A két Vándor

A KÉT VÁNDOR


Már megint. Már nagyon útálta.. Otthon szinte sose tévedt el. Pedig a legtöbben inkább igazodtak volna el a Vadonban, mint Bakacsinerdőben, de ő ott töltötte egész életét. Kivétel, mikor Rohanban volt látogatóban. Most viszont fogalma sem volt arról, hogy hol van. Besötétedett már, ráadásul az a baljós előérzete támadt, hogy figyelik, és, hogy nagyon rossz helyen jár. Elvileg már rég a Brí-beli fogadóban szundikálna,a jó meleg szobában. A kényelemhez szokott tünde felsóhajtott a gondolattól. Lakott területnek azonban nyilvánvalóan nyoma sem volt a közelben.
Hirtelen felkapta a fejét.Remekül a látott. Megesküdött volna rá, hogy egy sólyom röppent el a szeme előtt. De mit keres egy sólyom az éjszaka kellős közepén, kb. 2 méterre a földtől, mikor köztudottan levegőben él és nappali madár?Mielőtt azonban komolyan elgondolkozhatott volna egy penge állt keresztbe a torkán, és egy finoman ironikus hang kiszólt a sötétből:
-Le suliannon kedves tünde úrfi! Talán lessz szíves leemelni nemes pillantását az égről és követni engem?De ajánlom,-és itt a hang fenyegetően komorra fordult-hogy egyetlen szó nélkül tegye!
-Hol vagyok? Ki maga?
-Drága barátom, azt mondják a tündéknek sok esze van.Nos, ha ez igaz, megpróbálhatta volna ki találni hol jár, ha meg nem, úgy elárulom, a Kószákhoz kopogtatott be. És most hallgasson, mert egyetlen szó vagy rossz mozdulat az életébe kerülhet!
A csuklyás árny a legkisebb zörej nélkül hagyta el a bokrot, ahol rejtőzködött, kardjával kedvesen hátbabökte a tündét, jelezve, hogy mehetne már. Kezével mutatta az utat:egyenesen, hátra az ösvényen, amin jött.Elindultak.
Legolas úgy érezte menten összeesik.Tipikus.Nem félt ő semmitől, se orktól, se mágustól, se a királytól, csak egyetlen egy dolog volt, amitől megborzongott, ha hallotta.A kószák.És most itt van egy sötét erdőben(egyébként, hol?!!) a hátában egy karddal, ami-és ez volt az igazi probléma-egy Kószával folytatódott.Ráadásul valószínűleg egy rakás hasonszőrű ember lehetett még körös körül! Fogalma sem volt, mihez fog kezdeni. Az ellenkezés egyelőre eszébe se jutott.
-Forduljon jobbra-súgta fülébe kísérője.Legolas engedelmeskedett, és pár lépés után egy kis tisztásra értek.
-Maradjon itt! Egyébként körül van véve kószákkal, úgyhogy esélye sincs megszökni.-Kis csend után újból megszólalt az idegen:
-Nyugodtan aludhat nem fogjuk bántani. Látom fázik. Errefelé hidegebbek az éjszakák, mint maguknál. Vegye föl ezt a köpenyt.Ha visszajöttem még beszélünk.
- De... Hiszen ez Lórieni köpeny! Magának kapcsolata van a tündékkel?-Legolas alig tudott szólni a döbbenettől. A válasz furcsa kis nevetés volt, amit később-egy ideig még- oly sokszor hallott a Kószától.
-Meglehet-felelte még mindig halkan nevetve rabulejtője, azzal beleolvadt az éjszaka árnyai közé. Az utolsó, amit Legolas hallott egy halk parancs volt:
-Halbarad!Gyere ide!
Magára maradt a sötétben. Beburkolódzott a köpenybe, amely csodálatosan könnyű volt, és mégis megnyugtatóan meleg.Aludni persze nem tudott, így aztán-egyéb bölcs tevékenység híján-elkezdett gondolkodni azon, hogy voltaképp, ha minden kósza ilyen, akkor nem is olyan rossz a helyzet.Aztán elgondolkodott fogvatartóján. A hangja után ítélve nagyon fiatalnak, talán 25 évesnek sejtette, viszont viselkedése rengeteg tapasztalatot árult el. Most, hogy így belegondolt, furcsállta azt is, hogy honnan tudja, hogy ő merre lakik.
-Már pedig tudja-mondta önkénytelenül fennhangon Legolas-hiszen sindarin nyelven köszöntött.- Arra már nem maradt energiája tündénknek, hogy megkérdezze magától:honnan tud egy Kósza tündéül, sőt arra sem volt alkalma, hogy belássa:Lórienben is a sindát beszélik.Hősünk ugyanis megtette azt, amiről alig fél órája még el sem hitte volna, hogy képes lesz rá.Ráadásul anélkül, hogy észrevette volna!
Csak akkor tudatosult benne a szörnyű tett –név szerint, hogy elaludt a Kószák társaságában- mikor két óra múlva arra ébredt, hogy (időközben visszatért) kísérője halkan énekel mellette. Legszívesebben fejbeverte volna magát...

**************************************************************************************************************************

Már legalább 2 órája gubbasztott a sötét bokorban, anélkül, hogy bármi történt volna. Unatkozott. Már szinte bánta, hogy elszökött Imladrisból. De csak szinte:
-Mi hírt hoztál Telcontar?-símogatta meg a kezére leszállt vándorsólymot, akit ezen az éjszakán is megbízott az őrködéssel.
- 70 orkot láttál?- Alig akart hinni a sólyomnak. A kis biccentés azonban félreérthetetlen volt.-Meg egy tündét jönni az úton, aki nem Völgyzugolyi-szólt elgondolkodva.Rendben, döntött végül:
- Szólj Amrodnak, hogy vonuljanak vissza az útról a táborhoz! Hetven ork sok, nem kezdhetünk csatába velük éjszaka. A tünde az én dolgom.Ha végeztél elmehetsz aludni! Köszönöm a segítséget-mosolyodott el Estel.-Jó éjszakát!-a többit csak gondolta:
-Mit keres itt hetven ork, és mégis mitt keres itt egy magányos tünde, akit Telcontar nem ismer?
Majdnem elnevette magát mikor meglátta a mit sem sejtő, eget bámuló tündét, alig fél méterrel mellette az úton. Azonban fontos volt, hogy eltávolítsa. Ha tovább megy egyenesen az orkok karjaiba fut. Annak viszont nem tudott ellenálni, hogy egy kissé megtréfálja, a-szemmel láthatólag gondtalan- uraságot...


Megnyugodva ballagott visszafelé a tisztásra. Halbaradban megbízott, tudta, hogy nem fogják észrevenni. Ha majd felkel a nap, elintézi az orkok kérdését. Addig azonban-mosolygott megint-volt még egy kis tárgyalni valója....
A tünde azonban az igazak álmát aludta, és Estelnek nem volt szíve felébreszteni. Ő ráér később is, hogy megbeszélje a dolgokat.
Mosolyogva felnézett a csillagokra, melyek fényesen ragyogtak felette, és elkezdett quenyául dúdolni:
"Tünde király volt Gil-galad,
Országa széles és szabad,
A Tenger és a Hegy között,
De Gil-galad elköltözött.

A Lant még zengi..."
De mit is zeng az a lant? Na ez szép. Alig egy hete hallotta Glorfindeltől, és máris elfelejtette! Hát semmit nem tud megjegyezni? Aztán belekezdett egy hosszú regébe Lúthienről és Berenről...
Az éjszaka pedig csendben figyelte énekét.


Folyt. köv.

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére