mtt rovat 01

 

A Magyar Tolkien Társaság (MTT) a J. R. R. Tolkient (1892-1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak valló magánszemélyek önkéntes és autonóm közössége.

Amellett, hogy lelkesen és elszántan végezzük a tolkieni életmű megismertetését és népszerűsítését, alapvető eszménk, hogy a tolkieni világot, értékeket a mindennapi életben kell átélni, a szárnyaló képzelet által inspirált kreatív tevékenységgel, közösségi keretek között.
A programjainkban és minden tevékenységünkben alapvető az a törekvés, hogy képzeletünket ne kössék meg a világ ismert tényei és korlátai. Nem kívánunk kivonulni a világból, vagy elmenekülni egy másik valóságba, de úgy érezzük, hogy életünk gazdagabb és teljesebb, ha a szárnyaló fantázia időnként elrepít minket olyan időkbe és helyekre, ahol a mi világunk problémáit egy más nézőpontból élhetjük át.
Hittel valljuk, hogy a Tolkien professzor által megálmodott "másodteremtés" programját folytatva, az egyik legfőbb dolgunk az életünkben hogy kreatív energiáinkból táplálkozó alkotásainkkal magunk is gazdagítsuk a minket körülvevő teremtett világot.
A Társaságunk elsősorban nem egy egyesület, egy hivatalos szervezet, hanem egy működő közösség, melyet az emberi kapcsolatok hálója tart össze. Ez hozta létre a tolkieni világ értékeit magukénak vallók, életükben megvalósítani törekvők  Magyarországon egyedülálló, működő ifjúsági közösségét.

Társaságunk szeretettel vár minden, a Középfölde-mitológia szellemiségét tisztelő Tolkien-szimpatizánst, aki érdeklődik programjaink és közösségünk iránt.
Így segítheted munkánkat, vagy vehetsz részt benne: >>>

 

Képzelet - Kreativitás - Közösség

 

A Társaság alapdokumentumai letölthetők innen:

Alapszabály
Manifesztum

November 16-án sok szeretettel látunk mindenkit a a Magyar Tolkien Társaság havi rendszerességű találkozóján, a Tolkien Klubon! Kerekasztal beszélgetés, társasjátékok, szerepjáték Középföldén, kézműves foglalkozás, büfé, használt könyvek asztala... mindemellett ebben hónapban megemlékezünk a bátor hobbitokról, akik visszafoglalták Saruman uralmától a Megyét!
6 év után mind megjelenésében, mind technológiai alapjaiban, mind szolgáltatásaiban teljesen átalakul a Magyar Tolkien Társaság kulturális és közösségi portálja. A rendszer jelenleg próba üzemmódban működik, a felhasználói hibákért, technikai problémákért elnézést kérünk. A hibabejelentések mellett a külalakra, elrendezésre vonatkozó javaslatokat is várjuk. Egyben felhívjuk az érdeklődőket, hogy jelezzék, ha van kedvük részt venni a Tolkien.hu szerkesztőségének munkájában.
Magyar Tolkien Társaság 2014. január 5-én, vasárnap J. R. R. Tolkien, a XX. század egyik legnagyobb írója, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvész életműve előtt tisztelegve, 122. születésnapja alkalmából nagyszabású rendezvényt szervez. Ez alkalomból a Magyar Tolkien Társaság iparművészeti, irodalmi, képzőművészeti, meseíró és mozgóképes pályázatot hirdet.
Lassi Laurië – A Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa. XI. évfolyam, 1. szám. 2012—2013 (megjelent 2013. július 31-én)
Lassi Laurië – A Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa. X. évfolyam, 1. szám. 2011. december
Lassi Laurië - A Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa. IX. évfolyam, 1. szám. 2010. december
Lassi Laurië - A Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványa. VIII. évfolyam 2. szám. 2009. november
Lassi Laurië - A Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványaVIII. évfolyam 1. szám2009. március
Lassi Laurië - A Magyar Tolkien Társaság hivatalos kiadványaVII. évfolyam 2. szám2008. május
Újra elindul a Tolkien Klub, a Magyar Tolkien Társaság havi rendszerességű találkozója, ahol kötetlen formában ismerkedhetsz meg Tolkien világával és mindazokkal a jelenlévőkkel akiket ugyanez érdekel.
Tolkienite friends from all over the world are very welcome to join us in Zebegény (Hungary) for a long weekend of various programs from October, 31 through November, 3, 2013.
2013. október 31. és november 3. között ismét találkozunk Zebegényben! Színes, változatos program-kínálattal várunk benneteket idén is az iskolában!
A 2013. január 5-i Tolkien Napról készült videóbeszámoló.
The Hungarian Tolkien Society proudly announces the launching of the “Quendi” category of the Tolkien Mailing Competition. It will be in English, open to any individual participant, but recommended for those between 15 and 35. In the course of the Competition you will face different challenges like quizzes, riddles and creative tasks. The five rounds of the competition will last from October to March. The application deadline is prolonged to 06. October, 2013!
A Magyar Tolkien Társaság és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a 2013/2014-es tanévben is levelező versenyt hirdet általános és középiskolás diákok csapatainak, illetve 15-35 éves egyéni versenyzőknek. Meghosszabbítottuk a nevezési időszakot. Az új nevezési határidő 2013. október 6. éjfél!
24. oldal / 111

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére