fbpx
Nyomtatás

Az utolsó csepp (novella)

Mióta délebbre költöztünk, azóta nem jártam a sekélyes moriquend nyelven Ard-galennek nevezett mezőkön, de azt mondták, Nelyafinwe urat most valahol erre találjuk, a lovasait ellenőrzi. Így hát átkeltünk Kanafinwe hasadékán és keresésére indultunk.

Ha csak a füvet és a lovakat nézzük, a vidék akár még Aman is lehetett volna. Valamelyik Valinortól távol eső déli mező, ahova Orome hajtotta ki a méneseit, dús, zöld füvű lankákkal ameddig a szem ellát.

De ha csak egy kicsit is feljebb emelem a tekintetem, ez a kép azonnal szertefoszlik. Az északi határt fekete falként uralják a Vashegyek, s felettük kavarog a se nem felhő se nem köd Homály. A vidáman nyerítő lovak, a zöld gyep, a napsütésben csillogó vizű tavak minden jelentőségüket elvesztik, ha a Homályhoz hasonlítjuk őket.

Mert a Homálynál ékesebb bizonyíték nem is kell, hogy ez mind múlandó. Bármelyik pillanatban elveszhet, elpusztulhat, mint az örökké fényesnek hitt Valinor.

A Homály jelzi, hogy az Ellenség ott van, hogy készül, hogy nem mondott le arról, hogy egész Ardát uralja.

És jelzi, hogy minden percben erősebb lesz.

Nem sokkal a Nap első felkelte után még semmi nem volt a Vashegyek felett. A távolság ellenére is érezni lehetett az úgynevezett Sötét Úr rettegését, a kreatúrái pánikba esve menekültek, már amelyik egyáltalán tudott. Akkor kellett volna támadni, szétzúzni a nevetséges kapukat, elkergetni a balrogokat és kirángatni azt a pojácát a napfényre, és visszavenni azt, ami a miénk.

De nem mentünk.

A nemes Morifinwe és az én uraim a támadás mellett érveltek, de Kanafinwe ellene volt, mondván, hogy Nelyafinwe még fogoly és Melkor megölné, ráadásul fel sem vagyunk készülve. Meglepetésemre a két Ambarussa is mellé állt, ez volt az első alkalom, amikor egyáltalán véleményt nyilvánítottak idősebb testvéreikkel szemben. Korábban leginkább azzal tűntek ki, hogy nem tűntek ki, árnyékként követték Feanárot, próbáltak felnőni a szelleméhez, de ezzel csak azt érték el, hogy kinevették őket a hátuk mögött.

Végiggondolva az eddigi szereplésüket, valószínűleg az se tűnt volna fel, ha bennégnek a hajókban.

Tehát nem támadtunk. Letelepedtünk, országot építettünk, és szinte mindennel foglalkoztunk, ami nem a háború. Ez persze szép, meg Beleriand földje jól terem, de nem házakat kellene építeni és ekevasat kovácsolni, hanem erődöt emelni és kardot edzeni. Hiszen az orkok most gyengék, a Fekete Ellenség retteg, de ez nem fog örökké tartani. Ha bármit is lehet tanulni Valinor homályba borultáról - a valák gyengeségén túl - az az, hogy ha hagyjuk, akkor kitalál valami új szörnyűséget és megtámad amikor nem számítunk rá.

Amikor átkeltünk a hasadékon, vagy inkább völgyön, az ottaniak azt mondták, ők mindig őrködnek, őket nem lehet meglepni. Persze, mindig ezt mondják. Manwe is ezt mondta. A helyükben én már rég falat építettem volna a hasadék két oldala között, hogy senki se jöhessen át. Nagy munka, az igaz, de az ork seregek megtörnek egy noldák által emelt falon, és nem tudnak átjutni a déli vidékekre.

Már ha hagyjuk, hogy ők támadjanak egyáltalán. Curufinwe úr arra utasított minket, hogy mérjük fel, van-e már elég ló egy rajtaütéshez, amivel lerohanjuk a külső védműveket mire a gyalogosok odaérnek. Ha egy Findekáno el tudott jutni a Vashegyekhez, akkor mi is el tudunk. De négyszemközt is kért valamit. A bátyja oly sokáig vendégeskedett lábadozás közben Findekáno családjánál, hogy szinte közülük való lett. Curufinwe arra kért, ha tehetem, emlékeztessem, kihez is köti az esküje valójában.

Nelyafinwét a lovasíjászok táborában találtuk. Szívélyesen fogadott minket, de azonnal távolságtartóvá vált, amikor megemlítettem, miért érkeztünk.

- Az öcsém semmire nem emlékszik abból, amit mondtam neki? - kérdezte. Még ültében is látszott, hogy hercegnek született. Majdnem annyira méltóságteljes volt, mint az apja, csak az a büszkeség hiányzott belőle, ami Feanárot mindig is jellemezte. Curufinwének igaza volt, az Ellenség nem csak a testét sebezte meg, hanem a lelkét is. Újra kell gyújtani a lelkében a tüzet, ami kihunyt a sokéves fogságban.

- Curufinwe úr emlékezete kifogástalan. - Válaszoltam. - Ám úgy véli, most már kellően megerősödtünk. Most kell támadni, mielőtt az ellenség…

- Angband kapuit nem lehet csak úgy berúgni, hogy a Sötét Urat fülénél fogva kirángassuk és számonkérjük, mint egy ügyetlen kovácsinast, aki összetört egy drágakövet. - Vágott közbe. - Atyám megpróbálta, és belehalt.

- Atyád egyedül volt, ám ti heten vagytok, s veletek vagyunk mind, s követünk az eskütökben. - Mondtam erre lelkesen.

- Még ennyien is kevesen lennénk, szükségünk volna a többi nolda, s a sindák támogatására.

- Ugyan mi hasznát vennénk egy csapat gyenge moriquendnek? Nolofinwe pedig elvette tőled a nagykirályi címet amikor beteg és gyenge voltál, Tyelkormo úr a kutyáját se bízná rá.

- Úgy, szóval már megint ez a helyzet? Kétségbe vonjátok a döntésem helyességét?

- Uram, nagybeteg voltál s gyenge a hosszú rabságtól. Ám az esküd és a véred Feanáro házához köt.

- Tehát vegyem vissza erővel a koronát Nolofinwétől és vezessem a népünket a biztos halálba?

- Curufinwe úr szerint elég csak visszakérned. Pontosan tudják, hogy mi lesz, ha Feanáro fiai nem kapják meg amit kérnek… És a noldáknak egy nagy király kell. Egy olyan király, akiben a legnagyobbjuk vére folyik és nem a szolgalelkű vanyáké. A véletlen szerencse, ami a megmentésedre vezette azt az úgynevezett herceget, túlságosan elkapatta őket, de mind tudjuk, hogy a lelkük mélyén gyávák.

Ez volt az utolsó csepp.

- Arra kérlek, hogy távozz. - Mondta Nelyafinwe. A hangja hideg volt és kimért. - Az uraid nem kapnak tőlünk lovakat a kétes terveikhez.

Meghajoltam és távoztam. A találkozó rövidebb volt, mint terveztük, de nem eredménytelen. Mielőtt elküldött volna, Nelyafinwe válla egy picikét megmozdult, mintha fel akarna ugrani. Apró rebbenés volt, de tudtam, hogy célt értem.

Feanáro szelleme nem hagyta el legnagyobb fiát, és hamarosan le fogja dobni a barátságos mázat magáról.

A tűz feléledt.

 

Alyr Arkhon

Utoljára frissítve: szerda, 26 június 2019 14:49

További információk

  • Content Type: Írás
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned