Versek

Na mi a fasz van veletek olyan üres minden itt? Ne mááááá, na nee

Farkas Ferenc


Szerelmünk Lapjai


1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Patiszon, ha megfelelő előképzettséggel és/vagy lelkesedéssel, érdeklődéssel és idővel rendelkező egyén át kívánja tőlem venni a "szemináriumot", szívesen megosztanám vele ezirányú gondolataim, tapasztalataim. (Magyarul "előképzést " tartanék neki ) Jó lenne, ha "önképzőkör-jelleggel" elindulna vmi ezirányban. Pl ha Téged érdekelne és ráérnél, megbeszél7ünk egy privát talit Voltak terveim ezzel, csak kissé el vagyok havazva. Őrülök, h rákérdeztél

_Neó: Örülök, h tetszik a haikum. Én kissé gyatrának tartom, nem is akartam felrakni, csak nem volt más. [size=9:37r7abcg](A 3. sor nemigazán a haiku szellemének megfelelő szvsz - bár a szótagszám stimmel, ha nem tévedek és a kép is megvan, valamint asszem a mondatrészek sorrendje is egyezik...)[/size] Ha lesz időm, úgy nov. végétől, szívesen elmennék megnézni egy ilyet élőben

Artemisz, örülök, h tetszett a vers - használd egészséggel! Azért szeretem a haikut, mert "hordoz6ó" - rövid, tömör, tömény, szuggesztív, továbbgondol6ó, képszerű - ideális esetben persze. Kicsomagolod, mint egy tömörített fájlt és bebarangolod azt a külön kis univerzumot... Az én 4sorosaim is vmi ilyesmik akarnának lenni, kissé szétfolyóbban, személyesebben - nyugatiasabban...

Kripli írta: Ködbe lábadt szemed. Súlyos
Lepelre festik napvilágod
Ráncos kezek. A fák, a hold,
Minden mindíg akvarell volt.

"Könnyem tejbegríz"?!

Jaja, Kripli, ez bizony így van!!! Van, akinek "minden mindÍg akvarell volt", van akinek meg tejbegríz a könnye,

_Neo torninya: változatlanul szeretem a haikuidat.

Szerelembarátom

Összeolvasztott bennünket valami;
örök tüzével a titkok lángja.
Bár akartunk, de nem tudtunk szaladni:
egymásba forrva egyikünk se bánta.

Rózsalugasba tévedtünk mindketten.
Hiába adtunk szirmokat, látod?
Merev tövissel felsebzett szívünkben
sohasem leszünk igazi barátok.

2005-10-06

Neo: Nem tudom, hogy értem-e, de nagyon szép, nagyon jó.
Kripli: Tetszik. Főleg ez: "ködbe lábadt szemed". Ez nagyon szép.

üdv: Gemini O., a bőbeszédű kritikus.

a szellő suhan végig mocskos arcán.
lába izzadt, körmein a kosz, dereng a tájba.
a múlt arcul csapta, elesett a fáradt paraszt.
de hisz paraszt az ki paraszt?
földet túrja a mocskos kasztrendszer legalsóbb tölteléke lenne?.
Nem!
orrát vájja, seggében turkál, és szalonnát eszik.
Eszik azt is, de Te is!
Jaj Ti harasztok, nem lesztek mások soha.
Olyanok vagytok mint a szidók, a szidalmazók közt és a vargányák
Jaj Ti parasztok, nem lesztek mások soha.


Szeretem a harasztokat, s minden munkás lényt, lényt, embert és állatot, ez az igazi valóság.

Neo: nem tudom, mire gondolsz, de a hangulata kicsit Szilvási: A néma c regényére emlékeztet. Van benne valami 8O-szerű

Szofi írta: off: tanítási gyakorlatból kifolyólag tűntem el és nov. közepéig nemnagyon lesz időm erre nézni, pláne írni, de igyekszem tájékozódni

Ezek szerint egyelőre nem indul újra (folytatódik) a 'szeminárium'?
(amire az őrszemes és felező 8-as verseinket küldtük)
Vagy esetleg valaki más is 'vezetheti' (kitalálhatja a feladatokat)?
Mert engem igazán érdekelne

On:
Szellő jár a kertek alatt,
megfáradt már;
tavasszal még vígan szaladt
piciny lábán.

De elmúlt már a kikelet,
a nyár sehol,
a hideg szélben didereg
az őszi por.

Távolban rút varjú károg:
közeleg a tél,
délre húznak kacsa-párok
övék az ég.

Halkan szól a tücsök-ének
bús gyász-zene

(és egyelőre itt tartok, mert nem tudom most folytatni... )

Ködbe lábadt szemed. Súlyos
Lepelre festik napvilágod
Ráncos kezek. A fák, a hold,
Minden mindíg akvarell volt.

"Könnyem tejbegríz"?!

[size=9:1tc63dxk]Jelentkezzen, aki erti:[/size]

Néma ajkamról
Más üvölti a szélbe
Véres dalomat


2005.10.06.


Szofi: tetszik az 'elvagolag' c. haikud, teljesen olyan, mint egy kata. gyere le egyszer edzesre, es latni fogod ß)

Szofi írta: elvágólag

kardot hüvelybe
tett utáni nyugalmat
sóvárog szivem

:up: :up: :up:

Elcsentem aláírásnak. Bocs, muszáj volt! Kösz, hogy leírtad helyettem!

off: tanítási gyakorlatból kifolyólag tűntem el és nov. közepéig nemnagyon lesz időm erre nézni, pláne írni, de igyekszem tájékozódni

on:

elvágólag

kardot hüvelybe
tett utáni nyugalmat
sóvárog szivem

Kiszámoló

Kiszámoltam jelzésed értékét
az ujjamon.
Egy, kettő, három.
Porba hullt világom.

Beszoroztam szívem ritmusával.
Kihagy, szaggat.
Négy és öt és hat.
Magából kitagad.

Szilánkos emlékek a fiókban.
Érdes kolonc.
Hét, de nekem nyolc.
Tudom, most eliszkolsz.

Hattyúdal sírdogál az éterből.
Magához hív.
Kilenc, s még egy: tíz.
A könnyem tejbegríz.

Szendergéséből izzadva ébred
a merengő.
Tízen egy, majd kettő.
Minden felejthető.

Az életben nekem sem ez a
lottószámom.
A tizenhárom.
Véget ért rémálom.

2005-10-04

Köszönöm
Szerintem mind a ketten szeretjük a sört - én is nagyon szívesen beszélgetnék Veled, úgyhogy ha ha egyszer Pesten jársz, szólj rám légy szíves!

Well: nagyon tetszik mindegyik, nekem a harmadik jött be a legjobban. Nehéz mit mondani a verseidről itt pár szóban, de egyszer szívesen elbeszélgetnék veled:)
Shaman: köszi:))) (jó az utcsó versed, te, ez még rímel is!)

Ujjgyakorlat (nincs ilyen lepra kedvem, nyugi:)))

Depresszió

Önzetlen nem kérhetsz másoktól szívet,
adni nem tudsz, csak követelsz vadul.
Az én könnyem is irritáló vízcsepp,
gázspray-csípte szememből kicsordul.
Üres frázisokba hibernált szerelmet
hazudunk amolyan féligaz szavakkal,
hogy minket szégyell a részvétlen printer.
Mert mindenki ördög és mindenki angyal:
Önmagunk angyala és mások ördöge.
Ugyanolyan parány atomnak születtél
egy végtelen molekulába öntve,
akár az a többi hétmilliárd szegény.
Folyton szaporodó, de állandó tömeg
rejt el, s őrzi meg önmaga látszatát.
Kódolt génjeinktől tanultuk meg
cinikus szájjal kóstolni romantikát,
s mint két bolygó az őskorban: a határ
csak egyre tágul, mi meg beszűkülünk;
távolságba fúlunk: a félelmünk saját
maradt legalább. Magunktól menekülünk
Ez az egyetlen közös kálváriánk:
Megalkotott világunk, a mocskos miatt
leszel zokogó szajha s lettem
én olcsó kis prostituált.

2005-10-03

lenyűgöző

Új versem a Shalóm:


Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
Shalom, shalom, sahaloooooooooooooooooooooooooooooom, salom.
si ha láááááááááááááááá salom! Jeeeeeeeeeeeee

Nos ennél szebbet nem is alkothattál volna: -Óriásira nőtt minden apró repedés. /ez nekem is a kedvenc témám/

Szilánkok

Valaki leverte a vizespoharat a szekrényről.
Szép volt és lassú az íve:
Néha megfordult tengelye körül,
És közben kiadott magából mindent.
A cseppek előbb értek földet,
És betakarták a fényes parkettát:
Olyan matt lett tőle a lakás…
Felnagyították azok a vízcseppek
A padló forradásait, a rejtett hibákat
Is megmutatták parányi mikroszkópként.
Óriásira nőtt minden apró repedés.
Akkor jöttem rá, hogy benne voltam,
Amikor földet ért végre,
És tízezer szilánkra robbant.

2005-10-02

Vándor!

Nincs új üzenet!
mindenhol vértek, elesett emberek.
az út pora sáros, vérrel telt a föld.
meghalni kell most, lesz e még jövőnk.
egyedül bóklászó lovak,
s itt ott még ég a tűz.
Lassan lepelként hull alá a sötétség,
s elhallgat minden ki nyög.
Nem szóltam Neked, de meghaltam itt.
Hiába vársz rám, én már többé nem érkezem.
Testem az enyészeté, de a lelkem Tied örökre.
Tied, és senki másé.

Ne nézd az ajtót, mert nem jövök.
Kardunk ketté tört, és nincs többé.
Vértemben idegen anyagok, föld s korom, hamu.
Arcom nem néz többet, s én nem felelek.
Némaságban Veled vagyok, míg e világ kerek.
Meghaltam én számodra, elvitt e háború.
De túl a planétán, létezem. Élek!
S a zárt kapukhoz menni, félek.
Nem lehet, hiába van szélcsend, vagy épp dúl háború.
Én már többé nem megyek.
Az út porában ott van valahol a törött kard most is.
Árván várja hogy újra felvedd.
De Te nem jössz, s én is maradok.
S a sors beteljesedett.

Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
Kérlek, Óh Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
Kérlek, Óh Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
Kérlek, Óh Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
Légy szíves, Óh Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
Légy szíves, Óh Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
Légy szíves, Óh Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
Ne mondjam el kétszer, Óh Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, gyere ki a várból!
Nem jövök!
És így is lett a Nagy Ottován Mehenusz VI. Nyald Beonlichen, nem jött ki a várból.

Wow, Torninya:)
Well: ezekhez vissza kell térnem...

IX.

Mint lejtős hegyoldalról a lavina,
úgy sodort a szerelem a mélybe;
majd felemelt az óceán hulláma,
hogy kiírjam nevünket az égre.

Gyűlölt pokol után mesés mennyország,
majd a végzet keze újra letaszít;
pont, ahogy nyílik a havasi gyopár,
amit majd egyszer valaki leszakít.

Voltam én virág, téptem is eleget:
Játszottam angyal és ördög szerepet.
De hogy most mi legyek, bizony nem tudom…

Köztes megoldást nem nyújt az alkalom.
Most fent, aztán lent: de azt nem teheted.
Akkor sem, ha szíved ebbe megreped.

2005-09-30

Üdvözletem!

Well, ezeket most köszönöm

icke

Íme az utóbbi két hét szennye, ömlesztve

Nunc dimittis

visszaadta a keserű poharat
betonkarjait a föld fölé tárta,
a tér volt ő, az éjre lejtő padlat -
mindvégig tudta, hogy minden hiába
és lángoló testén az alagúti fények
korbácsnyom-ösvénye végül megszakadt
szemgödre mélyén szürke folt a lélek
élőholt mezőkön omló ácsolat
s aztán csak lassan a végső vezeklésben
úgy roppant meg, akár a nappalok
"Bocsásd el szolgádat:" szólt - "a temetetlen
torzók tisztásán én is holt vagyok."

hámlik a csend, a legördülő látszat -
metszi az Isten a lombjavesztett fákat


[...]

Megismerni a fekete csendet
a stigmát a virrasztó holtak homlokán
teli serleggel ömlött ránk az élet
s mi siklottunk csak a bársony-éjszakán
s egyszerre aztán a szentképszínű tájban
elárultak minket a síró reggelek:
angyalléptekkel a dérfacsarta, fátlan
tisztásokon a végzet feldereng
a hontalanság az, mi minket összeláncol
az idegenek templomában szegletkő vagyunk
méltatlanul a feloldozásra
(a sírás a tiszták és bátrak kiváltsága...)
végül hát egymás magányában
végül hát vérrel is megáldozunk


[...]

ahogyan mindenki, te is elfeledsz majd
tavasz tájékán az első jégesőkkel
peregsz le arcomon a pergamenszín éjből
amíg a nagyvilág nevetve zöldell
s nem emlékszel többé a megosztott magányra
hogy zuhantak ránk az égi támfalak
mi voltunk a tér, a szétfröccsenő élet
eszmélet voltunk és égő áldozat
Isten oltárán a megtöretett corpus
(egy substantia két feketülő testben)
egymás kezébe ujjainkkal égtünk
hozzád sebesedtem, s egy voltunk mi ketten

álarcosbál az Isten csarnokában
hó hullik ránk, s a megroppanó vállak
lassan elzuhannak. Tél van megint, közelít az éjfél -
ezen a földön kísértetek járnak


Keresztes Szent János fohásza

kezdőbetű az élők sírfeliratában
a lenyugvó világ vagyok, rideg és ronthatatlan
s már csak az éjszaka hangjaira figyelek
hadd legyek magányos benne -
hadd legyek veled

Miért?

Miért van az,
hogy ha kibontod a csomagot
csak vatta van legbelül?
hogy ha eldobod a papírját
cipődre tapad kegyetlenül?
hogy tőrért nyúl keze
ha büszkesége csorba?
s ha beléd nem meríti
ökle vág orrba?

Hogy lehet,
hogy a hegynyi átok
csak álmodban suttog?
hogy ha padlót ért ruhátok
csak véresen kerül vissza rátok?

Meztelen, forró bőrön
Jéghideg érintés

2005.09.30.

VIII.

Akár a néha hullámzó tengerek,
vagy a fel-feltámadó tavaszi szél,
szeszélyes vagyok, félek és féltelek,
hogy a nékem szánt kincsnek lába kél.

De nem hiába adtál mindent oda,
amit egy férfi kérhet és kívánhat,
Lásd, becsuktam egy fiókba, ahova
csak magunkat tettem, és azt a zárat

míg élek, ki nem nyitja senki más,
és nálam marad a kulcs, ez nem vitás.
Csak tudnám, a te fiókodban mi van…

Őrzöd még és kinyitod titokban?
Ha felnyitnám egyszer, ott kit találnék…
Nem lennék más, csupán halovány árnyék…

2005-09-30

Noredhel: Szerintem jó, nekem tetszik. Remélem építő jellegűnek fogod fel a kritikámat, kedvesem.
Írj, írj, ne hagyd abba, ez a lényeg. Semmi több. Mindenki írjon és ne hagyja abba, mert semmi értelme abba hagyni. Ennyi, nem kell túltekerni.

pá

Köszönöm:)

Szapphoi töredék a vigaszról

Hallgatás szőné kötelét, verembe
húz a rettegés keze; s míg lehet
a szó hazug dallam, de sosem a hű szív
támogatása.

2005-09-29

Elryn: a pályaudvar nekem is tetszik, annak ellenére, hogy szerintem néhol kicsit hülyén rímel a többi jól sikerültebb párhoz képest. de persze én elfogult vagyok a tömegközlekedés mellett, szóval a véleményem valsz nem releváns

Kar'sa: most már valszeg ott is összemosódott, de vsz eredetileg csak többes szám. Amúgy köszönöm, az szerintem is egész jól sikerült, bár a ritmus miatt nagyon adta magát a dolog.

üdv:
-- Mau

Nagyon szépeket írtok! Most különösen Elryn Üzenet és Alcarcalimo Veassë c. versei tetszettek. Nagyon-nagyon jól írtok! Olyan mély érzéseket fogalmaztok meg olyan ügyin.... Gratula!

Itt az enyém (na, nem ez a címe, hogy itt az enyém ... Még nincs címe. Lehet, hogy nem is lesz. Nem igazán tudok már mit ráaggatni):


Ősi súlyok hordozója,
gyönge lánytest: én vagyok!
Millióknak kínja rajtam.
Homlokomon csillagok,
nyakamban, mint láncot hordom
a lángoló, vén Napot,
két vállamon nagy teherként
maga az agg Hold ragyog.

Rogyadozó térdeimet
tüskés bozót sebzi fel,
megbicsakló, fáradt bokám
zörgő, zord láncot cipel.
Csókolatlan ajkaimon
vér szivárog: keserű.
Sohsem ölelt derekamon
öv, szögecses veretű.

Évezredek, évmilliók
surrannak el mellettem,
végtelen zarándoklatom
ős-magányban végezem.
Népek, nemzetek könnyei
áztatják az arcomat...
és mi enyhíthené kínom,
semmi, semmi nem akad.

Járom, járom hosszú utam
éjjel, nappal, hajnalon,
haldokló madár éneke;
vergődő az én dalom.
Menni, menni, meg nem állni,
ez vár rám mindörökké,
puha ágyban sose hálni,
sosem lenni senkié...

Na...? Igazából nem tudnám megmondani, mi ihletett erre. De néha szoktam így érezni.