Az emberek dala
Halandó éveink gyorsan peregnek,
s lehet, maradnánk még,
de gyertyánk már elég…
Halál réme les ránk.
Elfogadni nehezen tudjuk,
sorsunkat bár rég kimondták,
a végső pecsétet is rányomták,
szenvedjük mi az „ajándékot.”
Mások sorsát irigyeljük,
halhatatlanságra vágyunk,
haragtól telve kardunk kirántjuk,
tünékeny létünk így rövidül.
De miénk e furcsa szabadság,
mert nem köt e világ köre,
elmegyünk innen, ím, örökre…
Hol emléknél több is vár tán ránk.