Nyomtatás

TÁRSASJÁTÉK PÁLYÁZAT

A Magyar Tolkien Társaság 20. születésnapja alkalmából művészeti pályázatot hirdet, melynek központi témája az egyesület 20 éve, Tolkien életműve és hatása a mindennapi életre.

A cél olyan, a Tolkien-művekhez és/vagy az MTT-hez kapcsolódó játékok létrehozása, amelyek a Társaság rendezvényein játszhatóak. Az arra alkalmas műveknek (előzetes egyeztetés után) az MTT Születésnapon is megjelenést biztosítunk.

A téma: Magyar Tolkien Társaság, vagy általánosabban J.R.R. Tolkien művei és munkássága, illetve az ezek nyomán kialakult közösségek.

A “Társasjáték” kategóriába várunk minden olyan asztali táblás- kártya- és egyéb társasjátékot, mely a Magyar Tolkien Társaság munkásságára, életére, történetére reflektál, vagy beleillik a J. R. R. Tolkien által megalkotott világba. A kategóriába teljesen saját ötlet alapján készített játékokkel, valamint létező játékok alapján, de módosított játékcélokkal vagy játékszabályokkal rendelkező játékokkal lehet nevezni. Már létező játékok játékmechanikai módosítások nélkül való átdolgozásait nem tudjuk elfogadni.

Pályázati feltételek
  • A pályamű korábban nyilvánosan még nem került bemutatásra/publikálásra.
  • A produktum kapcsolódjon a Magyar Tolkien Társasághoz, J.R.R. Tolkien bármely művéhez, munkásságához, vagy az ezek nyomán kialakult közösségekhez.
  • A pályázóknak vállalniuk kell, hogy előzetes felkérés esetén a pályamű a 20. MTT Születésnapon bemutatásra kerül.*
  • A pályázatra nem jelentkezhetnek a művészeti pályázat szervezői, illetve ezek közeli hozzátartozói.
  • Kizárólag saját művel lehet nevezni.

*Az így készült társasjátékok az MTT 20. születésnapja alkalmából tartandó rendezvénysorozat keretein belül játszhatóak lesznek, illetve jelenlegi tervek szerint a kiválasztott játékok megvásárlására is lehetőséget biztosítunk majd - ennek pontos feltételeit a szerzővel egyeztetjük. 

Pályázati követelmények
  • Kitöltött jelentkezési lap.
  • A pályamunkák leadásakor az alábbiakat kell eljuttatni a pályázat szervezőinek: írott részletes játékszabály (online), a játék kreatív elemei, pl. játéktábla, kártyák, egyedi bábuk, stb. (online és eredetiben is). A nem játékspecifikus kellékeket (pl. dobókockák, bábuk) nem kell elküldeni, csak a szabályban jelezni a szükségességüket.**
  • A pályamunkákhoz egyéb írásos magyarázat, kommentár, szabálymagyarázó videó csatolható.
  • A pályamunka lehet csoportos munka eredménye. A tagok száma legjeljebb 3 (ettől indokolt esetben el lehet térni, ezt viszont mindenképp jelezni kell a muveszetipalyazat@tolkien.hu e-mail címre küldött részletes magyarázattal).
  • A pályázót segíthetik közreműködők, a nevüket a pályázatban külön közreműködőként kell feltüntetni. A közreműködők számának megkötése nincs.
  • Több fájl esetén azonos jeligével, 01, 02, 03 számozással kell a pályázati munkákat beküldeni.
  • Minden pályázó legfeljebb három művet nyújthat be.

**Postacím: Mikesy Anna, 1046 Budapest, Pöltenberg Ernő u. 25.

Pályázatok értékelése

A beérkezett pályaműveket a Magyar Tolkien Társaság képviselőiből és független tagokból álló szakmai zsűri fogja elbírálni.

Az alkotások zsűrizésénél a legfontosabb szempontok a kreativitás és az eredetiség, a kivitelezés technikai színvonala, illetve a játék tanulhatósága, játszhatósága.

Díjazás

Az elbírálást követően a nevezők létszámának függvényében a zsűri első, második és harmadik helyezettet hirdet. Indokolt esetben megosztott díjazás és különdíjak odaítélésére is lehetőség van.

A pályázat eredményhirdetését 2022. június 15-én online hirdetjük ki. A díjak ünnepélyes átadására élőben, a 20. MTT Születésnapi ünnepségen kerül majd sor.

A Magyar Tolkien Társaság meghirdetőként a beküldött pályamunkák nem kizárólagos felhasználási, nyilvános előadási, illetve a tolkien.hu oldalon történő publikálási jogát - a készítő(k) és előadó(k) nevének feltüntetésével - fenntartja.

Nevezési határidő: 2022. június 12. éjfél.

További kérdés, kérés esetén a muveszetipalyazat@tolkien.hu e-mail címen lehet érdeklődni.

 

 

Utoljára frissítve: vasárnap, 05 június 2022 17:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Kapcsolódó elemek