A Tolkien-olvasás napja 2025

Március 25. a Tolkien-olvasás nemzetközi napja. A 2025. év kiemelt témája: „szövetség és közösség”. A Magyar Tolkien Társaság szervezésében idén a Nyitott Műhelyben gyűlünk össze a szokásos közös felolvasásra, beszélgetésre.

 

A Tolkien-olvasás napját (Tolkien Reading Day) először 2003-ban hirdette meg a brit (és nemzetközi) Tolkien Society. Még 2002 januárjában vetődött fel az ötlet, hogy szükség lenne ilyesmire, és végül március 25-ére, Sauron bukásának és Barad-dûr leomlásának napjára esett a választás. (A kezdetekről itt olvashatsz angolul.)

Így hát azóta március 25-én (illetve a megelőző és követő hétvégéken) világszerte szerveznek ebből az alkalomból különböző tematikus programokat. Mi ilyenkor felolvasunk Tolkien műveiből, belehelyezkedünk a történetekbe, figyelünk a szavakra, hallgatjuk egymást.

A Tolkien Society minden évben meghirdeti az esemény kiemelt témáját is. Az idei évre ez „Fellowship and Community”, azaz „szövetség és közösség”, így kérünk benneteket, hogy ennek megfelelően készüljetek a választott szövegrészletekkel.

 

Olvass velünk!

A Magyar Tolkien Társaság programjának helyszíne idén a Nyitott Műhely lesz, ami ezen az estén csak nekünk tart nyitva. Mindenkit szívesen látunk!

Helyszín: Nyitott Műhely (1123 Budapest, Ráth György u. 4. – a Déli pályaudvar közelében)

Időpont: 2025. március 25. (kedd) 18:00–21:00 (Az esemény időtartama alatt bármikor lehet csatlakozni.)

Facebook-esemény >>>

 

Nem csak Budapesten találsz társakat a közös olvasáshoz...

Győrben péntek délután lesz kapcsolódó program a Tolkien Klub Győr és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében:

Helyszín: Kisfaludy Károly Könyvtár, 2. emeleti rendezvényterem (9021 Győr, Baross Gábor út 4.)

Időpont: 2025. március 28. (péntek) 17:00–19:00

Facebook-esemény >>>

 

Oszd meg mindenkivel!

Nem tudsz egy eseményen sem részt venni? Oszd meg az interneten, a közösségi médiában az erre a napra választott idézetedet, az aktuális Tolkien-olvasmányaidat, hogy mit jelent számodra Tolkien, illetve a szövetség és közösség Tolkien műveiben – vagy bármit, ami ehhez kapcsolódik: idézetet, képet, videót, személyes történetet!

Használd a hashtageket: #TolkienReadingDay #TolkienOlvasasNapja

 


(A cikk ikonképe Deborah Ann Hayes munkája.)

Utoljára frissítve: szerda, 26 március 2025 18:35

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére