Peter Jackson egyszerűen nem tud rövid filmeket készíteni - ezt maga a rendező árulta el, amikor kiderült, hogy két film helyett ezúttal is hármat készít. És valóban: annak idején A Gyűrűk Urához is annyi anyagot forgatott le, hogy nyugodtan lehettek volna öt-hat órásak is azok a filmek. Nem véletlen, hogy készült belőlük bővített változat, igaz, jóval kevesebb hozzátoldással, mint amennyi rendelkezésre állt még. De talán egyszer majd a hat filmet kiadják valamilyen "Ultimate Box Set" formájában, amely még több kivágott jelenetet tartalmazhat. Ki tudja?

Kettőből három

A hobbit: Váratlan utazás kapcsán azonban nem maradt túl sok "visszarakni való" a bővített változatba. Ennek a fő oka az volt, hogy a tavalyi forgatások után dőlt el, hogy három film lesz kettő helyett, és ezután a gyors, pár hetes pótforgatások során csak arra volt idő, hogy az első rész mozis változatához felvegyenek újra néhány szükségessé vált módosítást, amely lekerekíti a történetet. A két részre bontás idején ugyanis később ért véget az első film: a törpök hordós megmenekülésével zárult volna. A három filmes megoldás miatt azonban a befejezés korábbra tolódott: a Szirtfőre érkeztek meg hőseink, és innen láthatták meg a Magányos Hegyhez visszatérő rigót. Ennek köszönhetően a Szirtfő és a Hosszú Tó közötti részek áttolódtak a második filmbe, így a Váratlan utazás esetén jóval kevesebb anyag maradt egy bővített változathoz, mint azt valószínűleg eredetileg tervezhették. Nyilván sok olyan jelenetet voltak kénytelenek a tervezett filmhossz kitöltése érdekében a mozis változatba tenni, amelyeket a bővített kiadásra szánhattak, talán ezért is érezhették a kritikusok a 2012-ben bemutatott film kapcsán, hogy akadozó a ritmusa, helyenként túl lassú a tempó, és olyan jeleneteket is tartalmaz, amelyek a fő cselekményt nem viszik előrébb.

A stúdiók biztosra akartak menni, és mivel a forgatások jócskán meghaladták az előre tervezett 500 millió dolláros költségvetést (állítólag már a pótforgatások nélkül is elköltöttek 560 milliót), a megtérülés érdekében gazdaságosabb volt számukra, és jóval több nyereséget is ígért, ha a felvett anyagokból kettőnél több részt készíttetnek Jacksonékkal. A rendezőnek viszont kevés ideje maradt átgondolni és újratervezni a koncepcióját, ezért a Váratlan utazás kapcsán csak a legszükségesebb módosításokat tudta végrehajtani. Az utolsó pillanatban meghozott három filmes döntésnek a legnagyobb vesztese így a három közül valószínűleg a legelső rész lett.

Peter Jackson 2012 decemberében azt mondta, hogy egy esetleges bővített változathoz olyan 20-25 percnyi használható felvétel maradt összesen (ebben nyilván nincsenek benne az alternatív jelenetek, vagy a kidobott koncepciók). Azt azonban tudni kell, hogy ezek közül nem mindegyik működne rendesen, ha visszaraknák a filmbe. Dramaturgiai és történetvezetési szempontokat is figyelembe kell venni ilyenkor, hiszen a visszahelyezett jeleneteknek tökéletesen kell illeszkednie az eredeti filmbe, hozzáadva valamit ahhoz, miközben nem zökkentik ki a nézőt a figyelemből. Így a szóba jöhető 20-25 percből végül 13 percnyi anyag kerülhetett bele a Váratlan utazás bővített változatába.

Ennek kapcsán szükséges megejtenünk itt egy technikai kitérőt is: mivel a DVD és a Blu-ray kiadások egészen más formátumot használnak, más tempóban lehet róluk lejátszani a filmeket, így a DVD 24 helyett 25 képkockát pörget le másodpercenként, ezért rövidebbnek tűnik a Blu-ray kiadásnál (az, hogy a filmeket anno 48 fps-ben forgatták, ebben nem számít, mert 24 képkockás formátumra konvertálták át a lemezek számára). Szóval ne ijedjen meg senki, hogy a bővített változat DVD-n “rövidebb" játékidővel rendelkezik, ugyanaz a film, mint Blu-ray-en - egyébként a mozis kiadásoknál is volt különbség. A szemfülesebbek ezt már A Gyűrűk Uránál is észrevehették.

A kibővítésről

Mit is tartalmaznak ezek a bővítések és az új jelenetek? Nos, egy csipetnyivel hosszabb prológust, egy csipetnyivel több Hobbitfalvát és Zsáklakot, rengeteg új völgyzugolyi jelenetet és néhány Nagy Koboldos jelenetsort. A 13 percnek majdnem a felét a völgyzugolyi hozzátoldások adják ki, és meg kell mondani, nagyon jót tesznek ennek a résznek. Egészen más értelmet nyer ezáltal e rövid pihenő, amely a mozis verzióban sokkal inkább tűnhetett többek számára két akciójelenet közötti szünetnek. A folytatásokkal, illetve A Gyűrűk Urával kapcsolatban is sok mindent előrevetítenek.

 Az alábbi újdonságokat láthatjuk a bővített változatban
 (a felsorolás nem mindenhol követi az időrendet):

 - Részletesebben a tündék és törpök kapcsolatának elmérgesedését
 - Egy rövid villanásnyi időre Giriont, Suhatag királyát is, amint egy nyílvető segítségével veszi fel a harcot a sárkánnyal
 - Egy nyárközép éji hobbit-ünnepet gyermek Bilbóval
 - A Gandalf elől bujkáló, piacra menő Bilbót
 - Több törp-párbeszédet a Zsáklakban
 - Bilbó és Gandalf út közbeni párbeszédét a Völgyzugolyt rejtő varázsról
 - Törp kaja-csatát Elrond vacsoráján és éneket a “Holdbéli Emberről" (A Gyűrűk Ura könyvben ezt Frodó énekli a Pajkos Póniban)
 - Még egy napot Völgyzugolyban, amely során Bilbó bejár sok mindent, és szívéhez nő ez a hely.
 - Elrond-Bilbó párbeszédet
 - Tünde szökőkutakban fürdő törpöket
 - Bilbót a Narsillal és a Sauront ábrázoló festménnyel
 - Gandalfnak és Elrondnak Bilbó és Thorin által kihallgatott beszélgetését Thror családjának őrületéről
 - Kibővített Fehér Tanács jelenetet, amelyben a Hét Gyűrű sorsáról is szó van
 - A Koboldvárban új képsorokat és új párbeszédeket (törp jellemábrázolások, hej, de hiányoztatok már!)
 - Még egy könyvbéli éneket is: a koboldok ottani dalát ezúttal hájas királyuk adja elő egymaga, disszonáns hangi aláfestés kíséretében. Kicsit kilóg ez a dal a többi közül, de talán nem véletlen: még nagyobb diszharmóniát akar sugározni.

A betoldott jelenetekkel már nagyon sok lett a zenei betét a filmben, az énekek helyenként ki is zökkentenek minket Jackson Középföldéjéről, de szerencsére utána egy-egy szellemes mondat gyorsan visszaadja a film ritmusát. Egyébként az újabb énekek magyar szinkronja is igen jól sikerült, igazán remekül illeszkednek az eredeti dallamhoz és hangszínhez. Fordításban valamennyire hasonlóak a könyvbeli műfordításokhoz, persze, helyenként muszáj volt jobban eltérni tőlük, vagy teljesen mást énekelni, hiszen az angol énekek sem egyeznek mindenhol Tolkien professzor verseivel. A dallam és a hangsúly itt fontosabb szempontok szoktak lenni.

A "kobold-kaland" után már nem kapunk új jelenetet, viszont a stáblista ki lett bővítve a mozis változathoz képest, így derült ki, hogy Giriont ugyanaz a Luke Evans alakította (alaposan elmaszkírozva), aki a folytatásokban Girion leszármazottját, Íjas Bardot alakítja. A Gyűrűk Ura bővített változataival ellentétben itt nincs 10-20 perces, név szerinti köszönet-nyilvánítás a stáblista után. Lehet, hogy ilyesmit csak az utolsó rész legvégén kapunk majd?

A ProVideónak és a Warnernek köszönhetően a Magyar Tolkien Társaság (MTT) szaklektorai lehetőséget kaptak rá, hogy - szűkös időkereteken belül - átfussák az összes felirat-fájlt, és így mind a film, mind az extrák magyar feliratait terminológiailag hozzáigazítsák a legújabb könyves kánonhoz. Most is elhangzik a szinkronban a magyar változat közreműködőinek ismertetésénél a köszönet a Magyar Tolkien Társaság szaklektori segítségéért, amelyet - ezúton - mi is köszönünk a Mafilmnak!

Extrák: A "Függelékek"

A mozis változat kapcsán anno nem sok extrát kaptunk: a már ismert (de helyenként módosított) videóblogokat és a szintén már ismert új-zélandi reklámfilmet. Szerencsére a bővített extra változat kiadványai - nevükhöz híven - bőven ellátnak minket új werk-anyagokkal: nagyjából kilencórányit kapunk, és leszámítva az ismét felbukkanó új-zélandi reklámfilmet (nyilván egy egyezség miatt kell ezt mindegyik kiadványra rárakni), csak vadonatúj bónuszokat rejtenek a “Függelékek"! DVD-n mindezek három lemezt foglalnak el, Blu-ray-en kettőt. Extrának számít a film alatt választható audiokommentár is. Utóbbiból ezúttal csak egyfélét kapunk (A Gyűrűk Ura esetében még többen is kommentáltak). Peter Jackson és forgatókönyvíró-társa, Philippa Boyens hangja kísérik végig a filmet. Kommentárjaikból sok mindent megtudhatunk arról, mit miért valósítottak meg úgy, ahogy, és miért tartottak szükségesnek bizonyos változtatásokat a cselekményben, kronológiában, esetenként a középföldei történelmi események kapcsán. Akik szemfülesebbek, számos spoilert is kihallhatnak mondataikból, hiszen több helyen is utalgatnak a folytatásokra.

A könyvbeli mintára “Függelékeknek" nevezett extrák A Gyűrűk Ura bővített változatainak a stílusát követik, habár az itteni werk-anyagok inkább az előkészületekre, a szereplőkre, helyszínekre és jelenetekre koncentrálnak, mint a filmgyártásra általában. A videók hitelességét növeli, hogy bizony beszélnek a problémákról, konfliktusokról, akadályokról is, Guillermo del Toro távozásától kezdve a perforált gyomorfekélyen át a menet közbeni színészcserékig. Akik eddig nem tudtak róla, most megismerhetik, milyen nehézségekkel járt ez az egész. Mindezek mellett persze ezek a kisfilmek igen szórakoztatóak, és egyben emberközeliek is. A törpöket alakító színészek civilben is remek mókamesterek, még hullafáradtan is. Nem beszélve a mindig zseniális Martin Freemanről.

A bővített változat egyéb érdekességei

Teljesen új filmzenét nem kaptunk a filmhez, a bővített jelenetekhez főleg a mozis változathoz fel nem használt zenei anyagokat rakták be a hivatalos sountrack CD-kről, vagy pedig A Gyűrűk Ura zenéiből kevertek alá. A mozis változatban szereplő jelenetek alatt pedig ugyanazokat a zenei aláfestéseket hagyták meg, mint amelyek eredetileg is voltak. Az extrákban is az eddigi négy film zenéi szólnak általában, illetve a második és harmadik részt előrevetítő képsoroknál a Smaug pusztasága első előzeteséhez készült Age of Dragons (Audiomachine) hallható.

 Világszerte kapható formátumok:

 - 2 lemezes DVD (csak 2 werk-filmmel)
 - 4 lemezes DVD (az összes extrával)
 - 3 lemezes Blu-ray (az összes extrával)
 - 5 lemezes 3D Blu-ray (az összes extrával)
 - Díszdobozos 5 lemezes 3D Blu-ray (az összes extrával), egy különleges szobor-melléklettel (“Talányok a sötétségben").

A formátumokat illetően el kell mondanunk, hogy nálunk érdekes módon nem kapható sem a legolcsóbb, a 2 DVD-s változat, sem a legdrágább, a szobros 3D Blu-ray díszdoboz, csak az árban köztes kiadások. És A Gyűrűk Urával ellentétben idén nem kaptunk magyar nyelven nyomott dobozokat, csomagolást, hanem egy egységes közép-európai változatot forgalmaznak hazánkban. Emiatt a menük is angol nyelvűek. “Cserébe" viszont olcsóbban vehetjük meg a Magyarországon kapható kiadásokat, a DVD-t egészen meglepően jó áron.

Összességében egy igen szép, érdekes és értékes változatról van szó, amely bár nem minden szempontból éri el A Gyűrűk Ura bővített kiadásainak szintjét, mégis méltó helye van a korábbi trilógia könyv-borítót imitáló dobozai mellett. Akárcsak A Gyűrű Szövetsége esetén, itt sem csupán hozzáraktak részeket, hanem volt, hogy egy-egy snittet lecseréltek másikra, vagy máshol helyeztek el, esetleg pár képkockával rövidebbre vágtak. A filmnek határozottan jót tett az ésszerű, átgondolt kibővítés, noha érthető, hogy egy mozis vetítésnek ez a hossz miért lett volna már túl sok. Otthon azonban bármikor, bármilyen tempóban nézhetjük meg, és élhetjük újra Zsákos Bilbó kalandjának elejét - így talán elviselhetőbb a várakozás a következő premierig.

És ami a folytatásokban vár ránk

A második és harmadik rész kidolgozására idén jóval több ideje jutott Jacksonéknak, mint anno a forgatások lezárta után az első rész átalakítására, így valószínűleg átgondoltabb, kiforrottabb filmekre számíthatunk, mint az első volt. Ráadásul 2013-ban újabb-, ezúttal 10 hetes pótforgatásokat tartottak, hogy mindkét folytatás kibővüljön önálló filmmé, nem csak terjedelemben, de dramaturgiailag is. Nem egyszerű utólag trilógiát csinálni egy duológiából, és nyilván számos változtatással járhat, de a stáb minden lehetőséget megragad, hogy az utolsó pillanatig csiszolgassa a filmeket. Ezalatt videóblogokkal, élő közvetítésekkel és számos egyéb meglepetéssel is szórakoztatják a rajongókat.

A Váratlan utazás több kérdést tett fel, amelyre a folytatásokban keressük a választ: Hogyan lesz képes egy egyszerű hobbit helytállni egy sárkánnyal szemben? Mi állhat Azog felbukkanásának hátterében? Ki lehet ez a Feketemágus, aki Dol Guldurban rejtőzik? Mi történt Thorin apjával, Thrainnal? Hogyan kerülhetett elő egy morgultőr? Hogyan került Gandalfhoz Erebor titkos ajtajának kulcsa? Az ezen kérdésekre adott válaszok lehet, hogy nem mindig egyeznek filmben és könyvben, de még azokra is számos meglepetés várhat, akik ismerik a történetet (és ezért néhány alapvető dologgal tisztában vannak).

Hiszen tudjuk, hogy Jackson szereti szabadon és kreatívan értelmezni a rendelkezésére álló alapanyagokat. És amit még ennél is jobban szeret: igen hosszú filmeket készíteni. Így szinte biztosra vehető, hogy a folytatásoknak is lesznek bővített változatai. Mert minden történetre ráfér az újramesélés, no meg némi kiszínezés.

(Ezen cikk a Lassi Laurië 2014. januári számában megjelent írás átdolgozott, kiegészített változata.)

 Kép forrása: imgur.com

Mentés

" Tolkien is ott van hobbitjaival az új pápa irodalmi pantheonjában. A 2008-as húsvéti szentbeszédben még Bergoglio bíborosként az út mibenlétén töprengett – ahogy az utóbbi napokban láthattuk, különösen értékes számára – a klasszikus mitológia nagy alakjai,  Odüsszeusz és Aeneas mellett A Gyűrűk Ura szerzőjét, Tolkient és a kis félszerzeteket is megemlítette, mint különleges közvetítőket az „utazás dimenziójához” , a haza- vagy a családi tűzhelyhez való visszatéréshez, a szeretett Hölderlin, a számára legkedvesebb költő mellett.

„A kortárs irodalomban – magyarázta a későbbi Ferenc pápa – Tolkien Bilbóval és Frodóval kelti életre az utazásra hivatott ember képét, és hősei nemcsak ismerik, de valóban véghez is viszik a „jó és rossz közötti” választás drámáját. De, tette hozzá, ebből a küzdelemből nem hiányzik „vigasz és remény” dimenziója sem. Az úton levő ember  – mondja – magában hordozza a remény értékét: összekapcsolódik a reménnyel. Minden mitológiában és a történelemben felzendül azon tény visszhangja, hogy az ember nem állandó, megfárad, de utazásra hivatott, és ha nem lép ebbe a dimenzióba, megszűnik embernek lenni és tönkremegy.

Dosztojevszkij és Borges mellett, Hölderlin társaságában itt van Tolkien is. Talán nem véletlen ez utóbbi említése, tekintve hogy – Romano Guardini ragyogó interpretációjára támaszkodva – a német költő olyan irodalmi eszközöket használ, melyekben legtöbbször bibliai nyelvezettel idézi meg a természeti elemek szimbolikus vonatkozásait, olyan misztikus intenzitással, ahogy Középfölde szereplői is „kicsinységükben” szólaltatják meg újra egy történelmi, filológiai és irodalmi utalásokkal teli világ visszhangját; tanúsítva, hogy minden szó mögött olyan képek, képzetek és látomások öröksége áll, melyek évszázadokon át formálták az emberi tudatot.
És végtére is az olvasóknak ez is egy útra kelés, a szöveg felszínétől a szimbólumok misztériumába. "

Szerző (author):
Saverio Simonelli 

Fordította (translator):
Rabyn

Forrás (source):
http://inoltreilblog.wordpress.com/2013/03/16/papa-francesco-accanto-a-borges-dostoevskji-e-holderlin-ce-anche-tolkien/

Kép forrása: ismeretlen (?)

 

A különböző filmes jogok kalandos utakat jártak be ezután. Először 1976-ban az United Artists eladta őket együtt egy Saul Zaentz nevű producernek - egy kivétellel: A hobbit forgalmazási jogai a filmvállalatnál maradtak, mert azt gondolták, így többet kereshetnek majd rajta. Zaentz rájött, mekkora kincsek kerültek a birtokába, és igyekezett ezt maximálisan kihasználni. 1977-ben cége létrehozta a Tolkien Enterprises nevű divíziót, mely egyedüli tulajdonosa lett a jogoknak.

 

Még ebben az évben elkészítették A hobbit rajzfilm-adaptációját (Rankin/Bass), melyet először az NBC adott le a TV-ben. A hangnem könnyed volt és meseszerű, bizonyos szempontból jóval gyerekesebb, mint az eredeti könyv. 1978-ban azután A Gyűrűk Ura első adaptációja is elkészült: egy nagyrészt rajzolt, kisebb részt statisztákkal leforgatott jelenetekből álló animációs alkotás, melynek azonban semmi köze nem volt A hobbit-rajzfilmhez. A rendező Ralph Bakshi volt, a történet pedig a Helm-szurdoki győzelemmel ért véget, azaz folytatásra várt. A következő rész azonban sohasem készült el, helyette A hobbit alkotói csináltak A Király visszatér-ből egy újabb - a korábbi munkájukhoz hasonlóan idétlen - rajzfilmet 1980-ban. A három közül egyik adaptáció sem ért el akkora sikereket, hogy szélesebb körben ismertebbé tegye ezeket a műveket, így a nagy áttörés ezúttal elmaradt.

Tizenöt év telt el eseménytelenül, majd 1995-ben egy Peter Jackson nevű Új-zélandi rendező határozta el, hogy belevág Tolkien történeteinek megfilmesítésébe. Eredeti elképzeléseiben egy filmtrilógia szerepelt, melynek első része A hobbit lett volna, a második és a harmadik pedig A Gyűrűk Ura két részre bontva. Kiderült azonban, hogy ez akadályokba ütközik: az United Artists - amely 1981-ben összeolvadt a Metro-Goldwyn-Mayer stúdióval - ugyanis nem akart megválni A hobbit forgalmazási jogaitól, így a trilógia terve meghiúsult. Csak A Gyűrűk Ura megfilmesítési és forgalmazási jogait vásárolhatta meg Saul Zaentz-től a Miramax Peter Jackson számára 1997-ben. A Miramax azonban megijedt a két részre bontás ötletétől, és egyetlen filmet készített volna A Gyűrűk Urából, ezért Jackson új stúdió után nézett.

Végül a New Line Cinema lett a nyerő, amely kettő helyett három filmet is bevállalt, mondván, hogy a könyv is három kötetből áll. 1998-ban vette meg a jogokat a Miramaxtól, így 1999 októberében elkezdődhetett a forgatás Új-Zélandon. A Gyűrű szövetségét 2001. decemberében, A két tornyot 2002. decemberében, A Király visszatért 2003. decemberében mutatták be a mozikban, mindhárom részt egy-egy bővített változat kiadása is követte, mely VHS-en és DVD-n került forgalomba.

 

Kép forrása: the-hobbitmovie.com

 

Ekkorra már sejteni lehetett, hogy az MGM óriási anyagi gondokkal küzd, mégis sokkoló volt, amikor bejelentették, hogy a csőd szélére kerültek, és nem csak a több mint száz hitelezőjüknek nem tudják törleszteni a 3,7 milliárd dolláros adósságukat, hanem filmgyártásra sem maradt náluk pénz a kasszában. Leváltották a korábbi vezetőjüket, fizetési haladékot kértek a hitelezőktől és kihirdették, hogy eladják a céget. Ez volt a harmadik nagyobb csapás A hobbitra. Világossá vált, hogy az első film legkorábban már csak 2012-ben kerülhet a mozikba, és addig nem kaphat hivatalos engedélyt a produkciós előkészületekre, amíg nem rendeződik a helyzet. A nagy hollywoodi vállalatok elkezdték megtenni ajánlataikat, de hosszú hónapokon keresztül alkudoztak, így az MGM kénytelen volt többször is meghosszabbíttatni a fizetési határidőket a hitelezőknél. Az MGM szeretett volna 2 milliárdot kapni, de a legmagasabb árajánlat 1,5 milliárd körül volt a Warner részéről, így 2010 tavaszára patthelyzet alakult ki. A hobbit stábjának ez alatt tétlenül kellett ülnie, és nem dolgozhatott érdemben.

Guillermo del Toro 2010. májusában úgy döntött, hogy nem tud tovább várni, mert egyéb szerződései megkötik az időrendjét, és a folyton csúszó forgatási kezdetre hivatkozva lemondott a rendezői székről. A hobbit így rendező nélkül maradt, ez volt a negyedik csapás. Több név is felmerült új rendezőként, de hivatalosan egyiket sem erősítették meg. Peter Jackson bejelentette, hogy ha nem megy másként, akkor ő elvállalná a rendezést is.

 

Az MGM-et eladni nem lehetett, ezért két alternatív javaslat merült fel a megmentésére: összeolvasztása egy másik céggel, vagy csődvédelem és újrastrukturálás. Az előbbit többek között a multimilliárdos Carl Icahn sürgette, aki résztulajdonosa volt a Lionsgate-nek, és egymás után vásárolta fel az MGM adósságait, hogy hitelezőként minél nagyobb befolyása legyen a döntésekre. Az MGM és a Lionsgate összeolvasztási ötletének azonban egyik vállalatnál sem örültek igazán, így végül a másik megoldás lett a befutó. Az újrastrukturálást a Spyglass vezetői sürgették, akik részletes tervet dolgoztak ki erre. Ezt azonban előbb a több mint száz hitelező legalább 51 százalékával meg kellett szavaztatni, miközben Icahn mindent elkövetett ennek a megakadályozására. A hitelezők végül a Spyglass mellett döntöttek.

 

Mielőtt azonban végre minden sínre került volna, még egy csapást mért a sors a filmkészítőkre. Szeptember végén több nemzetközi színész-szakszervezet - élükön az ausztrállal - célba vette A hobbit producereit, amiért nem kötöttek velük átfogó kollektív szerződést a színészek juttatásairól. A szakszervezetek arra buzdították a tervezetben dolgozó tagjaikat, hogy álljanak le a munkákkal, amíg a stúdió nem enged a bérekkel és a munkakörülményekkel kapcsolatos követeléseiknek. Válasz-közleményében Jackson leszögezte, hogy méltányos megállapodásokat kötnek az egész stábbal, de a helyi törvények nem teszik lehetővé a kollektív szerződést, a szakszervezeteket pedig azzal vádolta meg, hogy ürügyként használják fel az ügyet befolyásuk növelésére. A két szembenálló fél asztalhoz ült ugyan egymással, de eleinte nem sok eredménnyel.

A filmstúdiók a személyeskedésektől sem mentes vitákat látva kijelentették, hogy a jelenlegi körülmények között veszélyben éreznék a projektet Új-Zélandon, ezért más forgatási helyszín után néznek. Ezek után a kormány és a teljes lakosság lobbizni kezdett országa mellett, ezrek vonultak az utcákra tüntetni, hogy helyben tartsák A hobbitot. A stúdiók vezetői végül Új-Zélandra mentek tárgyalni a kormánnyal, amely különleges kedvezményekkel és anyagi támogatásokkal igyekezett meggyőzni a hollywoodi nagyfőnököket. Ezzel párhuzamosan a szakszervezetekkel is tárgyalni kellett, akik felfüggesztették ugyan a bojkottot, de a követeléseikből nem engedtek.

 

Kép forrása: camerarentalz.com

 

2010. október 16-án - a még függőben lévő problémák ellenére - a Warner, az MGM és a New Line Cinema úgy döntött, hogy megadja a zöld jelzést a projektnek, és ezzel hivatalosan is elindulhattak A hobbit előkészületei. Peter Jackson lett a rendező, a két filmet pedig 3D-ben forgatják majd 2011 februárjától, digitális formátumban - jelentették be a stúdiók közös közleményében. A tétlen várakozás időszaka ezzel végre lezárult. A bejelentés felgyorsította az eseményeket: majdnem egy héttel később újabb közleményben jelentették be a filmek főszereplőit: Martin Freeman lesz a fiatal Zsákos Bilbó, Richard Armitage pedig Tölgypajzsos Thorin. Néhány másik törp szereposztását is ismertették egyúttal.

Ezalatt Új-Zélandon megszületett a megállapodás a kormány, a stúdiók és a szakszervezetek között: A hobbit maradhat a szigetországban. Az MGM hitelezői pedig - Carl Icahn néhány kiharcolt módosításával - hivatalosan is elfogadták a Spyglass tervét az újrastrukturálásról. A stúdió novemberben esett át az átszervezésen, így az utolsó akadályok is elgördültek a megfilmesítés elől. A szereposztás azóta is zajlik, időnként bejelentettek újabb szereplőket is (például: Cate Blanchett - Galadriel, Radagast - Sylvester McCoy, Beorn - Mikael Persbrandt), így februárra ki is tűzték a forgatás elkezdését.

 

2011 eleje is tartogatott azonban még meglepetéseket - kellemeseket és kellemetleneket egyaránt. Januárban a filmstúdiók módosították A hobbit forgalmazásával kapcsolatos megállapodását. Az új szerződés szerint a Warner Brothers-é lett a nemzetközi mozis és videós (DVD, Blu-ray) forgalmazás joga, míg a Metro-Goldwyn-Mayer-nél a nemzetközi televíziós sugárzás licensze maradt csak meg.

Nem sokkal később Sir Ian McKellen (Gandalf), Andy Serkis (Gollam) és Elijah Wood (Frodó) is csatlakozott a hivatalos szereplőgárdához. A törpöket játszó színészek számára pedig egy többhetes speciális tréning indult, hogy megfelelő formába hozza őket.

Szerencsére a produkciót nem érintette az új-zélandi Christchurch városát ért januári földrengés, a tragédia kapcsán viszont több stábtag is felajánlotta a segítségét, és különböző jótékonysági akciókat indítottak a károsultak megsegítésére.

A hónap végén azonban újabb váratlan esemény okozott több hetes csúszást. Peter Jacksont erős gyomorfájdalmakkal kellett kórházba szállítani, ahol kiderült, hogy azonnal meg kell műteni, mert perforált gyomorfekélye volt. A rendező egy hetet volt kórházban, de utána otthon is szigorúan ágyban kellett lábadoznia egy ideig, így kénytelenek voltak a filmezés kezdetét elhalasztani. A stúdiók végül bejelentették, hogy 2011. március 21-én fogják elkezdeni a forgatást. Az előkészületeket így volt lehetőség kényelmesen befejezni.

Hogy ezalatt a rajongós se unatkozzanak, februárban tartottak egy hosszú sajtótájékoztatót, amin a tizenhárom törp és Bilbó vett részt - pontosabban az őket alakító színészek. Az otthonában gyógyulgató Peter Jackson csak levélben tudta köszönteni az egybegyűlteket. A filmekről itt új dolgok nem derültek ki, de annyi kiderült, hogy a csapat igen jó humorérzékkel van megáldva, és nem csak a jelen lévő újságírókat, de egymást is kitűnően elszórakoztatták. Emellett Sir Ian McKellen újra elindította Gandalf-blogját a honlapján, ahol számos érdekességgel lepi meg kíváncsi rajongóit.

 

Kép forrása: theonering.net

 

A sajtóértesülések szerint Sir Christopher Lee (Saruman), Howard Shore (zeneszerző), Andrew Lesnie (operatőr) is csatlakozott a társasághoz, de több régi “középföldei” ismerős is várja még a telefonhívást, hogy végre Új-Zélandba utazhasson. A már hivatalosan bejelentett színészek pedig szorgalmasan készülnek szerepeikre.

 

Bár hosszú és meglehetősen rögös volt az Út Tolkien professzor íróasztalától idáig, a rajongók legnagyobb örömére A hobbit végre-valahára mozikba kerülhet. Addig is számtalan pletyka, hír és bejelentés vár még ránk.

Mentés

1. Hagyományok

A tündék körében meglévő, önmaguk által közölt szokásokról viszonylag keveset tudunk, sokkal inkább annak tükrében ismerhetjük meg őket, hogy hogyan viszonyulnak más népek fiaihoz. A legismertebb tény, hogy a férfiak főznek, a hölgyek pedig sütnek, különösen kenyeret, illetve, hogy lembast visznek magukkal az útra (Laws and Coustoms, Of the lembas), illetve Elrond miruvort készít, ami egyfajta gyógyital. (A Gyűrűk Ura) A lembasról azt tudjuk, hogy valinori eredetű, és azon hölgyek ismerik a készítést, akik yavannildék, vagy azok voltak. Középföldén csak a királynő tarthat és adhat lembast.  Eredeti neve: coimas. (Of the lembas, HoME). Nagyon ritka eset, hogy más nép fia is részesül belőle. Összesen két ilyen alkalom van: az egyik a Szilmarilokban, amikor Beleg megtalálja Turin Turambart, és lembasszal kínálja. Ez érthető, hiszen Turin Meliannál és Thingolnál nevelkedett. A második ilyen alkalom, amikor Galadriel Lórienben az összes szabad nép képviselőjét megajándékozza vele. Ami feltűnő, hogy mások, különösen Gimli, mennyire nem ismerik a lembas természetét. Gimli nem tudja, hogy ebből egy kis darab is elég, és Samu a későbbiekben félig-meddig elégedetlen vele.

2. Idegenek és vendégek

A Szilmarilok és A Gyűrűk Ura tündéi jelentősen különböznek egymástól,  azonban az, amit  Alyr  ír tanulmányában, tény: a tündék élénk gazdasági és kereskedelmi életet élnek, igaz, ennek mértékében vannak eltérések. [Középfölde gazdasága, írta: Tóth Gergely (Alyr Arkhon)].  Személy szerint meglepett, hogy a tündék látszólagos távolságtartásuk ellenére milyen könnyen látják vendégül az arra rászorulót, milyen udvariasan és kulturáltan bánnak vele még akkor is, ha az épp egy foglyul ejtett törp.  A Gyűrűk Urában a közös étkezésnek alapvetően három funkciója van: közösségvállaló, segítő, közösségteremtő. Ezen aspektusok nem mindenütt választhatók el élesen egymástól.

Időrendben haladva a legelső ilyen helyzet, amikor Frodóék a Megyében összetalálkoznak Gildor Inglorionnal. A tündék, túl azon, hogy védelmet nyújtanak a Fekete Lovasoktól, megvendégelik őket, komolyan gondoskodnak róluk, elbeszélgetnek velük, figyelmeztetnek a veszélyre. Frodó sem puszta illendőségből mondja, hogy a tündék által szabódva elébük tálalt étel születésnapi lakomának is beillik. A hobbitok az asztali örömök élvezetének nagy művészei, tehát egy hobbit állítása szakvélemény.

A második étkezés, ahol tündékkel találkozunk, az Elrond házában rendezett lakoma. Itt több nép fia találkozik egymással, és cserél információt. Az étkezésnek ebben a helyzetben közösségteremtő szerepe van.  Itt is megfigyelhető, hogy ez a fajta társas tevékenység több, mint társasági esemény, és túlmutat a közösségteremtő jellegen. Ekkor ismerik meg egymást a Szövetség leendő tagjai, és ez a lakoma mintegy előkészíti a későbbi tanácsot. Igaz, hogy ezt Frodó tiszteletére rendezik, de nem a pillanatnyi öröm a funkciója, ráadásul ezzel is kifejezi Elrond a tiszteletét a hobbit iránt. Amint később kiderül, Gandalf miruvort kap Elrondtól, aminek nem ajándék, hanem életmentő gyógyital, mint az két ízben is bebizonyosodik. (Először a Caradhras hágóján való átkelésnél, másodjára akkor, amikor Glorfindel ezzel itatja meg a sebesült Frodót.)

A tündék és más népek szülöttei együtt étkezésére harmadízben Lórien gyepén kerül sor. Itt a búcsú különleges.

„– Bár vendégeink voltatok, egyszer sem ettetek velünk, így hát arra kérünk, üljük meg a búcsúlakomát itt, a két folyó között, amelynek vize messze visz Lórientől.” (A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége, 497. old).

Ezen étkezés során több különleges dolog is történik: egyfelől itt hallanak először a Fangornról a hobbitok, másfelől a társaság minden tagja ajándékokat kap, és tanúi lehetnek egy tünde szokásnak: a búcsúpohár ürítésének. Ez a szokás önmagában nem egyedi, hanem a résztvevők, és a mód teszi azzá. A pohár ürítése után több helyütt szokás megajándékozni a vendéget valamivel. Itt az ajándékok túlmutatnak az eredeti funkciójukon, hiszen mindegyik különleges erők által átjárt és felruházott tárgy, melyeket a sötétség elleni küzdelemben használnak fel – vonatkozik ez a hobbitok brosstűjére is. Ráadásul Gimli megismételi Feanor hajdani, Galadriel egy hajszálára vonatkozó kérését. Ezzel a hegyek és erdők népének kölcsönös megbecsülését kívánja fejezi ki.

Elrond A Hobbit alapján szívesen lát vendégül akár törpöket is, de házanépe itt egy kissé gunyorosabb velük. Thranduil viszont senkit sem lát szívesen a házában, legfeljebb más tündéket. A foglyokkal viszont tisztességesen bánik. Még az általa annyira nem kedvelt törpöket is megszánja, amikor látja, hogy azok toprongyosak. Noha börtönbe veti őket, méltányosan bánik velük, és az elégségesnél jobb ellátást kapnak. Miközben a törpök börtönben sínylődnek, Bilbó alaposan kiismeri a ház szokásait, és bizony jócskán csen magának élelmet.

Thranduil házanépe igencsak szereti a bort. De a bortól megmámorosodott tündék nem keltenek visszatetszést, hanem megmosolyogtatják az embert. Tudjuk, hogy a király borát külön tárolják, de a pohárnoknak feltétlenül szükséges azt megkóstolni, még ha nem is őt illeti ez bor.

Az árukészletet hordókban szállítják, amik elég univerzális célokat szolgálnak: boron kívül kerülhet beléjük vaj, alma, bármi egyéb. A hobbit alapján az itt szereplő erdei tündék, eltérően többi rokonuktól, némiképp ínyencek. Tudjuk róluk, hogy vadásznak, míg ez Elrondnál, legalábbis A Gyűrűk Ura alapján nem túl gyakori dolog. Aragorn, aki Elrondnál nevelkedett azt mondja, hogyha kell, a vadászathoz is ért egy keveset. Egyes kivételektől eltekintve szigorú szükségből vadásznak, és nem kegyetlenkednek az állatokkal. Abból látjuk, hogy a vadászathoz így viszonyulnak a tündék, mert A Szilmarilok zöld tündéi főképp azért panaszkodnak az emberekre, mert azok kivágják a fákat, és vadásszák az állatokat.  

II. Az emberek

A nemes lelkű emberek is tisztességesen bánnak vendégeikkel, igaz, a tündékhez képest sok a különbözőség.

Az emberek étkezési szokásaira sok adatot A Gyűrűk Urában találunk meg. Itt is, mint a tündék esetében, időrendi sorrendben fogok haladni.

1. Brí

A Pajkos Póni, mint minden fogadó, a közösségi élet színtere. Atutazók találkoznak benne, információk cserélődnek, és elviekben a pihenés, ismerkedés helyszíne is lehetne. A tulajdonos, Papsajt Ászok derék ember, és ő tartja a legjobb sört, amire még Gandalf is ráolvas. Jó konyhát vezet, és szívélyes házigazda:

    „Az asztal egy szempillantás alatt megterült. Forró levest kaptak, hideg sültet, szedres lepényt, friss cipót, vajat, egy érett sajtot, egyszerű, ízletes ennivalót” (A Gyűrűk Ura, A Gyűrű Szövetsége, 220. old.)”

Itt ismerkednek meg Vándorral, aki megtanítja őket arra, hogy az evés pusztán életfenntartó tevékenység is lehet.

2. Theoden király

Theoden király, amikor először megpillantjuk, Szarumán és Gríma hatása alatt áll. Gríma, a tanácsadója, megpróbálja rávenni, hogy semmi mással ne törődjék, csak evéssel és pihenéssel. Amióta Gríma vezetése alatt áll az udvar, azóta alábbhagyott az udvariasság, ami abból a szempontból is érdekes, hogy a sötétség szolgálatában lévők egyáltalán nem az udvariasságukról és a vendégszeretetükről híresek. Gríma befolyása alatt a király a kötelező udvariasságról is megfeledkezett.

 Amikor Theoden „meggyógyul”, eszébe jutnak a vendégek iránti kötelességek.  Igaz, a vendéglátás nem olyan fényes, mintha elég idejük lenne egy lakomára, de mégis érezni benne a megbecsülést és a szeretetet a vendégek iránt. Ennek az étkezésnek elsősorban az információcsere és a testi szükségletek kielégítése a célja. Láthatunk egy rohani szokást is: a királyt az udvar első hölgye szolgálja ki.

Az étkezés végén Theoden király ajándékot ad Gandalfnak, amit a mágus maga választhat ki. Theoden csarnokában is hagyomány a búcsúpohár ürítése. Theoden királyt különlegessé és szimpatikussá teszi, hogy őszintén kíváncsi más népek szokásaira. Gondolok itt a pipafűre. Theoden szelíd megértéssel fordul a hobbitok felé, és elfogadja őket olyannak, amilyennek.

Sajnos Theoden király odavész Pelennornál, emlékére nagy tort rendeznek. Az Aranycsarnokban gyűlnek össze a vendégek, és tanúi lehetünk Theoden búcsúztatásának és az új király beiktatásának, valamit egy eljegyzésnek is. Egy énekmondó felsorolja az eddigi királyok nevét, és az utolsónál a leendő király, és csak ő iszik ki egy kupát. Ez után az udvar első hölgyének parancsára mindenki kupáját telitöltik, és isznak az új királyra, trónra emelve őt. Amikor Eomer bejelenti, hogy Faramir és Eowyn eljegyezték egymást, akkor is mindenki iszik az új párra. A lakoma végeztével Trufa ajándékot kap. Ezzel méltányolják Theoden és Eowyn melletti szolgálatát. A kürt sem pusztán udvariassági ajándék, hanem a későbbiekben valóban hasznosnak bizonyul.  

Az étkezési szertartásokba először Theodennél nyerhettünk bepillantást, ahol is a legfontosabb elem az egymás iránti szeretet és megbecsülés volt, de nincs ez másképp Gondorban sem.

3. Faramir:

Gondorban, szemben Rohannal, az írásbeli hagyományoknak is nagy jelentőséget tulajdonítanak, és Faramir az étkezési szokásokkal is igazolja, hogy Gondor első urai tisztelték a Valákat. Faramir által Gondor hagyományaiba is betekintést nyerünk, de itt is szinte részletes leírását találjuk annak, hogy az emberek mit vesznek magukhoz. Noha katonai őrhelyen vagyunk, gondos az utánpótlás, jól felszerelt raktár áll Faramir és katonái rendelkezésére.

A legelső, ami szembeötlik, hogy a katonák kezet mosnak. (Igaz, a hobbitok is szoktak otthon, de itt, a vadon közepén ez mégiscsak furcsa látvány.) A második szokás spirituális, és bizonyítja, hogy Faramir és népe valóban a hűséges númenoriaktól származik: Nyugatra tekintenek, így emlékezve meg Númenorról, Valinorról és Eru Iluvatarról.

Itt is felsorolja Tolkien, hogy mi kerül az asztalra: fehérbor, mégpedig jó minőségű (aminek egy katonai táborban különleges jelentősége lehet), vajas kenyér, sózott hús, aszalt gyümölcs, vörös sajt. (A Gyűrűk Ura, A Két Torony, 353.) 

Faramir a két hobbitot bőségesen ellátja élelemmel, és megajándékozza őket egy vándorbottal, amiről azt tartja a hagyomány, hogy azt, aki elviszi, vissza is hozza. (A Gyűrűk Ura, A Két Torony,  376. old.) Olyan tanácsokat is ad nekik, amikkel az életüket menti meg: közli velük, hogy a Morgul-völgyből folyó vizek halálosak, nem szabad belőlük inni. Minden szavából az együttérzés szól, és beigazolódnak Elrond szavai: a hobbitok ott találnak barátra, ahol a legkevésbé várják.

Az étkezésnek itt segítő, közösségteremtő, közösségvállaló funkciója van.

4. Gondor

Gondor étkezési szokásaival először a hobbitokon keresztül találkozunk. Az élelmezés háborús időkhöz illően teljesen másképp működik, mint békeidőben: kevesebbel is beérik, és akkor étkeznek, ha van rá idő. A nehéz szolgálatot teljesítők naponta négyszer étkeznek, és a vacsora utáni időszakot vidámsággal töltik. A raktárból Beregond és Pippin a következőket kapja: kenyér, vaj, sajt, alma, sör, tányért, valamint kupa – szinte ugyanazt, amit Faramirnál.

Gondorban szakácsok is vannak, sőt, a lakomák kapcsán Gandalftól szerzünk tudomást egy különös szokásról, ami persze lehet, hogy nem csak Gondorban van így:

„Vannak, akik előre szeretnék tudni, mi kerül az asztalra, de akik a lakomát készítik, inkább titokban tartják: mert a csodálkozás hangosabbá teszi a dicsérő szavakat.” (A Gyűrűk Ura, A Király visszatér, 299.old.)

Azt is megtudjuk, hogy Gondorban van egy külön helyiség kijelölve a lakomák számára: Merethrond, a Lakomák Palotája. (Uo. 304. old.)

Amit az eddigiek alapján megfigyelhettünk, a következő: a különböző népcsoportoknak, függetlenül attól, hogy hol laknak, vannak az étkezés körül szertartásaik, és az élelmiszerek is hasonlóak lehetnek.

IV.A hobbitok

1.A kisvilág: otthon

A hobbitok azok, akik a legnagyobb szertartásokat az étkezésnek szentelik. Összességében a hobbitok étkezési szokásairól és szertartásaikról tudunk a legtöbbet. A Professzor érezhető szeretettel és megértéssel ábrázolja ezt a békés, gazdálkodó népet.  Az ő szokásaik tárgyalásánál is az időrendi sorrendet fogom követni A Hobbittól indulva. A kisvilág tárgyalásánál ezzel szinkronban A Gyűrűk Ura által leírtakat is vizsgálom.

A két könyvből alapvetően az derül ki, hogy a hobbitok nagyon szeretnek enni, és az evésnek sok esetben egész egyszerűen élvezeti funkciója van. Szívesen esznek másokkal, de önmagukra is élvezettel főznek, változatos az étrendjük, sőt, remek kertészek és szakácsok is. Különösen szeretik a társas lakomákat, amik közösség-összetartó funkcióval bírnak. Sajnos nem mindegyik jómódú, de el lehet mondani, hogy békés időben szerencsére senki nem éhezik, sőt, ha valamelyik egyedül él, akkor akad, aki gondját viseli és főz rá, mint például Samu édesapjára Szutyorné. Naponta hatszor étkeznek, és ha lehet, kétszer ebédelnek. Épp azért nem is szeretnek kalandozni, messzire menni, mert akkor lekéshetnek valamilyen étkezésről.

Amikor A Hobbitban Bilbó épp teázni készül, nem is sejti, mennyi vendége lesz nemsokára. Ami otthonában elénk tárul, az, hogy a tea mellett tart otthon tejet, kávét, világos és barna sört, vörösbort, többféle süteményt (köménymagosat, kalácsot, almás lepényt), málnadzsemet, húspástétomot, szalonnát, sajtot, vagdalt sertést és salátát. (A babó, 15-16. old.). Itt kénytelen vendéglátásról van szó, amikor is a törpök kissé neveletlenek, és Bilbóval nagyon együtt tudunk érezni, mert a kedves vendégek szinte jobban tudják, mit tart az éléskamrájában, mint ő maga. Mennyivel másabb egy olyan lakoma, ahol szívesen látott vendégeket, saját falujabelieket fogad! Bilbó évek óta foglalkozik az étkezés tudományával, remek konyhát vezet, nagyon jó ízlése van, ad az eleganciára is, amit az arany szegélyű meghívók bizonyítanak.

  Bilbó a születésnapján követi a hobbitok hagyományát: ő ajándékoz meg másokat. Nagyobb számú vendéget hív meg, mint az szokás, és átlagon felüli ajándékokat osztogat. A születésnap itt túlmutat eredeti, társasági esemény funkcióján, mert ekkor jelenti be Bilbó, hogy elmegy, ezen felül Gandalf bizonyosságot szerez, hogy Bilbó gyűrűje az Egy. Ez az este dönti el azt, hogy a hobbitoknak, akikről eddig senki sem tud, ki kell lépniük a nagyvilágba, ahol java részük még sohasem járt, és ahol eleinte fogalmuk nincs, miféle veszélyek leselkednek rájuk.

2. A nagyvilág

 Amit alapvetően megfigyelhetünk, hogy az étkezésre oly igényes hobbitok ahogy távolodnak otthonuktól, és ahogy egyre nő Mordor fenyegetése, úgy válnak ők maguk is igénytelenebbekké, és érik be kevesebb étellel.

Annak idején Bilbó első rossz tapasztalata a külvilágról az volt, hogy az étkezésekre korántsem kerül olyan gyakran sor, mint az ő szeretné. Ami közös Bilbóban és Frodóban, hogy először tündékkel étkeznek együtt. Csak amíg Bilbó Elrond vendége, és a palotában nyílik alkalma legszeretettebb tevékenységét gyakorolni, addig Frodó a szabad ég alatt költ el egy vacsorát Gildorékkal, akik Elrondtól jöttek.

Frodóék útjának elején kiderül egy bájos dolog: a hobbitok szenvedélyesen szeretik a gombát, és néminemű gomba megszerzése érdekében Frodó kisebb korában elég alaposan megdézsmálta Zsizsik gazda földjét. Ennek ellenére Zsizsik gazda szalonnás gombával és jó minőségű sörrel kínálja őket.

Útjuk következő állomásán különleges személyekkel hozza össze őket a sors: Bombadil Tomával és Aranymaggal. A vendéglátás legszebb példájával találkozunk itt. Az Óidőktől itt lévő házaspárnak már az otthona is csodálatos: egyszerre nagyon hétköznapi és különleges. Mind a ketten kiszolgálják vendégeiket, és vacsora után Toma mesélni kezd nekik. Sok csodálatosan szép és ámulatba ejtő dolgot tudnak meg tőle a világra vonatkozólag. Szavai nyomán úgy érezzük, mintha mi is jelen lennénk akkor, amikor az ainuk Ardát megteremtették és alászálltak rá. Ennek ellenére az ital kivételével minden teljesen hétköznapi, amit a hobbitoknak tálal: tej, vaj, sajt, kenyér, méz, ehető zöld fű (vélhetőleg fűszerek), és érett bogyó. Ugyanezen étkekkel Beorn házában találkozunk. Beorn zordabb házigazda, mint Toma. Ha Aranymag és Toma ezeket adta Frodóéknak, vélhetőleg húst sem fogyasztanak, mint ahogy Beorn sem teszi ezt. (Egy, hangsúlyozottan ilyen esetről tudunk még ezen kívül: Berenről).

Toma továbbinduláskor ellátja őket mindenfélével. A Tomával együtt elköltött étkezések közösségteremtő jellegűek, és a hobbitok mintegy előkészülnek a nagy erőkkel való közvetett, vagy akár közvetlen találkozásra.  

Bilbónak is van része útja során a különleges élőlényekkel való találkozásban: sasok, trollok, wargok, szörnypókok, és Beorn. Sajnos Frodóéknak is lesz részük ebben, azzal a különbséggel, hogy őket legalább a trollok nem akarják majd felfalni (bár láthatják a három kővé vált trollt, akik Bilbót akarták elfogyasztani), illetve, hogy a sasok megmentik ugyan őket, de nem költenek el közös lakomát a sasfészekben.

A lakomához mindenütt alapvetően nyugalom kell. Mind a két regényben vannak olyan pontok, ahol az író utal arra, hogy az adott helyen a szereplők olyan nyugalomban és otthonosan érzik magukat, ahogyan veszélyekkel teli útjuk során már régen. A Hobbitban ezek a pontok Beorn és Elrond háza, A Gyűrűk Urában pedig a következők: Lórien erdeje és Faramir szálláshelye. Faramir, miként Beorn, figyelmezeti a társaságot, hogy mérgezőek a növények, illetve a vizek. Még egy kapcsolódási pont van a regényekben: mind Bilbó, mind Frodó találkozik vadont járó tündékkel, de Thranduil kevésbé vendégszerető, mint Gildor.

Visszatérve A Gyűrűk Urához: Frodóék útjuk során megint a hétköznapi világba kerülnek: a Pajkos Póniba térnek be, ahol is Trufáéknak túlságosan is tetszik az emberek világa, és óvatlanná válnak.

A fogadóban feltűnik egy Müge nevű hobbit. A hobbitok sokszor növényi nevet viselnek, de ez azért különleges, mert a müge fűszernövény, bólé vagy, ha eperből készítik, más néven májusi bor ízesítésére való. (Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve.)

A Pajkos Póniban találkoznak Vándorral, akitől megtanulják, hogy az evés eredeti funkciója az, hogy életben tartsa a testet. A hobbitok a hétköznapi fogadó után ismét egy különleges helyszínre: Elrond palotájába kerülnek, majd. Móriába, ahol nem igen van lehetőségük bőségesen étkezni. Ezt, noha nem lakoma keretében, Lórienben megtehetik. Itt ugyanis szinte semmit sem csinálnak, csak esznek, isznak, sétálgatnak, pihennek. A társaság Lórien után szakad teljesen szét. Trufáék orkok fogságába esnek, Frodóék elindulnak Mordorba, Aragornék pedig az orkok nyomába. Trufáék szörnyű útjuk során undorító táplálékot kapnak: fekete kenyeret, ami vélhetőleg nem csak a benne lévő rozs miatt az, és húst. Itt mutatkozik meg az, hogy a hobbitokban van tartás, és nem ösztönlények: bármilyen éhesek is, nem eszik meg az orkoktól kapott húst. Mivel Trufa sebesült, ezért egyfajta gyógyitalnak nevezhető pálinkát kap, ami a miruvor ellentéte. Hatásos, de undorító, és pusztán fizikai erőt ad – már akinek. A hobbitokra jellemző módon, alighogy kiszabadulnak, máris falatozni kezdenek. Ezután menekülnek be a Fangornba, ahol Szilszakáll vendégei lesznek. Vendéglátójuk, miként Toma is, sok-sok bölcsességet ad át nekik, és úgy viselkedik velük, mint egy kedves nagyapó a kisunokákkal.

Az étkezések sok esetben jellemrajzok is: ki derül az entekről, hogy gyermekszeretők, bölcsek, és Szilszakáll különös gonddal óvja a két hobbitot. Ad nekik az entek vizéből, amihez ők lembast esznek. Szilszakáll vízzel táplálkozik: két korsó vizet tart, az egyiknek földiesebb az íze, reggelre való, a másik pedig áttetszőbb ízű, estére. Színük is eltérő: arany illetve ragyogó zöld, és fényük beragyogja az egész csarnokot. A hobbitok határozottan érzik a entvíz hatását, lábujjuktól a hajukig.

Szilszakáll a két hobbitot Vasudvardba viszi, ahol azok újra találkoznak Aragornékkal és megismerik Theoden királyt. Kiderül, hogy a hobbitok és az emberek, na meg a törpök étkezési szokásai nem jelentősen térnek el egymástól.

Trufa hevenyészett tűzhelyen kezd el szakácskodni: kenyeret pirít, bort, sört, kenyeret, mézet, sózott húst, sült szalonnát tálal, úgyhogy szinte egész kis lakoma kerekedik Vasudvard romjai között. Információcsere is lezajlik, és ennek az étkezésnek egyfajta társasági funkciója is van. A jó barátok örülnek, hogy viszontlátják egymást. Az étkezéshez hozzátartozik az, hogy szertartásosan rágyújtanak egy pipára.

Eközben Samuék Gollam igencsak degusztáló szokásaival szembesülnek, (sajnos nem először) különösen akkor, amikor Ithiliában Samu éppúgy, mint Vasudvardon Trufa, főzni kezd. Samuban szinte mindvégig reménykedik, hogy hazakerülnek, és hogy az úton lesz mit főzni, ezért is cipeli magukkal a főzőedényeket. Amikor ezeket elhajítja, jelzi, hogy feladta a reményét, és egyes-egyedül a küldetés befejezésére koncentrál. Amikor még főzhet, azt teszi a lábasba, amit a vadonban talál: nyúlbecsináltat főz, sóval, valamint babérmeggylevéllel, zsályával és kakukkfűvel ízesíti. A Hobbitban a következő fűszernövényekről esik említés: kakukkfű, zsálya, majoranna. (A babó, 109. old.)

A valahai hobbit, Gollam lelki torzulásának fontos jele, hogy nem tudja megenni a lembast. Gollam annyira elveszítette identitását, hogy már a krumpliról sem tudja, hogy micsoda, pedig az közkedvelt hobbit-csemege, és képtelen főtt ételt enni. Samu szívesen megosztaná vele a becsináltat, jutalmul a nyulakért, de neki nem kell.

Samu jó lelkére és Frodó iránti szeretetére utal, hogy a későbbiekben lemond a maga élelem- és vízadagjáról Frodó javára, és nem pusztán azért, hogy annak legyen ereje a küldetést befejezni.

Samu egész életét kitölti a kertészkedés, és a Gyűrű is, amikor felveszi, a következővel kísérti meg: termékeny tájakat és virágzó gyümölcsösöket lát, amik mind az ő parancsára ilyenek. Ő megtagadja ezt a kísértést. Amikor Frodót megmenti, és el tudnak szakadni az orkseregtől, az Ithiliában főzött nyúlra emlékezteti, hogy gazdájába lelket öntsön. Sajnos Frodó, noha tudja, hogy volt valami ilyen, semmit nem tud felidézni belőle, sem ízeket, sem szagokat, annyira csak a Szemet látja maga előtt. Így számára az étkezés emlékének nem lehet megerősítő szerepe. Samu fel tudja idézni a vizet és az otthon képeit, és neki ez képes erőt adni, közvetlenül a küldetés befejezése előtt. Ez már akkor történik, amikor éhezve és szomjazva, a csontsoványra fogyott, elgyötört Frodóval mennek át Mordoron. Tolkien érzékletesen írja le az éhezéssel, szomjúsággal járó fizikai és lelki kínokat.

Amikor a Gyűrű megsemmisül, és a Sasok segítségével ők is megmenekülnek, Samu olyan illatokra ébred, amik Ithiliát idézik, és erről egyből a nyúlpörkölt jut eszébe. Trufa, miután Aragorn meggyógyítja, úgy ébred, hogy azonnal enni kér, és adnak is neki, amit csak tudnak. Ez annál is inkább különös, mert háborús időkben jobban csak arra igazán rászorulókat és/vagy a nagy tetteket végrehajtókat táplálják.

A nagyvilágban való tartózkodásuk lényegében két nagy lakomával ér véget. Az egyiken újra találkoznak Galadriellel és Faramirral, és így lényegében a Szövetség és minden segítője közösen ünnepli a Sötétség feletti győzelmet. Ezek után visszamennek a saját kis világukba, ahol kiderül, hogy Szarumán bérencei nyomorgatták a védtelen hobbitokat, akik éheztek, értelmetlen szabályok között rabságban élnek, és legszebb fáikat is kivágták. A fogadók már nem a közösségi élet vidám színterei többé de továbbra is megvan az informatív jellegük. A Megye megtisztítása után szerencsére nem kell éhezniük, mert hatalmas raktárakat fedeznek fel, így Yúlekor a vigasság tényleg igazi lehet. Samu a Galadrieltől kapott földdel teszi újra termékennyé a Megyét. Így csodálatos év következik a hobbitok számára, például mindenki, különösen a gyerekek, dúskálnak a tejszínes eperben, és rengeteg gyümölcs terem. A Megye tehát újra otthonossá, termékennyé vált.

A Gyűrűk Ura a hobbitokkal és az otthon képeivel indít, és ezzel is végződik: a Szürkerévből hazatérő Samut a tűzhely melege, felesége, kislánya, és a kész vacsora várja, amihez együtt ülnek le.

IV. Befejezés

Tolkien világát sokan heroikusnak, rendkívüli világnak tartják. Egy dolog azonban biztos, az, amit Aule annak idején megjósolt Yavannának: Eru Iluvatar gyermekei táplálkoznak és építenek. (A Szilmarilok) Ez tényleg be is következett. Láthattuk, hogy miként a mi világunkban, a Professzor által teremtett világban is az étkezés egyfelől kultúrafüggő, másfelől a kultúrák közti találkozás lehetséges színtere. Természetesen lehetne további kérdéseket is kifejteni, pl. Gollam jellemét vizsgálni étkezési szokásai tükrében, de lehetne a fogadókról vagy a sörről is hosszabban beszélni, hiszen minden hobbit szokás megérdemel egy külön esszét.

Függelék:

Bazsalikom: gyomorerősítő, étvágygerjesztő, külsőleg makacsul felrepedezett bőrre javasolják

Fokhagyma: étvágygerjesztő, gyomorerősítő, hasmenés ellen, magas koleszterinszint esetén használatos

Gyömbér: emésztési rendellenesség

Kakukkfű: köhögés, fájdalmas hószám, nyugtató hatású

Kapor: gyomorerősítő, epehajtó hatású, de álmatlanság ellen is jó         

Koriander: emésztésre van jó hatása, illetve bőrgyulladásra

Kömény, édes: gyomorerősítő, szélhajtó, köptető

Kömény, hasznos: reumatikus eredetű fog- és fejfájás ellen melegítve használatos

Lestyán: vízhajtó, emésztési bajok,

Majoranna: ideges fejfájás, görcsös köhögés, gyomorgyengeség, hasmenés, felfúvódás

Menta, fodor-: szájproblémák ellen, gyomorjavító hatású

Müge: vértisztító, izzasztó, enyhe vizelethajtó

Petrezselyem: vízhajtó, vértisztító, frissen rovarcsípésre teszik

Rozmaring: bedörzsölésre, borogatásra ajánlják húzódásnál, idegesség esetén, belsőleg emésztési rendellenességekre

Szurokfű (oregano): görcsoldó, hűlésre is ajánlott, emésztést elősegítő hatása van

Források:

Tóth Gergely (Alyr Arkhon): Középfölde gazdasága (www.tolkien.hu)

Magyar Elek: Az Ínyesmester szakácskönyve             

 J.R.R.Tolkien. A babó

Móra Kiadó, Budapest, 1975. ford.: Szobotka Tibor

J.R.R.Tolkien: HoME, X. www.tolkien.ru

J.R.R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

                Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002. ford.: Göncz Árpád, Réz Ádám

J.R.R. Tolkien: A Szilmarilok

                Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002. ford.: Gálvölgyi Judit

Varró Aladár Béla: Gyógynövények gyógyhatásai

                Black and White Kiadó, Budapest, 1999.    

Köszönet ezért a tanulmányért Tolkienen túl Lyonának, Maglornak, Silnek, és SÚ-nak, aki nagyon- nagyon sokat segített, valamint a szakácsrend minden tagjának! 

- A filmben Elrond vezeti a Végzet-hegyi csata tündéit, a könyvben ő csak zászlóvivő, és a tünde-ember szövetség tündéinek vezére Gil-galad tünde király.

- Bilbó ünnepsége és Frodóék indulása közt a regény szerint 17 év telik el. A filmben valószínűleg jóval kevesebb idő telik el a két esemény között (az ünnepség és indulás között annyi idő telik, amennyi alatt Gandalf a Megyéből Gondorba lovagol, kutat a könyvtárban, majd visszalovagol; illetve amennyi alatt a lovas nazgulok Minas Morgulból eltalálnak a Megyébe; ez vélhetően inkább hetekben, mint években mérhető időtartam).

- A könyvben Frodó a Szövetség legidősebb hobbitja (hk. 2968-). Indulásukkor (hk. 3018) 50 éves, de már Bilbó búcsúünnepségén is (hk. 3001) a 33. születésnapját ünnepli. Elijah Wood (a Frodót alakító színész) ellenben 2001-ben mindössze 20 esztendős volt, a film hobbitjai közül a legfiatalabb.

- A könyvvel ellentétben a filmből igazából nem derül ki, Gandalf honnan tudja, hogy Gollamot elfogta az ellenség, és hogy az elárulta nekik a Gyűrű hollétét.

- A filmben, míg Gandalf és Frodó az indulás előtt beszélgetnek, a nazgulok betörnek Bakföldre és vágta közben lenyakaznak egy cilinderes hobbitot. A könyvben a Bakföldi támadás jóval későbbre kerül (a négy hobbit már Bríben alszik), a nazgulok először betörnek Frodó házába, de az ott lakó Bögyös Fredegárnak nem esik komoly baja (a halálos ijedtségen kívül), majd a Gyűrűlidércek az Északi Kapu felé veszik az irányt, és a hobbit őröket "legázolva" elvágtatnak (They rode down the guards at the gate and vanished from the Shire). A könyv nem számol be arról, hogy az őrök hányan voltak, és a "legázolás"-t túlélték-e.

- A filmből kimarad a Gildor tündéivel való találkozás, a film bővített verzióiban ezt egy olyan jelenet helyettesíti, melyben Frodó és Samu vonuló és éneklő tündéket figyelnek meg.

- A filmben egy olyan lovas üldözési jelenet is van a Brí felé vezető erdei úton, ami a könyvben nem szerepel: a nazgulok a Borbuggyan kompkikötője felé vezető erdei úton megpróbálják elfogni Frodót; míg a könyvben csak egy, a kompról látható távoli, földre hajló és szimatoló alakról esik szó. A könyvben a nazgulok a Széltetőn támadják meg először a négy hobbitot, a támadás koreográfiája eltér a könyvétől (ld. lentebb).

- Trufa és Pippin a filmben afféle könnyelmű, dologtalan pernahajderek, akik lopkodnak Gandalf tűzijátékaiból vagy Zsizsik gazda zöldségéből; a könyvben Frodó teljesen megbízható és jól ismert rokonai (a könyvben épp Frodó az, aki gyermekkorában dézsmálta Zsizsik gombaföldjét). Mellesleg, a filmben a Tukokat többször nevezik ostobának és vakmerőnek, utalva, hogy negatív megítélésük általános; a könyvben ellenben a legtekintélyesebb hobbit nemzetség (habókosnak inkább a Borbakokat tartják a megyei hobbitok).

- A Bakföldi ház, Bögyös Fredegár alakja, Bombadil Toma, az Öregerdő és a Sírbuckák kimaradtak a filmből. A filmben Papsajt Ászok szerepe jóval mellékesebb, mint a könyvben; nem közeli barátja Gandalfnak, csak látásból ismeri, a hobbitoknak való segítségnyújtása és az Aragornról szóló levél is kimaradt. A filmben Béni, Brí kapuőre nem szolgálja a gonoszt, a könyvben igen. A filmből kimarad Páfrány Pockó (Bill Ferny).

- Gandalf és Szarumán a filmben mágikus küzdelmet folytatnak, a könyvben azonban Gandalf meg sem próbál nyíltan szembeszállni Szarumánnal, találkozásuk is jóval békésebb, még Gandalf fogságba vetése után sem mondanak le teljesen arról, hogy meggyőzzék egymást. Gandalf a Széltetői támadáskor a filmben még Szarumán fogságában van, a könyvben már napokkal Frodóék érkezése előtt fent járt a dombon, és a nazgulok egy részével is összecsapott (Frodóék messzi lángokat láttak felcsapni a domb tetején). A filmben Gandalf egy lepkét bűvöl meg, hogy vigyen hírt a sasoknak fogságáról, a könyvben Szarumán hibájából szabadul ki: Szarumán a Radagast nevű mágusra bízza, hogy Gandalfot Orthancba csalja, de Radagast ezt jóhiszeműen teszi, és teljesíti Gandalf azon kérését, hogy a sasok útján küldjön híreket Othancba.

- A film Széltetői jelenetéből Aragorn dala Lúthienről kimarad, a Gyűrűlidércek támadásához a hobbitok óvatlansága is hozzájárul (tüzet gyújtanak, veszekszenek). A könyv alapján inkább Aragornt hibáztathatnánk, mivel ő vitte a hobbitokat a Széltetőre, noha biztos volt abban, hogy a helyet kémek figyelik, és a messzire ellátás lehetősége miatt a nazgulok is oda próbálnak meg először feljutni, ha a közelbe érkeznek. Filmbeli fegyvereiket a hobbitok a Széltetőn kapják, a könyvben a Sírbuckákon. A Széltetői támadáskor a könyv szerint egy vagy kettő támadó nazgul már eleve hátramarad az égő tábortűz köré gyűlő hobbitokat rejtő kerek horpadás szélén, a közeledő háromból pedig kettő megáll, mikor Frodó kirántja a kardját, így az öt nazgul közül lényegében csak a Boszorkányúr támad a csoportra, Trufa és Pippin a lidérceket meglátva mégis földre buknak félelmükben, és mozdulni sem tudnak. Frodó Elbereth neveit kiáltva megpróbálja (sikertelenül) lábon szúrni a Boszorkányurat, míg a filmben elejti a fegyverét, és felveszi a Gyűrűt, ellenben Samu elsőként ugrik karddal a támadó lidérceknek, Trufa és Pippin a testükkel védik Frodót. A filmbeli "sápadt király", mielőtt tőrével megszúrná Frodót, a Fekete Nyelv szavaival bűvölve próbálja a Gyűrűt elvenni Frodótól.

- A film szerint "Öt lidérc van a nyomotokban. A másik négy hollétéről nem tudok semmit." A könyvben pont fordítva van; Gandalfot megtámadja öt Fekete Lovas, ennek köszönhető, hogy csak négy nazgullal találkoznak a hobbitok.

- A könyv szerint a Brúinen gázlójánál Frodó karddal a kezében ráripakodik a nazgulokra ("takarodjatok vissza Mordorba, és ne merjetek utánam jönni" – " ... Sem engem, sem a Gyűrűt meg nem kapjátok"), a filmben teljesen eszméletlenül viszi át a gázlón Arwen, a tünde hercegnő. A könyvben őt Glorfindel, a tünde úr helyettesíti, Arwennel csak Völgyzugolyban találkozik a csapat.

- Völgyzugolyban Bilbó egyszer eszét vesztve támad Frodóra, hogy megszerezze a Gyűrűt, a könyvben ez csak mint Frodó látomása szerepel Bilbó Gyűrűre vonatkozó kérésekor; inkább az ifjú unokaöccs az, aki nehezen tudja kontrollálni érzéseit az incidens során. Bilbó a filmben sírva fakad, ennek oka láthatóan legalább annyira a Gyűrű elvesztése, mint a Frodó iránti sajnálat; a könyvben jóval könnyedebben, viccelődve viseli szerepe csökkenését, és inkább Frodót sajnálja, mint önmagát.

- A könyvben a Szövetség azért nem tud átkelni a Caradhrason, mert a Hegy megharagszik rájuk. Ezzel szemben a filmben Szarumán mágiája okoz lavinát.

- A filmben nincsen bent, amint Caradhras felé tartva Trufa és Pippin két marékra majszolja a lembast.

- A könyvben egy nagydarab ork vezér, míg a filmben egy barlangi troll próbálja meg ledöfni Frodót Móriában. A könyvből hiányzik Gandalf semmitmondó "bölcsessége" ("Ha kétségeid vannak, mindig hallgass a szimatodra").

- A filmben Boromirt az Uruk-Hai harcosok vezére lövi agyon több ízben számszeríjjal, ám a gondori, dacára sebesüléseknek, még sokáig kaszabolja az orkokat, mire végül sikerül leteríteni őt. Aragorn a kegyelemdöfés előtt érkezik és párbajozik Boromir gyilkosával, majd felül is múlja őt. Ezzel szemben a könyvben Boromirt csak szimplán agyonnyilazzák az orkok, miközben hősiesen próbálja védeni Trufát és Pippint - tehát szó sincs semmiféle uruk-hai vezérről.

- A filmben Théoden király elméjét Szarumán szelleme megszállva tartja, és azt csak Gandalf képes kiűzni. A könyvben ennyire közvetlen kapcsolat nincsen, Théodent Gríma nem mágikus, hanem egyszerűbb lélektani eszközökkel (pl. szimpla egyoldalú tájékoztatás, illetve állandó rábeszélés, ráhatás) irányítja, és fordítja környezete ellen; Gandalf pedig mágikus hatalmát egyszerűen csak Gríma megfélemlítésére használja, az "ördögűzési" jelenetre nincs szükség. A filmben ezzel ellentétben szabályos "démonűzés" történik, első bizonyítékául annak, hogy Gandalf már nem a Szarumánnak alárendelt régi szürke mágus.

- A filmben a Helm-szurdok felé vezető úton a rohaniakat egy csapat wargháton lovagló ork támadja meg. Ez a csata a regényben nem szerepel.

- A filmben Elrond és Galadriel egy tünde sereget küld a helm-szurdoki csatába (Haldír, a lórieni tünde határőr vezeti, akit egy uruk-hai ork megöl), a rohaniak megsegítésére. A könyvben a rohírok teljesen magukra maradnak, sem Haldír, sem egyéb lórieni tünde nem vesz részt az emberek csatáiban.

- A filmben Szilszakáll alapjában véve komikus figura, akit a hobbitok kedvükre befolyásolhatnak, hogy segítsen harcukban; könyvben erről szó sincs, inkább a hobbitok törpülnek el az időtlen ent mellett. A Fangorn melletti csatában a filmbeli Grisnákot nem ölik meg a rohírok, hanem követi a hobbitokat az erdőbe, mígnem Szilszakáll agyontapossa. A könyvben a foglyokat az erdőbe magával hurcolni akaró Grisnákot egy rohír észreveszi, és lándzsával teríti le.

- A könyvben Éomer is harcol a Helm-szurdokban, míg a filmben csak a csata végén érkezik meg Erkenbrand felmentő seregével, Gandalf oldalán.

- A filmben Faramir alapvetően inkább egy negatív figura (legalábbis a második rész végéig), míg a könyvben ennivalót is ad a hobbitoknak az útra, és óva inti őket attól, hogy kövessék Gollamot. A harmadik részben pedig még pozitívabban írja le a könyv: Faramirt mindenki szereti, őt magát többször összehasonlítják Boromirral, általában Faramir javára (pl.: Boromirt megkísértette a Gyűrű, míg Faramir ellen tudott állni neki), mikor pedig Faramir megsérül, mindenki aggódik érte. A filmben a harmadik részben szintén pozitívabb lesz, de nem kap olyan nagy szerepet, mint a könyvben.

- A filmben Faramir először úgy határoz, elviszi a hobbitokat és a Gyűrűt apjának, Denethornak, és csupán Osgiliathban gondolja meg magát és engedi el őket. Ezzel szemben a könyvben már a Tiltott Tónál elereszti Frodóékat.

- Szarumánt a filmben A Király visszatér c. epizód elején öli meg Gríma a saját erődje tetején, hátba szúrva. A könyvben Szarumán/Kapzsi csak a harmadik kötet legvégén hal meg, mint rablóvezér; a Megyében, és Gríma a torkát vágja el. A filmben Legolas szinte reflexszerűen, szokott könnyedségével lövi le a már gyilkos Grímát, a könyvben az ideges és bosszúszomjas, Szarumánéktól még mindig rettegő hobbitok, Frodó és társai akarata ellenére.

- Míg Frodóék kalandja Minas Morgulnál és a Banyapók odújában A két torony című kötetben szerepel, addig ezeket az eseményeket a harmadik filmben, A király visszatér-ben láthattuk viszont a vásznon.

- A filmben Gollam alattomos módon rá tudja venni Frodót, hogy elküldje magától Samut, így a hobbit egyedül lép a Banyapók odújába.

- A filmből több orkok közötti konfliktus is kimarad, Sagrat és Gorbag harca sokkal rövidebb, és a vesztes felet a filmben nem kell kétszer leszúrni ahhoz, hogy meghaljon; kimarad a filmből annak a fekete uruknak a megölése is, akit a beosztottja - egy Gollam kézre kerítésével megbízott nyomkövető - egy veszekedés közben lenyilaz.

- Amikor Gandalf a palantírral a zsebében alszik, a filmben nyitva van a szeme. Ez a könyv szerint a tündékre jellemző, a mágusokról nem ír ilyesmit (ők testi formájukat tekintve emberek és nem tündék, tehát feltételezhetően csukott szemmel alszanak).

- A könyvben a Holtak serege csupán az umbari kalózok legyőzésében segít Aragornnak. A filmben a Holtak részt vesznek a pelennori csatában is. Aragorn királyi hatalmát elsősorban a Holtak feletti hatalma bizonyítja, a könyvben azonban a gyógyító tudása és ereje.

- A könyvben a Holtak Serege szinte rögtön felajánlja szolgálatait Aragornnak, és szó nélkül hajlandók Elendil örökésének teljesíteni az esküjüket. Ezzel szemben a filmben a Holtakat kissé nehezebb rávenni a kooperációra, Aragornnak meg kell lengetni az Andúrilt, hogy dünnyögve bár, de szót fogadjanak.

- A filmben komolyabb szerepet kap az a sebhelyekkel borított, még Mordor teremtményi közt is torznak ható, tapasztalt ork vezér, aki a Gondor elleni csatát a Boszorkányúr beosztottjaként vezeti; a szövegkönyv szerint az ő neve Gothmog, s Morgul hadnagya. A könyvben is Gothmognak nevezik Morgul hadnagyát, de szó sem esik róla, hogy ork lenne; és a filmben látható katapultharcban tanúsított hősiességéről, illetve az Éowynnal folytatott párbajáról sem olvashatunk).

- A filmben a Nazgulok nem annyira félelmetes, mint inkább fizikailag hatásos harcosok, akik ultrahang-hadviselést folytatnak a védők ellen, és komoly részt kapnak a küzdelemben. A könyvben inkább lélektani hadviselést folytatnak; és jobbára csak mágikus félelmet keltenek, azt viszont annyira hatásosan, hogy a legtöbb ember teljesen képtelen harcolni, ha megjelennek. A csatába csak akkor avatkoznak bele komolyan, néha-néha, amikor az a mordoriak szempontjából vesztésre áll (elsősorban, amikor a rohírok megjelennek). A könyvben sokkal többször szerepelnek egyszerű hírnökként, vagy alig-alig látható, de annál rettentőbb fenyegetésként.

- A második és a harmadik filmben hangsúlyos szerepet kap Elrond és Arwen konfliktusa: a tünde apa nem akarja, hogy lánya egy halandóhoz menjen feleségül. A harmadik részben szerepel egy jelenet, amelyben Elrond tájékoztatja a rohirok táborában állomásozó Aragornt, hogy Arwen haldoklik. Ez, és minden hasonló utalás, a könyvből hiányzik: a könyvben Elrond a tündékre jellemző bölcs letargiával fogadja, hogy lánya a halandóságot választotta.

- A filmben a magát Szauron Szájának nevező karakter inkább látszik orknak, mint embernek; még Gandalffal is elhiteti, hogy Frodó halott; Aragorn elkeseredésében levágja a fejét, majd ő tartja a lelket a társaságban, hogy érdemes tovább harcolni (ez tkp. vakhit). A könyv a követ elleni gyilkosságot (mint adiplomatikus hitszegést) nem tartalmazza, és Gandalf csak egy pillanatra hiszi el, hogy Frodót megölték, de a csúf követ elszólása miatt rögtön következtetni tud ennek ellenkezőjére.

- A filmbeli Mordor látványának uralkodó eleme a mindenünnen látható Barad-dur tornya, rajta Szauron pásztázó szeme. A könyvben csak Frodó és ő is csak lelki szemeivel látja állandóan A Szemet, ahogy a Gyűrű ereje egyre inkább a hatalmába keríti.

- A filmben Frodó, miután leharapták az ujját, az ékszer utáni őrült vágyától hajtva és sebével mit sem törődve, dulakodni kezd Gollammal a Gyűrű visszaszerzéséért, s a küzdelem hevében esnek Gollammal a katlanba, de Frodóban az életösztön győz, s a Gyűrű helyett fogódzó után kap. A könyvben Gollam a saját örömétől elvakultan zuhan le.

- A filmben Aragorn koronázását és a félszerzetek előtti tisztelgést összemosták, és az egész ceremónia Minas Tirith fellegvárának tetején zajlott le. Kicsit átformálták a jelenetet, de így hatásosabb lett: Aragorn és vele a nép meghajol Frodóék előtt. Kétségtelen, hogy nagyon megható a jelenetsor.

- A Megye megtisztítása kimaradt a filmből, a hobbitok ugyanabba az idilli Megyébe érkeznek meg, amit az első film elején otthagynak. (wikipédia)

Peter Jackson A gyűrű ura című filmjét választottam elemzésre. Na persze nem az egész filmtrilógiát, csupán az első részt, mely nekem személy szerint a kedvencem. S abból is csupán néhány jelenetre szeretnék rávilágítani, hogy mit is sugallt nekem. Főleg a feszültségkeltés és megnyugtatás szemszögéből. Hogy hogyan játszik a rendező, Peter Jackson a nézővel, hogyan kelti benne a feszültséget, s aztán hogyan igyekszik megnyugtatni. De kezdjük a legelején.
A gyűrűk ura J. R. R. Tolkien híres, három kötetben megjelent regénye. A kötetek címei: A Gyűrű Szövetsége, A két torony, A király visszatér. A történet a szerző korábbi, A babó című könyvének folytatása.
A mű 1937-től 1949-ig készült, 1954-es megjelenése óta világszerte több 100 millió példányban kelt el. A regény a fantasy irodalmi műfaj egyik elindítója.
Ennyit az irodalmi előzményről. Adott egy könyv, egy tökéletesen felépített világ, megteremtve a maga lényeivel, nyelvével és történelmével. Tolkien tehát semmit sem bízott a véletlenre. Ehhez a világhoz nyúlt hozzá Peter Jackson, hogy filmre vigye, természetesen belecsempészve a saját elképzeléseit. Kemény fába vágta a fejszéjét, s még meghökkentőbb, hogy sikerrel tette, „nincs keserű szájízünk, nem hangoztatjuk unos-untalan a regény elsőbbségét, felsőbbségét”(Kömlődi Ferenc: Démonok és hobbitok in: Filmvilág).
Térjünk rá az általam választott első részre; A Gyűrű Szövetségére. A film eleje a Gyűrű történetét meséli el, a „jók” szemszögéből persze. A monumentális csatát a Végzet Hegyének lábánál, ahol a rendezett, talpig páncélozott tündék és emberek harcolnak a koszos, rendezetlen, csürhe orkokkal.
Az orkok elfajzott, torz alakjai egyébként csak tovább mélyítik a jók és a rosszak közötti szakadékot.
Jackson egyfajta seregszemlét tart egy pár perc erejéig mindkét oldalon. Maga a környezet; a kitörő, füstöt és lávát okádó vulkán- ahol maga a Gyűrű is készült-a reménytelenséget, a gonosz hatalmát erősíti. Hisz a vulkán magának a gonosznak a jelképe, az előtte felsorakozó szörnyek pedig azért vannak ott, hogy megvédjék azt.
A néző látva mindezt azt gondolja, semmi esélye sincs a „hegyet ostromló” Szövetségnek (az emberek és tündék utolsó szövetségének a neve tulajdonképpen). A hangyabolyként nyüzsgő ork hadsereg azt sugallja, hogy már nincs semmi remény, minden hiába.
Ebben a reménytelenségben és bizonytalanságban szólal meg a narrátor (aki nem más, mint egy tünde „királyné”): „Közel volt a győzelem!” Ezzel adja meg a lehetőséget a nézőnek arra, hogy fellélegezzen. De csupán néhány pillanatra. Mikor ugyanis már azt gondolnád, hogy győzött a jó, a rossz felmutatja leghatásosabb fegyverét; magát a Rosszat. A tetőtől talpig páncélban levő Szauron (a gonoszak vezére), kinek ujján ott izzik a Gyűrű, s kezében egy buzogány, mellyel méterekre üti ellenségeit.
Érdemes rátérni Szauron alakjára. Tolkien a könyvben nem igazán írja le, milyen is volt, hogyan is nézett ki. Az olvasó fantáziájára bízza. Peter Jackson ezt használja ki.
Egy magas, tetőtől talpig páncélban-mely tele van kiálló tüskékkel- levő alakot állít elénk. Semmi konkrétat nem mutat róla, még a szemét sem, amin keresztül azért könnyen kifejezhető lenne ennek az alaknak a hatalma. Nem. Szauron hatalmát a néző környezetének a közvetítésével látja meg. Ahogy megjelenik, még a legbátrabb ember arcán is kiüt a félelem, rögtön befejeződik a csata. Minden szem rá szegeződik. Nemcsak az emberek, s a tündék, de saját katonái, az orkok is elborzadnak.
Már a történet elején kiderül tehát, hogy ki (esetleg mi) a főszereplő, maga a Gyűrű. A Gyűrű, s általa a viselője válik a történet központjává. Ő ad hatalmat mindenkinek. Vagy vesz el életeket. Úgy, mint a Gyűrűt megkaparintó Gollamét, is, akinek alakja a trilógia első részében homályban marad. Habár a rész elején feltűnik, de körülveszi a sejtelem, a titokzatosság. Egy nedves és sötét barlangba helyezi Jackson, egy tó közepéből kiálló sziklára. Ott gubbaszt ez a torz alak, elnagyolt testrészekkel, haltetemek között. A halál és a reménytelenség között. Csupán felülről süt rá egy kis fény, halvány reménysugár, mely talán nem is neki szól, hanem a Gyűrűnek, amit a kezében szorongat és becézget. S a következő snittekben ez be is bizonyosodik. A néző a köveken leguruló Gyűrűt látja, s azt, ahogy a fény rásüt.
Jackson Középfölde sok ezer éves történelmét meséli el pár perc alatt, rövid, ám tartalmas snittekben. A Gyűrű elveszett, a Gonosz visszatért, s mindezt csupán utalásokkal mutatja be. A ködbe vesző tájat, a kilátástalanság, a reménytelenség motívumát, a kiszáradt fák ágai, mik mint csontos kéz markolják a levegőt; a halál, a vég közelgése. A „szaszpenz” tehát alapjelenségként van jelen a nézőben egészen onnét, amikor meglátta a Mordor nevezetű gonosz föld undorító orkjait.
A következő jelenet egyfajta nyugtatóként hat. Egy teljesen más világba csöppenünk, egy igazi édenbe: zöldellő fák, daloló madarak. A Megyébe érkezik a néző, ebbe a hobbitok által lakott kis világba. A táj talán már nagyon is ellentéte a film elején bemutatottnak. A Megye nem más, mint egy zsebkendőnyi bűbáj és ártatlanság az egyre fertőzöttebb világban. Ebben a világban ismerjük meg az új szereplőket; Frodót, Bilbót a hobbitokat, s a mágust, Gandalfot. S ebben az édenben jelenik meg újra a Gyűrű, főszerepet ruházva Bilbóra, aki olyannyira ragaszkodik hozzá, mint Szauron, s Gollam. A rendező ezt csak jelképesen mutatja. Bilbo ugyanis nem becézgeti, nem szorongatja, csupán magánál tartja, a zsebében. Azt is csak onnan tudja meg a néző, mikor Gandalffal való beszélgetése során keze a zsebébe téved. Ez is csak sejtetés.
S mikor a születésnapi köszöntőjén a tömeg előtt lejátszódik ugyanez a szituáció (zsebben kotorászás), tovább lép egy szinttel, előkerül maga az ékszer, s mintha ez még nem volna elég, mindezt fokozza; felhúzza a Gyűrűt az ujjára, s eltűnik. A nézőben ismét teljes a bizonytalanság. Mi van? Hol van? A születésnapi vacsora vendégeivel együtt hüledezik, velük kerül ezáltal szorosabb kapcsolatba. A központról ugyanis az ünnepelt a szó szoros értelemben eltűnik.
A következő jelenet ismét egyfajta feloldás. A láthatatlan Bilbót követi a kamera, vagy legalábbis az útvonalat, amin halad/haladt fel a dombon levő házáig. Majd hirtelen levéve a Gyűrűt újra előbukkan, s ami a legmeglepőbb, nevet. S ez itt a feloldás pillanata. Tréfából csinálta mindezt, saját szórakoztatására. Tréfát csinált tehát abból, amiért oly iszonyatos harc folyt a film elején. S mindezt megtehette , mert ott van, abban az érintetlen édenben, ahol még a gonosz ismeretlen. Ezidáig.
Gandalf és Bilbó beszélgetése is érdekes. A kameramozgás szempontjából legalábbis. Bilbó értelemszerűen kisebb (hobbit lévén), a mágusnak a derekáig ér. A rendező egy érdekes megoldást választott ebben a szituációban. Amikor a Gyűrűről van szó, mindkettejük teljes alakját mutatja a kamera. Mihelyt az ékszer a háttérbe szorul, a kamera a hobbitra fókuszál, annak cselekvésére- ahogy pakol-, figyelmen kívül hagyva a mágust. Amikor pedig ismét a Gyűrűre terelődik a szó, a kamera hátrál, s egy képben látjuk a szereplőket. Ez az a pillanat, amikor ténylegesen is előkerül a Gyűrű, hisz eddig csak említés szintjén volt jelen a beszélgetésben. Bilbó zsebéből kerül elő. Az öreg hobbit maga ugyan azt állítja, hogy nincs nála, a néző tudja, hogy a zsebében lapul. Hogy honnan? Mikor belépett a házba, s lehúzta a Gyűrűt az ujjáról, megfogta, s becsúsztatta a zsebébe. Erre a jelenetre fókuszált a kamera. Totálban láthattuk, amint az ékszer a zsebbe kerül, mintegy beleégetve a tudatunkba. Előrevetítve, hogy ennek a jelenetnek még lesz szerepe a jövőben. S valóban. A Gyűrű előkerül a zsebből, s érdekes, de innentől kezdve a kamera csaknem mindig totálban mutatja az arcokat. Már csak az arc a lényeg, a mimika, a reakciók, ahogy a Gyűrű mondhatni megrontja a kedves, öreg hobbitot, ahogy a mágus mindezt letudja. A megválás a Gyűrűtől, az a lassú, vontatott mozgás, ahogy az ökölbe szorított kéz lassan elernyed, majd „félszegen” oldalra kezd dőlni. Benne van minden ragaszkodás, a nem akarás érzése mindkét fél részéről. A döntő pillanat, az ékszer földet érése, aminek során bebizonyosodik, hogy a Gyűrű a történet központja. Hisz a kamera elhagyva az öreg hobbitot hirtelen a padlóval kerül egy szintre, s ott várja meg a Gyűrű érkezését. A hang, amivel földet ér, mintha egy súlyos vaskarika esett volna le. Ez a hang, és egyáltalán ez a jelenet tudatja a nézővel, hogy vége a harmóniának, vége ennek az édennek. S mikor már megnyugvást remélne egy következő jelenetben, a rendező, a film nem adja meg ezt neki, sőt tovább megy, és az idilli megyei tájból kiszakítva hirtelen egy sötét, fekete tájba teszi. Mintegy légifelvétel, mutatja be a gonosz földjét a kamera; a vulkánt a Végzet Hegyét, ahol a Gyűrű készült, az épülő tornyot, ami a gonosz újbóli megjelenését szimbolizálja, a hömpölygő lávafolyamot. S mintha mindez nem lenne elég, hirtelen valahol kinyílik egy kapu, ahonnan kilenc ismeretlen- ám semmiképpen sem jószándékú- fekete lovas vágtat ki. Nem tudni, kik ezek, azt azonban a rendező sejtetni engedi, hogy a Gyűrűt akarják. Ennél tovább nem megy, ami a néző „izgatását” illeti. Hiába próbál ezután mintegy nyugataként , fenséges, meghitt, esetleg humoros jeleneteket mutatni. A néző már önkéntelenül is azokra a lovasokra figyel(ne), azokra kíváncsi. A lovasok, akik rettegést keltenek az emberekben. Tökéletes ennek az ábrázolása. Csak sejtelmesen jelennek meg ezek az alakok, s a kamera szinte nem is mutat róluk egész alakos képet. Hol a lóra fókuszál, hol csak egy-egy testrészre vagy csupán az árnyékukra.
Párhuzam vonható ugyanakkor a lovasok és Szauron jellem között, már ami annak bemutatását illeti. Ahogy a film elején Szauronnak, úgy most a lovasok hatalmát is a környezeten keresztül ismerhetjük meg. Az emberek elborzadt, rémült tekintetén keresztül.
A történetet, a Gyűrű történetét, amit a film elején a narrátor mesélt, most újabb fejezetekkel egészíti ki a rendező. Frodó és Gandalf beszélgetése ugyanis nem más, mint egyfajta tájékoztatás, egy leírás a múltbeli és a jelenlegi helyzetről. A néző megtudja az ékszer egész históriáját. S mindeközben a mágus, aki átvette a narrátor szerepét mindezt elmondja a hobbitnak, s a nézőknek, a kamera ismét az arcokra fókuszál, azok vannak a középpontban.
Emellett megtudjuk, hogy a Gyűrű el kell tüntetni, el kell vinni, a Megyéből legalábbis mindenképpen. S míg a néző jobb esetben eltöpreng mindezen, s felfogja az elhangzottakat, hirtelen „bevágódik” egy jelenet, ahol a fekete lovasok- mint az apokalipszis angyalai- előtörnek a ködből, s vágtatnak a Gyűrű felé. Ezzel emlékezteti a rendező a nézőt, hogy a gonosz közeledik, s az édeni Megye már nem marad sokáig az, ami. Csakhogy mindezt a (fő)szereplők nem tudják, csupán annak vannak a tudatában, hogy készülődik valami, hogy a gonosz mozgolódik.
A néző többet tud tehát, mint a történet szereplői. Innentől kezdve bármit tehet a film, hogy megnyugtasson minket, nem fog sikerülni, hisz tudjuk, hogy minden egyes perc a vég eljövetelét sietteti. Ekkor következik az a jelenet, ami személy szerint a kedvencem. Frodó és Samu (a kertész) úton vannak, hogy elvigyék a Gyűrűt a Megyéből. Egyszerre csak egy csodás hajnali tájat látunk, a Nap felkelni készül, madarak csicseregnek az erdőkben, s hirtelen jobb oldalról egész közel a kamerához begyalogol egy fekete ló. Akarva, akaratlanul tudjuk, hogy ki/mi az a lovas. Az ábrázolás az, ami igencsak jelképes, feltéve, ha valamennyire ismerjük ezt a varázslatos Középföldét. Ha magunk elé képzeljük térképét, látjuk, hogy a Megye a Mordor nevű földtől nyugatra terül el. A lovasok tehát keletről jöttek.
Maga a jelenet is ezt szimbolizálja. A nyugalomba, az édenbe keletről betörő gonoszt, aki nem feltűnően érkezik; titokban, hajnalban, hogy homály fedje.
Ez a negyven perc az tehát, amit elemzésre szántam. Azt remélem, hogy sikerült rávilágítanom a feszültségkeltés és megnyugtatás ábrázolására, ami egyébként mind a három részben végig megy. Akár egy diagrammon is lehetne ezt ábrázolni. S ezzel a játékkal tarja a rendező, s a film ébren a nézőt. Ami a szereposztást illeti, véleményem szerint az is tökéletes. Az egyes karakterekhez választott színészek igencsak hűen játszák el szerepüket (egyet kivéve talán).
Az egyetlen hiba, ha szabad ezt mondanom a filmben, az a zene folytonossága. Kétség nem fér hozzá, hogy Howard Shore kitűnő zenét komponált, ám ez a muzsika a film elejétől egészen a végéig gyakorlatilag állandóan szól a háttérben, mintegy mázként bevonva az alkotást.
A másik dolog, ami zavaró lehet, az az idő nem egészen hű érzékeltetése. A néző ugyanis nem tudja meg, menyi idő telt el bizonyos jelenetek között, vagy ha tudomására is hozzák, akkor azt csak később, a film egy másik jelenetében. Talán ez is egy variáció a néző figyelmének ébrentartására, ez is csak a rendező egy trükkje.
Egy szó, mint száz el kell, hogy mondjam, hogy A Gyűrűk ura kihagyhatatlan alkotás, s ezzel beleértem mind a könyvet, mind pedig a filmes adaptációt. Érdemes összevetni a két remekművet, s ha valakit megfogott Tolkien és Jackson Középföldéje, az akár mélyebben is beleárthatja magát.

2. Lehet-e, szabad-e ölni az igazság nevében?

Bibla: a „bosszú az enyém” „ne ítélj, hogy ne ítéltessél” „amilyen mértékkel ítéltek ti, olyan mértékkel fognak nektek is ítélni ”

Ennél a kérdésnél Bilbó, Frodó és Gollam viszonyát tekintem át, Gandalf szavai tükrében, és természetesen kitérek Samu döntésére is.
Frodó Gandalf szavainak tükrében érti meg Bilbo választását: ítélkezni nem a mi dolgunk. Gandalf azt mondja, hogy nem a mi dolgunk az ítélkezés, hiszen nekünk élet és halál fölött nincs jogunk dönteni, hanem csak a saját időnk fölött, amivel rendelkezünk, hiszen nem tudhatjuk, kinek az élete hogyan befolyásolhatja milliók sorsát. A bosszú a Bibliában azért az Istené, mert az ember maga nem képes annyi mindent adni, mint Isten, és nem látja előre a dolgokat. Másfelől meg az ember emberi, eléggé rövidlátó mértékkel ítél, még Isten a saját mércéjével és ez sok estben jócskán eltérhet attól, amit mi, emberek gondolunk.
Itt felvetődik az ölés kérdése: a tolkieni világ, ha azt nézzük, tele van gyilkosságokkal. Vajon van-e olyan gyilkosság, ami indokolható etikailag?
Azt gondolom, alapvetően nincs, kivétel talán az önvédelemből elkövetetett gyilkosság.
Samu etikailag indokolná Gollam megölését, és a józan érvek alapján. Józan érvei pedig mind a jogos önvédelemre vonatkoznak,. Viszont belekeveredik a bosszú érzése is. . Samu Gandalf, de talán még inkább Frodó példáján keresztül látja meg, hogy nem mindenre az ölés a megoldás. De itt is elengedhetetlen a személyes tapasztalat: őt is megkísértette a Gyűrű, ő is átélte, ha más síkon, és más etikai minőségben azt, amit Gollam. Gollam a hatalmát az ösztönei kielégítésére akarná felhasználni. (Minden nap friss hal, és mindenki őt magasztalja, tisztelik) míg Samu másokért akar cselekedni, egy szép, virágzó világot akar. De a józan esze beláttatja vele, hogy ez nem lehetséges a Gyűrű által. Azt hiszem, itt a kanti kategorikus imperativusz mutatkozik:
„Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája a mindenkori törvényhozás alapjául szolgálhassék”

Mint tudjuk, Kant etikája szigorú kötelességetika. Kant felteszi a kérdést: mi lenne akkor ha mindenki így cselekedne.? A tolkieni világra vonatkozatva: mi lenne, ha mindenki elfogadná a Gyűrűt és használni akaraná? Gondolom, nem kel hosszan ecsetelni… Még azt sem, hogy mi lenne, ha egy valaki fogadná el a Gyűrűt. Kantot sokszor támadják azon az alapon, hogy a határhelyzetekben nem állja meg a helyét a kategorikus imperativusz. Vajon itt tényleg így van? Attól függ, mit tekintünk határhelyzetnek. Ha a maxima arra vonatkozik, hogy „soha ne használd a Gyűrűt” akkor bizony tényleg nem helytálló a parancs, azért, mert vannak helyzetek, amikor a hősöknek fel kell húzniok az ujjukra a gyűrűt. Viszont ha a kategorikus imperativusz úgy szól, hogy saját javadra ne használd a gyűrűt, akkor megállja a helyét. A gyűrű szövege pont erre figyelmeztet: az Egynek hatalmas ereje van, és ezt a hatalmat csak az bírja el, aki maga alkotta.
Hogyan vonatkoztatható ez a halál kérdésére? Hogyen funkcionál itt kanti illetve a bibliai parancs? Azt hiszem, az ítélkezéssel kapcsolatos bibliai idézet felfogható kategorikus imperativuszként. És ez megállja a helyét. Azért, mert valóban nem a mi dolgunk az ítélkezés, hanem a tettek maguktól is elveszik a következményeiket. Másfelől pedig mindenki esendő (az vesse rá az első követ,. aki bűntelen közületek”)
Gollam élete csakúgy, mint a Nazguloké gyötrelem. Ennek nemcsak a gyűrű az oka, hanem az is, hogy a természetesnél jóbval több időt élt, és ezalatt, sőt, lehet, hogy ettől is a lelke elsorvadt. Érdekesnek találom, hogy mind a nazgulok, mind Gollam elveszítette a normális kommunikációra vonatkozó képességét, a nyelvhasználatuk az erkölcsi romlással együtt eltorzult, szinte teljesen képtelenné váltak arra, hogy beszéljenek, hogy szöveget közöljenek. Ami még érdeksebb, hogy Szauron sem nagyon tud beszélni, ő csak írásban, mégpedig csak a beavtottak számára hozzáférhető írásban tudja magát kifejezni. De a gyűrűvers szövege mint említtet, figyelmeztető szöveg, de mindemellett még szintén a birtok kifejezése is. Itt viszont nem az alkotás öröme tükröződik, mint az „Én, Narvi, készítettem” feliratban, hanem a félelemkeltés eszközeként funkcionál ez a szöveg. Érdekes, hogy noha mind a két dolog, a kapu is és a Gyűrű is titkos módon készült, alkotóik ismerik csak a titkukat, viszont Szauron lopott tudással él, még a kapu készítői kooperáltak, amint azt a feliratok szövege is jelzi. Ezért is emelendő ki Galadriel hajszála, ami a boldog időket idézi föl, és a hegyek és erdők népének barátságát fogja helyreállítani. Galadriel haja egy szöveg nélküli szöveg: amikor majd sérthetetlen kristályba foglalva fog heverni a törpök kincsei közt, azoknak ez emlék lesz az elmúlt korokról, és arról, hogy a tündék és a törpök között, mint Aule kedvencei és teremtményei között, nem szükségszerű a viszálykodás.
Miért érezzük sokkal súlyosabb bűnnek a noldák három testvérgyilkosságát, mint az orkok összes gonosztettét? Véleményem szerint azért, mert a tündék alapvetően nem gyilkolásra lettek kitalálva, mint az orkok. A testvérgyilkosság minden mitológiában szörnyű bűn, és a világ, vagy az illető erkölcsi romlásának egyik legbiztosabb jele: gondoljunk cska Káinra?: az Édenen kívül követette el az első gyilkosság, ami testvérgyilkosság volt, és ennek motivációja za irigység és aféltékenység volt. A noldákat talán még az menti, hogy először hirtelen felindulsából öltek, hiszenm ellentálltak enkik, a többi viszont, ha jogilag nézzük, előre ki volt terveleve, és anygon jól tudták mit tesznek, sőt. Talán azt is, hogy rosszat cselekszenek, de úgy érezték, joguk van ezt megtenni. Ezt a fjat ölést semmi nem szentesíti. A bűnüket még tetézték azzal, hogy harmadszorra olyanokra támadtak, akik maguk is szerencsétlenek, hiszen Gondolin és Doriath feldúlásának túlélői voltak az áldozatok. Viszont, ha jobb igauzságtalanságot elszenvedni mint elkövetni, akkor mandos előtt nagy valószínűséggel azok kaptak pozitívabb elbíráslást tetteikről, akik elszenvedték az igazságtalanságot.
De miért nem adták át a Szilmarilt? – kérdezhetnénk joggal, bár némileg cinikusan. Én azt kérdezném: miért tették jól, azok, akik nem adták át a Szilmarilt? Miért volt jogos a celekedetük:? Feanor fiai tévesen azt hiszik, hog yitt csak egy tárgyról van szó, ami az apjuk ketze műve, és ők csak pusztán birtokolni akarják. Viszont a Sirion deltájában élők nem pusztán birtokolják, hanem használják a mások és maguk javára a fényt. Paradox módon annál marad meg a legtovább a fény, és az kapja meg újból, aki leginkább képes mások javára használni: Galadrielnél.



3. Arwen szavai Aragorn halálakor.

Emberi szempontból úgy vélem kiemelkedő jelentőségű tény a másik ember halála, mert ennek megtapasztalásával mutatkozik meg, hogy mi időbeli lények, a történelemben élők, és halandók vagyunk, valamint nagyon nagy fájdalommal jár. A másik, általunk szeretett lény elvesztését egy tünde ritkában éli át, mint egy ember- mégis, akkor miért lehet ajándék Iluvatartól a halál? Tolkieni kereteken belül azért, mert az embereknek nem kell visszatérniök a világba, ha meghaltak, a tündéknek viszont igen, továbbra is részt kell venniük a világ és a muzsika kibontakozatásában, vagyis, ha a muzsikát is elfogadjuk szövegnek, akkor a szöveg írásában, formálásában, de nem mindegy, milyen módon teszik ezt.
Ha etikáról beszélünk, akkor megkerülhetetlen, hogy a felelősségről is szó essen. Az emberek hajlamosak megfeledkezni a világ és utódaik iránti felelősségről, hiszen akkor nem a saját életük meghosszabbításával foglalkoznának, hanem az élet mennyisége helyett annak minőségével, saját történetük, szövegeik minél jobb minőségű áthagyományozásával. . A tündék viszont szeretik a világot, és épp ezért felelőséggel viseltetnek iránta. Ha szarkasztikusak akarunk lenni azt is mondhatjuk, hogy azért, mert kénytelenek végignézni saját tetteik eredményét, következményét. A tündék gondolkodásának jellemző momentuma, hogy alapvetően másokkal törődnek, nem pedig saját magukkal, még ha pont az ellenkező állítás hangzik is el. Ebből fakad Arwen tévedése. Arwen, amikor Aragorn haldoklik, azt gondolja, a Gondor ill. Númenor azért bukott el, mert a hozzátartozóikat látták elveszni, és ez töltötte el őket fájdalommal. Pedig nem. Itt visszatérnék a Gilgames eposzra: Gilgames is akkor indul el megkeresni a füvet, amikor Enkidu halálát látja, amikor személyes tapasztalata van a halálról. De nem azért indul el, hogy Enkidut visszahozza, mint Orpheusz, hanem azért, mert ő maga nem kar meghalni. Arwen i ebből a szempontból inkább Orpheuszhoz köthető: ő azt nem karja, hogy a másik meghaljon. Ezt jelzi az is, hogy Aragorn halála után ő maga is önként adja vissza életét.

A fejezet zárásaként kitérnék egy, a hétköznapi életben sokszor használatos képre: a halál, mint a szenvedésktől való megszabadulás. Ez egy helyen mutatkozik meg : Gollam halálakor. Gollam számára, ha belegondolunk, a testi halál valóban megváltás a lelkének gyötrelmeitől is. Viszont az ő halálával válnak valóra Gandalf szavai, és világlik ki az Istar bölcsessége, valamint e szavak teljes értékű megértésvel és jelentésük megtapasztalásával tekinthető befejezettnek Samu és Frodó erkölcsi fejlődése. Épp ezért vitatkoznék azzal a tézissel, hogy Tolkiennél a jellemek statikusak, nincs jellemfejlődés. Pontosan a halálhoz való viszonyulásban mutatkozik meg ez. Az út során mint említtetm, Samu is Frodó is gyakran kerül választás elé, pontosan is Gollammmal való viszonyuk által.


III. A választás szerepe

1. Válaszható-e a halál Tolkiennél?

Etikáról, morálról csak akkor beszélhetünk, ha van választási lehetőség.
De: vajon a halál lehet-e választás kérdése, mind emberek, mint tündék részéről?
Meglátásom szerint igen. Pl: Hurin, Finrod, Lúthien, Elrond, Elros, Arwen. Hogyan hat-e és egyáltalán hat-e az ő választásuk mások sorsára? Ha nem, akkor vajon volt-e értelme közösségi szempontból mások sorsára? Értelmes volt-e az áldozat? Értelmes volt-e halált választani, vagy épp, mint Hurin, elutasítani?

2.A halál választásának különleges esete: az öngyilkosság.

A Szilmarilokban három esetről tudunk: Turin, Hurin (feltételezés) illetve Maedhros. Mi indokolja ezen eseteket? Miért hordoz tragikumot a fent említettek választása? Szövegszerűen mi köti őket össze? Azt gondolom, a szöveg kohézióján belül is kohéziós erőt képez az ő történetük. Csomópontok, jelzőkövek arra vonatkozólag, hogy minek nem lenne szabad soha megtörténnie.
Turin esetében a tragikumot az hordozza, hogyha , valaki, ő az egyik leginkább tragikus hős: nagy harcos, de az indulatai és az érzelmei okozzák a vesztét. Őt leginkább a Kalevala Kullervojával tudnám összehasonlítani, azzal a különbséggel, hogy sokkal tisztább annál, minthogy lányokat próbáljon meg elcsábítani, hanem a házassága, annak ellenére, hogy nem tud róla, kit is vesz feleségül, teljesen törvényes keretek között zajlik le, és tisztelettudó a nőkkel szemben. Niniel emlékezetkiesése azért is fontos, mert sokáig ő se nagyon tudja kifejezni magát, nem tud szöveget közölni, és egyfajta gyermeki állapotba kerül vissza. Ez viszont sajnos nem az ártatlanság megjelenése, hanem pontosan is egy akaratlanul elkövetett bűn előjele. A szövegben mint említtetem, a beszélőképesség elvesztése erkölcsi romlással jár együtt. Itt ugyan erről szó nincs, viszont attól függetlenül immorális cselekedetet hajt végre a testvérpár. Az apjuk hallgatása, önként vállat némasága viszont pont az erkölcsi emelkedettség jele, azé, hogy képes ellenállni a gonosznak. Összefogalava tehát azt mondhatjuk, hogy a gonosz jelenlétét mindig a némaság, a döbbent csönd jelzi. És ez nem a Gandalf – féle átfontoltan való szólás, hanem a szöveg nélküliség a félelemkeltés eszköze. Ettől függetlenül Gandalf szótlansága, csendje az ő estében a bölcsesség, és a transzcendencia jelnléte a szövegben, de ő ebben a vonatkozásban a kevés kivételek egyike.
Hurin: Heller Ágnes- előadás: a gonosz ellen úgy lehet a legjobban védekezni, ha nem állunk vele szóba. Tragikum: a hallgatás, és az hogy végignézi családja sorsát
Maedhros: Turinhoz hasonlóan magában hordozza a végzetét. Tragikuma. Hogy nem látja át, hogy a fényt nem megtartani kell, hanem megosztani (Hamvas Béla) és hogy a szilmarilok nem tárgyak, hanem az egész világ sora benne van. Tragikum: veszett ügyért is harcol, amikor bemegy megöli az őröket a Harag Háborúja után.

A Gyűrűk Urában Denethor tragikuma, hogy nem ismeri fel, hogy az ő ideje (is) szükségszerűen lejár, ragaszkodik a régi rendhez, illetve a saját módszeréhez Gondor kormányzásakor. A pogányság korára való utalás szükségszerűen jelent-e erkölcsi bukást is?
Véleméynem szerint nem, mert ekkor már Denethor nem ítélhető meg erkölcsi mércével. Denethor tragikuma: még az érzelmek kimutatására való képtelenség, az hogy páncélban alszik, szimbolikus értelmű: nemcsak mintegy szerzetesi életmódot folytat ezáltal, hanem ez az érzelmi páncélt is jelenti számára. Mint uralkodó, hajlamos a despotizmusra, hiszen azt hsizi, csak az szereti, aki az ő akaratának engedelmeskedik, viszont ő az akaratával nem magát, hanem Gondort szolgálja.
Mit jelenthet ez az utalás a pogányság korára? Azt gondolom, talán áttételesen a númenori emberáldozatokra utal, hiszen a saját fiát azzal, hogy el akarja égetni , mintegy a gonosznak áldozza, mégpedig azért, mert elhiszi: a gonosz erősebb őnála, és ebbe beleroppan.

Denethor beszéde végig összefüggő, értelmes, logikus, egyáltalán nem hat őrült beszédnek. A súlyát a tett adja meg, ami a beszédet követi, és az indok, amiért úgy beszél, ahogy. Az ő összeroppanást egy kiáltás, majd némaság jelzi.

3. Az önfeláldozás mint választás

Tolkiennél a halál pozitív tartalmú választása az önfeláldozás. Hogyan viszonyul és miért fogadja el, egyáltalán, a tolkieni kereteken belül elfogadhatta-e az, akiért áldozatot hoztak, azt, hogy a másik az életét adja érte?

Itt újfent Lúthien és Beren, Arwen és Aragorn, ill. Finrod és Beren viszonyát járnám körül, kiemelve, hogy Finrod halála részint árulás következménye.
Lúthien választása: véleményem szerint nem szükségszerű, hogy a „mondatot „ úgy értelmezzük, hogy pusztán azzal, hogy szerelmes lett, el lett döntve a sorsa, hiszen akkor nem ajánlották fel neki, hogy válasszon. Lúthien azért választott így, mert szerelmes volt, és a szerelem volt a motivációja. Meglátásom szerint Lúthien egyfajta női Orpheuszként lép elénk, akinek sikerül véghezvinni a küldetést, sőt, még annál is többet: nemcsak Berent szerzi vissza sikerrel, hanem a valák felé első ízben ő közli teljesen autentikusan az emberi és a tünde fájdalmat, és a ő is mintegy szubkreátor lesz: dalával egybeszövi a két nép sorsát, és az a későbbiek során össze is szövődik- az ő leszármazottai által. Lúthien és Arwen története mitegy keretbe fogalaja a tünde és az emberi történelem összefonódását. Csakhogy még Lúthien után a reménység jön, a pozitívum, addig, mint tudjuk, Aldarion uralkodása alatt már új árnyak jelennek meg, és ha Középfölde a mi világunk, akkor némi szarkazmussal, de megkérdezhetjük, hogy vajon Finrod áldozata Berenért nem volt-e teljesen hiábavaló?
Véleményem szerint nem, mert ott és akkor Finrod nem a következményeket, hanem a kötelességét nézte. Tettével szinte a a igazolja a szókratészi mondást: „jobb igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni”. Ha valakire igaz, akkor őrá maximálisan, hiszen saját tünde rokonai, akikkel jót tett, válnak önös érdekből árulójává, de ő akkor se lesz áruló, ha ez keserves és hozzá nem méltó módon követeli az életét.
Aragorn és Arwen viszonya azért érdekes számomra, mert itt mind a két fél potenciálisan beleszólhat a másik választásba, és mégse teszi. Illetve egyszer történik rá kísérlet, amikor Arwen me szeretné elengedni Aragornt. A kettejük történetében azt találom figyelemreméltónak, hogy Aragorn nem ellenzi erőteljesen Arwen választását, vagy talán nincs tudatában annak, hogy most nem Lúthien és Beren sorsa fog ismétlődni. Ezt azzal indokolnám, hogy Aragorn halálakor Arwent még átküldené Valinorba. Viszont ennek ellentmond, hogy tudja, hogy Arwen elfordult a Rózsapírtól. Azt is figyelemreméltónak találom, hogy mindketten elfordultak valamitől, ami külön- külön nagy lehetőséget hozott volna számukra: Aragorn a sötétségtől, Arwen meg a Fénytől, Valinortól. Aragorn választása azért fontos, mivel ha ő választja a Gyűrűt, akkor tényleg ő lett volna leghatalmasabb minden addigi uralkodó között.

4. A nazgúlok

Szintén hübriszt követtek el, és párhuzam vonható köztük, valamint a Númenoriak között: a megadott időn túl akartak élni, de számukra halhatatlanság gyötrelmemmel jár, csakúgy, mint a Holtaknak. A Holtakról már volt szó, most a nazgúlokra térnék vissza. Az ő gyötrelmük választásból ered: a hatalom és az örök élet lehetősége kábította el őket, és bölcsességüket adták el érte, valamint nyugalmukat is. Uhrman Iván tanár úr említet a 2003-as szegedi konferencián, hogy a Boszorkányúr Eowynhez intézett szavai arról tanúskodnak, hogy az ő számára halhatatlanság tulajdonképpen gyötrelem. Én csak annyival egészíteném ki ezt a gondolatot, hogy nem is lehetne más, hiszen az ő élete természetellenes, neki nem ott volna a helye, ahol van. Véleményem szerint a nazgulok választása abból a szempontból érdekes, hogy nem voltak tisztában a következményekkel. Nem nevezném alaposan megfontolt választásnak, sokkal inkább sodródásnak az eseményekkel, vagy, ha akarati szempontból nézzük, Kant terminológiájával élve az akaratuk nem autonóm, hanem heteromóm volt, mivel érdekek befolyásolták.


IV.:Befejezés:

A tolkieni világszemlélet, noha a Professzor írásaiban szinte állandóan jelen van a halál, alapvetően nem negatív szemléletű. Az elmúlás és annak beismerése, hogy ez szükségszerű, egyfajta rezignációval jár, ugyanakkor észrevehető, hogy azok a szereplők, akik tudatában vannak saját maguk, vagy idejük végességének, nagyon nagy bölcsességgel rendelkeznek, és készek másokat is megsegíteni. Meglátásom szerint Tolkien bölcsességének egyik jele, hogy objektívan tud viszonyulni ehhez a témához, és felismeri, hogy a változás, és az elmúlás szükségszerű, de mégse kapaszkodik görcsönösen a pillanatnyi életbe.

Hevin na úr a nauthon
nadath i chenn im,
nedin laer ioer
'wilwilith a lothrim;

Lassath velin a thling-lain
nedin ioer-lesbelin,
na aur-vith, a 'lawar geleb
a húl vi findel nín.

Hevin na úr a nauthon
ardhon 'wain nu Ithil,
ir telitha i thrîw
ar ú-genin ad ethuil.

An si gwanod i-naid
i chenn im al-uir:
ned eryn bain eden-laeg
toltha eden-echuir.

Hevin na úr a nauthon
in ioer-'wethrim,
a 'waith i chenir 'ardh,
al-uir cenitha im.

Dan havel a nauthol
in enninath ioer,
Na fen laston i lam
i-thailig atholel.


Tűznél ülök, s elgondolom,
mi szépet láttam én,
pillangókat s virágokat
nyári gyep szőnyegén;

Aranyleveles őszöket
dús túlérett nyarat;
hajnali köd, napfény-ezüst,
szél járja hajamat.

Tűznél ülök, s elgondolom,
milyen lesz a világ,
ha jön a tél, amelynek én
nem látom már tavaszát.

Mert annyi minden van ma is,
mit nem láttam soha,
minden ligetnek más zöld színt
hoz az új év új tavasza.

Tűznél ülök, s elgondolom,
hajdankorok embereit,
s hogy jönnek Majdanok,
miket már mások látnak itt.

De míg ülök, s elgondolok
sok hajdan-volt időt,
visszatérők halk neszeit
várom ajtóm előtt.

Bevallom, miután kijöttem a moziból a bemutató első napjának (jan. 10.) első előadásáról, bizony arra gondoltam, hogy én bizony ezt a filmet nem fogom még egyszer megnézni. Mégis megtettem, és így, kétszeri megnézés után alakult ki bennem az a vélemény, amelyet az alábbiakban szeretnék megosztani a rpg.hu közönségével. Előrebocsátom, hogy a végső ítélet nálam inkább a pozitív oldalra hajlik, tehát a film jó, érdemes megnézni. Enélkül ne olvassa el senki az alábbiakat, csak a saját szórakozását rontaná el!

1. Karakterek
A regény szereplőit szerintem nagyon jól eltalálták, mind külsejüket, mind modorukat, viselkedésüket tekintve. Az előzetes képek alapján kissé féltem ettől, de a film cáfolta a félelmeimet. Összességében a színészek kiválogatása és a szájukba adott szövegek megfogalmazása terén Jacksonék kiváló munkát végeztek. Lássuk bontásban:
Hobbitok: Nagyon érzékletesen, jópofán ábrázolja a film a hobbit életmódot és mentalitást. A legtöbb vicces jelenet ebben a témakörben mozog (pl. Pippin eltört répája, Samu megállása a búzamező közepén, evésre való állandó utalások). A négy (Bilbóval együtt öt) főszereplő hobbit szerintem telitalálat - bár van néhány kép, ahol Frodó csak áll a Gyűrűvel a kezében, bamba arckifejezéssel, mintegy a feladat nehézségét jelzendő...
Emberek: Elsőre nehéz őket külsőleg megkülönböztetni, hiszen mind szakállas és kócos hajú, zord arckifejezéssel. Boromir tökéletes, Aragornnal az volt a gondom, hogy a film "lespórolta" azokat a részeket, ahol - pl. a Pajkos Póniban töltött éjszaka vagy a Vadonban tett út során - igazából megismerkedhetnénk vele, így az ő figurája - Boromirral ellentétben - kissé laposra sikeredett. Igazából a "királyi" viselkedést is hiányoltam tőle.
Tündék: Általában nagyon jól kijön a tündék "varázslatos" hangulata. Elrond figurája tekintélyt parancsoló, Legolas mozgásával, gesztusaival mesterien hozza a RPG-kből ismert villámkezű tünde íjász-harcost. Liv Tyler szépsége viszont nem ellensúlyozza Arwen figurájának hibáit: Arwen a regényben nem húz kardot, nem sír (és persze nem viszi Frodót Völgyzugolyba, de ezt most hagyjuk), egyszóval kissé méltóságteljesebbnek, szelídebbnek, szenvtelenebbnek kellett volna lennie. Galadriel eléggé elvontra sikeredett, talán kicsit barátságtalanabb is, mint a regényben, de azért megfelelő.
Gimli: A törp karaktere rendkívül markáns, jó "törpös" szövegei vannak ("maradt még egy élő törp Moriában", "szemem mint a sasé..." stb.), modora is olyan, amilyent egy törptől elvárhatunk.
Varázslók: Gandalf és Szarumán külsejét és karakterét is meggyőzőnek találtam, ez különösen Szarumánra vonatkozik, aki a regénynél többet szerepel a filmben, de ez csak javára válik a karakternek. Bár a varázslópárbaj nálam egy kicsit kilógott a történetből, főleg az "elemi erőt" tüzelő varázsbotok miatt...

2. Díszletek
Középfölde tájainak és épületeinek bemutatása bámulatosan szépre sikerült, ebben persze Új-Zéland természeti szépségei mellett a számítógép is besegített. A cselekmény háttere az én esetemben legalábbis nagyban fedte a bennem olvasás közben kialakult képet.
Az egyetlen problémám, hogy a középföldi építészet a filmben kissé megalománra sikeredett. Úgy tűnik, hogy az itteni népek a tériszonyt még hírből sem ismerik. Én személy szerint messzire elkerülném az olyan helyeket, mint pl. Moria, ahol feneketlen szakadékok fölött fél méter széles, lépcsőkkel és kanyarokkal tarkított folyosók meredeznek a semmibe! (Plusz: minek kell a törpöknek ilyen magas csarnok?) A regény szereplői viszont úgy ugrándoznak közöttük, mintha csak Brí főutcáján sétálnának (néhány vetődés a "dupla 00-ás dobás"=abszurd kategóriájába tartozik nálam...). Orthanc tornya hihetetlenül magas, Barad-dur várának monumentalitását pedig fel sem lehet fogni. Minas Tirith is szerepelt egy pillanatra a filmben, itt kb. olyan érzés fogott el, mint az Ötödik Elemben a jövő New Yorkjának talaj nélküli, égbe nyúló felhőkarcolóinak látványakor. Szóval szerintem az építészeti-statikai realitásokat feláldozták a látványosság oldalán, ebből vissza kellett volna fogni egy kicsit.
Jackson javára legyen mondva viszont, hogy a képek színvilágának összeállításánál nem a harsányságra, hanem a jelenetek hangulati hatásának erősítésére törekedett, igen helyesen. Néhol, pl. Moria vagy Lothlórien szürke-fehér, festményszerű kombinációjánál már-már Alan Lee képei jutottak szembe (nem véletlenül: ha nem tévedek, Lee és Howe is részt vett a film megalkotásában), s ez mindenképpen a film egyik erénye.

3. Ábrázolásmód
Na jó, térjünk rá a lényegre, arra, ami miatt elsőre csömöröm támadt a film végére. Jackson filmes múltjából, pl. a Mennyei teremtmények c. filmből már előre sejthető volt, hogy a rendezőnek van érzéke a különös hangulatok megteremtéséhez, ennek ellenére szerintem a film néhány helyen túlságosan hatásvadász lett. A regényben nekem az volt a szép, hogy Tolkien nagyon finom eszközökkel operál: a Jó és a Gonosz jellemeit és harcát leginkább a fény-árnyék hatások, a hangok (pl. énekszó vs. durva ordítás), a természeti környezet/időjárás változásai stb. sejtetik. Jackson filmjében gyakran durva és lehengerlésre törekvő ábrázolásmódot találunk ehelyett, ami szerintem súlyos hiba és az akciófilmeken felnőtt közönség felé tett fölösleges gesztus.
Példák: Arwen és Galadriel megjelenésekor olyan fény támad, mintha reflektor gyúlt volna fel a háta mögött, jelezve, hogy egy tünde közeledik. Mikor Bilbó egy pillanatra elveszti önuralmát és a gyűrű felé kap - a könyvben árnyék fut át az arcán, a filmben látványosan szörnnyé változik. A csatajelenetek túl hosszúak, ez különösen a Moria-beli trollra vonatkozik, akivel igen hosszan harcolnak véleményem szerint igen szükségtelenül. (Arról nem is beszélve, hogy ha egy troll ekkora, hogyan fogja Pippin levágni a harmadik részben?...) Másrészt a regénybeli harcok mítikusak, legendákba illők (pl. egy magányos ember többtucat ork ellen), ám a film realistán próbálja őket ábrázolni, vérrel és izzadsággal együtt, és ez problémás. Egy Aragorn vagy Boromir előtt dőlniük kellene az orkoknak, mint a kalásznak az aratógép előtt, s nem ráközelíteni a kamerával a küzdők figurájára! (Bezzeg Szauron az első csatajelenetben!) Remélem a későbbi részek csatajeleneteiben ügyelni fognak erre.
Általában az volt a benyomásom, hogy Gonosz nyers erejét és brutalitását igen meggyőzően mutatja be a film (ez akciófilmes hagyomány), de a Jó oldal nemességének és méltóságának - többek közt az előbb említett finom eszközök révén történő - bemutatása ettől messze elmarad. Azért hogy ne legyek igazságtalan, annyit meg kell jegyeznem, hogy lehetett volna rosszabb is a helyzet és kaphattunk volna egy standard fantasy akciófilmet is - Jacksonnak azért szerencsére volt ízlése és tehetsége ahhoz, hogy ezt elkerülje...

4. Kimaradt részek
Sokan szapulták előre a filmet emiatt, de kénytelen vagyok megállapítani, hogy a legtöbb kihagyásnál egyetértek a rendezővel. Az Öregerdő, Bombadil Toma és a Sírbuckák végül is jelentéktelen mellékszálat képviselnek a cselekményben, egyetlen kihatásuk, hogy a hobbitok itt szerzik meg később használt fegyvereiket.
Voltak viszont kihagyások, melyeket igen sérelmezek. Ott van például a jópofa fogadójelenet a Pajkos Póniban, melynek végén Frodó leesik az asztalról - ez itt teljesen kimaradt, valószínűleg azért, mert a filmben maga Brí és a fogadó sem az a meghitt és barátságos hely, mint a regényben. A filmbéli Bríben bizony a hobbitoknak vigyázniuk kellett, nehogy fellökjék őket az otromba emberek. Frodó eltűnése is egy egyszerű fellökés következménye, amit azért hibának tartok.
A következő erős hiányérzet Galadriel kapcsán fogott el: nem elég, hogy Galadriel ajándékai és búcsúéneke egy az egyben kimaradt, de Gimli (illetve társai) és Galadriel kapcsolatára sem vesztegettek egy másodpercet sem. Ez pedig hiba, mert a jelenetet (amikor Gimli "beleszeret" Galadrielbe") előkészítette már a törp egy korábbi beszólása ("engem pedig nem fog elbájolni az a tünde boszorkány"), úgyhogy itt megbicsaklik az eseménysor.
Kimaradt Aragorn kardjának újrakovácsolása is, pedig a törött kardot bemutatják és hát ugye később még többször szerepet fog kapni a fegyver a regény alapján. A szükségtelenül hosszú csatajelenetek megkurtításával talán ezekre is maradt volna idő.

5. Új részek
A Jacksonék által kreált jeleneteket díjaztam, látszik, hogy alaposan megfontolták, mire pazarolják a drága filmidőt, és a döntésüknél a megértetésre való törekvés volt a kulcsszó. Fontos háttérinformációkat tudunk meg a film elején a Másodkor végi csatajelenetből, Gandalf megérkezéséből Hobbitfalvára, Szarumán vasudvardi ténykedéséből, Elrond visszaemlékezéséből stb. Amellett pedig a film "középföldés" hangulatán is sokat dobnak ezek a részek, szerintem tehát mindezekre szükség volt és örülök, hogy így csinálták meg. A trollal való harcra ez persze nem vonatkozik.
Előfordul néhány tárgyi tévedés (pl. Boromir mint a gondori király fia, az uruk-hai mint emberek és lidércek keveréke), de ezek nem zavaróak, mert a laikus úgysem érti, a beavatott meg úgyis tudja, mi lenne a helyes.

6. Beszéd és zene
A dialógusok nagy része az egész filmben erősen eltér a regényétől (legalábbis nekem csak néha rémlett fel, hogy ezt így olvastam), de ezt nem éreztem "szentségtörésnek", mert úgy tűnt, a forgatókönyvírók arra törekedtek, hogy a saját szavaikkal, mintegy "magyarázatképpen" adjanak vissza minél többet a regény mondanivalójából. A híressé vált mondatokat megtartották (pl. "Fussatok, bolondok").
Az "eredeti tünde nyelven való beszédet" nagyon hangoztatták az elején, ehhez képest igen ritkán, mintegy demonstratív jelleggel ejtenek egy-egy mondatot ilyen nyelveken, hogy aztán a lényegi részeknél gyorsan átváltsanak angolra/magyarra. Arwen és Aragorn négyszemközt például kizárólag quenyául társalognának szerintem... Mivel a filmet szinkronizálva láttam, a szereplők brit, archaikus stb. angol kiejtéséről nem tudok nyilatkozni.
A zenével alapvetően meg voltam elégedve, hangulatos, két dolgot hiányoltam csak. Az egyik, hogy Enyának nem adtak több teret - pedig az ő zenéjének hangulatát mintha csak a regényre találták volna ki. A másik, hogy kevés volt az ének: a regény első részében tucatnál is több ének szerepel, ebből egy sem (!) jött át a filmbe. (Illetve volt egy dal: a tündék éneke Gandalf halálakor - ez szép volt, de nem elég.) Ez szerintem a Jó erőinek megjelenítésénél, különösen a tündéknél és a hobbitoknál, megbocsáthatatlan hiányosság.

Ennyi lett volna a szigorú magánvéleményem a filmről, nyilván mások mást fognak értékelni vagy bírálni benne. Nekem összességében tetszett, mindenkinek ajánlom és várom a folytatást.

Valgab

Megy a gyűrű vándorútra
Népszabadság, 2002. jan. 18., péntek

Hát megjött, és ha szerencséd van, nem is kell sorba állnod érte. A Gyűrűk ura - A Gyűrű szövetsége - egy generáció talányos regénye volt (a három kötetes magyar változat 1981-ben jelent meg, Göncz Árpád fordításában), és pár év alatt felszívódott a szubkultúrában, szavaink származnak onnan, a Zsákos Frodó és Gandalf, a hobbitok és törpök azonosító jelszavak lettek. Ez volt az első modern, globális mese, a világon majd mindenütt így volt vele a populáris kultúra, a tudós Tolkien belopta magát a lelkekbe. Aztán háttérbe szorult - kit nem felejtenek el manapság -, de most, a fantasy filmek versenéyben (lásd a Harry Potter-őrületet) feltámadt. Már csak azért is, mert állítólag ez a háromfolytatásnyi filmeposz (rendezte: Peter Jackson) minden idők legdrágább mozija lett: kétszázhetvenmillió [dollárba került] (az eddigi listavezető, a Titanic kétszázból jött ki).
A mesefilmek gyakorlatában azt szoktuk meg, hogy bennük itt-ott visszaköszönnek az emberiség nagy legendái: bibliai történetmorzsákhoz egy kis Grimm-, netán Homérosz-epizódok illeszkednek, másutt népmeseelemek vegyülnek Arthur király históriájával, szóval nem tévedhetsz el, igaz, egy idő után épp ezért unhatod is magad. A gyűrűk ura más: az ő meséjének elemeit csak ritkán lehet visszavezetni ismert elődre, Tolkien külön univerzumot talált ki: országokat (Középfölde, Mordor), az ott lakók saját nyelvét, földrész földrajzát, családfákat, népszokásokat és persze a nagy kalandot, a Gyűrű útját. Mert az az igazi téma: ez a varázsakármi vonzza magához a gonoszságot, aki felhúzza az ujjára, láthatatlan lesz, de a Rossz hatalma számára követhető. (Mellesleg ez az egyetlen közlegenda-motívum: a gonosz arany...) A mese tétje: sikerül-e ezt az előkerült átkos Gyűrűt valakinek úgy megsemmisíteni, hogy ne kerülhessen a rossz emberek kezébe, s ami még fontosabb, ne szolgálhasson különböző hatalmi őrületeket.
A küldetés a tini Frodóra hárul. A mozi fél sikere, hogy ehhez a szerephez az angyalarcú Elijah Woodra leltek: igaz, hogy jobbára csak tágra nyílt szemei látszanak, de a mai (komputeranimált) filmek világában az is nagy dolog. Szóval ő kapja meg a rémisztő örökséget, őt üldözik a Rosszak, az orkok, Szarumán vezetésével, és őt segítik hobbithaverjai (négyen vágnak az útnak), majd szövetségre is lépnek a segítőkkel - nem mesélem el, tudod te is.
A film varázsa, hogy szakít a Disney-mesék struktúrájával - és persze, hogy a Tolkien-mániások táborára épít: a néző be van építve a filmbe. Már az elején: Gandalf (Ian McKellen) szakálla és kalapja körülbelül olyan, ahogy elképzelted, a srác Frodó és a Varázsló barátsága hordozza a mozihatást is: annyira, hogy Gandalf halála - híres jelenet, a filmben is ez a csúcs - után már nézem az órámat: addig minden a helyén volt, onnan kezdve nyúlós a sztori, újabb és újabb véres kalandok jönnek, éhes is vagyok: háromórás a film.
De nem ez a baj: a mozi vége felé elpárolog a meseszerűség. Az utolsó fél óra - bár látványvilága még mindig eredeti - a kalandfilm-dramaturgiára hajazik, te meg szeretnéd viszontlátni a hajdani meseélményt, amit a regény (első kötet!) hozott annak idején. Tán igaz se volt, tán csak fiatalságod keresed. De tényleg: mikor az orkok szörnypofájú hada rájuk tör, folyik a vér, horror terül szét a vásznon, valahogy nem ilyet vártál volna.
Hákliskodom, pedig egészében jól megcsinált mozit láttam. Azon gondolkozom közben, hogy miért szeretjük az ilyen minden valóságtól, sőt minden meseelemtől elszakadt, ellenvilágról szóló meséket. Ahol a rémület sem olyan igazi, ahol gyerekek a gyerekek. Azért, mert a mesehagyomány, amiben Tolkien előtt felnőttünk, bár a fantázia földjén pergett, mégis ugyanolyan kegyetlen volt, mint az élet. (Netán kegyetlenebb: lásd az öregasszony bedugását a kemencébe...) Itt viszont feltámad a végtelen történet (ez is egy mesecím!), lágyan suhan, néha ugyan félni kell föld felett és föld alatt, de tudhatod, hogy a mese folytatódik, és a soha nem látottal találkozol. A könyvváltozat ezt tudta, a mozi ezt próbálja megközelíteni, persze azóta harminc év múlt el, hérom évtized lelki és vizuális tréninggel ( innen visszatérni ahhoz a meseformához nem olyan egyszerű. Jackson, a rendező megpróbálta.
A nézőtér dugig, ám gyerek kevés: nem nosztalgiából, a szülők "előnézik" a filmet, aztán majd jönnek a nagyobb kiskrapekokkal. Okosan, hisz Nyuli se bírta volna ki a rémségeket. (Forgalmazza az InterCom)


Almási Miklós