Nyomtatás

JELMEZ ÉS JELMEZKELLÉK PÁLYÁZAT

A Magyar Tolkien Társaság 20. születésnapja alkalmából művészeti pályázatot hirdet, melynek központi témája az egyesület 20 éve, Tolkien életműve és hatása a mindennapi életre.

A pályázatra a témának megfelelő, bemutatható és az alkotó saját maga által készített alkotásokat várunk, melyeket szakmai zsűri díjaz majd. Az arra alkalmas műveknek (előzetes egyeztetés után) az MTT Születésnapon is megjelenést biztosítunk.

A téma: J.R.R. Tolkien művei és munkássága, a professzor által megteremtett mitológia, világ.

A “Jelmez és jelmezkellék” kategóriába várunk minden olyan művet, mely beleillik a J. R. R. Tolkien által megalkotott világba, akár saját elképzelés, akár már meglévő alkotások alapján. “Jelmez” esetében teljes jelmezeket várunk, míg a “jelmezkellékek” a Tolkien-művekben megjelenő bármiféle tárgyak gondosan és átgondoltan kidolgozott változataival lehet nevezni. Jelmezkellékek esetén külön bátorítjuk a saját elképzelés alapján készült alkotásokat!

Pályázati feltételek
  • A pályamű korábban nyilvánosan még nem került bemutatásra/publikálásra.
  • A produktum kapcsolódjon J.R.R. Tolkien bármely művéhez, vagy az általa megteremtett mitológiához, világhoz.
  • A pályázóknak vállalniuk kell, hogy előzetes felkérés esetén a pályamű a 20. MTT Születésnapon bemutatásra kerül.*
  • A pályázatra nem jelentkezhetnek a művészeti pályázat szervezői, illetve ezek hozzátartozói és közeli hozzátartozói.
  • Kizárólag saját művel lehet nevezni.

* A jelmezeket a bemutató során az alkotó, általa felkért közreműködő, vagy igény szerint a Társaság önkéntese viselheti. A jelmezkellékeket kiállítás keretében mutatjuk be. A tárgyak bemutatóra történő eljuttatásáról, majd a rendezvény utáni visszajuttatásról a szervezők a kiválsztott személyekkel egyeztetnek majd.

Pályázati követelmények
  • Kitöltött jelentkezési lap.
  • A pályamunkákról több oldalról készült fényképeket és/vagy videót kérünk.
  • A képek/videók mellé kérjünk egy leírást vagy bemutató videót az alapanyagokról és az elkészítés technikájáról.
  • A pályamunkákhoz egyéb írásos magyarázat, kommentár csatolható.
  • Több fájl esetén azonos jeligével, 01, 02, 03 számozással kell a pályázati munkákat beküldeni.
  • Minden pályázó legfeljebb három művet nyújthat be.
Pályázatok értékelése

A beérkezett pályaműveket a Magyar Tolkien Társaság képviselőiből és független tagokból álló szakmai zsűri fogja elbírálni.

Az alkotások zsűrizésénél a legfontosabb szempontok a kreativitás és az eredetiség, a kivitelezés technikai színvonala, illetve a témába való illeszkedés.

Díjazás

Az elbírálást követően a nevezők létszámának függvényében a zsűri első, második és harmadik helyezettet hirdet. Indokolt esetben megosztott díjazás és különdíjak odaítélésére is lehetőség van.

A pályázat eredményhirdetését 2022. június 15-én online hirdetjük ki. A díjak ünnepélyes átadására élőben, a 20. MTT Születésnapi ünnepségen kerül majd sor.

A Magyar Tolkien Társaság meghirdetőként a beküldött pályamunkák nem kizárólagos felhasználási, nyilvános előadási, illetve a tolkien.hu oldalon történő publikálási jogát - a készítő(k) és előadó(k) nevének feltüntetésével - fenntartja.

Nevezési határidő: 2022. június 12. éjfél.

További kérdés, kérés esetén a muveszetipalyazat@tolkien.hu e-mail címen lehet érdeklődni.

 

 

Utoljára frissítve: vasárnap, 24 április 2022 13:59

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Kapcsolódó elemek