HOBBIT-FILM?

Az elmúlt két hónapban számos hír érkezett A Hobbit című Tolkien-könyv (A Gyűrűk Ura előzménye) megfilmesítéséről.

Korábban jogi akadályai voltak a megvalósításnak: a megfilmesítési jog a New Line Cinemánál van (ők készítették A Gyűrűk Ura filmeket), míg a forgalmazás jogait a Metro-Goldwyn-Mayer birtokolja. A Tolkien-rajongók még petíciókat is küldtek a stúdióknak a film érdekében. Mikor a Sony felvásárolta az MGM-et, úgy tűnt, a két rivális cég szembenállása miatt Tolkien könyvéből sohasem lesz mozifilm (rajzfilm már évekkel ezelőtt készült, eléggé megkérdőjelezhető minőségben). Azonban a filmstúdiók stratégiát váltottak, s most úgy tűnik, végre előrelépés történik az ügyben.

Saul Zaentz producer, a jogok egyik tulajdonosa 2006. március végén azt nyilatkozta, ő optimista és biztos benne, hogy már nem kell sokáig várni a megegyezésre.

Sir Ian McKellen már májusban közölte, hogy ő szeretné játszani a filmben Gandalfot, akárcsak A Gyűrűk Urában.

Az első nagy port kavart hír rögtön az ősz legelején megérkezett. Egy kémjelentés indította el a lavinát, ami azt állította, a filmes cég New York-i irodájában látta az 2007-es éves tervet, és 2007. júliusánál a következő bejegyzés állt: "The Hobbit". A Weta egyik munkatársa ekkor még úgy nyilatkozott, hogy szerinte a bejegyzés valószínűleg a EA új X-Box játékára, a White Councilra utal, melyben a New Line Cinema is érdekelt. Azt a régebbi kacsát sem erősítette meg senki, hogy a Weta már belekezdett volna a film előkészítésében. Sokan úgy gondolták, hogy ez egy régi filmes ütemterv volt valamelyik korábbi évből, és a dátum már régóta el lett vetve.

Az újabb szenzációs bejelentés, ezúttal a Metro-Goldwyn-Mayer (övék A Hobbit forgalmazási joga, míg a megfilmesítés joga a New Linenél van) részéről, a Varietyben jelent meg.
Az MGM-től Harry Sloan azt mondta, tervezik A Hobbit megfilmesítését, egy vagy két részből állna, és nagyon remélik, hogy Peter Jackson megrendezné! Jogi szakértők úgy vélekedtek, kooprodukció lesz a NLC és a MGM részéről.

Peter Jackson meglepődött ezen a híren, mert hozzá hivatalos felkérés még nem érkezett egyik cégtől sem. Mindenesetre, amennyiben ideje megengedné, szívesen elvállalná a rendezést, már leült A Gyűrűk Ura forgatókönyvíró-gárdájával átbeszélni az ötleteiket. Ha ő filmesítené meg, egészen biztosan nem gyerekkönyvként kezelné, hanem A Gyűrűk Ura előzményeként, sokkal intenzívebben éreztetve a középföldei háttéreseményeket. Belerakná a Fehér Tanácsot és Szauron visszatérését, és több szereplőt is visszahozna A GyU-ból, például Szarumánt és Legolast. Sajnos a következő 4 évre már elég sok filmet tervezett, így egyáltalán nem biztos, hogy el tudná vállalni, mindenesetre vár a hivatalos megkeresésekre ezügyben. Természetesen érdekli a dolog, és furán jönne ki, ha más rendezné, de szívesen beülne egy tál popcornnal a moziba megnézni a filmet úgy, hogy más csinálta meg. A stúdiók valószínűleg nem fognak várni rá, és ő ezt megérti. Hobbitfalva és Völgyzugoly díszletei még megvannak és felhasználhatóak A Hobbitnál is.

Nemrég a Metro-Goldwyn-Mayer is reagált a rajongók aláírásgyűjtésére: "Peter Jackson fantasztikus sikere A Gyűrűk Ura trilógiával az első és legideálisabb jelöltté teszi őt A Hobbit rendezésére - mondta Rick Sands, az MGM főnöke. - Az MGM nagyon szeretne együttműködni az Oscar-díjas rendezővel ezen az MGM-New Line produkción. És - biztos vagyok benne, hogy annak az 50000 mozilátogatónak az örömére, akik az elmúlt hetekben azzal fordultak hozzánk, hogy valósítsuk meg ezt a filmet - folytattunk már néhány előzetes megbeszélést a projektről Mr. Jackson képviselőivel." A hivatalos megkeresés, amire Jackson várt, tehát most már megtörtént az MGM részéről.

Közben Andy Serkis azt nyilatkozta, őt még senki sem kereste fel azzal, hogy vállalja el megint Gollam szerepét, de reméli, hogy majd megkérik erre. Szívesen eljátszaná újra.

A legfrissebb hírek szerint pedig a New Line Cinema és a Metro-Goldwyn-Mayer képviselői végre leültek egymással tárgyalni a jogi rendezésről. Egyes források szerint A Hobbit filmváltozatának az MGM társproducere lesz és a New Line Cinemával karöltve fedezik majd a gyártási költségeket és természetesen a bevételen is osztozni fognak. És egyre valószínűbb, hogy nem egy, hanem két filmről tárgyalnak már!

(Az információkért köszönet az "Előzetesek, bemutatók" fórumos topic hozzászólóinak és a külföldi portáloknak is!)

ÚJABB HÍREK A HOBBIT-FILMEKRŐL: http://www.tolkien.hu/view.php?m=20&c=3&a=2164

Gandalf

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére