztáson,
felbukva, sötét avar-ágyon,
egy akaratot követtem.

2.

"A jelen létezik most és még."
Retinára égett kelme az ég.
Emlékfilmek máglyája ég -
múlt és jövő elporladt rég.

Szofi: köszönöm a részvétet, de egyelőre nem fáj annyira, mint vártam. talán majd később fog. csak csalódott vagyok, neked már meséltem, miért. ld. utolsó sor.
Artemisz: végig láttam a lányt amíg olvastam a verset... azt hiszem, ez mindent elmond:)
Alcar: kösz R.I.P.-t, nem is tudod, mennyire eltrafáltál vele, mert rám most nagyon igaz...
Keshu: mondtad, hogy Szofinak nagyon teccett a cucc, de most hogy elolvastam... nagyon-nagyon megütött.

A többiekre sajnos most nem jutott időm, pedig a hozzászólásokból ítélve érdemes lesz visszaolvasnom pár oldalt...

Idril: részvétem. "Méltó" síremlék R.I.P.!

Artemisz: találva érzem magam, igyexem nem besértődni, szvsz nem arra szántad, csak beletaláltál, szokás szerint. A vers szép, van neki művészi meg esztétikai értéke. Csak fáj. Múlttá válóban van az az állapot, amit leír, de legalábbis azon vagyok. Az fáj, h ez nem jön át. De hát olyan keveset láttál belőlem mostanában...

Idril: Tetszik nagyon!

Szofi: nem baj:) Aki akar, találgathat. A négysorosod meg jópofa lett - főleg a második sor, - Orsie mit szólt hozzá?
Megosztottak: hjaja... ennyire nem vagyok depis, de néha kibukik belőlem.
SÚ: jó kocka lett ez, de talán már mondtam.
Artemisz hugi: örülök, hogy újra írsz. A Japán lány különösen tetszett.
Liliom: érdekes képeket használtál a szabadságról, ha belegondolunk, ezek is hozzátartoznak. Megfogott.
Idril: jó.

Jut eszembe... az alábbi R.I.P. c. verset Emericus írta a Fullextra oldalon.

Ha nem ismertél, késő már, kérlek haladj tovább
Ha szerettél, a szeretetem soká elkísér
Ha gyűlöltél, hát békülj meg, a harag mit sem ér
Hagyd nyugodni nyughelyén testem bomló porát.