Vonat jön-megy és el-elnézem,
vajon a múlt regéibe
is gurul-e ily vas-vitézem,
Középfölde erdeibe,
bősz hobbitok kertjeibe
nagy bűn-e őket becsempésznem,
tündekirály eleibe
settenkedhetnének-e szépen?

Hogy' szállnak fényes ablakok,
varázslámpások fénylő sora,
mögöttük elszánt alakok,
állomásnév: Angband ostroma.
Egy vonat még itt is otromba,
sárkány-álcára szavazok,
jól áll hozzá az ork lakoma,
de itt azok is szárnyasok.

A lengedező szösz-sötétben
zakatolás se hallatszik,
mígnem Neldoreth erdejében
dalra ébred, aki alszik,
elalszik, ki nem alhatik.
Csodalény táncol, haja ében,
ruhája kék, de csak alig
látsz bármit szépsége tükrében.

Igy iramlanak örök éjben
ébredéskor szökött tündék,
és csak csillagok hűs fényében
bújnak elő az ős törpék.
Az alvásidőt megtörték,
nem várnak kovács tenyerében,
tán még nem teremnek körték,
de arany már vár a telérben.

Kivilágított nappalok
kora köszönt ennekutána,
én napgyümölcsön nyargalok
mint a vonatkorok futára,
őrült álmomnak nincs határa
ha még mindig nem lángolok,
és Telperion virágára
innen tovahuppanhatok.

S én állok minden fülke-fényben,
Nargothrond mély kamráiban,
bár előbb ősi dicsőségben,
majd csak átoksújtott várban,
mégis tovább, mint én vártam,
végül meg már akkor se féltem,
mikor Húrint ölni láttam
megkésett bosszúja dühében.

Én könyöklök és hallgatok,
míg a sín tenger végébe fut,
ha vonatról ennyit látok,
talán Valinorba is eljut,
és mi utasok végül látjuk,
ahogy egy csinos kis átok
Mandos torkán akad, lássuk,
  ő ismeri-e a vonatot.