szívében nincs se anyja, apja
Olykor ismeri csak Magányt –
annak, akit a sorsa keze
mindenképp nyelvésznek szánt
s egy könyvtár legmélyére ránt
alkalmanként. Nyelvészfüggő
érdeklődik mi iránt
parole-ja van, avagy langue-ja.
ki tudja, hogy az életet
Le nem játszhatjuk nyelvünk nélkül:
rajta áll gondolkodásunk.
mindent akar ismerni végül,
sárga aurájának fényül
szolgál minden észrevétel.
szórakozásképp nekiül, s
tanul idegen nyelveket.
halálra ráadásul kapja
a Kriszta-hangtan pótvizsgát
gyönyörűen meg kell tanuljon
mindenféle átírást
az, aki mégis nekilát.
levizsgázik, lesz diplomája,
s talál magának jó munkát:
már szabad fantáziája.
s mint talált tárgyat visszaadja
Igy az elveszett meséket
ahogy meglesed, csak pipázik,
nézésével mit sem sejtet
de dolgoztat minden sejtet
odabenn, hol hősök születnek
reális vonások mögé rejtett
nyelveiket is megmutatja
bármikor, ezért őrzi meg,
Egyetem-kori jegyzeteit.
tengert és egeket teremt,
csillagok alá életet szít,
gyönyörű szép képeket vetít
egy jövendő kor számára.
szimbólum értékű népeit
drágakő-szókkal áldja meg
ki nem istene, és nem papja...
Nem lehetett "vallásának"
nem látta hű lelkesedését
mindenfelé a világnak
ki legbelső én-hangjának
érezte az ünnepi-elfet.
de azt, amit félbehagynak
nincs senki, aki megtanítja
sem magának, sem senkinek.
igy alakulhat bármily tábor
nem találják ki sohasem:
darabok tizenöt üvegfalból...
azt, hogy melyik épp hova passzol
részek, utalások nyomán
indulnak el. néha mennyboltról
némán egy szellem ránknevet.
Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja;
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja,
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor- ezért őrzi meg.
Ki nem istene, és nem papja
se magának, sem senkinek.