Nyomtatás

LEP 2005 - felhívás

Hivatalos felhívás

A Magyar Tolkien Társaság pályázatot hirdet a 2005. évi Tolkien Születésnap (L.E.P.) nevű rendezvény koncepciójának és fő szervezőinek kiválasztására. A rövid koncepciót és a szervezői csapat tagjainak bemutatását tartalmazó leírást a vezetoseg@tolkien.hu címre várjuk 2004. szeptember 5. (vasárnap) éjfélig .

A keretek:
A rendezvényt 2005 január 3-án (hétfőn) kell lebonyolítani egész napos időtartamban. Ezúttal kisebb méretű, „családiasabb” hangulatú, elsősorban az MTT tagok produkcióira, ismeretterjesztő előadásokra, színpadi művekre, játékokra, kreatív foglalkozásokra alapozott születésnapi rendezvényre várjuk a pályázatokat. A szervezők segítséget kaphatnak az MTT elnökségétől a szponzorok (pl. a rendezvény helyszíne, médiatámogató) megkereséséhez és a tárgyalásokhoz.

A kijelölt főszervezőnek és csapatának kell előkészíteni a rendezvény alapfeltételeit (hely), kidolgozni a programot, kialakítani az egyes programpontok szervező-lebonyolító csapatait és koordinálni azok munkáit. Ezek mellett feladatuk még Születésnap pénzügyeinek kezelése, valamint a helyszínen irányítani a szervező-rendező csapat tevékenységeit.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned