Kiss Kincső Rózsa

Kiss Kincső Rózsa
A 2009. novembere óta zajló IV. Országos Tolkien Levelező Versenyen 40 lelkes csapat vesz részt az ország minden tájáról, akik a 2010. márciusi élő döntőbe jutásért küzdenek. A második forduló utáni állást olvashatjátok itt.
2010. januárjától nem a postafiókba, hanem a székhelycímre (1203 Bp., Török Flóris u. 19.) várjuk a leveleket.
2010. január 2-án 11:00-12:00 között lesz hallható a Rádió Q 99.5 Kultéka nevű műsorának ismételt adása, melyben az MTT néhány tagjával beszélgettek Tolkien születési évfordulója kapcsán.
A 2009. novembere óta zajló IV. Országos Tolkien Levelező Versenyen 40 lelkes csapat vesz részt az ország minden tájáról, akik a 2010. márciusi élő döntőbe jutásért küzdenek. Itt adjuk közre az első forduló eredményeit!
A Magyar Tolkien Társaság és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár a 2009-2010-es tanévben immár negyedik alkalommal hirdet országos levelező versenyt általános és középiskolás diákoknak.Aktuális állás >>
 A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - Társaságunk közreműködésével - különleges kiállítást rendezett be A Gyűrűk Ura megjelenésének 55. évfordulója alkalmából.
A Magyar Tolkien Társaság pályázatot hirdet a 2009. évi Halloween buli megszervezésére!Határidő: 2009. szeptember 30. éjfél. Beküldési cím: info'kukac'tolkien.hu
A Magyar Tolkien Társaság pályázatot hirdet [b]a 2010. évi MTT Farsang főszervezőinek kiválasztására[/b]. A rendezvény szervezésére vonatkozó koncepciót és a szervezői csapat tagjainak bemutatását tartalmazó leírást az [b]info'kukac’tolkien.hu [/b]címre várjuk [b]2009. szeptember 30. éjfélig[/b]. (Indokolt esetben haladék kérhető.)
9. oldal / 10

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére