Galadriel tikos naplója (Harmadkor)

Namarie kérésére én adom közre.


Galadriel titkos naplója

Harmadkor

1000. év évközép napja után, tengerpart

Csodálatos! Nem is tudok szóhoz jutni, csak kapkodom itt a levegőt! Mindig is tudtam, hogy a Valák nem felejtettek el minket, és most itt a bizonyíték! Igaz, kicsit érdekes felhangokkal, de akkor is itt van.

Lényeg: öt istar, köztük Olórin eljöttek Valinorból, hogy a segítségünkre legyenek.
Olórinnal volt egy fura beszélgetésünk. Megkérdezte, hogy nem kívánok-e hazamenni. Mondtam neki, hogy nem, mert egyfelől nem hagyhatom cserben ezt a szerencsétlen vidéket, másfelől a tesóim nélkül mit csináljak otthon?
Erre elmosolyodott, közölte, hogy nagyjából ezt a feleletet várták, és hogy a valák küldenek nekem valamit. Ez a valami a legnagyobb ámulatomra az Elesszár volt, mégpedig az első, amit Gondolinban kovácsoltak. Fél napot sírtam meghatottságomban, de ez nem érdekes. Az inkább, hogy küldtek egy üzenetet, amely szerint még egy nagy próbatétel vár rám, aztán mehetek haza. De a legislegjobb hír: MINDEN TESÓM él!!!

Három nap múlva:

Az Istárok öten legalább tízfele akarnak menni. Radagast kapásból belebolondult a madarakba, össze- vissza futkos és csicsereg meg fütyül nekik. Azt hiszem ideje lenne egy Fehér Tanácsot összehívni, és tisztázni, kinek mi legyen a feladata.

Két nap múlva:

Hihetetlen: Curunáro már megint udvarolni akar nekem. Itt persze visszafogja magát, nem úgy, mint otthon,ahol nem tudta eldönteni, hogy Feanor rózsalovagja legyen-e, vagy saját magát képviselje.

Két hét múlva: mi van, már nem is szabad Olórinhoz szólnom? Curunáró folyton a szeme sarkából figyel, és kérdezget, hogy nem érdekelnek-e a különféle elmés masinái.

Egy hónap múlva: Kedves vejem megőrült.Kitalálta, hogy Glorfindel vele fog tartani Völgyzugolyba, megregulázandó a jónépet, és különben is, az összes nolda legyen csak egy kupacban. Ez utóbbi nem volna rossz indok, de: az ottani yavannildék eddig sem voltak normálisak, de most aztán totális káosz van. Egy példa: Arwennel a minap alig bírtuk kihalászni szegény Glorfindelt egy halom ruha alól. (A yavannildék elől menekült, és belegabalyodott a szárítókötélbe). Szegény fiú! Ez még csak a kezdet....
A tükörből megtudtam, hogy Elrondnak titkos célja van Glorfindellel Arwenkét illetőleg. Csak azt felejti el, kinek a dédunokája a leányzó.

Ja, és a tükör mutat egy sötét alakot is, akit annyira nem várok. De ha jön, jöjjön, csak ne Nightmare- be burkolózva.


Három hónap múlva: jött, és a Blackrose13 nevű illatkreációt viselte, megivott vagy két liter mentateát,mondván, iszonyúan fáj a feje, mert egy kicsit hm.. másnapos. Na, ha valaki nem tudná, kiről van szó, elárulom: a némileg? megjavult "kedvenc" fekete "valánkról".
Párbeszédünk:
-Üdv, Vala!
-Üdv neked, Nerwenke! Hogyhogy felismertél?
-Nem volt nehéz, hidd el.
-De ugye nem árulsz be?
-Miért tenném?
-Tudom is én.. ti lányok.. amúgy nincs valami teád? Piszkosul fáj a fejem. Tudod, tegnap bánatomban kicsit többet ittam, mint jó lett volna.. de hát most mondd meg... Glorfindel még hagyján, ő legyűri a balrogot is, de ezek öten.. összetöpörítve, erejükcsökkenten... ráadásul az egyik félig szerelmes beléd.. hát hogy fogják ezek legyőzni az én elkanászodott kapitányomat, aki rám se akar hallgatni?
-Már megint nem bírsz a kreatúráiddal? Tessék, itt egy kis tea. De ha rám hallgatsz, öt istar miatt nem iszod le magadat...gondolom, azért küldtek ötöt, hogy ennyien csak csinálunk már valamit a kis házi kedvenceddel.
- Remélem, már beszéltetek erről. Te, de jó néz ki ott az a lány! Az a szőke!
-De az nem lány, ő Glorfindel!
-Ja...
- Igyál csak még egy kis teát!
- De olyan jól néz ki az a kis fekete..
- Na róla tényleg leszállsz, mert ő az unokám.
- De Nerwenke, nem lehetne? Legalább ott az a kis szőke, úgysincs férjnél. Nézd, milyen csinos álcát kerekítettem magam köré!
- Idefigyelj, fejezd be, mert ő meg Gildor. Te szent Eru, mit ittál össze?
- Fogalmam sincs. Nerwen, én úgy kedvellek.. és most nem udvarolni akarok, de mi lesz itt veletek? Ki lesz a királynő?
- Milyen királynő?
-Hát a fehér.
-Sakkozni szeretnél? Hozzam a táblát?
-Nem, de nem akarsz királnő lenni?
-Én? Minek?
-Hát eddig a noldáknak királyai voltak, és nem mentek vele semmire. Mi lenne, ha most lenne egy kis girlpower?
-Mi lenne?
-Hát nőuralom, matriarchátus, tudod....
-Tudod, az a helyzet, hogy jó ez így nekem, ahogy van. Meg a többieknek is.
-Fáj a fejem.....
-Most már nekem is ....
-Nem kéne lefeküdnünk?
-De, csak nem egy helyen.
-Mennem kéne....
-Tessék, itt van némi fájdalomcsillapító teakeverék.
-Jövök máskor is...
-Vigyázz magadra.Eru legyen veled.
Hát más nem is kellett a boldogságomhoz, mint az, hogy M. itt tébláboljon....na megyek, mert úgy hallom a fiúk meg Arwene kedélyesen nyírják egymást. Jaaj, ne, Arwen Erestort nyüstöli!!! Mit keres itt ez az őrült???

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére